kaporszakall  P 41



Kedvenc könyvek 57

Roger Martin du Gard: A Thibault család
Bernáth István (szerk.): Három izlandi történet
Örkény István: Egyperces novellák
Zlata Černá – Miroslav Novák: Az eladott álom
François Villon: A nagy testamentum
Galina Visnyevszkaja: Életem
Julien Green: Leviathan
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Heinrich Mann: Ronda tanár úr
Tadeusz Borowski: Kővilág
Borisz Pilnyak: Meztelen év
Remenyik Zsigmond: Vész és kaland / Őserdő

Kedvenc alkotók: Danilo Kiš, Denis Diderot, Isaac Bashevis Singer, Juan Rulfo, Kurt Vonnegut, Montaigne, Örkény István, Richard P. Feynman, Stanisław Lem


Aktuális olvasmányok

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság
David Garnett: Pokahontasz avagy Virginia gyöngye
Owen Wister: The Virginian
>!
2019. április 21., 12:00
>!
Jaffa, Budapest, 2018
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155715693
>!
2018. szeptember 17., 19:16
Hirdetés

Utolsó karc

>!
kaporszakall P

Látogatóban anyámnál: útközben az erdőn át az egyik fa ágai közt felvillan egy jól ismert türkizszínű szárnyfolt, és beugrik egy apró emlék (mostanában túl sok mindenről ugrik be, ebből érezni, hogy öregszem…)

Hetvenes évek első fele, erdőszélen lakunk (azóta se zavar az alvásban se a madárfütty, se a kutyaugatás, se a tücsökciripelés, de még a békabrekegés sem). Ám most barátságos tavaszi délután van, s én a konyhaablakon kikönyökölve épp egy cirmost figyelek, aki lábujjhegyen lopakodva közeledik a pár méterrel odébb a fűcsomók közt gyanútlanul szökdécselő verebek felé.

Majd hirtelen hangos nyávogás csendül fel; konstatálom, hogy vannak, lám, elmebeteg, vagy extrém hülye macskák is. De megálljunk csak! a nyávogás nem a macska felől hallatszik, hanem jóval feljebbről. Optikai irányzékom feljebb pozicionálva meglátom a tettest: a kandúrt ágról ágra röppenve egy szajkó díszkíséri, és közben – némileg gúnyos hanglejtéssel, de erőteljesen – nyávog. Mályvaszínű háta, fekete, fehér és türkiz foltjai remekül érvényesülnek a ragyogó napsütésben.

Mondanom sem kell, a verebek pánikszerűen elstartolnak, a mai vadászatnak lőttek. A macska igyekszik méltóságteljesen viselni a vereséget, kihúzza magát, és peckesen lépegetve, mint aki csak erre sétált, iparkodik kilépni a képernyőről. Kérdőjel formára görbülő farokkal egyszer még visszanéz az imitátorára, pofáján látszik a bosszúság, aztán sutty – egy ugrással eltűnik az árokparton túl, a bozótosban.

Én pedig elkönyvelem a szajkót, mint nem csupán intelligens, de humorérzékkel megáldott, s némi kajánságtól sem mentes madarat…