Filippino  P 51

15.
2018.09.20.
Elég kiborulós érzéseim voltak ma, de dúlnak a hormonok is. Anyuval össze is zördültem, meg mamával is. Rászóltam, hogy amióta hazajött, csak kiabálni képes az unokájával, és ez engem mérhetetlenül zavar. Azt csinálja, amit velünk huszon-harminc éve. Állandóan szabályoz, ne csinald ezt, ne csináld azt, pattog, kiabál, és ez bosszant. Én nem így nevelem a lányom. Felesleges dolgokért nem szólok rá, mert akkor egész nap csinálhatnám, addig, míg besokkall, és tényleg nem bír majd magával. Szóval ha pakol valahol, ahol nem veszélyes, és véletlenül lever szintén nem törékeny dolgot, akkor pff.,kit érdekel.Ilyenert nem ordibálok. Abszolút nem egészséges már így élnünk. Lehet nem véletlenül produkáltuk azt a kiütéses dolgot.Ha a lelki okait nézzük. Allergiásak vagyunk a helyzetre.Hogy ez már baromi kínos, és rohadtul tehetetlenek vagyunk!! Nem tudok nevelni, ahogy szeretnék. Mert tömik édességgel, amitől beporog, és én szívok vele.Vagy lecseszik, mert bepisil….elegem van már!! Vagy a szüleim rendetlenek, apám meg igénytelen is a környezetére. Otthagyja a szemetet a padlón.Mindig.Nem lehet enni az étkezőasztalon, mert irodai papírokkal van tele. Ha leesik valami, ha kiömlik, úgy marad. Szerintem ha az asztalt teleraknám klotyópapírral, az se érdekelne senkit. Gyűlölöm ezt. Mikor élhetem már úgy az életem, ahogy szeretném, ahogy tudom?? Jövő hónapban 30 leszek. Eddig még nem sikerült. Amúgy, ami nagyon rosszul esett, az a következők miatt indult. Kinéztem magamnak több napja egy robotgépet, ami nagyon jó árban volt. Reggel 7-kor lemegyünk a boltba érte, ahol már nem volt!! Igazából csesztek a raktárból kihozni. Nagyimat hívom itthon, hogy vettünk neki tortacsipkét.De ő is lemegy ennek ellenére, mert vagy 3 csomaggal kell neki.Hív, mikor ott van, hogy már kirakták a gépet, meg tudja venni.Hívom apát, hogy ő talált-e más boltban.Még csak most megy oda.Bingó.Ne menj, mama talált.Szuper, akkor érte megy, hogy ne cipelje.Hogy akarta mégis a tili-tolijával elhúzni a méteres dobozt? Jájj. Itthon aput kérdem, megvolt-e a vásár? Meg,itt a doboz, de mama velem akarja lerendezni az anyagiakat. Hát jött is mama, de nem akarta engedni kifizetni. Mondom akkor visszaviszem a dobozt. Úgyhogy nem érdekel, itt a pénz. Ott vitázott velem. Hogy a szülinapomra akarta. Elmeséltem, hogy anyáék is, de én ragaszkodtam, hogy vagy senki vagy en veszem magamnak. Egyet kérek, meglepetés legyen. És akkor még püffög, hogy elrontom a kedvét, és hogy képzelem… Hát igen, jó nagy szemét vagyok, mert nem akarom tudni, mit szánnak nekem. Ez az egy keresem. Pár perc múlva, akkor ő karnist vesz….pfffff….!! Meglepetés!! Akkor is azt veszi, és majd meglepődöm. Nahjol van, itt fejezzük be.Anyám is kicsit ledöbbentett tegnap.Hogyha nem a robotgép, akkor jaj,ki kell találnia valamit. Én naívan azt hittem, hogy már rég megvan, akármi is az. Most önző picsának tűnhetek, de leírom, miért esik rosszul. Mikor bárkinek a csaladban kerek szülinapja volt, én hónapokkal vagy legalábbis hetekkel előtte mindent kitaláltam, megszerveztem, mások helyett is!! Akkoris, ha vért izzatam, mert nem volt annyi kes, amennyi jó lett volna. Akkor összedobattam rá. Akkoris, mikor pár hónapos babám volt, és fél órát sem aludtam hetek óta egy huzamban.Mindig a szíve vágyát lestem az illetőnek, és hogy különlges, maradandó legyen az elmeny, az ajándék is. Így volt ez férj napján, anyám napján, Nusi napján, apu napján, mamám napjan….mindenkien.Es nagyon jól sikerültek. Most jön az enyém, nagyon kerek, reménykedtem, hogy valami izgi készülődik. Pl.soha nem volt meglepi partym még. De tök mindegy, igazából arra vágyom, hogy egyetlen napra magamért szeressenek, magamért fogadjak el, hogy hátha fontos vagyok bárkinek is. A szándék a lényeg, a készülődés. Az apróságok. Hogy ne én csinaljam a kávét reggel,mint mindig. Hogy bárcsak a kedvenc reggelimet elkészítenék.Hogy a világ legszebb dolga anyának lenni, de egy napig Betti legyek, simán Betti is.Ne kismama, ne anya, ne hamarosan költöző…hanem én. Ki az, aki tudja, ki vagyok én? Mik a fontosak nekem? Aki figyel rám? Akinek nem csak dísz vagyok, meg alkalmazott, meg háztartási robot. Aki nem csak arra való, hogy a gyereket ellássa, és kizarolag ő foglalkozzon vele. Egy napra. Olyan nagy vàgy ez? A többi nap az évben másé vagyok, szerepek összessége. Egy nap lehetnék csak en. Aki pihenhet, akit nem kritizálnak, akit szeretnek. Aki érzi, hogy fontos másnak. Mert ha csak le akarom tudni gyorsan valami használati tárggyal az egészet előtte egy nappal, az azt sugallja, hogy nem ismerem a másikat, nem fontos nekem. Úgyhogy csalódtam, hogy még ebben is gond vagyok. Miért nem szervezem meg magamnak az egészet? És köszöntöm fel magam?