Taxi (1998)
Az akció fedőneve: adrenalinfröccs. Öveket becsatolni, autót sebességbe tenni és kezdődjön a tánc! Luc Bessonék nem bonyolították túl a dolgot jó néhány évvel ezelőtt, írtak néhány poént egy nótorius gyorshajtó taxisnak és egy balfék rendőrnek, adtak hozzájuk fejenként egy dögös csajt, kaptak egy nem túl eszes felügyelőt, beszereztek néhány Peugeo-t és Mercedes-t, és szabadjára engedték akcióügyben az alapjáraton is eléggé szalajtós kaszkadőröket az aszfalton. Az eredmény: világsiker és jó néhány folytatás, amelyek a nyomába sem értek az eredetinek (na jó, ne túlozzunk, a második még a nézhető kategória, de a többinél már látványosan esett a színvonal). A dolgok odáig fajultak, hogy az ötödik rész most befutott trailere már csak egy csendes ásítást tudott kiváltani belőlem, viszont az ismerős zene még mindig feljebb tudta tolni az adrenalinszintemet, olyannyira, hogy gyorsított ütemben kerítettem elő az első részt, amely hatalmas kedvencem volt annak idején és még most is istenien szórakoztam rajta. A franciák rendesen odatették magukat, pörögtek a kerekek, zakatolt a szájkarate, a szívünkbe zártuk Danielt és Émilient, hogy Gibert felügyelőről ne is beszéljünk, az urak pedig bizonyára emlékeznek még Petrára, a szőke rendőrnőre, a verdákról nem is beszélve. Egy jó kis vígjáték autósüldözés hegyekkel, ennyi és nem több, nem filmtörténeti mérföldkő, mégis akármikor elő lehet venni, ha egy kicsit túl szürkének érezzük a világot, tuti biztosan jobban fogjuk érezni magunkat ettől a benzingőzös adrenalinfröccstől.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/04/21/taxi_737
