Csendes hét után vagyunk. Odakinn egyre több ismerősünk, barátunk kapja el a vírust, és ez elég nyomasztó. Idebenn munka van, no meg öröm, hisz megjelent A Barnum-rejtély, és az első visszajelzések nagyon-nagyon pozitívak. Rengetegen várták-várják, sőt, sokan már ki is olvasták (ilyenkor azért fura érzés, hogy hónapokon át dolgozom egy történeten, amivel aztán sutty!, néhány óra alatt már végeznek is az olvasók – ettől olyan lassúnak gondolom magam). A mostani helyzetben az is nagyon rossz, hogy nem tudok dedikálni se személyesen, se postán (azt képtelenség bevállalni, hogy darabonként küldözgessük a példányokat, ráadásul a járvány csúcsra jár, szóval a lehető legkisebbre kell szűkítenünk a fertőzés lehetőségét).
Szólnom kell még egy nagy felfedezésemről. A stream-elt színházi közvetítések teljesen elvarázsoltak! Megnéztem a SzínházTV-n az Egy őrült naplóját (kétszer!), ami egyszerűen zseniális volt, aztán Woody Allen darabját, ami parádés szereposztásban ment a Centrál Színházból, plusz Dragomán Gyuri darabját is (Kalucsni) az e-Színház stream-jében. És most jövök rá: a Woody Allen darabban láttam Nagy-Kálózy Esztert, a Kalucsniban pedig Kaszás Gergőt – és már mindkettővel dolgoztam! Eszter egy általam írt tv-játékban (Álomlátók), Gergő pedig a Kucó hangjáték változatában brillírozott.
Ma este Háy Jancsi darabját fogom megnézni – szóval mondhatni rendes színházba”járó” lettem.
Most viszont lássuk a mai karcot, ami egy olyan szervezetről fog szólni, aminek neve meglehetősen sokszor íródik le az új Ambrózy-regényben.
Akik már olvasták a könyvet, azok tudják, hogy a történetben fontos szerepe van a Pinkerton Nemzeti Detektív Ügynökségnek. Ezt a különös, nagyon is ellentmondásos hírű, ma is működő biztonsági őr és magánnyomozó ügynökséget 1850-ben az USA-ban alapította meg a skót származású Allan Pinkerton, aki 1819. augusztus 25-én született Glasgow-ban. Apja rendőr, anyja gyári munkás, szövőnő volt. Pinkerton életének hajnalán a munkások jogaiért küzdő chartista mozgalom tagjaként gyakran került szembe a hatóságokkal, és amikor a rendőrség végül körözést adott ki ellene, menyasszonyával nyomban Amerikába szökött. Szomorú, hogy évekkel később ő, aki fiatalemberként forradalmi hevülettel küzdött az elnyomó gyár- és bányatulajdonosok ellen, később embereivel épp az ilyen ügyekért sztrájkoló amerikai munkások felkelését törte le, fojtotta vérbe. Miután Pinkerton Amerikába érkezett, előbb egy chicagói szeszfőzdében lett kádár, majd néhány év múlva egy skót emigránsok lakta kis településen saját hordókészítő vállalkozást indított. Valószínűleg egész életében kádármester maradt volna, ha egy szép napon rá nem bukkan valahogy egy pénzhamisító banda nyomára. Miután értesítette a helyi seriffet, segített neki letartóztatni a bűnözőket – és valahogy rákapott a bűnüldözés ízére!
Ettől kezdve Pinkerton sorra leplezett le kisebb-nagyobb bűnbandákat, kihasználva azt, hogy az emberek – különösen a kocsmákban – folyton elfecsegtek mindenfélét. Eredményességének köszönhetően az egykori kádármester hamarosan a seriff „félállású” helyettese lett Kent megyében (Michigan állam). Pinkerton 1849 tavaszán költözött vissza Chicagóba, ahol az épp akkor szerveződő városi rendőrség legelső detektívje, majd hamarosan a tízfős nyomozócsoport vezetője lett. 1851-ben úgy döntött, hogy önállósodik, és szövetkezve Edward Rucker ügyésszel kétszemélyes magánnyomozó irodát nyitott. Néhány évig tartó sikeres működés urán Pinkerton újabb nagy lépésre szánta el magát, és létrehozta a Országos Nyomozó Ügynökséget.
Gondoljunk bele egy pillanatra, hogy akkoriban az USA-ban milyen anarchikus állapotok uralkodhattak a törvény betartatásának és a bűnüldözés terén! Csupán a nagyobb városokban létezett állandó rendőrség, a kisebb települések örültek, ha akadt egy seriffjük, akit maguk közül választva neveztek ki, egyszerűen neki adva a pléhjelvényt, amit általában a meggyilkolt elődjéről vettek le. Ez volt a Vadnyugat fénykora, ahol mindenki fegyvert hordott, az éjszaka csendjét gyakran verték fel a coltok dörrenései, és a bankrablók úgy jártak be a védtelen pénzintézetekbe, mint a mamájuk nappalijába.
Ráadásul kitört a polgárháború (Észak Dél ellen, ugyebár), ami Pinkerton előtt újabb lehetőségeket nyitott. Ügynökség akkor vált igazán híressé, amikor 1861-ben sikerült meghiúsítania az Abraham Lincoln ellen tervezett merényletet. Ennek hatására az új Amerikai elnök még abban az évben megbízta őt az Unió katonai hírszerzésének megszervezésével, 1865 tavaszán pedig a pénzhamisítások ellen fellépő szövetségi bűnüldöző szervezet létrehozásának előkészítésével. Így született meg az Amerikai Titkos Szolgálat, melynek a mai napig fő feladata a mindenkori amerikai elnök és családtagjainak óvása.
Pinkerton az állami megbízások mellett tovább építette magánnyomozó cégét. A polgárháború végére övé lett az amerikai történelem azóta is legnagyobb magánhadserege, mely az elkövetkező években sikert sikerre, és botrányt botrányra halmozott. Pinkerton detektívjei kapták el az 500 ezer dolláros vonatrablás tetteseit 1866-ban, Jesse James-t és bandáját, a Wild Bunch nevű, vonat- és bankrablásra szakosodott bűnszövetkezetet, valamint üldözték át Mexikóba Butch Cassidy-t és a Sundance Kölyköt, akiket aztán az ottani katonai erők öltek meg.
A Pinkerton Ügynökség híres volt arról, hogy gyakorlatilag bárkit felvettek a soraikba, akinek hasznát látták, így nők és színes bőrűek is lehettek Pinkerton-ügynökök, ami abban a korban szinte felfoghatatlan skandalumnak számított. A cég a megalapításától kezdve mindennel foglalkozott, amihez detektívmunka, erő és fegyver kellett. Épp úgy üldöztek bankrablókat, mint kicsapongó férjeket, lepleztek le gyilkosokat, csalókat, tolvajokat – és sokszor ők maguk is gyilkoltak, simliskedtek, csaltak, ha ez kellett hozzá, hogy a céljukat elérjék. A Pinkerton-ügynököktől mindenki tartott, mert híresek voltak erőszakosságukról, gátlástalanságukról, no meg arról, hogy a legcsekélyebb mértékben sem zavarják őket afféle „úri huncutságok”, mint az Igazság, a Becsület, a Jog és a Törvény. Miközben ők voltak azok a szemfüles detektívek, akik elkapták a Vadnyugat leghírhedtebb bűnözőit, ők voltak azok is, akik aljas módon beépültek a jobb munkakörülményeket és fizetést követelő munkások szakszervezeteibe és belülről bomlasztották szét azokat, sőt, nem egyszer fegyverrel támadtak a sztrájkolókra, mindkét oldalon számos áldozattal járó összecsapásokat provokálva.
A Pinkerton-ügynökök egyszerre voltak ünnepelt hősök és elszabadult gazemberek (soraikban számos egykori bűnöző volt található!), akik az FBI létrejötte előtt gyakorlatilag az egyetlen, egész USA-ra kiterjedő magán-rendfenntartó erőként működtek. Mivel rossz hírük egyre terjedt, Pinkerton úgy döntött, hogy ezt ellensúlyozandó füzetes könyvsorozatot indít, amelyben (állítólag) valós eseteket íratott meg. Ezekben a sztorikban a Pinkerton-detektívek természetesen mind gáncs nélküli hősök voltak, akik az Igazság, a Becsület, a Jog… Szóval az efféle „úri huncutságok” lovagjaiként tűntek fel. Kevesen tudják, pedig tény: a Pinkerton füzetes regények hihetetlen sikere nem csak a nyomozó iroda hírnevét állította helyre, de – akaratlanul – „szülőanyjává” vált a később oly népszerűvé lett krimisorozatoknak is! Ekkor született meg a műfaj, mert az emberek a Pinkerton-füzetek által kaptak rá a szórakoztató krimisorozatokra, a ma már klasszikusnak számító nagy szerzők pedig, mint Mark Twain, Conan Doyle és Raymond Chandler szintén ebből a ponyvatermékből kiindulva alkotott nagyot!
A világ legnagyobb magánnyomozó ügynökségének alapítója 1884. július 1-jén hunyt el. A munkát a fiai vitték tovább, akik a nyomozói tevékenységet fokozatosan háttérbe szorítva lassanként biztonsági őrző-védő céggé alakították át a családi vállalkozást – így kerültek pl. Pinkerton-(veszélyelhárító)detektívek a Barnum és Bailey cirkuszba is! Az egykori családi vállalkozás mai jogutódja a Pinkerton Consulting and Investigations, amely biztonsági tanácsadással, magánnyomozással és peres ügyekhez bizonyítékok gyűjtésével foglalkozik, megbízói között pedig olyan cégek vannak, mint a General Motors, az Esso, a Microsoft vagy az USA kormányzata.
Legközelebb egy nagyon különleges hölgyről fogok nektek mesélni!
FOTÓ: Allan Pinkerton
Forrás: Wikipedia
