fodzsofi 0

Horizont

Majd arról kezdtem kérdezgetni, hogy
van-e értelme, ennek itt.
Mármint, ennek.
Ennek, amiben fuldokolunk,
És ráfogjuk, hogy élet, a közhelyek valósága.
Meg, hogy innen van-e hova tovább.
Mert a gondolatát sem viselem el annak,
hogy ez esetleg egy önmaga farkába harapó szerencsétlenség.
Pedig a legvalószínűbb hogy ezen túl
ugyanez van.
Meg jön a közhely:
Hol a boldogság? Meg, hogy kinek van igaza.
Önjelölt istenként a saját világunkba zárva,
át kell vészelni a telet, a nyarat,
az őszt, a tavaszt, és azzal együtt
minden rossz is elmúlik majd. Hisz így kell lennie.
Itt nincsenek kérdések. Meg, hogy lehet-e.
Látod, és még mindig hiszel ebben.
Nem akarok többet írni.
Azt hiszem, olyankor jövök rá, hogy minden oké,
ha épp nem írtam semmit le.
Esemény utáni boldogtalanság.
1-től, 99 éves korig, esetleg 100.
Terhesség alatt is szedje.
Odabújni a meleg radiátorhoz,
meghackelni az álmaim,
s így majd nyugodtan alszom el.
Látod, és még mindig hiszel ebben.
Feloldódsz, de csak, mint a rosszízű pezsgőtabletták.
Félsz, de bátor vagy te is valakiért.
Sírsz még esténként, vagy te már
eljutottál arra a szintre, hogy kiszárad
a szemed? Elfelejteni.
Majd tollal újra írjak a ceruza nyomát.
Csak megyek, azt se tudom hova.
Majd odaérek.
Látod, és még mindig hiszel ebben.
Nincs válasz.