Ezüst P 62




Kedvenc könyvek 18

David Grossman: A világ végére
Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
Andreï Guelassimov: La soif
Irvine Welsh: Trainspotting
Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse
Szabó Magda: Abigél
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Nodar Dumbadze: Fehér zászlók
Vaszil Bikov: Az ő katonái
Örkény István: Lágerek népe / Emlékezők
Burhan Sönmez: Isztambul, Isztambul

Aktuális olvasmányok

Marina Abramović: Aki átment a falon
Victor Remizov: Devouchki
Ron Leshem: Beaufort
Henri Troyat: Tolsztoj élete
Örkény István: Drámák I-III.
Varga A. József: Soltész Elemér protestáns tábori püspök
Charles Dickens: Twist Olivér
>!
2021. június 18., 20:09
>!
Athenaeum, Budapest, 2021
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632939933
>!
2021. május 27., 06:31
>!
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9782264075406
>!
2021. február 24., 06:58
>!
Seuil, 2008
346 oldal · puhatáblás · ISBN: 9782020959650 · Fordította: Jean-Luc Allouche
>!
2020. június 14., 11:55
>!
Európa, Budapest, 2007
872 oldal · ISBN: 9789630782418 · Fordította: Réz Ádám
>!
2018. augusztus 29., 06:49
>!
Palatinus, Budapest, 2016
1612 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632741598
>!
2016. december 18., 09:24

Utolsó karc

Ezüst P>!
Utcán hallott mondatok – kontextus nélkül

„Elkezdjük magányosan, aztán a szocializációban majd kiteljesedünk.”

Filozófiai mélyfúrással fűszerezett csajozós álmok ma este a HÉV-en.


Kiemelt karc

Ezüst P>!
Molyolók saját írásai

Az elmúlt év végét Csáth Géza összegyűjtött színpadi műveinek olvasásával zártam, és amúgy is, a tavalyi egy eléggé csáthos év volt, már ami az olvasmányokat illeti, így, azt hiszem, nem csoda, hogy kedvet kaptam egy kis zsiványkodáshoz. Mi lenne, gondoltam, ha Brenner Józsit egy kicsit korunk hősévé tenném, és átpattintanám ide, napjainkba, úgy, hogy közben régi önmagának is meghagynám őkelmét, körülvéve a régi démonokkal és néhány új kihívással? Nos, a gondolatot követő tett eredménye alant olvasható.

Ami a zenei utalásokat illeti, a szövegben elsőként említett muzsika Seress Rezső garantáltan minden hallgatót öngyilkosságba hajszoló melódiája, az Engem még nem szeretett senki (ajánlom Weygand Tibor előadásában), míg a második, záró dalocska a Myrath Endure the Silence címet viselő száma – igen finom darab mindkettő. A karchoz csatolt fotó saját lövés (haha).

Jelenet(szerű képződmény). Történik mostanság. Vagy máskor. Két világ határán. Egy estén, tavasszal.

Szereplők:

Brenner Józsi
Brenner Olga
Brenner Dezső
Annus, az alkalmazott

Annus (épp indulni készül, veszi a táskáját. Az előszobában találkoznak össze Józsival): Jó estét, Brenner úr.
Józsi: Jó estét. A feleségem?
Annus: Olga asszony zuhanyozik. Az előbb ment el az edző úr. Eddig tornáztak.

Józsi közben az előszobából a tágas étkezőbe lép, az eddig a kezében szorongatott kulcsot és telefont ledobja az étkezőasztalra, majd leveti magát az asztal körül elhelyezett székek közül a legközelebbire, onnan beszél tovább Annushoz.

Józsi: Tornáztak? Ők ezt így hívják?
Annus: Jaj, Brenner úr, megint a féltékenység! Emlékezzen, micsoda galiba lett miatta a múltkor is! Még szerencse, hogy megbotlott a küszöbben, és Olga asszony helyett a kutyát találta el. Már bocsánat, hogy szóba hozom. Amúgy mindjárt érkezik a vendég.
Józsi: Milyen vendég?
Annus: Hát a Dezső úr.
Józsi: Az öcsém?
Annus: Igen. Olga asszony hívta meg.
Józsi: Már megint? Minek?
Annus (a nyitott ajtóból): Hogy örüljön neki. Gondolom. (Barátian odainteget Józsinak, aztán elsuhan.)
Józsi (már csak magának): Hogy örüljek? Minél többször látom, annál jobban utálom. És ezzel Olga is tisztában van. Hiába, ez a nő mindig tudja, hogy szúrjon ki velem. (Az asztalon, üvegpohárban jókora adag sós ropi, magához húzza, nagyot markol belőle, aztán undorral rágni kezd két szálat. Ebben a pillanatban nyílik a nappali ajtaja, és Olga jelenik meg. Zuhanytól felfrissült, a haja lazán feltűzve, világosszürke, karcsúsított melegítőt és rózsaszín, szőrös papucsot visel, és mivel mezítláb van, látszik, hogy a lábkörme sötétkékre van lakkozva. Amint megpillantja a férjét, örömében felsikkant, aztán odaszáguld hozzá, és az ölébe veti magát.)

Olga: Józsi…! Jaj, fiam, én olyan boldog vagyok.
Józsi: Legalább te. (Fancsali képpel próbálja lefejteni a nyakáról Olga köréje fonódó karjait, tüntetőleg rá sem néz a feleségére, hanem újabb adag ropiért nyúl.)
Olga (játékosan rákoppint Józsi orrára): Nono, nem kezdjük ezt megint, tessék kicsit mosolyogni! A ropit meg csak mértékkel, mert rajtad nagyon meglátszik a nassolás, fiam. Most olyan szépen lefogytál, Dezső is azt mondja, utoljára legénykorodban néztél így ki…
Józsi: Dezső? Az is egy követ fúj már veled… (Hirtelen megszólal a telefonja – Engem még nem szeretett senki / Engem még nem csókoltak szívből, igazán / Nekem nem szabad boldognak lenni…) Na, csak emlegetni kellett. Vedd fel, én nem akarok vele beszélni.
Olga (felveszi a telefont): Halló? Dezső? Olga vagyok. Dehogy! Minden a legnagyobb rendben. Nem, nem akart megölni. Magát sem. Adom, jó? (Átadja a telefont Józsinak, aki kelletlenül átveszi.)
Józsi: Mondjad. Jól hát. Soha jobban. Mondom: soha jobban. Hogyne lenne jól. Ha megöltem volna, beszélni sem tudna. A gyerek? Mit tudom én. Várjál. Olga, hol a gyerek?
Olga: Az apámnál.
Józsi: Olga hülye apjánál. Mi? Mi ez a kétségbeesett zihálás? Agyam megáll. (Szemforgatva eltartja a fülétől a telefont, és kinyomja.)
Olga: Istenem, ez a szegény kis Dezső egészen fel van dúlva, halálra aggódja magát miattad, te meg így beszélsz vele! Vigyázz, mert ha így folytatod, meg lesz húzgálva az az édes kis bajuszod! (Olga kedveskedve megpöccinti a férje bajszát.)
Józsi: Ne bassz fel, Sonkus, mert öt perc, és amiről Dezső fantáziál, valósággá válik.
Olga: Istenem, mondd még egyszer!
Józsi: Mondom, kicsinállak.
Olga: Nem ezt, te butus! Mondd, hogy Sonkus, még egyszer! És adj egy csókot.
Józsi: Neeem, dehogy adok, vidd innen a szádat! (A tenyerét Olga homlokára tapasztja, úgy tolja el magától a felesége fejét.)
Olga (felhagy a próbálkozással, helyette kacéran kicipzárazza a melegítőfelsőjét, így elővillan a rendkívül szexi, fekete-ezüst, csipkés melltartója): Ezt nézd meg, te vonakodó fiú! Új darab, csak miattad vettem. Mit szólsz?
Józsi (jól megnézi az árcédulát): Mondd, hogy amit itt látok, az csak a cikkszáma.
Olga: Jaj, hát már megint azzal foglalkozik, amivel nem kéne! És ha az ára? Hiszen neked akartam örömet szerezni, egyébként tudod jól, milyen beosztó vagyok. De nézd csak, már itt is van Dezső! Szervusz, Dezskő! (Olga vidáman mosolyog a láthatólag rohanvást érkező, sápadt Dezsőre, majd felpattan a férje öléből, és szétnyílt melegítőfelsőjében odapattan a sógorához, szeretettelin átöleli. Mikor pár másodperc múltán visszapillant Józsira, az az asztalra könyökölve, lesújtó pillantással méregeti.) No, mi az, fiam?
Józsi: Az orrom előtt kezdesz ki az öcsémmel, és még te kérdezed? Amúgy mióta van kulcsa a lakáshoz?
Dezső (halálos zavarban): Ugyan, Józsi, hogy gondolhatod, ez csak egy baráti ölelés… A kulcsot meg csak biztonsági okokból, ha esetleg bármi baj lenne, és hirtelen…
Józsi: Biztonsági okokból, aha. Nézd meg, hogy áll a mellbimbója. És gyanítom, neked is áll valamid, de ebbe inkább bele sem gondolok, mert elhányom magam rögtön.
Olga (szemrehányóan, miközben gyorsan becipzározza a felsőjét): Józsi… Én imádlak, fiam, de ilyet nem lehet. Most nézd meg, Dezskő mindjárt elsírja magát.
Józsi: Sírjon csak, van miért.
Olga (félrevonja Dezsőt, de épp csak annyira, hogy a férje ne hallja, viszont jól láthassa őket): Dezsőke, édes szívem, ne is hallgass a Józsira. Hogy én miképp tudok ilyen nyugodt maradni? Ó, nekem sem ment az rögtön. De mióta kiváló szakemberek felvilágosítottak Józsi betegségét illetően, ráébredtem, hogy mindent másképp kell tennem, mint korábban, hogy nem borzalommal telve, hanem megértéssel, jó szóval és hűséges szerelemmel kell közelednem a férjemhez. Meglásd, Dezső, nem kell már sok hozzá, hogy Józsi a gyógyulás útjára lépjen, és egyúttal újra visszafogadjon minket a szívébe, minket, méltatlanul száműzötteket. A munkával szerencsére most nem gondol, de nem is szeretném, felednie kéne talán örökre, az írást is félretette, talán jobb is, azt mondom, festeni viszont szinte mindennap fest valamit az utóbbi időben. És mekkora sikere van! A Játék triangulummal, avagy maszturbáló nő kiharapja az ütőerét című festményének reprintjéből csak a héten tíz darab fogyott! Nagy kedvencem az a kép egyébként nekem is. Emlékszem, amikor elkészült, és megpillantottam, rögvest valami földöntúli szédület csapott le rám. Mondtam is rögvest Józsinak: „Fiam, ha nem húzod el most azonnal a nótámat, esküszöm, megtébolyodom!” Erre ő azt mondta, felőle akár fel is köthetem magam, de a szemén láttam, hogy egészen el van érzékenyülve. A vége aztán az lett, hogy először hegedült nekem, utána meg, hosszas könyörgésemre ugyan, de elfenekelt a vonóval.
Józsi (úgy tűnik, mégis hallott minden szót): Látod, Dezső, és még rám mondják, hogy mentális problémáim vannak. Pedig az elmeháborodottak itt állnak velem szemben. Nem kell ez a könnyes szem, engem nem versz át, szervezkedtek megint Olgával, lám, ő már előadta a maga beteg monológját, most jössz majd te, lefogadom. Kíváncsi leszek, ma milyen álságos gazemberdumával állsz majd elő. Tulajdonképpen egészen szórakoztatnak az újabb és újabb hazugságaitok. Hiszen jól tudom, ti ketten csak arra játszotok, hogy engem az őrületbe kergessetek, hogy elérjétek, magam öljem meg magamat. Ha pedig a a józan eszem ellenáll a mesterkedéseteknek, hát azon kezdtek ügyködni, hogy a testem sorvadjon el. Példával is alátámasztom. Nem sokkal azután, hogy kikerültem a szanatóriumból, ülünk itthon kettesben ezzel a boszorkánnyal. Én a legnagyobb lelki békében olvasok valamit, a háttérben zene szól, Olga épp egy sminkvideót néz a telefonján (jellemző egyébként), és akkor egyszerre, valami megmagyarázhatatlan késztetéstől hajtva megkérdem őt: „Olga, tudsz te szájharmonikázni?” Bizonyára az ördög sugallta az ostoba kérdést, ennek a fehérmájúnak az ördöge, mert ha jobban végiggondolom, rögtön rájöttem volna, hogy ostobaságot kérdezek, hiszen ez a nő még a csavarkulcsot sem tudja megkülönböztetni a violinkulcstól, nemhogy bármilyen hangszerhez értsen. Ehhez képest, amint elhangzik a kérdésem, felragyog az arca, dobja el a telefonját, és szalad hozzám. Hogy ő már olyan régóta várt ezekre a szavakra, ilyesfélét magyarázott. Rögtön a hideg kezdett futkározni a hátamon. Pláne akkor, amikor azt mondta, hogy csak dőljek hátra, és élvezzem. Akkor jöttem rá, hogy Olga nem ember. Mert ilyenre közönséges nő nem képes. Ráadásul biztos nem tőlem tanulta, adódik tehát a kérdés, hogy kitől. Azt állítja, egy női magazinból. Hát ilyen ostobának néz?
Olga (pironkodva mosolyog, majd gyorsan másra tereli a szót): Ó, Dezsőke, hiszen még meg sem kínáltalak semmivel! Pálinka, bor, rum? Gyerekpezsi, üdítő, ásványvíz? Egy kis süti? Diétás, magam készítettem. Józsi nem szereti, pedig látod, mióta reformot főzünk, milyen karcsú lett megint.
Józsi: Ha lassan, kínok között akarsz meghalni, öcskös, edd csak az asszony süteményét. Megnéztem az édesítőszer összetevőit, amit belekever a tésztába, hát, annyit mondok, a morfium ehhez képest frissítő vitamininjekció.
Olga: Csúfolódhatsz, fiam, de többet ér ez a sütemény, mint bármilyen gyógyszer.
Józsi: Látod? Mondom, hogy meg akar ölni. Jön itt a gyógyszerrel is… Eleinte könyörgött, hogy vegyem be – és ezzel árulta el magát. Mert miért tett így, amikor tudta, hogy az aggódó sirámai mindig gyanúsak voltak nekem? Hogy kételyt ébresszen bennem, és elérje, hogy ne vegyem be a gyógyszert. Ezzel kívánta siettetni a halálomat, mert pontosan tudta, hogy a gyógyszer jó nekem, de azt is tudta, hogy ha gyanút keltő, eltúlzott módon próbál rábeszélni, én ódzkodni fogok tőle, és nem veszem majd be, ami pedig az ő malmára hajtja a vizet. Érted? Látom a fejeden, hogy nem. Mindegy, folytatom. Mikor azonban rádöbbent, hogy engem nem tud becsapni, dühében elvétette a szerepet, és egy nap körmönfont, ravasz módon csak annyit mondott: „Hát jó, fiam, ha nem akarod, ne vedd be. Te tudod, mi a jó neked.” Ekkor végkép lelepleződött, én pedig végre fellélegezhettem: immár világosan látom magam előtt a helyes utat. Úgyhogy, lásd, most be is veszem a gyógyszert. (Gyógyszeresdobozt húz elő a farzsebéből, kipattint belőle egy tablettát, bekapja, szétrágja, lenyeli.) Nézd meg, nem is szól semmit, csak bazsalyog világba, bár az is leginkább neked szól, látom ám, hogy a szeme sarkából folyton téged néz. De annyi baj legyen. Megszoktam már a szajhálkodását, neked meg megbocsátok a gyengeségedért, hiszen nem lehet mindenki olyan hajlíthatatlan és józan, mint én. Még a házi krémeseket is megosztom veled, amiket a hűtő hátuljába dugtam el, a salátástál mögé, pedig nem érdemled meg. Olga is kap belőle. Pont azért, mert ő sem érdemli meg. Büntetésből. Hadd nőjön a segge.
Olga (mintha meg sem hallotta volna az iméntieket, lelkesen): Hozzak tányért, villát?
Józsi: Nem. Maradsz, vársz. Dezső mellé nem ülsz. A konyhából pont rátok látod, felesleges próbálkozni a flörttel. (Feláll, és a konyha felé indul.)

Olga és Dezső némán ülnek az asztal mellett, előbbi könnyed mosollyal az ajkán, utóbbi feszes vigyázzban, elkeseredett arccal. Dezső értetlenül, kétségbeesetten pillant rá néha Olgára, nem érti a sógornője reakcióját. A két székkel odébb ülő Olga, látva Dezső zavarát, halkan megszólal.

Olga: Egyet se félj, Dezső, Józsi nyitott könyv már számomra, és mindössze egy csöppnyi furfang kell hozzá, hogy észrevétlenül a segítségére lehessek. Épp csak az ellenkezőjét kell mondanom és csinálnom annak, amit gondolok és valóban szeretnék, és Józsi már teszi is azt, amire szívemből vágyom. Mert hát mire vágynék jobban, mint arra, hogy bevegye a gyógyszert? Ha könyörgök, hogy vegye be, ellenáll, ám ha ráhagyom, gaz cselszövést orront, és azért, hogy, hite szerint, túljárjon az eszemen, épp a fordítottját cselekszi. Ó, egyem azt az édes, kifacsart logikáját…!

Háromnegyed óra múltán. Mindhárman az asztalnál ülnek, előttük süteményestányérok, egy-két maradék falattal. A gyógyszer szépen kezdi tenni a dolgát, Józsit mintha kicserélték volna. Az ő tányérján, jól látszik, nemcsak a krémesből, de Olga cukormentes süteményéből is ott van egy darabka.

Józsi: Hát ez jó volt, gyerekek. A krémes is, de az a másik… Ahogy Sonkus süt, nem süt úgy senki. (Rákacsint Olgára.) Túl jól tartasz engem, kiscicám. És minden erőddel igyekszel megóvni… Épp ezért kérdem kissé félve, megharagudnál-e, ha ez a csúnya, gonosz Józsi most azt mondaná, vétkezni vágyik, és egy egészen kicsi méreghez nyúlna?

Dezső e szavak hallatán halálosan elsápad, Olga viszont sugárzó, engedékeny mosollyal bólint, és már áll is fel az asztaltól.

Olga: Józsikám, édesem, rögtön hozok mindent, te ne fáradj. Hol hagytad? Az íróasztalon? (Józsi bólint, Olga sietve a másik szobába indul, ahonnan nemsokára egy cigarettatárcával, öngyújtóval és hamutállal tér vissza. Mikor lerakja a felszerelést Józsi elé, az fél kézzel szenvedélyesen magához vonja Olgát, lehúzza a melegítőfelsője cipzárját, aztán odahajol a felesége csupasz hasához, és odacuppant egy csókot. Majd még egyet és még egyet.)

Józsi: Túlságosan… elkényezteted… ezt… a… rossz… fiút…

Olga (kihasználva, hogy Józsi a csókokkal van elfoglalva, Dezső felé pillant, és a magasba böki a hüvelykujját, aztán ajkával formálja a szavakat): Hat már!
Józsi: Mit szólna hozzá egy a gyönyörű lány, ha Józsi hálából megtáncoltatná? Választok egy szép dalt, jó? (Sietve cigarettára gyújt, aztán a telefonját kezdi nyomkodni.) Meg is van. Gyere, gyönyörűm. Dezskő, figyelj és tanulj! Hú, Sonkus, ha Dezskő itt nem volna, lecincálnám a melltartódat… Mi az, kisbátya, miért vagy így lekonyulva? Nézd csak, Sonkus, mi lelte ezt a fiút? Hát lehet egy ilyen csodálatos estén szomorkodni? Hoppá! (Megpörgeti Olgát, aztán kétszer oda-vissza végiglejt vele az ebédlőn, a cigaretta közben végig ott fityeg a szája szegletében, egy hajtincse a homlokába hullik, elég menőn fest. Végül lihegve megtorpan Dezső előtt.)_ De ilyet! Miért sírsz megint, Dezskő? Hiszen minden olyan csodálatos, ez a muzsika egészen az ember lelkéig hatol…

Dezső némán, minden meggyőződés nélkül bólint. Az asztalon a mobiltelefon hangszórója dübörgi: Falling / In a void of hate and violence / Kill me, bruise me / Abuse me but never leave me / Stay now, can't you see / This is where you're meant to be / I am a dreamer / Falling to the madness…

Kapcsolódó alkotók: Csáth Géza

4 hozzászólás