brumi_ 0


Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Vincent Van Gogh: Van Gogh válogatott levelei
Dragomán György: Máglya
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Franz Kafka: Elbeszélések
Per Olov Enquist: Egy másik élet
Latinovits Zoltán: Emlékszem a röpülés boldogságára
Jean-Dominique Bauby: Szkafander és pillangó
>!
2016. december 26., 10:07
>!
2016. december 1., 19:49
>!
Képzőművészeti Alap, Budapest, 1964
268 oldal · Fordította: Dávid Katalin
>!
2016. április 10., 18:59
>!
2015. augusztus 14., 22:58
>!
2015. február 1., 12:18
>!
2014. február 23., 16:24
>!
2014. február 23., 16:22
>!
2014. február 23., 16:21
>!
2013. augusztus 18., 09:54
Hirdetés

Utolsó karc

>!
brumi_
Molyolók saját írásai

A tömeg

A friss péksütemények illata betöltötte az üzletet, vaj és fahéj keveredett a kis pékség levegőjében, s a kávéillattal együtt mámoros elegyet alkotott. Ezért jár ilyen helyekre az ember, hogy érezze a tiszta, természetes illatokat, s utána azt a tiszta ízt, ami visszahoz valami reményt az ember életébe, hogy a dolgokat jól is lehet csinálni. Sokan voltak, sorba kellett állni, de így legalább, mivel mindig nehezen tudott választani a sok finomság közül, átgondolhatta mit vesz, bár, ahogy szinte reggelente mindig, már késésben volt ahhoz képest, amit eltervezett. De kivárta a sort, erre nem sajnálta sohasem az időt, nem úgy, mint a déli menzák és kifőzdék hosszú soraiban, ahol a sorban állást nem koronázza meg az, amiért tulajdonképpen odamegy, az étel. Két péksüteményt vett, és ha már ott volt egy kenyeret is. A kenyeret és az egyik péksüteményt a hátizsákjába tette, a másikat kezében fogva kilépett az utcára, kivette a papírzacskóból, séta közben elkezdte enni, s az illatok után az íz is maradandó élményt adott neki.

A villamosmegállóba tartott. A papírzacskót egy kukába dobta, s épp jókor érkezett a megállóba, már közeledett villamos. A villamoson nagy volt a tömeg, de feltuszkolta magát ő is a szemközti ajtó közelébe, hogy könnyebben leszállhasson a következő megállónál, hiszen csak egyet kellett mennie. Még utána is sokan szálltak fel, akkor is, amikor a csengő már hosszasan szólt. Kapaszkodót keresett, s kicsit kicsavart testhelyzetet kellett felvennie, hogy elérje a legközelebbit, míg bal kezében a hátizsákját tartotta. A zárt térben megcsapta az orrát a táskából elő-előbukkanó kenyérillat. Mögötte valaki odasúgta a mellette állónak. „Érzed?” „Mit?” „Olyan valódi kenyérillat van. De az a jófajta.” Elmosolyodott.

A tömött villamos végre elindult, s amikor lepillantott, hogy megnézze nem zavar-e senkit a kezében lógó táska, észrevette, hogy vele szemben, a lépcső tetején álló nőhöz egy kislány simul. Szorosan kapaszkodott apró termetű édesanyja ruhájába, fejét szinte belefúrta az anya testébe. Láthatóan ijedt volt, félt, de egyetlen szót sem szólt, némán tűrte a láthatóan kényelmetlen helyzetet. A nagy tömeg körülölelte, csaknem összenyomta őket, mozdulniuk nem lehetett és szinte senki sem vette észre, hogy ott vannak. Összeakadt a tekintete az anyáéval, s az anya békés félmosolya jelezte, hogy látja a félelmet gyermekén, de már csak pár megállót kell túlélni és a munkába igyekvő tömeget felszippantja a közeli irodaház-rengeteg.

A villamos lassan közelített a következő megállóhoz, megállt, s ebben a pillanatban a kislány a földre zuhant, nem bírta tovább a félelmet, elájult. Az ajtók közben kinyíltak, s a tömeg semmit sem nézve elindult, hogy leszálljon. Az édesanya csak egy ütemet vesztett, egy pillanatot késett mire észrevette, hogy a kis kezek már nem szorítják ruháját, s nem markolnak belé. S ez az egy pillanat elég volt ahhoz, hogy a vak tömeg meginduljon, mint az ár, s mikor az anya lenézett kislányára, már csak azt látta, hogy a lábak hogy tapossák a kisgyermek mozdulatlan testét, aki tehetetlenül és eszméletlen feküdt előbb a padlón, majd gurult le a lépcsőn a járdára. Az anya sikoltott, leugrott a villamosról, lehajolt gyermekéhez, aki csukott szemekkel terült el a földön, s halántékánál erősen vérzett a nagy ütéstől. A leszállók, akik úgy észlelték, hogy csak valamibe belebotlottak a tömegben, talán egy táskába, a sikolyra megállva és a járdán látott kis testet meglátva ocsúdtak fel mi is történt. Nem táska volt… Hívták a mentőket.

Egy nappal később, szintén munkába menet metróra szállt, ezúttal nagy meglepetésére le tudott ülni. Vele szemben szintén volt hely, ahol egy férfi foglalt helyet, kezében a nemrég kapott ingyenes napilappal. A férfi kinyitotta az újságot, olvasni kezdte, s miután a címlapon túl volt, tovább lapozott. Ekkor látta meg ő is a címlapot, amelyen nagy betűkkel ez állt: „Halálra tapostak egy gyereket a villamoson”

1 hozzászólás