Csillag születik
Bradley Cooper megérett az Oscarra, Lady Gaga szétszaggatja a filmvásznat a hangjával, a zenétől leteszi a néző a haját. Pedig én musicalfüggő vagyok, teljesen hidegen hagy a popzene, a rockzene pedig pláne, ehhez képest már az első percben elvesztem az akkordok között, és magával ragadott a rockkoncert hangulata, pedig Lady Gaga még fel sem tűnt a színen. Őszintén bevallom, nem ismerem a hölgy szakmai munkásságát (távol áll tőlem az a műfaj, amelyben ő alkot), ezért sikerült majdnem lefordulnom a székről, amikor meghallottam énekelni, Ráadásul élőben tolta végig a filmet, Bradley Cooperrel együtt, akiből a fene sem nézte volna ki, hogy ilyen jó hangja van (nyilván rengeteget gyakorolt tanárral és gitározni is megtanult a szerep kedvéért), és kettőjük között olyan remekül működött a kémia, hogy egyetlen fals jelenetük sem volt, igazi hús-vér karaktereket vittek vászonra, megjárták együtt a mennyet és a poklot, a néző az utolsó percig szurkol nekik, hogy ne küzdjenek egymásért hiába, de sajnos a szerelem sem győz le mindent. A téma a sokadik (szám szerint negyedik) feldolgozása egyáltalán nem hatott utóérzésnek, nyilván megvoltak a maga sablonjai (alkoholista sztár férj, feltörekvő őstehetség feleség, ennek csak tragédia lehet a vége), de annyi érzelmet, őszinte, emberi párbeszédet tartalmaz, ami ritka kincs a mai, középszerű filmek világában, arról nem is beszélve, hogy CGI nélkül is le tudja nyűgözni a nézőt. Szerethető, fájdalmasan szép történet, amelyben Lady Gaga nagyot énekel, Bradley Cooper nagyot játszik, a fülünket pedig felejthetetlen dallamokkal kényeztetik az alkotók. Mi kell még, irány a mozi!
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2018/10/07/csillag_szule…
