cukormálna P 50

6.karc
2024.04.15.
Lelkembe zárt pitypang mező

Túl vagyok egy – sajnos szokásos *zavartan nevet* – utolsó pillanatos beadandó íráson. :’D Biztos sokaknak ismerős a szitu, „ó, arra még van x idő, ezt meg ezt meg most kellene csinálni”. De amúgy, igazán elégedett vagyok, szerintem egész jó lett. Ráadásul találtam olyan témát, ami valamennyire érdekelt is, így még élveztem is. Sőt, bántam, hogy nem kezdtem bele hamarabb, hogy több időm legyen beleásni magam a témába. :’D spoiler

Végre elég jó az idő ahhoz, hogy hordjam az ingjeimet, aminek nagyon örülök, mert egy ideje ezek a kedvenc ruhadarabjaim. Ingjeim vannak, és eljött az ideje, hogy magamra vegyem őket, yeeey!

Talán a tavasz okozza, de a szokásos punnyadtságom ellenére az élet egyes területein váratlan energia szállt meg. Szóval mire észbe kaptam, azt vettem észre, hogy hűha, egyszerre dolgozok éppen nagyon aktívan újfajta elalvási rutin, netezési rutin, és egészségesebb étkezés kikísérletezésén is. Mindegyikkel elég nagy gondjaim vannak. :’D És az egyikkel folytatott aktívabb szélmalomharc is éppen eléggé fel szokott őrölni, de most valahogy egyszerűen megy ugyanaz a küzdelem több fronton is, ami csak egyen szokott menni. És még egééééészen picit eredményesebben és motiváltabban is, mint szokott, eddig úgy tűnik.

A héten az egyik tanóra keretében tesztet kellett kitöltenünk, ami a kiégés három típusát vizsgálta. Az eredményeim egészen jók voltak, kivéve az érzelmi kiégés kategóriában, az elég magas. :’D Szerintem érzelmi kiégés határán táncolva éltem eddigi egész életemben, úgyhogy ez amúgy nem ért meglepetésként. De azt hiszem, mostanság ez inkább már a jellemhibáimból adódik, mint krízisből. Túl sokat idegeskedek és szorongok teljesen feleslegesen dolgokon, és a „belső hangom” brutál rondán tud beszélni velem, és nagyon pesszimista. És ott vannak még olyan „jóbarátaim” mint a tanult tehetetlenség, „úgyse fog menni akkor minek belekezdeni" típusú lustaság, félelem az újabb kudarctól. Ezek eléggé le tudnak húzni, meg nehezíteni az életemet. Meglepően nehéz az ilyen „fejben zajló” dolgokról leszokni, de azért nem lehetetlen, szóval bízom benne, hogy ez idővel jobb lesz.

Pénteken a munkája után bementünk barátommal a városba. Segítettem neki tetsző könyveket keresni nyelvtanuláshoz. Meg egy hobbiboltban vettünk köszönőajándékokhoz alapanyagot, mert végre nagy nehezen kitaláltuk, hogy mit szeretnénk adni.

Hihetetlen amúgy, hogy szinte két hónap, és esküvő. Meg szinte két hét, és egy számomra nagyon értékes barátommal találkozom, aki amúgy messze él. Mindkettő eseményt örömmel várom, de egyikre se érzem magam készen. :’D Néha spoiler elgondolkodom, hogy mi a francot jelent „késznek lenni”, egyáltalán. Szerintem én még azt nem éreztem sose. XD Elképzelésem szerint ez valami magabiztosság szerűség lehet, hogy jól fogsz helytállni az adott szituban. Na, ha esetleg tényleg ezt jelenti, annak a közelében se vagyok. Nagyon izgulok, hogy nehogy mindkét eseményen leégessem magam valamivel, akár több alkalommal is. :’D

A bevásárlásból hazafelé barátom vett két gombócot az „átokmegtörő” fagyizóban, és egy árnyékos padon ücsörögve beszélgettünk, amíg ő versenyt majszolt az olvadással.

Aztán találtunk egy pitypang mezőt egy játszótér mellett, úgyhogy rengeteget fújkáltam! <3 Ez a szezon legpompásabb programja számomra! Szó mi szó, a buborékfújás is aranyos dolog, na de pitypangokat szélnek ereszteni, hát ez valami isteni!

Mikor elindultunk haza, még sokszor hátrapillantottam a kis mezőre, hátha akkor jobban rögzül a lelkemben, és ez a szép emlék nehezebben kopik el.