Brém Zsuzsanna
Óda a kedvesemhez
Leírhatatlan az érzés, mikor meglátlak,
s smaragdként ragyogó szemedbe tekintek,
kiolvasva belőle a bizakodást, a reményt,
elképzelt csodás, közös jövőnket.
Magával ragad hajad selymessége, szőke kis hercegem,
s arcod kisfiús bája.
Mélyen megérint széleskörű érdeklődésed, kíváncsi természeted,
egyedi humorod, melynek az egész világon nincs párja.
Ha magadba roskadva az élet gondjain töprengsz,
átölelnélek és ringatnálak, mint anya a gyermekét.
Máskor egyszerűen csak csókolnálak
az örökkévalóság lágyan ringó, végtelen tengerén.
Az elmúlt évek meggyötörtek,
sivár pusztaság, jégbe fagyott világ lett az életem.
Ám te felcsillantottad a fényt a sötét alagút végén,
általad a főnix új életre kelt.
Pedig téged sem kímélt túlzottan a sors:
oly sok bántás, tragédia, csalódás kísérte minden lépésed.
Minden tiszteletem a tiéd, amiért nem adtad fel,
ember tudtál maradni az embertelenségben.
Megérte a sok küzdelem, a várakozás,
hisz hosszú éveken át tartó keresés
után végre úgy érzem, révbe értem,
meglelve szívem, lelkem másik felét.
Melletted tudom: gyenge, törékeny testem ellenére
helyt fogok állni a legnagyobb viharok közepette is.
E zord világban mást nem is kívánhatnék:
az igaz szeretet, szerelem tényleg létezik.
2019. 01. 08.
