Keikorca  P 13


Összes kitüntetés 37


Kedvenc könyvek 7

A. S. Byatt: Mindenem
Békés Pál: Csikágó
Andri Snær Magnason: LoveStar
Ken Follett: Az idők végezetéig
Régine Deforges: A kék bicikli
Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán
Szabó Magda: Álarcosbál

Kedvenc szereplők: Elizabeth Bennet, Hangay Emília (Mili), Hercule Poirot, Napóleon

Kedvenc alkotók: Agatha Christie, Andri Snær Magnason, Arany János, Jane Austen, Ken Follett, Ljudmila Ulickaja, Molnár Ferenc, Murakami Haruki, Orhan Pamuk, Philippa Gregory, Szabó Magda, Terry Pratchett

Kedvenc kiadók: Helikon

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame
Sz. Szántó Judit (szerk.): India színházművészete
Bernáth István (szerk.): Három izlandi történet
Misima Jukio: Barátom, Hitler és Madame de Sade
Aiszkhülosz – Szophoklész – Euripidész: Görög tragédiák
>!
2018. június 30., 20:41
>!
Európa, Budapest, 1992
720 oldal · ISBN: 9630754452 · Fordította: Antal László
>!
2018. január 23., 21:46

Ízletes méreg 01.23.
Az égő ház 01.24.
A néma dob 01.25.
A három alapszín 01.26.
Komacsi a sírnál 01.27.
Aoi elmerül 01.28.
Az elcserélt legyezők 01.29.

>!
2017. április 2., 10:40

Alkésztisz 2017.04.02.
Ión 2017.04.03.
Bakkhánsnők 2017.04.09.
Médeia 2017.04.28.
Hippolütosz 2017.05.10.
Oreszteia 2017.12.20.
Elektra 2017.12.28.
Iphigénia Auliszban 2017.12.31.
Oresztész 2017.12.31.

Hirdetés

Utolsó karc

>!
Keikorca P
Képzőművészet

ÍGY ALKOTTAK A BETEGEK LIPÓTMEZŐN

Több mint tíz éve zárt be az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), amelynek épülete azóta szomorúan adja át magát az enyészetnek Lipótmezőn. Az itt született műalkotások azonban túlélik az intézményt: ezeket részben az egykori ápoltak készítették, utat engedve az őket kínzó érzéseknek, részben az ott dolgozó orvosok rendelték meg tehetséges ápoltaktól. A muzeális értékű gyűjteményt (mai nevén MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény) féltő kezek óvják a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézetében, és előzetes bejelentkezés után bárki szabadon megtekintheti.
Hogy a művészettel és az önkifejezéssel segíthetünk lelki bajainkon, az ma már köztudott, ahogy az is, hogy nem egy nagy festő küzdött lelki eredetű gondokkal. A pszichiátriai betegek és a képzetlen alkotók kánonba be nem került művészetét, a pszichiátriai művészet alkotásait, az art brut és outsider art irányzatokhoz sorolható műveket is egyre jobban megbecsülik a műgyűjtők és a galériák.

A művészetterápia csodákra képes, és mára igen elterjedt a kórházi és rehabilitációs intézetek mindennapi munkájában. Annak ellenére, hogy a fogalom csak a 60-as évektől létezik, a kórházba került ápoltak korábban is alkottak, de az alkotómunka többé-kevésbé független volt az orvosi kontrolltól – inkább spontán, irányítatlan folyamatként töltötte ki mindennapjaikat. Írtak és rajzoltak, gyakran készítettek tárgyakat a kezük ügyébe került anyagokból, textilből, papírból, kerámiából, de még kenyérbélből is. Spontán munkáikat a 20. század elején elsőként a pszichiáterek kezdték el összegyűjteni.
Lipótmezőn, az 1868-ban megnyílt Magyar Királyi Tébolydában rengeteg mű született, és bár a betegek egy idő után elhagyták az intézményt, munkáikat hátrahagyták a „sárga ház” falai közt. Jellemzően az igazgatók nyitottságától, érdeklődésétől függött a tárgyak sorsa; a pincétől a padlásig sokfelé rejtették el ezeket, hiszen a két világháború és a történelmi események idején egyre több teret kellett biztosítani a betegek vagy a katonák elhelyezésére. Máskor a gyűjtemény az Angyalföldi Magyar Királyi Elmebeteg Ápolda (ma: a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete) és Lipótmező között vándorolt. A tárgyak múzeummá szervezése Budapesten Selig Árpád orvos nevéhez fűződik. A múzeum hányattatott sorsából, illetve a tárgyak múlékony anyagaiból fakad a gyűjtemény hiányossága is; például a régi leltárkönyvekből ismert, kenyérbélből készült munkákat ma már hiába keressük.

A ma látogatható gyűjtemény már csak azért sem tekinthető teljesnek, mert az orvosok folyamatosan szűrték a műveket saját szempontjaik, ízlésük szerint, így a grafikák, festmények között valószínűleg több olyan intim kép is akadt, amiről úgy gondolták, inkább nem kéne bekerülnie a közgyűjteménybe. Ilyen például a túlfűtött szexualitás tematizálódása, ami gyakran kísérte ezeket a betegségeket.
A legkorábbi mű 1901-es, de csak a 20-as években kezdték el tudatosan gyűjteni őket. A gyűjteményben grafikák, festmények, textil- és papírtárgyak, az 1990-es évektől kerámiák, továbbá dokumentumok, fotók, iratok, orvosi feljegyzések találhatóak, illetve részét képezi Jakab Irén pszichiáter hagyatékának egy része is, ami 2012-ben került az MTA birtokába. Itt őrzik a Szálasi elmeállapotáról készült jelentést is, amelyet a politikus kézírása alapján készített egy orvos. A régi leltárkönyvekből kiderül a betegek foglalkozása, életkora, és hogy miket készítettek. Belenéztünk az egyikbe: MÁV ügyintéző, állatorvos hallgató, könyvkötő, szabósegéd, borbély és 74 éves koldusnő is akadt a páciensek között, és volt, aki ridikült varrt a foglalkozásokon.
Az OPNI bezárása után a „Pszichiátriai Betegek Művészeti Alkotásainak Muzeális Gyűjteménye” a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, és 2016 végéig a Teréz körúti Batthyány-palotában, majd 2017 januárja óta az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének új bázisán, a Millenniumi Városközponttól nem messze emelt új épületben helyezték el. Minket a gyűjteményt kezelő művészettörténészek egyike, Faludy Judit vezetett körbe a modern látványraktárban.
A művészettörténész felhívta a figyelmünket, hogy ezen alkotások nem teljesen sorolhatók az art brut kategóriába, mert nem feltétlenül spontán módon, hanem sokszor „meghívásra”, azaz orvosi kérésre megfelelően születtek meg. Nem véletlen, hogy Lipótmező, az orvosi környezet, a betegtársak vissza is köszönnek a képeken, amelyek így a pszichiátriai gondozás fontos kordokumentumaivá is váltak. Ezek különösen értékesek, hiszen Lipótmező nemcsak „bolondok háza”, hanem menedékhely is volt, „igazi város a városban”: uszoda, teniszpálya, nyári konyha is működött itt, a melléképületekben könyvkötő-, kosárfonó-, barkácsműhelyek foglaltak helyet. A szolgálati lakásokban orvoscsaládok, néha magukról gondoskodni tudó ápoltak laktak hosszabb-rövidebb ideig, volt önálló festő- illetve szobrászműhely, nyári konyha, kertészet, és maga a park is szanatóriumi környezetet biztosított. Az épületegyütteshez önálló panziórész, a központi épületben több vallást szolgáló kápolna, egy önálló örmény kápolna, később a gyermekek ellátására alkalmas épület is kapcsolódott.
Bár a lelki problémákkal küzdők művészetterápiájában a belső tartalmak gátlás nélküli, szabad megjelenítésének nagy szerepet tulajdonítanánk, a Lipótmezőn folyó alkotómunkának nem a szorosan vett művészi önkifejezés volt a célja. Sokan ismert műveket másoltak, vagy ismert művészek stílusát vagy témáit utánozták vagy jelenítették meg sajátos felfogásban.
Sőt, az intézményben nem egy képzőművész is megfordult, akik nem tekinthetőek amatőr, képzelten alkotónak. Lipótmező egyik leghíresebb lakója például Gulácsy Lajos volt, de tőle sajnos nem maradt kép a gyűjteményben. Sokáig tartózkodott benn, és az utolsó időszakra már annyira szétesett a személyisége, hogy nem tudott alkotni, gyakran nem ismerte meg a kezelőorvosát sem. A fiatalon elhunyt zseni, Nemes-Lampérth József is megjárta az intézményt, neki is Selig Árpád volt a kezelőorvosa, de tőle csak egy női akt maradt az OPNI múzeumában.

19 művet őriznek viszont a magyar Van Gogh-ként számon tartott Pál Istvántól, akit Angyalföldön és Lipótmezőn is kezeltek, és az ő munkáin keresztül különösen pontos képet kaphattunk a kórház lakóiról és mindennapi életéről. A 20-as évektől a második világháború végéig pszichiátriai intézetekben élt, ám a leveleiből az derült ki, ez idő alatt is ugyanúgy festőként és grafikusként tartotta magát számon. „Nem látok mást magam körül, csak modelleket” – fogalmazott egy Füst Milánnak írt levelében, az íróval ugyanis nagyon szoros barátságban voltak.
Nemcsak képzőművészek és alapvető kézügyességgel rendelkező mesteremberek (például ékszerész) munkái tükröznek tehetséget, hanem azé a meteorológusé is, aki nagyon hosszú ideig, 1913-tól 1938-ig élt az intézményben. Finom munkái hajókat, tájakat, a tanyavilágot ábrázolják, de mikor – sejthetően a betegsége későbbi fázisában – elfordult az emberektől, Marsbéli tájakat kezdett készíteni. Van olyan alkotó, aki még ma is él, és rendszeren jár a múzeumba megnézi a műtárgyait. Magda Marinko művei is a gyűjtemény részét képezik: Veér András, aki 1986 és 2002 között igazgatta az OPNI-t, a szegedi Csillag börtönben vásárolt néhány művet a hírhedt gyilkostól is, akinek grafikái az 1990-es években az Élet és Irodalom hasábjain is megjelentek.
Minket nagyon érdekelt, vajon milyen problémákkal is küzdöttek a művek készítői, és vajon mi lett a sorsuk, meggyógyultak-e valaha, vagy tükröződik-e bármi az őket kínzó lelki kórságból, gondolatokból és érzésekből a festményeken és kerámiákon. Egészen máshogy néz azonban az orvos a gyűjteményre, és máshogy a művészettörténész. Faludy Judit hangsúlyozta, hogy ők nem betegként, hanem művészként tekintenek a műtárgyak alkotóira, így nem a kórtörténetek alapján gondolkoznak a művek készítőiről. Valószínűsíthető azonban, hogy sokat közülük skizofréniával diagnosztizáltak, de ma már tudni, hogy a kórkép eléggé változó és összetett, és ma inkább betegségtípusról és betegségspektrumról beszélhetünk.

Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény az MTA BTK Művészettörténeti Intézetében bejelentkezés és előzetes időpont-egyeztetés után tekinthető meg.

https://welovebudapest.com/2018/06/27/igy-alkottak-a-be…