Véget ért megint a Könyvhét, ami idén több okból is rendhagyó volt. Egyrészt ugyebár a helyszín: tartottunk tőle, mert mondták, kicsi, de ez nem volt igaz. Bár attól tartok, a kényelmes tér inkább annak volt köszönhető, hogy a Korzóra – mint a standosok mondták – fele annyian mentek ki, mint a Vörösmartyra szoktak. Aztán a parkolás, ami nekünk minden évben gond – én nem pattanok ki olyan könnyen a kocsiból, mint mások –, de hihetetlen szerencsénk volt: akadt egyetlen hely a kukák mellett. Igaz, induláskor Noéminek és Zolának kicsit tetriszeznie kellett a kukákkal, amiket napközben a szemetesek úgy állítottak be, hogy nem fértünk ki, de legalább volt helyünk. A harmadik különlegesség a Kucó megjelenése volt. A színpad előtt – l. fotó – Mészöly Gábor dramaturg [mellettem] és Radó Gyula rendező [Mészöly mellett] válaszolt Róbert Kati kérdéseire, elmesélve ennek a régi-régi írásomnak kalandos történetét. Sok sztori maradt még bennünk a dologról, hiszen a Kucó immár szinte történelem, de a lényeget elmondtuk.
És aztán a dedikálás, ami idén elég zűrös volt. Míg a Könyvfesztiválon fáztunk, a Könyvhéten a hőség és a nyakunkba szakadó eső próbálta szétzilálni a sorainkat. Mikor az asztalhoz ültem, még hosszú-hosszú sor állt, azután szinte azonnal esni kezdett, és a sor fele bizony szétszaladt. A kemény mag azonban kitartott, pedig akadt fél óra, míg én az esőköpenyemben kucorogva, ők meg esernyők alatt állva csak nézni tudtuk egymást, mert esőben dedikálni nem lehet. Végül Noémi és Zola a stand oldalához tákoltak egy ponyvasátrat – kucót –, ami alatt végre munkához lehetett látni.
Tény, hogy most sokkal kevesebben voltunk, mint máskor, bár így is dedikáltam folyamatosan két órán át és még utána is jöttek néhányan, néhány perc különbséggel. Betudható ez az időjárásnak, az új helyszínnek és annak, hogy most nem új Ambrózy jött ki. A Kucó, mint könyv, gyönyörű lett. Köszönet érte a kiadónak. Kicsit kevesebbet dedikáltam belőle, mint gondoltam, azt hittem, többen jönnek érte, de úgy tűnik, Ambrózyékat nem lehet felül múlni – most is ők voltak többen.
Bebizonyosodott: a Könyvhétnek a Vörösmartyn a helye, ott az igazi. No, majd jövőre.
És igen, volt egy hivatalos bejelentés: írtam egy Ambrózy színdarabot. Két felvonás. Címe [egyenlőre]: A holtak közbeszólnak. A történet teljesen új, semmilyen formában nem kapcsolódik a regényekhez. Egyetlen szereplő, akit onnan átemeltem Detrich felügyelő [persze Milin és Richárdon kívül, akik nyomoznak]. Helyszín: a Szivcsák és Taubner Kegyeleti Vállalat ravatalozója és a hozzá kapcsolódó boncterem és hűtő.
A történet maga mindaddig titkos, míg nem találok egy színházat, amelyik hajlandó bemutatni – hát, reménykedjünk.
Köszönöm, hogy eljöttetek és velem áztatok.
Most kis pihi, aztán jöhet a munka.
