birobal 9



Kedvenc könyvek 14

Aldous Huxley: Előadások az emberről
Aldous Huxley: Pont – ellenpont
Aldous Huxley: Szép új világ
Aldous Huxley: Visszatérés a szép új világhoz
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Franz Kafka: Elbeszélések
Hermann Hesse: Demian
Hermann Hesse: Narziss és Goldmund
Hermann Hesse: Sziddhárta
Jon Krakauer: Út a vadonba
Jean-Paul Sartre: Az Undor – Regények és elbeszélések

Kedvenc alkotók: Aldous Huxley, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Franz Kafka, Hermann Hesse, Jean-Paul Sartre

Kedvenc kiadók: Cartaphilus

Hirdetés
Hirdetés

Utolsó karc

>!
birobal
Aldous Huxley világa

Üdv!
Huxley-fordítás, sokadik fejezet.

Újabb verset szemeltem ki és fordítottam önkényesen és a magam lehetőségeivel, hogy valahogy hozzáférjek Huxley verseihez (mivel – micsoda űr – eddig senki nem fordította le őket magyarra, nem is értem ez hogy…?).

Huxley verseit fordítani, (ráadásul csekély angoltudással) olyan, mint vajazó késsel fát vágni, vagyis nehéz fába vágtam a fejszém, mondhatni, majdhogynem beletört a bicskám. De ti döntsétek el!
Olvasó, versszerető emberek, gondolkodók, edzettebb interpretálók, szakavatott konnotáció-kutatók és metafora-mogulok, tőletek kérdezem: működik-e mint vers, mint koherens szöveg – és ha igen, és ha valami kisül ebből, megérte-e mindez? :D

Szám szerint a 9. versfordításom:
/ az eredeti: A. Huxley – Song of poplars /


Nyárfák dala

Pásztor, kinek magas nyárfák hangolják furulyád:
engedd átszüremleni, élesen, finoman süvíteni,
a hegy lassú, kék híreszteléseit;
hagyd a füveknek sírni az est-arany kínjait,
s a hatalmas égnek némaságát.

Hallgasd meg, ahogy kitárják bimbóikat a nyárfák,
még közel, sűrűn és vakon,
az elme légies-könnyed lombozatában,
ezüst suttogások közt kétszínű pikkelyek azok,
nem hervadnak és nem válnak aggá.

Nyárfák, források és ti, ciprus csúcsok,
kik fekete, rozsdás lángokból eredtek,
lehet-e meglelni titeket s nevetek?
Vagy azt mondjuk, mondjuk, hogy: mind egyetlen,
ismeretlen vágy növekvő agóniái vagytok?’

Mondjátok, minden álló nap boldogok vagytok-e
a napfényes arany-márciusban?
Vagy látjátok azt a bizonytalanságot,
mely felhős lépcsőkön vezeti a fogyó holdat
a mennynek széles boltívére fel?

Bánat vagy öröm irányába emelitek-e
reszkető dárdátok élét?
Vagy kerestek-e inkább, eget homályosító,
szürke könnyeken át, a dicső kékség szívében
egy mélyebb és nyugodtabb repedést?

Végül, a fákhoz hangoltam zenémet,
és hangok voltak, élességüket csillapítva,
s hangjuk lassan dagadt a hegyek kék morajában,
aztán egy arany-kiáltás maradt csak
és az azt követő mélységes csöndek.

3 hozzászólás