Doromb  P 48



Kedvenc könyvek 10

Patrick Ness: Soha nincs vége
Jessica Park: Flat-Out Love – Szeretni bolondulásig
E. Lockhart: A hazudósok
Katja Millay: The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere
Andy Weir: A marsi
Takami Kósun: Battle Royale
Nicola Yoon: A Nap is csillag
Neal Shusterman: Scythe
Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék
Karen M. McManus: Lehull a lepel

Kedvenc sorozatok: Chaos Walking, Delírium-trilógia, Hatalom-trilógia

Kedvenc szereplők: Evan Walker, Matthew Watkins (Matt), Noah Hutchins, Tyrion Lannister

Kedvenc alkotók: Patrick Ness

Kedvenc kiadók: Athenaeum


Aktuális olvasmányok

Suzanne Collins: Futótűz
Teagan Hunter: Let's Get Textual
Teo Scherling – Elke Burger: Speed Dating
>!
2019. február 15., 18:47
>!
2019. február 14., 22:32
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Doromb P
Fantazmagóra Tudományos Akadémia (FTA)

@littlelinda: én is hoztam a beadandóm (teljesen időben vagyok :D)
spoiler

Ma van a harmadik világháborút követő békekötés 500. évfordulója. Hivatalos ünnepnap. Mintha az, hogy 500 éve béke van, az semmissé tehetné azt a tényt, hogy a negyedik világháború kirobbant, és habár egyelőre még nem érezzük ennek a hatását, de a mesterséges intelligencia elterjedésével és a robotok rabszolgasorba állításával a folyamat elindult. Valószínűleg halálra vagyunk ítélve.
Sok időnek tűnik ez az 500 év béke az emberiség történetében, de valóban ez nem azt jelenti, hogy ennyi ideje nem háborúztunk, csak azt, hogy nem háborúztunk egymással, mert lefoglalt a háborúzás a természet ellen, a tudomány és az idegenek ellen. Illetve lehet, hogy ezek egyike sem igaz. Vannak bizonyos feltételezések, melyek szerint a manapság évente egy szerencsés nyertesnek megadató időutazás korábban sokkal több ember számára hozzáférhető volt, így a múltunk már olyan mértékben eldeformálódott, hogy senki sem tudhatja, mely emlékeink valódiak és melyek hamisak. Természetesen az időutazás a mai napig bizonyos szabályokhoz van kötve, de ezek nem sokat érnek, egyrészt mert a betartásukról már lehetetlenség gondoskodni, másrészt pedig, mert mind ismerjük a pillangóhatás elvét. Lehet, hogy csupán azzal, hogy végigsétálok a régi Salzburgon, már azt eredményezném, hogy az 1939-ben kirobbanni készülő világháború megakadályozója, a németek hőse, a szentté avatott Adolf Hitler tömeggyilkossá váljon. Nyilván ez teljességgel elképzelhetetlen gondolat, de attól még lehetséges. Persze nem, mintha számítana bármit is, hogy az emlékeink valósak-e. A múltat ismerni és tisztelni kell, ezért közel 100 darab hír felugrik a holografikus kijelzőmön a jubileumról. Ennyi értesítés között alig veszem észre a heti lottóhirdetés eredményét, csak a szemem sarkából látom a felvillanó ablakot.
– Ellenőrzés – sóhajtom a gépbe az esélytelenek nyugalmával, a készülék pedig egy pillanat alatt válaszol is.
– Tökéletes egyezés.

Már azelőtt tudom, hogy mit kell tennem, mielőtt meglepődhetnék. Az emberiséget már nem lehet megmenteni. Ha nem Linda, talán megtette volna egy másik ember a cégből. Ha a cég meg sem alapul, akkor majd létrejön egy másik, ugyanilyen eredményekkel. Egyetlen személy nem tud megmenteni egy olyan önpusztító fajt, mint az emberiség.
De Lindát még megmenthetem. Akármit mondanak a hírek, én dolgoztam vele együtt 20 évig, és tudom, hogy nem ez volt a szándéka. Ő mindig is tehetségesebb volt nálam, így hiába ugyanazt a monoton munkát végeztük, ő talált valamit, amit senki más nem vett észre. Megtalálta a mesterséges intelligencia kulcsát. Mivel legjobb barátok voltunk, így nem is volt kérdés, hogy megosztja-e velem az információt. Bízott bennem, tudta, hogy soha nem élnék vissza az általa elért eredményekkel, így részletesen elmagyarázott mindent. Számomra egyértelmű volt, hogy ez egy olyan dolog, amit titokban kell tartani, mert rossz kezekbe kerülve végzetes következménye lehet. De Linda nem volt képes egy ekkora eredményt eltitkolni az emberiség elől. Főleg, hogy amilyen naiv volt, ő még hitt az emberekben, és tényleg azt gondolta, hogy ezt a felfedezést képesek leszünk jó dolgokra használni. Nem akarta, hogy a kutatási eredményének eltitkolása miatt ne alakuljon ki egy olyan jövő, ahol ember és robot között nincs különbség, ahol végre boldogságban élhetünk együtt.

Így hát azonnal tudom, hogy mit kell tennem. Természetesen tisztában vagyok a veszélyekkel, hogy a cselekedetemnek talán rosszabb hatása lesz, mint amilyet tervezek. Talán meghalok. Talán maga Linda hal meg. Talán annyira tönkreteszem a dolgokat, hogy nem létezik majd többé jelen, ahova visszatérhetnék. De akkor is meg kell próbálnom. Ha létezik Isten vagy bármiféle felsőbb hatalom, akkor szeretném, ha tudná, hogy Linda jó ember. Szeretném, ha az emberek is tudnák, hogy ő jó ember. Nem érdemli meg azt a gyűlöletet, amit kapott.

– Csupán egy évvel korábbi időpont? Biztos benne? – kérdezi az időutazást irányító ügyintéző szemöldökráncolva.
– Ennél biztosabb még semmiben sem voltam – mosolygok rá. – A Londoni Hírszerző Központhoz, legyen szíves.
– Érdekes választás – pötyögi be az úticélt, majd a szabályok elmagyarázását és a gép beállítását követően végre indulásra készen állunk.
A körülöttem lévő világ egy pillanat alatt eltűnik. Nincs semmiféle effekt, mint ahogy a filmekben mutatják, nem kerülök bele egy színes örvénybe, semmi sem történik. Egyik pillanatban még itt vagyok, aztán már ott. Megrémiszt a hatalmas épület, de már késő visszakozni. Megigazítom a nyakkendőm, majd nagy levegőt véve belépek a rideg előcsarnokba. Szinte azonnal odasétál hozzám egy csinos, fiatal hologram.
– Üdvözöljük a Hírszerző Központban. Miben segíthetek?
– A főnökkel szeretnék beszélni egy élő közvetítésről, amelyet szeretném, ha az egész világon levetítenek. – A hölgy azonnal elkezd visszakozni, de félbeszakítom a mondandóját. – Emiatt ne aggódjon, a főnök nem lehet annyira elfoglalt, hogy ne érdekelje a mondandóm. Elvégre kevés fontosabb dolog van annál, minthogy rájöttem a mesterséges intelligencia kulcsára, nem igaz?

4 hozzászólás