Kósza 0
Kedvenc könyvek 50
Utolsó karc
Mindaz, mit álmodtál
Szabad lélekkel születtél
Csak épp szolga testbe zárva,
Hiába kutattál, kerestél,
Nem lelted helyed a világba.
Fagyos sírba fektetnek,
Fekete földel elfednek,
Síri csendben sírba száll,
Minden, mit álmodtál.
Áldott vagy te pihenés,
Véget ért a szenvedés,
Jő az örök vándorút,
Míg a rút múlt ködbe fut.
Véget ért a szenvedés,
Megérint az istenkéz,
Mit eddig sosem találtál,
Megadja, mit álmodtál.
Mert tested volt csak a fogoly, lelked most már szabad,
Fénytestében kalandokért végre szárnyalón szalad.
Tiszta, szűz erdőket jársz be,
S a hófödte hegycsúcsokat,
Feletted holló süvít,
Melletted farkas szalad.
Istened országában,
Úgy van, mint azt hiszed,
Szabad vagy s többé már nem kötik meg a kezed.
A vén vándor büszkén szemlél: ím hű fiam megérkezett!
Titkok tudója voltál,
S hiteddel elnyerted jutalmadat,
Elfek völgyébe jutottál,
S láthatod a törptárnákat.
Gyászolnak a szerettek,
Siratják a letűnt éltet!
Nem értik mit szenvedtél!
Nem, hogy lényed csak most él!
Lelkükben gyász, fájdalom ég!
Senki nem kívánja: „Legyen álmod szép!”
Pedig szabad széllel örökkön száll,
Mindaz, mit álmodtál…
Geisz Krisztián (Kósza)
2010. december 2.