Őri István – Mesélj a csendről
Mesélj a csendről
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az: hallani, ha nincs semmi hang; milyen az, mikor az ordítás a semmibe zuhan?
Milyen a békesség, az öröm; milyen, ha valaki ezt mondja: „Köszönöm?”
Milyen vagy te? S milyen az életed? Valóban fény van a felhők felett?
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az, mikor a Harag lehajtja fejét, s a Bocsánat fényre jön, elhagyva rejtekét?
Milyen az, ha én is lehajtom fejem, mert rámzuhant a világ?, megölt a küzdelem?
S amikor meleg kéz simogat, nem csizmás láb tiporja valóvá álmomat – milyen az?…
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen a mosoly, milyen a nevetés; milyen az, mikor mindez sohasem kevés?
Milyen, ha elém jön a Vég, ha elfogyott az Élet, s mindenből elég?
Milyen lesz ott, mire azt mondtad: Haza, túl a Tündérkapun; ez lesz a Tündérek otthona? Csend lesz ott, s hangtalan szavak? Lesz-e sok, őrült, táncos pillanat? – Veled.
S meddig tart ott az életünk? – Kedvesem, oda mikor megyünk?
Mesélj a csendről, Kedvesem,
Mert bennem üvöltés van és félelem.
Mesélj, még itt a földön! – de ne szólj!, hallom így is én; Csak maradj itt velem, s gyere felém! Védj meg, mert gyermek vagyok. Takarj be éj-hajaddal, add nekem illatod…
Add nekem magad, s én odaadom életem – …
Akkor az üvöltés csenddé válik és békévé a félelem!
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Mert bennem üvöltés van és félelem.
