Bazil  ♥P 108

Ficsku Pál Gyerekgyár című könyve kapcsán sikerült leírnia ennek az embernek már megint valami húúú, de jót:
Olvassa az ember Ficskut, olvassa az álhíreket, a hülyéskedéseket, a disznólkodásokat, jókat röhög, és aztán azon kapja magát váratlanul, hogy csúnyán bőgni kezd. Most hallottam egy lányról, aki Szegedre utazván olvasta a Gyerekgyárat, és Kecskemétnél le kellett szállnia, mert már röstellte magát az utastársak előtt.
A regény vége felé beüt a Madács-influenza, a halálos járvány, az olvasáshiány.
Aki nem olvas, az meghal. Az nincs többé. És az olvasástalanságban elpusztult emberek tetemén Madács-idézetek kéklenek föl.
Semmi se biztos, még a legbiztosabb, a gyerek, még az sem; az is vagy van, vagy nincs, vagy sikerül, vagy nem, vagy megmarad, vagy nem, vagy elvész, vagy nem, vagy elvadul, vagy nem. Nem biztos az se.
Csak a könyv, egyedül a könyv, az a biztos.
Nos, itt a molyon nem örvend nagy népszerűségnek a Gyerekgyár, de én így olvasatlanul is köszönöm a szerzőnek, hogy megírta. Mert erre önző okom van. Hiszen ha ilyen szép gondolatokat váltott ki Ivánból, akkor csak tudhat valamit az a könyv.
Ezennel elteszem valami titkos belső polcra ezt a két mondatot:
Aki nem olvas, az meghal. Az nincs többé.
Köszi, Iván.