Aucifer 8




Kedvenc könyvek 10

Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Mark Lawrence: Tövisek Királya
Mark Lawrence: Tövisek Császára
J. P. Ahonen: Belzebubs – Deluxe
Stjepan Šejić: Death Vigil – A Virrasztók
Sarina Bowen – Elle Kennedy: Him – Ez a srác
Sarina Bowen – Elle Kennedy: Us – Mi
Jack London: A vadon szava
Homoki-Nagy István: Hegyen-völgyön

Kedvenc alkotók: Mark Lawrence


Utolsó karc

Aucifer>!

Egy közelmúltbeli esemény megihletett egy horror történet megírására, és hol máshol lehetne ezt stílszerű kiírni magamból, mint a Molyon? Remélem, nem haragszik meg érte senki, és esetleg még értékeli is valaki. ;)

FIGYELEM! 18+ (horror, felkavaró dolgok, előforduló trágár beszéd miatt)

Elmúlás

Meghalt. Valahogy nem is igazán ért váratlanul senkit sem a dolog. Valahol még a körülményekre is számítottak, hogy így fogja végezni. Nem lepett meg senkit, mégis bosszantó volt, kellemetlen a körülötte lévőknek.
Az Öreg igazán mogorva volt, magának való. Egyedül élt, bezárkózva, senkinek sem nyitott ajtót soha. Nem igazán beszélt senkivel. Rejtély volt, miből is élt egyáltalán, mikor hagyta el az otthonát, hogy vásároljon, orvoshoz menjen, bármi. Szóbeszédek jártak róla a szomszédságban, néhányan nagy ritkán látták, ha szerencsések voltak, talán minimálisan szót is váltottak vele, mások egészen a halála napjáig abban a hitben éltek, hogy nem is létezett valójában, kitalált személy, a lakás pedig szimplán üres, tulajdonos nélkül.
Most már nem is fogják látni. A cipzárat behúzták, nejlonba csomagolt maradványait elvitték, miközben a tűzoltók és rendőrök, helyszínelők is elvégezték a dolgukat, időnként megszakítva, felváltva rohanva ki a lakásból, hogy kiadják magukból, ami éppen akkor a gyomrukban volt. Legtöbbjük először találkozott ilyesmivel, ebben a városban a közlekedési kihágások, balhézások a jellemzőbbek, a tűzlovagok is ha feltörtek egy zárat, akkor még menthető egyénekbe szoktak botlani, nem cseppfolyósakba.
Elviselhetetlen volt a bűz. A közvetlen szomszéd tett bejelentést, hogy már napok óta minimális neszezést sem hallott, és már kellemetlen szagok is kezdtek érződni. Most, hogy a zárat feltörték, megnyitottak mindent, mindez hatványozódott, fel is hívták a szomszédság figyelmét, hogy most nem igazán javasolnák a szellőztetést. Közeledett a nyár, egyre melegedett a levegő, ami tovább rontott a helyzeten, felgyorsította az oszlást, ami a férgeket, legyeket is vonzotta, és sokáig maradtak is, még azután is, hogy az illetékesek kitakarítottak, fertőtlenítettek, a szellőzőket is átfújták, a többi lakó is érezhette a vegyszereket.

Azóta hónapok teltek el. Az öregembert nehezen felejtették, de nem, nem a gyász miatt. Sokáig nem lehetett szabadulni a bűztől, amit beszívtak szinte a falak, de pszichésen is érezték néhányan, és csak lassan gyógyultak ki ebből az állapotból. A hagyatéki eljárás is lezárult, senkit sem találtak, egy árva távoli rokont sem, ami merőben ritkaságnak számít, hiszen valahol mindenkinek van rokona, ha maga nem is tud róla. Az Öregnek senkije sem volt. Senki, aki emlékezne majd rá. Szomszédai is csak úgy emlegették a későbbiekben, hogy a hulla a szomszédban, a bomló test, akinek a szaga miatt nem lehetett megmaradni.
Egy szimpla esemény volt csak, érdekesség, ami az unalmas hétköznapokat felrázta kicsit, és az ember gyarló, kíváncsi természet, ha beismeri, ha még önmagának sem, akkor is így van. Sokakban motoszkáltak a kérdések, vajon mi lett vele? Szenvedett talán, vagy csak elaludt? Rosszul lett, esetleg az éhhalál végzett vele? Hol találtak a testére? Ágyban, a földön, a kedvenc karosszékében ülve? Vagy balesetett szenvedett, esetleg a kádból kikelve? És mégis milyen látványt nyújthatott? Valóban olyan szörnyű, mint a filmekben, vagy a valóságban rosszabb? Vajon mi hogy végezzük? Mi történik a testünkkel, hogy zajlik a folyamat? Mennyi idő? Megannyi kíváncsi kérdés. Végül pedig: Mi lesz a lakással? Ki akarna ilyenbe költözni? Valaki azt mondja, minden gond nélkül, hisz ki van már takarítva, felújítás után pláne rendben van, mások még akkor sem akarnák, ha ingyen is adnák.

A lakás azonban rövidesen meghirdetésre került, eladóvá vált. Természetesen nem közölték a történteket, de áron alul értékesítették. Eleinte még így sem kapkodtak érte, végül egy fiatalember lecsapott rá.
Szerencsésnek érezte magát. Nemrég fejezte be a tanulmányait, dolgozni kezdett, igyekezett spórolni, hogy mihamarabb lakást vehessen, és kirepüljön a családi fészekből, így maga a megvalósult álom volt számára, és annál nagyobb mázli, hogy rábukkant erre az olcsó lakásra. Egy hálószoba, nappali, kis konyha és fürdőszoba, agglegénynek tökéletes.
Persze elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb ne szerezzen tudomást az előző tulajról, akárcsak pár véletlen elszólásból, szomszédok közötti pusmogásokból. De nem zavarta, fiatal felnőtt férfiként, aki még inkább kamasz szinten volt, mint érett férfién, még menőnek is találta a dolgot, amivel majd kedvükre szivathatják is egymást a haverokkal, ha átjönnek sörözni, filmezni.

Az első hónapok jól is teltek, kikupálta, berendezte a pecót, végre igazán otthonosan kezdte érezni magát, a szomszédokkal is jól kijött, bár a társalgás csak a kötelező normákon belülre korlátozódott, míg jövet-menet egymásba botlottak, vagy ha az erkélyen állva váltottak pár udvarias szót. Megvolt a saját társasága. Hétköznap csak munkába járt, hétvégén pihent, vagy elment szórakozni, valamelyik barátjához, csajozni, időnként pedig nála voltak összeröffenések. Minden csodás volt.

Szombat késő délután járt az idő. Újfent összeült egy kis társaság nála. Egymást csipkedték, viccesen évődtek, míg vendéglátójuk a hűtőből kivett újabb sörösdobozokkal tért vissza a nappaliba.
– Ember, mégis mikor takarítottál utoljára?! – Vonta kérdőre hirtelen az egyik haverja.
– Bajod van? Nem látsz? Rendesen szoktam takarítani, nem úgy, mint te. – Vágott vissza felháborodva.
– $@!%, akkor mi ez a bűz? – Kérdezte egy másik.
– Miféle bű… ohh, $@!%! Tényleg, mi a szar ez?!
– Neked kéne tudnod. Ha az illatosítód, dobd ki a $@!%, mert SZAR az illata… – Ezen mindenki felröhögött, kivéve a srácot, aki bosszúsan kereste a szag forrását. – Most takarítottam ki, szellőztetve is volt, ne csesszetek már fel! Mi a tököm lehet?
– A szemét esetleg? Levitted? – kérdezte a barátnője, mire felvonva a szemöldökét először rámeredt, majd a homlokára csapott. – Baaaszki, tényleg! Elfelejtettem! – Azonnal kifordult a nappaliból, a konyhában felkapta a szemeteszsákot, és már szaladt is vele az udvaron található gyűjtőkhöz. Visszatérve nevetve szabadkozott, hogy direkt félretette, hogy majd dolgavégeztével leviszi, de amint végzett az előkészületekkel és a harapnivalókkal, befutott az első érkező, és a szemét ki is ment a fejéből, ami persze, hogy aztán szaglani kezdett.
– Mégis mi volt abban a szemetesben? Volt egy háziállatod talán, amiről megfeledkeztél, aztán csak dög lett? – Szekálták tovább, de a barátnő elhúzva a száját lehurrogta őket, hogy ez viccnek is rossz. A srác egyetértett vele, szerette az állatokat, biztos nem feledkezne meg róla, ha lenne kiskedvence. Miután eltüntette a szagforrást, a fennmaradó kellemetlen szagokat is semlegesítette légfrissítővel. Nem hazudott, tényleg mindig gondosan ügyelt a rendre, hiába volt férfi, a szülei rendesen belenevelték ennek fontosságát, bár magától is odafigyelt erre.
Egy légy zümmögött el előtte, mielőtt leült volna a társasághoz, gyorsan kihessegette az erkélyajtón. Bosszantóak, de ez van, mindig betévednek az otthonokba, nem volt ebben semmi különös most sem.

Teltek a napok, ugyanúgy, mint a többi. Újabb hétvége jött, ezúttal megint csak egy laza pihenős, otthon, egyedül. Miután elkészült a vacsorával, le is zuhanyzott, az aktuális sorozatát nézve ült a kanapén, és evett. Élvezte ezt a nyugis kikapcsolódást.
Látszólag semmi sem zavarhatta meg, ám hirtelen mintha valami a fülébe zümmögött volna. Mintha légy lett volna, pedig csukva van minden. Először nem foglalkozott vele nagyon, csak a szemeivel kereste, merre röpködhet, már amennyire a tévé fényében látni lehet, mert amúgy sötét volt.
Újabb zümmögés, hangosabban, mintha egyenesen a fülénél zúgott volna el, mire reflexből oda is suhintott a kezével, hogy elhessegesse, közben már a fejét forgatva kereste a szemtelen legyet.
– Rohadnál meg! Miért nem tudtok kintmaradni?! – Zsörtölődött, mintha kaphatna rá választ. Fáradt volt már, úgy döntött, nem foglalkozik most vele, ha lekapcsolja a tévét, elmegy aludni, sötétben elnyugszanak a legyek is. Majd reggel valahogy kizavarja, remélve, nem jön be helyette három másik, ahogy az általában lenni szokott. Csakhogy napról-napra egyre sokasodtak a zümmögések…

Voltak napok, mikor egyáltalán nem volt semmi. Máskor alig volt feltűnő, de néha kifejezetten irritáló volt. A legfurcsább viszont az volt, hogy mikor a legzajosabbnak bizonyultak a hangok, ami alapján több szemtelen betolakodóra gondolt volna bárki is, mégsem lehetett látni egyet sem. Aztán felbukkant a lakásban időnként pár döglégy is. Ez már jobban zavarta emberünket, hiszen nem tudta mire vélni a dolgot, soha, semmit sem hagyott elől, ami bevonzotta volna őket, továbbra is rendet tartott, a lakás ápolt volt, friss illatú, az automata légfrissítőkből a lakás több pontján is kellemes citrusos illat áradt.
A barátai azonban nem panaszkodtak arra, hogy zavarnák őket a legyek, mintha észre se vették volna. Vagy mintha akkor nem is jelentkeztek volna, de aztán volt egy alkalom, mikor mind furán néztek rá, ahogy a levegővel kezdett hadakozni. „Talán kezdek becsavarodni?”, gondolta.
Egyre rosszabbodott a helyzet, a legyeket lassan elkezdte felváltani egy meghatározhatatlan szag. Eleinte csak haloványan érzékelte, először fel se tűnt neki, annyira jelentéktelen volt, ráadásul ahogy a legyeknél volt, ez is csak időnként jött elő. Majd egyre többször, egyre erősebben. De nem volt forrása.
Szomszédokat is kérdezte, érzik-e netán ők is, de többnyire nemleges választ kapott, másoktól értetlenkedő, vagy éppen rosszalló pillantást, mintha valami baja lenne. Volt, aki elejtett egy morbid viccet, hogy valamelyik szomszéd biztos követi az Öreg példáját, és csak DÖGlik, de mindenki köszönte szépen, jól voltak, és nem kértek újra abból az „élményből”. Egy néni megjegyezte, hogy biztos beképzeli, hiszen tudja, mi történt ott, de ezt a feltételezést kizárta, hiszen sosem zavarta, mióta beköltözött, és ugyan miért csak most jönne ez ki rajta…?

Már nem érezte annyira jól magát otthon. Egyre kevesebb nyugodt napja volt. Vagy ocsmány, átható bűzt érzett, vagy állandó zümmögést hallott, de látható jelek nélkül. Időnként egyszerre. Egyre többet kezdett takarítani, már a bútorait is tologatni kezdte, hátha sikerül megszabadulnia a bosszúságától. A barátai már nem nagyon jöttek el hozzá, kezdtek úgy tekinteni rá, mint aki kezd becsavarodni, főleg, hogy még akkor is csak mániákusan pakolt és suvickolt, mikor elvileg filmeztek volna. A barátnője is kerülni kezdte. A szülei aggódtak, szakorvost javasoltak, hiszen a szomszédok is panaszkodni kezdtek, hogy képes az éjszaka közepén is lakberendezőset játszani, de folyton csak a bűzre fogta, hogy meg kell találnia a forrását, mert egyre elviselhetetlenebb. Még takarítószolgálatot is felbérelt, de annyira rendben találtak mindent, hogy még a steril jelzőt is kevésnek találták, nem is lett volna szükség rájuk.

A lakásban megannyi füstölő és illatgyertya égett már, de a srácot ez sem tudta megnyugtatni. Csak ült a kanapén, meredve előre tágranyílt szemekkel, fülére tapasztva kezeit. Újra heves döngicsélésbe fogtak a szárnyas dögök. Annyira idegesítő! A dohányzóasztalon mászott egy fényes zöld, majd csatlakozott még kettő. Össze-vissza repkedett egy tucat házi és nagy köpőlégy, majd újabb döglegyek csatlakoztak, a jó ég tudta, honnan.
Majd a legyek kakofóniájába újabb nesz vegyült, mintha lassú léptek volnának. Valaki mintha a folyosón járt volna, de inkább nehézkesen csoszogva. Sőt, mintha minden lépéssel enyhén cuppogó hangot hallatott volna, mintha nedves lenne. Na és az a fertelmes bűz, ó, te jó ég! Annyira undorító! A cuppanó zajok mintha közeledtek volna, egyre jobban lehetett hallani, az émelyítő, rothadó szag pedig egyre erőteljesebb lett minden hangosabb neszre, a legyek ezzel együtt nagyobb zsongásba fogtak. A fiatal férfi minden izma megfeszült, nem tudta, mi a rosszabb, a rettegés, vagy az erős émelygés, ami mélyről kezdett utat törni magának. A padlón undorító hernyók özöne kezdett hemzsegni, mire nem bírta tovább, kiadta gyomrának teljes tartalmát.

Másnap a szülei az aggodalomtól sietve mentek a fiukhoz, hisz napok óta nem jelentkezett, a munkahelyére se ment be. Az ajtót szerencsére nyitva találták, mert hiába csengettek, vagy verték az ajtót, semmi válasz nem érkezett, így megpróbáltak benyitni.
A bűzlő nappaliban, a kanapé sarkába húzódva találták, felhúzott térdekkel, önmagát szorongatva, remegve. Teljesen meg volt fehéredve, körülötte csupa mocsok, annyit kiadott magából, hogy már-már kiszáradás jeleit mutatta, de csak zokogva motyogott érthetetlen dolgokat.
Azt mondják, nem szólalt meg többé, csak a férgekről és a förtelmes bűzről hadovált, néha csak dünnyögve ringatózott magában. Pszichiátriai kezelések, nyugtatózások sora sem akart rajta segíteni.

Az újfent üresen álló lakás ismét eladósorba került az ingatlanpiacon, de a közeli lakók már kevésbé díjazták az ötletet. Néhányan el is költöztek, nem tudtak nyugodt szívvel az ajtóra sem nézni. Mert mi van, ha a fiú mégsem volt őrült? Ha volt ott mégis valami megmagyarázhatatlan? Az Öreg térhetett vissza, vagy valami más volt, ami, ki tudja, vele is végezhetett talán? Hiszen senki sem tudhatta, Ő hogy ment el, vagy mit csinálhatott odabent, míg élt… de az is lehet, hogy még mindig ott van, és csak arra vár, hogy újfent megszabadítsa otthonát a betolakodóktól…


Olvasott könyvek idén
4
Olvasott oldalak idén
832