Cirimo76 26



Kedvenc könyvek 4

Szergej Lukjanyenko: Alkonyi őrség
Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség
Szergej Lukjanyenko: Utolsó őrség
Szergej Lukjanyenko – Vlagyimir Vasziljev: Nappali őrség
Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Neil Gaiman: Death – Halál
Szergej Lukjanyenko: Új Őrség

Neil Gaiman: Death – Halál Teljes gyűjtemény

>!
2018. augusztus 17., 03:39
>!
2017. május 25., 12:37
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Cirimo76
Fortepan-mesék

http://fortepan.hu/…
Az akasztott ember
Szergej Szergejevics Jeszenyin nem volt okos, Szergej nem volt ügyes, de még kedves vagy művelt sem. Szergej szegény családapa volt, aki szerette a gyerekeit, a feleségét, még a házsártos anyósát is. A Sztarij Oszkó város melletti kohóban dolgozott napi 10-12 órát heti hét napon, hogy el tudja tartani a családját. A háború azonban közbe szólt és a munkásokat elbocsátották a gyárból. Először jött az élelmiszer hiány, majd jegyre adták a helyi kisboltban azt a kevéske árut, ami még volt. Az emberek sorba álltak és vártak, majd türelmetlenek lettek és már nem vártak a sorukra, hanem megrohamozták a koszlott kioszkot és mindent elvittek, amit csak találtak. Kinek egy fél pár csizma, kinek pedig egy vekni kenyér, vagy egy vég vászon jutott, boldog volt az, aki a markába foghatott valamit, bármi legyen is az.
Szergej szerencsés volt, hiszen megtermett emberként élt a természet adta erőfölénnyel és két vekni kenyeret is sikerült zsákmányolnia a bolt megrohamozása során. Alig várta, hogy haza vigye és elfogyaszthassák a gyerekekkel és az asszonnyal közösen. Tudta, hogy be kell osztaniuk azt a kevéske élelmet, amijük van, hiszen ínséges időket élnek és a háború miatt elszegényedtek a város lakói. Az embereknek már nagyon régóta nem volt pénzük, de mit is kezdtek volna az értéktelen bankókkal, most a cserekereskedelem volt divatban. Van, aki aranyat adott az élelemért, van aki ruhát, vég vásznat, lábbelit, gyertyát, esetleg tűzifát cserélt kenyérre, zöldségre, nagy ritkán húsra.
Szergej felesége, Szonyecska ügyes asszony volt. Békeidőben varrónői fizetésével foltozgatta meg a családi költségvetés rongyos szövetét. Mindig azt hajtogatta, hogy egy apának és anyának az a legnagyobb tisztesség, ha gyermekei szájába kenyeret, testükre ruhát adhatnak. A szülők tisztes szegénységben nevelték a három gyermeküket. Iskolába járatták őket és mindig arra tanították a lurkókat, hogy a szegénység nem szégyen. Tanuljanak becsülettel és meg lesz majd a jutalmuk. Lehet belőlük akármi is, a fiúkból kohász, bányász, a lányokból pedig még akár takarítónő vagy még inkább varrónő.
De a háború itt is közbe szólt. A tél folyamán először a bútorokat, a gyerekek tankönyveit tüzelték el, majd kivágták az udvaron található összes fát, a kerti szerszámok fanyelei sem menekülhettek meg a tűzhaláltól. Szenet csak nagyon keveset kaptak a családok, hiába volt a város végében a kohó, ott fogyott el leghamarabb az éghető anyag. Az üres és hideg hámorok szomorúan tátották feneketlen szájukat a világra, nem voltak sehol sem a kohászok, olvasztárok, akik vörös, izzadt arccal végezték volna a fémmegmunkálás ősi mesterségét. Csak a fagy volt mindenütt. Az élelem elfogyott, nem volt tüzelő és az emberek kezdtek bűnbakot keresni. Mindenki hibás volt valamiért a másik szemében. Vagy azért, mert úgy hitte, hogy a szomszéd kamrája tele van, csak nem akar adni a felhalmozott készletekből. vagy azért mert a szomszédnál nincs hideg, van eldugva tüzelő, csak nem akarja megosztani a többiekkel.
Gyenyisz, Szergej szomszédja tudta, hogy Szergej két kenyeret is megkaparintott a bolt kifosztásakor. Ezt el is mondta a másik szomszédnak, Alexejnek, aki szintén tovább adta az információt Dimanak, de már úgy, hogy Szergej 3 vekni kenyérrel és két vég szövettel lett gazdagabb. Mire a hír körbe ért a városban, már úgy tudták az emberek, hogy Szergejéknek egész föld alatti raktáruk van, ahol élelmiszer, ruhanemű, tüzelő, szén lett felhalmozva. Először csak beszéltek erről az emberek, majd egyre másra úgy emlegették Szergejéket, mint a nép ellenségét, gazdagokat, akik szerencséjüket nem akarják megosztani a közösséggel. Elfelejtették, vagy csak el akarták felejteni, hogy Szergej együtt dolgozott a férfiakkal a gyárban, Szonyecska pedig együtt varrt az asszonyokkal a varrodában. Idegenek lettek egy szempillantás alatt, mindenki tudott róluk rosszat mondani, mindenkinek volt egy története arról, hogy a család mennyire zsugori vagy éppen irigy.
Addig-addig beszéltek az emberek, míg az elkeseredés és a nélkülözés odáig juttatta őket, hogy elhatározták, elveszik Szergejéktől a felhalmozott javakat és szétosztják maguk között, hiszen mindenkinek kell ennie, mindenkinek kell ruha és mindenki fázik, be kell gyújtani a kályhákban. Fel is kerekedtek a férfiak, hogy először szép szóval, vagy ha az hatástalan lenne, akkor erővel elkobozzák a családtól azt, ami szerintük nekik jár. Egész tömeg verődött össze, így indult meg a küldöttség a kis földszintes házhoz, ahol a család tengette mindennapjait. Az úton a férfiak úgy bele lovalták magukat a dühbe, hogy amikor odaértek a kapuhoz, akkor már nem kértek, hanem követeltek. Berúgták a gyenge faajtót és artikulátlanul üvöltve, a hajánál fogva vonszolták ki Szergejt a házból. Rúgták, ütötték ahol csak érték, becsmérlő jelzőkkel illeték. Szonyecska és a gyerekek sírva könyörögtek a családfő életéért, de mind hiába. A feldühödött tömeg nem kegyelmezett. A száz fejű, ezer kezű szörnyetegbe nem szorult semmi jó indulat, csak a kegyetlenség, a kínzás elégíthette ki vérszomját. Nem néztek azok már semmit, verték az asszonyt, a gyerekeket, a férfit. Kit hol értek. Addig bántalmazták az apa szeme láttára a családot, amíg a gyerekek és az asszony hosszas kínlódás után vissza nem adták lelküket a teremtőjüknek. A felbőszült tömeg kilökdöste a férfit az utcára és az utcán lévő csenevész fatörzsre vetettek egy hurkot. Oda akasztották fel a szerencsétlen embert.
Hideg tél volt, a hulla sokáig ott lengedezett a csenevész fácskán. Az idő múlásáról csak a test zöldes árnyalata árulkodott. A fagy és a jég konzerválta egy időre a halottat, így mementóként lógott a város főutcáján emlékeztetve a polgárokat arra a szörnyűségre, amit egy közülük való család ellen követtek el.

Kép forrása: Fortepán