Kek  P 4331


Összes kitüntetés 605


Kedvenc könyvek 43

Biblia
Újszövetség
Jutta Seibert (szerk.): A keresztény művészet lexikona
David Alexander – Pat Alexander (szerk.): Kézikönyv a Bibliához
Ozsvári Csaba
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Amir Gutfreund: A mi holokausztunk
Rainer Maria Rilke: Mária élete
Weöres Sándor: Egybegyűjtött költemények I-III.
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Fodor Ákos: Gonghangok
Macuo Basó: 333 haiku

Kedvenc sorozatok: A II. világháború története, Alex Rider, Harry Potter, Idődetektívek, Narnia Krónikái, Népek meséi

Kedvenc szereplők: William Shakespeare

Kedvenc alkotók: Agócs Írisz, Arany János, Barsi Balázs, Bodor Ádám, Dargay Attila, Darvasi László, Dsida Jenő, Edith Stein, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Fodor Ákos, Grecsó Krisztián, Halmai Tamás, Háy János, Joëlle Tourlonias, Jónás Tamás, Kormányos Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Németh Gábor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Rainer Maria Rilke, Sarah Kay, Schäffer Erzsébet, Sík Sándor, Simon András, Simone Weil, Szegedi Katalin, Tóth Tihamér, Vladyslav Yerko, Weöres Sándor

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Raana Raas: Az ogfák vöröse
H. Szántay Marianna: Mesék szó szerint – mégis szabadon…
Frankovics György (szerk.): A bűvös puska
Ördögh Ottó: Sortalanság
Nagy Gabriella – Jánossy Lajos (szerk.): Mátyás ponyva
Sandra Schönthal: Békakirályok
Dante Alighieri: Isteni színjáték
Dante Alighieri: Isteni színjáték
Randolph L. Braham – Kovács András (szerk.): A holokauszt Magyarországon hetven év múltán
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
>!
2018. augusztus 8., 06:00
>!
Animus, Budapest, 2006
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639715085
>!
2018. augusztus 6., 07:40
>!
Szent Gellért, Budapest
104 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636966188 · Illusztrálta: H. Szántay Marianna
>!
2018. augusztus 3., 16:18
>!
Móra, Budapest, 2015
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631199352 · Illusztrálta: Herbszt László

Ördögh Ottó: Sortalanság Magyar Irodalmi Paródiák

>!
2018. augusztus 1., 10:43
>!
Móra, Budapest, 2018
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153368 · Illusztrálta: Kárpáti Tibor
1 hozzászólás
>!
2018. augusztus 1., 02:16
>!
Litera / Palatinus, Budapest, 2009
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632740461

Sandra Schönthal: Békakirályok Hányfélék a pasik?

>!
2018. július 29., 12:49
>!
Corvina, Budapest, 2012
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631360929 · Fordította: Fodor Zsuzsa · Illusztrálta: Lisa Helm
>!
2017. április 17., 17:40
>!
Akkord, Budapest, 1996
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638396369 · Fordította: Babits Mihály
3 hozzászólás
>!
2017. április 17., 18:05
>!
Magvető, Budapest, 2016
788 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433791 · Fordította: Nádasdy Ádám
>!
2016. július 20., 21:50
>!
Múlt és Jövő, Budapest, 2015
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155480133

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők Magyar irodalmi szerelmeskönyv

>!
2016. május 4., 18:10

A radnótis kihívás miatt fogtam hozzá végre – mert tudtam, hogy az ötletet az ő fényképük adta, s így a könyv legelső fejezete is Miklósról és Fifiről szól. (7-12. oldal)

>!
Corvina, Budapest, 2012
132 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631360981
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Kek P
Válogatott novellák

Száraz Pál:
Piros tulipánok

Az utcákon tombolt a tömeg. Órák hosszat hallatszottak az állati üvöltések a feldúlt emberek torkából szerte a városban.

Az őrjöngő tömeg magával sodort egy magas, sápadt férfit. Ő is kést villogtatott jobbjában. A tömeg most fülsiketítő ordítással befordult egy mellékutcába. Megrohamoztak egy házat és becipeltek egy szép ifjú nőt. Amikor meglátta, a magas férfi kővé dermedt: „Sandrine… Sandrine Dumont – délnyugat franciaországi grófnő.” Most egy hang harsogta túl a tömeg bömbölését:

● Bízzátok rám ezt az átkozott nőszemélyt! Van egy kis elszámolásom vele!…
A felszólalóra néztek. A magas, sápadt ember, jobbjában kést villogtat… Egy pocsék kinézésű fickó, véres hajjal, vörösen villogó szemmel gyanakvóan rámeredt a magas férfira, majd rászólt:
● Hé, mit akarsz ezzel a…
● Van vele egy kis elszámolásom, ezzel a döggel! – visította a magas ember a tömeg feje felett és látták, hogy valóban ijesztő gyűlölet torzítja el az arcát.
● Hát akkor vidd!… – ordította néhány férfi, és még mondtak hozzá egy két cifra megjegyzést. A magas ember durván megragadta a boldogtalan, fiatal nőt, térdre kényszerítette és úgy üvöltötte:
● Hagyjatok magamra ezzel a cédával!
     A tömeg tomboló üvöltéssel továbbment és eltűnt a közeli sarkon. A magas férfi nekitámaszkodott a falnak, ökléből kihullt s kés. Lehajolt a fiatal nőhöz, aki ott hevert előtte a piszokban és a fülébe súgta:

● Bocsáss meg, Sandrine…
     A boldogtalan nő falkapta a fejét és felismerte de Jerone vikomtot. Halk kiáltással elájult. A fiatalember felkapta, riadtan körülnézett és drága terhével visszarohant az úton. Befordult egy keskeny utcában és megállt egy kis ház előtt. Bekopogott, kinyílt az ajtó és egy ősz fej kérdezte:

● Ki az?
● – Jerone!
● Ah, vikomt úr… Ki ez itt?
     Jerone félretolta az öreget és belépett a ház homályába.

     Midone Loan volt a ház gazdája, kertész és virágárus, a király barátja. Jerone ráfektette a grófnőt az ágyra. Az öreg vizet hozott. Hamarosan sikerült életre kelteniük. A szép hölgy felnyitotta szemét. A csillogó nagy barna szempár festőien illett aranyhajához. Elcsodálkozott, de máris keserves sírásra fakadt.

● Átkozott csürhe! .- szitkozódott az öreg. – Gaz gyilkosok!
     Jerone simogatta a grófnő aranyhaját:

● Ne félj, Sandrine, nincsen semmi baj… ne sírj… elmenekülünk. Itt hagyjuk ezt a rút gonoszságot… Az Isten jó… nagy a világ…
     Felemelte a nő fejét. Könnyek peregtek a szép szemekből, végig a sápadt arcon… Sandrine átölelte.

● Jaj, de borzalmas volt ez, Andre, – suttogta a grófnő. – Rémes!…
● Bocsáss meg, hogy durván voltam kénytelen hozzád nyúlni… nem lehetett másképpen.
● Ah, Andre, olyan hálás vagyok.
● Hol van az apád?
● Nem tudom, Andre. Tegnap ment el, utána akart nézni, hogyan lehetne megmenekülni. Értem akart jönni, de… nem jött. – Sírta el magát újra Sandrine.
     A kertész izgatottan jár fel-alá.

● Nekünk is mennünk kell innen. Nem lehetünk a terhére, Loan, – szólt vikomt a virágárusnak. – Elmegyünk. Talán segít rajtunk az éj sötétje, és kijutunk a városból.
     Midone Loan a fejét rázta. Csendesen mondta:

● Már nem lehet, vikomt úr. Az egész várost körülvették, elzárták. Ma reggel már próbálkoztam, de nem lehetett.
● Istenem, akkor hát… de mégis… segítenie kell rajtunk, Midone! – mondta a vikomt.
     Az öreg kertész elgondolkodott, holott jól tudta, hogy nem kockáztathatja meg, hogy kilopja a rémület városából ezt a két szerelmest. Nagyon megsajnálta őket.

● Ha egy héttel hamarabb jön Jerone, akkor még meg lehetett volna menekülni…
● A jó Isten áldja meg!… Csak nem akar minket ezeknek a szörnyű embereknek a kezei közé juttatni?! – suttogta a grófnő. Összetette két fehér kezét, fejét nekitámasztotta Jerone vállának.
     Midone megrázta a fejét:

● Istenemre, ezt igazán nem akarom, madame!
● Akkor segítsen rajtunk – kérlelte a grófnő.
● Igen, de hogyan? Nem tudom önöket láthatatlanná tenni, hogy átjussanak az őrségen. A királyt is elárulták, amikor menekülni próbált!… Isten verje meg a hitványát!… Hogyan tudnánk mi elmenekülni?
     Sandrine feje szinte élettelenül hullott a vikomt keblére.

● Talán mégis tudnék magukon segíteni!
     A vikomt felfigyelt.

● Talán sikerül… Van egy fuvar tulipánom az üvegházban. Rárakom a virágot egy ponyvás kocsira. Aztán van egy orvosságom, amelytől merevgörcsöt kap, aki ha csak három csöppet is bevesz belőle. Ezt kell önöknek bevenniük… Az őrségnek én majd azt fogom mondani, hogy pestis gyanúsak… erre aztán kiengednek minket, gondolom.
     A fiatalok összerezzentek.

● Csak ez tudná önöket megmenteni! – suttogta Midone.
     Végül megegyeztek. Előbb a vikomt vett három csöppet, aztán a grófnő. Egy perc múlva mind a ketten halálos álomba merültek.

     Az öreg Loan befogta két vén lovát. Telerakta a kocsit tulipánnal. Végigdöcögtek a néma utcákon. Közeledtek a nyugati kapuhoz.

● Joó estét?! – A sötétből egy tiszt lépett elő felfegyverzett katonák kíséretében. Gyanakvóan nézték Loant.
● Hehehe – vigyorgott az öreg – jobb, ha nem jöttök a közelembe, olyasmit fuvarozok, ami felér a dögvésszel.
     A tiszt szitkozódva hátratántorodott. Az egyik katona kijelentette:

● Azért mégiscsak megnézzük! Arthur! Louis! – A kocsira léptek, felemelték a ponyvát és a két fáklya fényénél éppen Sandrine sápadt, de szép arcát pillantotta meg… – A fenét! Csinos kis nő! És az a pestises?!
● Hé! – kiáltotta Loan, aki félt, hogy terve az utolsó pillanatban felborul. – Nehogy hozzáérjen! Pestises!
● És arra a sok tulipánra hajította kelmed a dögvészes hullákat? – szólt a tiszt ismét közelebb lépve.
● A tulipánokat megkaphatja uram, – vihogta Loan – ha olyan nagyon tetszik önnek…
● Hát jó veszek néhány szálat, – mondta a tiszt és kemény öklével a kocsiba nyúlt, kivett két szál tulipánt, de a többiek már hátráltak és rémüldözve kiáltoztak:
● Hozzá ne érjen a virágokhoz, pestises lesz tőlük!
     De a tiszt csak nevetett és rászólt az öregre:
●Mehet!
     Az út tehát szabad volt. Loan hű gebéit ostorával biztatta, mire azok nekiiramodtak és hamarosan maga mögött hagyta a várost.

     A virágárus egy kis park közelében megállt, leugrott a kocsiról. A kocsi mögé ment, a két testet borító tulipánokat félrerakta és az alvók fölé hajolt. De visszahőkölt. Vér szivárgott a vikomt szájából és a grófnő szája szélén is aludt vért látott. Loan rémülten emelte ki a kocsiból a két testet a zöld fűre. Ekkor látta, hogy mindkettőjük szíve táján seb tátong. Borzalommal nézte a fiatalokat, akiket meg akart menteni. Ki tette ezt! Csak az a tiszt lehetett, aki két szál virágot vett ki a kocsiból… de most az öreg arca felvillant a bosszú tüzétől. Számított vele, hogy terve esetleg nem sikerül, ezért a virágokat telepermetezte méreggel, amitől az, aki hozzáér, elpusztul.

     Így is történt, mert ekkor már a tiszt is, meg egy bajtársa is, aki elvette tőle az egyik virágot kilehelte a lelkét.

● Dögvész pusztította el őket! – kiabálták az őrség katonái, és eszeveszetten hagyták el őrhelyüket. Végigrohantak a városon és üvöltötté:
● Itt a pestis, itt a pestis!
     E rémületes órákban sikerült mintegy kétezer nemesnek a városból kimenekülnie. Menekülés közben néhányan a kis parkon mentek keresztül. Furcsa látvány tárult eléjük: ezer tündöklő tulipán között ott feküdt egy csodaszép, halványarcú lány, egy karcsú férfi és egy ősz hajú öreg, mellén egy üzenettel: „Temessetek el bennünket valahol, de a tulipánokhoz ne érjetek, mert meg vannak mérgezve. Ha elföldeltetek, mossatok kezet. Amilyen csodásak a tulipánok, olyan volt egykor Franciaország is. Amilyen mérgezők most, olyan veszedelmesek annak, aki szeretet nélkül bánik velük. A következő tulipánok, amelyek Franciaországban kivirítanak, legyenek olyan tiszták, mint azok az emberek, akik új békét hoznak országunknak.”

Eltemették a három halottat a parkban, ahová rájuk találtak. Sírjukon ma is tulipán terem. Három, különböző árnyalatú piros tulipán. Úgy piroslanak, mintha vércseppek volnának.

(Forrás: http://www.terrahirujsag.sk/rovatok/konyvajanlo/szaraz-… )

Kapcsolódó könyvek: Száraz Pál: A sah drágakövei

Száraz Pál: A sah drágakövei

Kapcsolódó alkotók: Száraz Pál