Gabye 126

Jövök egy kis élménybeszámolóval a hétvégéről..Mert „megint UB volt” jeligére. Ha jól számolom, sorozatban 7. alkalommal voltam ott, futottam csapatban. A tavalyi évben négy fős váltóban nyomtuk le, aminek a végén jól egyet is értettünk, hogy soha többet 4-en, túl melós, nincs idő a buli részére, hogy kicsit lazuljunk és jól érezzük magunkat. Megszenvedtük mind és jól meg is beszéltük, hogy jövünk jövőre is de minimum 8-an. Aztán másnap ment a körüzenet, hogy akkor ugye benne vagyunk megint egy négyesbe?! :-D Naná!!
A változatosság kedvéért a tavaszi futamot megint őszre halasztották, így kicsit izgultunk, milyen idő lesz, de várakozáson felül szép nap volt. 9:35-kor rajtoltunk, verőfényes napsütésben. Szintén megszokott hogy az utolsó héten változik az útvonal, megint kivették a Vászoly-Dörgicse körüli szakaszokat, így az idén megint nem sikerült az oly régóta vágyott 4 km-es Balatoni panorámás lejtőfutás. A szakaszbeosztás ugyanaz volt, mint tavaly, a legvégét leszámítva, aminek megvan az az előnye, hogy nagyjából tudod mire számíts. Persze meglepetések így is értek, a legkellemetlenebb az volt, mikor az első szakasz után az átöltözködésnél szembesültem vele, hogy az összes melltartót otthon hagytam, az az egy volt nálam amit reggel felvettem. Ez pont 6 darabbal kevesebb, mint kéne, uh az egész verseny arról szólt, hogy azt szárítgattam, és bizony nem kellemes vizes ruhát visszavenni, főleg nem éjjel amikor egyébként is hideg van, de még mindig jobb, mint anélkül uh inkább annak örültem hogy legalább az az egy nálam van.
Első szakasz Akali Zánka közötti 6 km eseménymentes, októberhez képest kicsit meleg idővel, majd jött a „kedvencem” Badacsony és Szigliget között. Az egyik legszebb szakasz, de egyben elég melós is, hiszen a szőlőhegyeken futunk, fel és le, mindez megspékelve macskakővel, aztán Szigligetnél fel a kaptató, amire tudtam tartalékolni és szépen fel is kocogtam rá. Hab a tortán, hogy az utolsó kb 500 méteren macskaköves salakos részen robog az ember lánya lefelé, ami nyilván keresztülvisz a váltópont melletti parkolón.. Ahol tegnap majdnem elütöttek O.o. Ilyen azért eddig nem volt, és remélem nem is lesz, de egy kisbusszal egyszerre érkeztünk, én lehúzódtam, a sofőr felőli oldalra kerülve, de futottam tovább, azt gondolva, hogy látnak, mert a sofőr mögött ülővel még össze is néztünk. Vártam hogy majd lelassít, de semmi, uh haladtunk egymás mellett ami azért elég para, ha a lábad elé kell nézni, de melletted jön egy böhöm nagy autó. Ami aztán egyszercsak elkezdte rámhúzni a kormányt. Ugrani nem nagyon volt sehova de szerencsémre a váltóponthoz irányító staff lány észrevett és kilépett a kocsi elé, megállítva azt. Ezzel a napi adrenalinsokk is megvolt. A következő szakasz Berény és Máriafürdő között, a tavalyi mumus, a leghosszabb, 12 km-es szakasz. De most már tudtam hogy hosszabb, mint a kiírásban, így fejben felkészültem. Ami viszont nem változott, hogy megint lomtalanítás volt, pont mint tavaly. Kényelmes, jó tempóban futottam végig, nem is éreztem hogy rosszul esne. Azt követte a hazai pálya Boglár és Szemes között. Itt már tök sötétben futottam, és szembesültem azzal, hogy Lelle és Szemes között a hosszú egyenesen semmi közvilágítás nincs! Volt fejlámpám meg mellkas világítás is, de attól még nem sok mindent láttam, kicsit tartottam is tőle hogy elhasalok, de szerencsére megúsztam, és egész jó időt is futottam. Innentől már csak rövid, 6 km-es etapok maradtak, igaz ezek most másikak voltak, mint tavaly, így értek apróbb meglepetések, mint hogy Akarattyán egy építkezés mellett futottunk, ahol az utat felturkálták, rászáradt sár, kavics, hepe meg hupa és nyilván alig világítás. Aztán kiégett a mellkaslámpám, és a fejlámpám is gyengélkedett, uh a szakasz végére már csak a közvilágításra hagyatkozhattam, ami azért nem megnyugtató, ha az aszfaltra felfestett kis nyilakat kellene észrevenni. Szerencsére mellém csapódott egy srác, akinek a kezében volt egy lámpa, jó erős fénnyel és az út két oldalán futottunk, Ő meg pásztázva világított hogy én is lássak, így terelgettük egymást. A szakasz vége felé egyszercsak mutatja a lámpával hogy a nyilak kivisznek egész a víz mellé a Kenesei részen. Hátjó menjünk.. De gyanús volt, hogy az utánunk jövőket a belső úton láttam továbbmenni, amin mi futottunk az meg vitt a víz mellett a semmibe. Na akkor már odaszóltam a srácnak, hogy sztem ezt elrontottuk. Na akkor derült ki, hogy azért futottunk eddig némán, mert Ő német. De vicces volt, mondja hogy akkor nem azért vagyunk csak mi itt mert mi vagyunk a bajnokok? Mondtam mi vagyunk, de attól még rossz helyen vagyunk. Szerencsére sikerült korrigálni, csak épp így hátulról közelítettük meg a váltópontot, jól meg is lepve a lánykát a csippantóval. Sajnos a fiú seperc alatt eltűnt, meg sem tudtam neki köszönni a világítást meg hogy megint van egy vicces történetem, amikor is a "német fiú bevitt a susnyásba :-)
Innen már viszonylag eseménymentes volt a verseny, leszámítva hogy azért az októberi éjszakák jóval hűvösebbek mint a májusiak, ha meg fáradt vagy akkor főleg, uh én négy pulcsiban is fáztam. A fiúk meg amúgy pasi módra szenvedtek, kinek a térde fájt, kinek a gyomra, volt akinek az egész élet is és volt egy esés is, amit szerencsére a kolléga kigurult, így nagy baj nem történt. Végül javítottunk a tavalyi időnkön, 22 óra 48 perc alatt körbeértünk. Az én hozzájárulásom 55 km lett és idén holtpontom se volt, minden futás jól ment, az időm is szép egyenletes volt, a frissítést is sikerült ügyesen megoldani, inni sem felejtettem el, uh nekem ez szinte tökéletesen sikerült, mindez talán azért is, mert aznap volt a szülinapom és azért azt nem mindenki mondhatja el, hogy egy UB-val ünnepel.