Rónaszegi Miklós indiánregényében olvasom:
„[Az elejtett bölények] Egy részéből ott helyben sül majd a pecsenye, más részét a táborban maradt öregek és betegek kapják, megint más részét pedig tartósítják: abból készül a híres indián konzerv, az erdei bogyókkal összefőzött, megszárított pemmikán.”
A pemmikán észak-amerikai indián eredetű étel és tartósítási módszer. Az indiánok húsbőség idején így tárolták a felesleget főleg a téli időszakra. Később a sarkkutatók is átvették a módszert és így készítettek maguknak jól eltartható, tápláló és egyben a skorbut ellen is védő élelmiszertartalékot.
A pemmikán fő összetevője a vadhús (főleg bölény, gímszarvas, jávorszarvas), amit napon vagy tűz mellett keményre szárítottak és kövekkel apróra törtek, majd faggyúval kevertek, és ebbe a masszába bogyós növények termését is belegyúrták.
Természetesen elsősorban a fölös mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagok határozták meg az összetételt, de ünnepi célokra ritkább, nehezebben hozzáférhető alkotórészeket is felhasználtak az indiánok. A legértékesebbnek a főleg sovány hús és a csontvelő keverékéből készült pemmikánt tartották.
[Forrás, és további érdekességek: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pemmik%C3%A1n]
