Árnyékország (1993)
Csodálatos meséket írt, de a legszebb és legfájdalmasabb történetet az élet írta a számára. C.S. Lewis, a Narnia krónikáinak írója a halál árnyékában élhette át azt az igazán mély érzelmet adó szerelmet, amelyre titkon mindannyian vágyakozunk. Richard Attenborough pedig gyönyörű filmet készített ebből a szomorúan szép sztoriból Anthony Hopkins és Debra Winger főszereplésével. Régen azért nem hagyott bennem mély nyomokat ez az alkotás, mert túl fiatalon láttam, mit tudtam én tinikoromban az elkötelezettségről és a mély érzelmekről. Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy rá tudjak csodálkozni erre a szívet melengető darabra, amely elementáris erővel tud hatni a látványfilmek korában, mert hagy időt a nézőnek arra, hogy a szereplőkkel együtt átélje ennek a két embernek a történetét. Néha kicsit tovább tart egy-egy jelenet, mint az ildomos lenne, időnként széttartóak az események, és a kamera többet időzik a kelleténél a külsőségeken, mint kellene, de összességében egy varázslatos film, mert tökéletesen bemutatja, hogyan élte meg ez a két ember az igazi szerelmet, úgy, hogy tudták, az idejük véges. Az asszony ugyanis rákos volt, az is orvosi csoda volt, hogy adatott nekik három év, holott úgy tudták, csak hetek vagy hónapok maradnak nekik, ezért nem volt idejük a felesleges körökre, a maga teljességében tudták és akarták megélni a kapcsolatukat. A film igaz történeten alapul, habár volt néhány dramaturgiai változtatás (pl. Joy-nak nem egy fia volt, hanem kettő), de a lényeg megmaradt: a híres író és oxfordi professzor először elvette a legjobb barátját, egy elvált amerikai nőt, hogy aztán beleszeressen és megélje a legnagyobb boldogság után a legmélyebb bánatot is. Az asszonynak sem volt könnyű élete, neki is ajándék volt ez a néhány boldog év, és úgy halt meg, hogy tudta, a fiait fel fogja nevelni a férje. Nagyon szép film, amelyhez a százas zsepi bekészítése erősen ajánlott.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/02/16/arnyekorszag_…
