Ascyra 0

„A hőség iszonyú, szinte azt mondhatnám, afrikai volt; a nap rémuralma, amely, alighogy az ember elhagyta az indigókék hűvösség peremét, oly irgalmatlanná fokozódott, hogy a strandról az ebédlőasztalig vivő néhány lépéstől is, még pizsamában is, már előre félt az ember. Ki szereti ezt? Ki szereti heteken át? No persze, ez a délszak, a klasszikus éghajlat, a virágzó kultúra klímája, Homérosz napja és a többi. De egy idő múlva, nem tehetek róla, könnyen hajlandó lennék az egészet bárgyúnak érezni. Az ég mindennapos izzó üressége csakhamar terhemre van, a rikító színek, a fény roppant primitívsége és a töretlensége mindenesetre ünnepi érzéseket kelt, gondolattalanságot, s az idő szeszélyeitől s változásától való függetlenséget biztosít, de anélkül, hogy ezzel már eleve számot vetnék, az északi lélek mélyebb, bonyolutabb szüksélgleteit sivár módon kielégítetlenül hagyja, s idővel szinte megvetessel tölt el.”

Pontosan így érzek, de roppant gyarló és kisstílű volna, ha én fogalmaznám meg. Ebben a formában ráadásul csodálatos gondolatok… És ami azt illeti, a nyarat tekintve, még csak most jön a java…