jivanmukta 0

Julius Evola: Út és Ige
A jelenkori spiritualizmus arca és álarca (Az „érzékfelettivel” foglalkozó főbb modern áramlatok kritikai analízise)
XI. fejezet, Befejezésül, 252. oldal

A „spiritualitás”-nak ma tudásként kell érvényesülnie és nem kísértésként.
Abban kell a szolgálatunkra állnia, hogy helyre tegyük azokat az elvárásokat, amelyek a tudományt és a szcientizmust jellemzik, hogy viszonylagossá tegyük a nem kevés érvénnyel bíró humanista kultúra eredményeit, hogy leromboljuk a sok tudományban gyökeret eresztett fixa ideákat és mentális deformációkat, ekként gazdagítván ezek fejlődésre való lehetőségeit. A „spirituális”-nak módot kell adnia arra is, hogy újra a birtokunkba vegyünk egy elfeledett és el nem ismert örökség értékes részleteit; lehetővé kell tegye tehát számunkra, hogy olvasni tudjunk a múlt nagy tradícióinak szimbólumaiban és mítoszaiban, ami egyet jelent azzal: új szellemi érzékeket éleszt fel bennünk ismét. A valódi „spirituális”-nak el kellene jutnia ahhoz, hogy azt az örökséget jelenlévő valóságként érzékelje, mely nem kivételes, hanem természetes, nem csodálatos vagy rendkívüli, hanem nyilvánvaló, egy tágasabb, szabadabb, teljesebb világ érzékelésének keretében. Hogy ez aztán mint sajátszerűen „természetfeletti”, milyen távolságra esik az embertől, ez nem igazán fontos. Ami igazán fontos, az az ismeret (vagy tudás) világossága és magától értődősége. Idáig eljutni már nagy dolog lenne. Mégis, nem jelentene semmi mást, mint visszatérni a normalitáshoz. Amennyiben az új spiritualizmus tényleg egy hasonló fordulatnak kedvezett volna, mely mindannak a révén is, amit számos formájában álnokul elárult, a goethei mondás érvényesülne arról, aki jóllehet rosszat akar, mégis jót művel. E fordulat bekövetkezésének elősegítésére az egyetlen eszköz kellően szem előtt tartani a tradicionális tanításokat, amelyek helyreigazító vagy teljessé tevő ellenpontként szolgálnak a ma a spiritualisták által terjesztett eszmékhez, beleértve a „tudattalan” áltudományának eszméit is.