Hanna IP 6

A „gombás” regény. Így emlegetem már egy éve, de most döbbentem rá, hogy itt, a Molyon tulajdonképpen egyáltalán nem meséltem róla, csak az Instagramon és a Facebookon potyogtattam el róla információkat.

Már 13 hónapja dolgozom rajta, és mivel már nincs sok hátra belőle (legalábbis ebből a verziójából, amit várhatóan több átírás és csiszolgatás követ majd), talán mesélhetek róla egy keveset itt is.

Az utóbbi években a szűk szakmai körön kívül is egyre többet hallani arról, hogy az ökoszisztémák (biocönózisok) működésében mekkora szerepet játszanak a gombák – ismeretterjesztő könyvek, filmek és cikkek jelennek meg a témáról, aminek nagy szerepe van abban, hogy az átlagemberek is más szemmel nézzenek a természetre és a gombák mostoha országára. Nos, a regény világában ennek a rendszernek a megértése mitikus, már-már vallási hitrendszerben rögzült, és az emberek szigorú szabályoknak megfelelve igyekeztek élni – egészen addig, amíg a történet kezdete előtt háromszáz évvel valami meg nem változott:új vallás és vele együtt új tudás jelent meg az egyik faluban, és gyökeresen átalakította mind a közösségeket, mind az életet. Új módszerek és gépek jelentek meg, amelyeket az új isten adott az embereknek, és még a betegségektől is megszabadította őket – azért cserébe, hogy a híveibe költözhessen és nemzedékről nemzedékre szaporodhasson.

A történet elbeszélője Gerle, az egyik hagyományos rend szerint élő falu leendő kertvezetője, akinek nem csak azzal kell valamit kezdenie, hogy a vőlegényét titkon hatalmába kerítette az idegen isten, de azzal is, hogy vele magával sincsen minden rendben, mert az Alvilágnak nevezett entitás lehetetlen feladatot ró ki rá: pusztítsa el a korábbi összhangba nem illeszkedő elemet, mit sem törődve azzal, hogy az új isten egyúttal emberek tömegeit, egy virágzó társadalmat és magát a tudományos haladást is jelenti. A regényben nem csupán két hitrendszer, két egymás mellett élő, de kölcsönösen bizalmatlan és gyűlölködő közösség csap össze, de alapvetően két túlélési stratégia is, és nem szeretném titkolni a tényt, hogy mindennek a mi civilizációnkra nézve is vannak tanulságai (de legalábbis felismerhető és feloldhatatlannak tűnő dilemmái). És mindennek a gyújtópontjában egy olyan lány áll, aki életében először kénytelen egy közösségen kívül, csak önmagára támaszkodva és a saját vágyait felismerve létezni, és mégis meg kell mentenie egy világot és elpusztítania egy másikat, miközben egyáltalán nem olyan egyértelmű, melyik jelenti a helyes választ.

Van a regényben düh, ökoszorongás, egy biológiai értelemben intézményesített egyház, testhorror, különféle közösségi formák, harmónia természettel és más emberekkel, gombák mindenféle szerepekben, de valamennyi remény is, valamint – mivel ez a történetem táplálkozik leginkább az agrármérnöki gyökereimből – traktorok. Csak azért mondom, hogy senkit ne érjen meglepetésként, bár lehet, hogy ezzel hibázok, valaki* azt mondta, soha, soha ne nevezzem a regényt agrárfantasynek, mert az a halál csókja.

Nem is nevezem. Mikológiai fantasy, így jobb? :)

És úgy néz ki, hogy hamarosan befejezem (a képen a számlálóm, amelyen a haladásomat jelölöm, jelenleg 650K leütésnél tartok, vagyis ez lesz a leghosszabb regény, amit életemben írtam).

* R. G.