Gudmundur P 20




Kedvenc könyvek 13

Füst Milán: A feleségem története
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Umberto Eco: A Foucault-inga
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Theun de Vries: Titkok birodalma
Adolfo Bioy Casares: The Invention Of Morel
Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger
Babits Mihály: A gólyakalifa
Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Kedvenc sorozatok: Erlendur felügyelő, Harry Potter, Hercule Poirot, Korfu-trilógia, Miss Marple

Kedvenc alkotók: Bohumil Hrabal, Franz Kafka, Murakami Haruki, Oliver Sacks, Paul Auster, Per Petterson, Umberto Eco, Viktor Pelevin


Aktuális olvasmányok

Nemes Károly: A magyar filmművészet története 1968 és 1972 között
Vivien Schweitzer: A Mad Love
Nicci French: Blue Monday
Greg Harvey: Microsoft Excel 2019 for Dummies

Vivien Schweitzer: A Mad Love An Introduction to Opera

>!
2020. november 9., 23:23
>!
2020. november 9., 23:22
>!
Penguin, London, 2011
424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780141040752
>!
2020. április 21., 20:06
>!
John Wiley & Sons, New Jersey, 2018
418 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781119513322

Utolsó karc

Gudmundur P>!
Polihisztorképző – házi feladatok

Polihisztorképző 2020, 10. házi feladat
12. egyéni téma (Hans Eiler Pedersen)

Szerencsés voltam az egyéni témámmal: Hans Eiler Pedersen olimpiai bajnok dán tornász volt, és mivel a szívemhez közel áll ez a sportág, alig vártam, hogy olvassak róla valamit. Joan Ryan könyve szinte az első volt a listámon, amikor a kihíváshoz elkezdtem könyveket válogatni. Nem bántam meg, hogy ezt választottam, habár gyakran kapaszkodtam a fotel karfájába olvasás közben.

2018-ban megrázta a világot, amikor kiderült, hogy Larry Nassar, az amerikai tornászválogatott orvosa évtizedeken át büntetlenül zaklathatott fiatal lányokat és gyermekeket. A könyv első kiadása 1995-ben jelent meg, s noha szexuális bántalmazásról kevés szó esik benne, mégis elgondolkodik rajta az ember, hogy egy ilyen alapos tényfetáró munka publikálása után miért nem söprögettek alaposabban az amerikai és nemzetközi tornászszövetségek háza táján? A kötet bemutatja, hogy mi is zajlik ennek a gyönyörű sportnak a bámulatos eredményekben gazdag felszíne mögött, s hogy mennyire rögös az az út, ami a lenyűgöző teljesítményekig elvezet.

Joan Ryan a sorra veszi a a torna világának szereplőit: a sportolókat, az edzőket, a szülőket, illetve a sportágra ható politikai és gazdasági tényezőket, és bemutatja a sportág azon jellegzetességeit, amelyeknek létezését mi átlagemberek is sejthettük ugyan, de nem akartunk róluk tudomást venni. Ti elgondolkodtatok már azon, hogy miért olyan picikék a tornászlányok? Vagy eszetekbe jutott már, hogy amit a versenyeken látunk, az már szinte nem is sport, hanem halálosan veszélyesnek látszó akrobatikus szuperprodukció? Ha igen, akkor nektek is ajánlom a könyvet, mert meg fogjátok tudni ezekre a kérdésekre a választ – bár én néha úgy éreztem, hogy inkább nem akarok tudni semmiről, mert ez annyira borzalmas és helyenként felfoghatatlan, hogy legszívesebben elmenekülnék az igazság elől.

A kötet eleve a balesetekkel indít – ennek egyetlen pozitívuma az volt a számomra, hogy a legrosszabbon már az elején túljutottam. Megtudjuk a könyvből, hogy ezek oka komplex, ám valahol a túlhajszoltságban, az állandó éhezésben és a magasabb pontszámok reményében megkockáztatott bonyolultabb elemek erőltetésében rejlik. Ryan bemutatja, hogy ami az elit tornászképzésben folyik, az gyakorlatilag a legaljasabb gyermekmunka, amely igazi hasznot talán csak az edzők számára hoz, és a kegyetlen darálásban számtalan tehetséges kislány hullik el az olimpiáig vezető út során, akik vagy pszichésen vagy fizikailag nem bírják el a terhet, amelyek egészen kiskoruk óta raknak rájuk (és akkor a családjaik által vállalt anyagi áldozatokról még nem is beszéltünk, s ami sokszor szintén a tornászon csapódik le még egy plusz elvárás formájában).

Ryan szerint a többi élsporttól abban különbözik a női tornászok világa, hogy itt alkati adottságok miatt egészen fiatalon, s következésképpen nagyon rövid idő alatt kell eljutni a csúcsra, és így az élsporttal járó testi és lelki megterhelést gyakorlatilag gyerekeknek kell viselniük. Még magán a torna világán belül is különbség van tehát a nemek között, hiszen a férfiaknál a könyv szerint kicsivel idősebb korban van a test optimális erőnlétben a gyakorlatok végrehajtásához. (Ezen a ponton történt egyébként utalás a skandináv férfi tornászválogatott fizikai jellemzőire is, úgyhogy a feladatomat teljestítettnek tekintem.) A szerző azonban azt is bemutatja, hogy a versenykövetelmények és a pontozási rendszer vastagon felelősek abban, hogy gyerekeket kényszerítenek versenyezni, hiszen ők elég könnyűek, rugalmasak és nem utolsósorban bátrak egyes elemek végrehajtásához (vagy ha nem bátrak, hát ők nem merik megkérdőjelezni az edző utasításait).

E rendszer eredménye, hogy gyakran még az legnagyobb sportolók is táplálkozási zavarokkal, hosszabb távon ható önértékelési problémákkal, vagy az élsport helyrehozhatatlan fizikai következményeivel kénytelenek együtt élni – s ahogyan a könyv fogalmaz, a tornászok imidzse miatt a siker nehezen és ritkán váltható anyagi elismerésre reklámszerződések által. Egyszóval a siker keveseknek adatik meg, és még a számukra sem mindig térül meg a rengeteg befektetett munka és az edzésekbe beleölt pénz.

A könyvnek magyar vonatkozása is van Károlyi Béla és Márta edzőházaspár révén, akik a szerző szerint az új és kegyetlen, ám az amerikai sikerkultusz szempontjából nagyon eredményes edzésmódszert a tengerentúlon is meghonosították. Az amerikai tornászválogatott teljesítménye az ő érkezésük után látványos fejlődésnek indult, ám e módszer és edzői kultúra Ryan szerint erősen megkérdőjelezhető, ha az eredmények mellett a következményeit is megvizsgáljuk. Az különösen elszomorító volt, hogy a siker ára sokáig senkit sem érdekelt, a fiatal áldozatok sorsa senkit nem rendített meg, és még az igazán nagy tragédiák sem rombolták le a sikeresnek tartott módszer nimbuszát.

A kötet gyenge pontjának azt tartottam, hogy időnként kicsit hatásvadásznak éreztem a megfogalmazást – ez azonban sohasem érte el azt a szintet, ami már a hitelességet kérdőjelezte volna meg. Picit feleslegesnek éreztem ugyanakkor, hogy a műkorcsolyázókat is belekeverte a történetbe – bár kontrollcsoportként nagyon jól működtek, és ezáltal sikerült a tornasport egyes sajátosságait még jobban kidomborítani.

A képen Aly Raisman kétszeres olimpiai bajnok amerikai tornász látható, aki a könyvben leírtakhoz képest már valamivel egészségesebb közegben edzhetett.
A kép forrása: spoiler

Kapcsolódó könyvek: Joan Ryan: Little Girls in Pretty Boxes

Joan Ryan: Little Girls in Pretty Boxes
2 hozzászólás