a Polihisztorképző következő állomása, és azt hittem, ezzel a könyvvel biztosra mentem, mert a Tönkretett figyelem ugyanettől a szerzőtől anno nagyon bejött, de ez most nem igazán. van a listámon tőle még egy a függőségek témájához, de kicsit elbizonytalanodtam, hogy tényleg az kell-e nekem
CaptainV IP 12
>V. E. Schwab: Vicious
Olvasott könyvek idén 12 | Olvasott oldalak idén 3208 |
Kedvenc könyvek 21
Kedvenc sorozatok: A Széthullott Birodalom, A tűz és jég dala, A varázslók-trilógia, Az Elfeledett Könyvek Temetője, Csodaidők, Deadly Class, Harry Potter, Riyria-krónikák, Terra Ignota, Vaják, Vörös lázadás
Kedvenc kiadói sorozatok: Helikon Zsebkönyvek
Kedvenc szereplők: Bolond, Honorous Jorg Ancrath herceg, Loki, Maia, Tarth-i Brienne
Kedvenc alkotók: Ada Palmer, Andrzej Sapkowski, Carlos Ruiz Zafón, Dennis Lehane, Donna Tartt, John Williams, Lev Grossman, Mark Lawrence, Pierce Brown, Szerb Antal, Vaszary Gábor
Aktuális olvasmányok
Utolsó karc
Polihisztorképző 2024 | 2/12 | Oroszország
Mark Galeotti: A Short History of Russia
Egy dolog világos: Oroszország őrlődik, és ez mindig is így volt, őrlődik a Nyugat és a Kelet között, őrlődik a tradíció és a haladás között, őrlődik, mert bizonyos országokat úgy akar legyőzni, hogy közben közéjük akar tartozni. És mások is őrlődnek, mert nem tudják, mit lássanak benne: egy régi birodalom fosszíliáját vagy egy kezelhetetlen fenyegetést.
Az ország alapítása is csupa ellentmondás: legősibb városa, Novgorod komoly viking behatás alatt állt, miközben folyton a másik égtáj, Konstantinápoly felé flörtikézett (szó szerint, rengeteg bizánci hercegnőt hozott onnan). A „rusz” népnév eredetileg nem az oroszokat jelölte, a szlávok a vikingeket nevezték így, és az ő általuk lakott terület lett a ruszok földje, vagyis Oroszország. A vikingektől elválaszthatatlan múltat kikutatták és bizonyították az oroszok, de a 18. században mégis kínosnak érezték. Neeem, dehogy ültek a nyakunkba mindenféle északiak – nagylelkűen meginvitáltuk őket! Neeem, nem a vikingeket hívjuk „ruszoknak” – az egy ősi szláv törzs neve! Ezt a történelemhamisítást sikerült annyiban hagyni, ám a második világháború idején a rezsim szemében újra nemkívános lett a germán ősök emlegetése.
Amit most történelemhamisításnak hívtam, azt a könyv máshonnan fogja meg: azt állítja, az ország folyamatosan alternatív történeteket, mítoszokat mesél magának saját magáról. Ez nem ugyanaz, mint a propaganda, bár jól összeköthető a kettő: a „jó cár” mítosza például remekül hajtotta a vizet Sztálin propagandájának malmára. (A jó cár mindig a népe oldalán áll. Ha úgy látod, mégsem, akkor a gaz tanácsadói vezették félre, nem ő a hibás. Hm? Mi? Ja, hogy az 1934-ben megválasztott képviselők 75%-a nem élte meg az 1939-et? Ó, az ezért van. Semmi másért. Nope. Sok-sok gaz tanácsadó…)
Oroszország folyamatosan két világ között reked, és folyamatosan arra kényszerül, hogy újramesélje saját magát. De ha egyszer megvan, épp melyik sztorit meséli, amellett teljes mértékben elköteleződik. Mert nem teheti meg, hogy ne tartson fegyelmet, hogy ne legyen stabilitás – a terület túl nagy, az elit túl sokat kötekszik. És ez már első nagyherceg óta így van.
(A macikról: Ivan Ivanovics Siskin festménye, a címe Reggel a fenyvesben.)
Kapcsolódó könyvek: Mark Galeotti: A Short History of Russia
Utolsó hajónapló-bejegyzés
Kapcsolódó könyvek: Johann Hari: Elveszett kapcsolatok
Tervezett könyvek: 28 · Teljesített könyvek: 6
Tervezett oldalszám: 2858 · Teljesített oldalszám: 1657