arsenal0522 0



Kedvenc könyvek 52

David Mitchell: Felhőatlasz
China Miéville: Armada I-II.
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Augusten Burroughs: Dry
Nick Hornby: Fociláz
Steven Pressfield: A tűz kapui
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes novellái I-II.
Nick Cave: Válogatott versek
Stephen King: Hearts in Atlantis
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Peter S. Beagle: Egy csendes zug

Kedvenc sorozatok: A Setét Torony, A siló, A tűz és jég dala, Abarat, Átjáró, Az Első Törvény, Az Első Törvény világa, Az utolsó nyomozó, Charlie Parker, Egyszemélyes törzs, Erlendur felügyelő, Galaxis útikalauz stopposoknak-trilógia, Geor dar Khordak, Harry Hole, Hercule Poirot, Korongvilág, Kultúra, Matthew Scudder, Matthew Shardlake, Sandman: Az álmok fejedelme, Star Wars: Republic Commando, Star Wars: Történetek, Új-Crobuzon, Vérgróf-trilógia

Kedvenc szereplők: Boba Fett, Guy Montag, Harry Hole, Hercule Poirot, Jaime Lannister, Kremátor Kristóf, Marquis de Carabas, Matthew Scudder, Roland Deschain, Szindbád, The Lady Door, Tyrion Lannister, Yoda

Kedvenc alkotók: Agatha Christie, Arnaldur Indriðason, Augusten Burroughs, Ben Aaronovitch, Benedek Szabolcs, Charles Dickens, China Miéville, Dean R. Koontz, Erich Maria Remarque, Ernest Hemingway, Frederik Pohl, George R. R. Martin, Gillian Flynn, Iain Banks, Irwin Shaw, Isaac Asimov, James Jones, James Luceno, Jo Nesbø, Jodi Picoult, Joe Abercrombie, John Gribbin, John Steinbeck, Karen Traviss, Kiss Judit Ágnes, Kosztolányi Dezső, Lackfi János, Lawrence Block, Márai Sándor, Nagy Bandó András, Neil Gaiman, Nick Cave, Nick Hornby, Peter F. Hamilton, Philip K. Dick, Raoul Renier, Ray Bradbury, Robert Merle, Stephen King, Szilvási Lajos, Terry Pratchett, Tony Parsons, Tóth Krisztina, Wayne Chapman

Kedvenc kiadók: Ad Astra, Agave Könyvek, Animus, Cartaphilus, Európa, GABO, Gold Book, Könyvmolyképző, Szukits

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Eva Lips: Könyv az indiánokról
Ramés Sz. Balszékar: A jelenségvilágon túl
Csögyam Trungpa: Sambhala
Mark Buchanan: Itt és mindenütt
>!
2020. július 17., 16:08
>!
Gondolat, Budapest, 1960
386 oldal · keménytáblás · Fordította: Mátrai Tamás

Ramés Sz. Balszékar: A jelenségvilágon túl Srí Niszargadatta Máhárádzs tanításai

>!
2020. június 16., 09:15
>!
Filosz, Budapest, 2010
312 oldal · ISBN: 9789639841093 · Fordította: Malik Tóth István

Csögyam Trungpa: Sambhala A harcos szent ösvénye

>!
2020. május 25., 06:51
>!
Ursus Libris, Budapest, 2010
222 oldal · ISBN: 9789639718265 · Fordította: Agócs Tamás
>!
2020. május 25., 06:51
>!
Akkord, 2004
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639429589 · Fordította: Seres Iván
Hirdetés

Utolsó karc

arsenal0522>!
Molyolók saját írásai

VirtuálEső

Barátom, nem tudom, mit akarsz tőlem, mi vagy te, valami firkász? Kinek dolgozol, az Indexnek? Ja, persze, te már a XXI. század szülötte vagy, neked már semmit sem mondanak az ilyen őskori hírportálok. Sőt, neked talán az sem mond semmit, hogy hírportál, napi huszonnégyben vagy becsatlakozva a Mátrixba, még amikor alszol, akkor is. Ha csak egyszer kihúznád a dugót barátom, olyanokat is észrevennél talán, amire gondolni sem mersz, még legmerészebb álmaidban sem.Meg észrevennéd, hogy milyen szép a napfelkelte… már amikor látszik, és nem hullik ez a mocskos fekete eső.
Amúgy meg jobban tennéd, ha eltűnnél mellőlem… nemsokára belépnek azon az ajtón, akik engem keresnek, és elvisznek magukkal… jobban tennéd, ha nem mutatkoznál velem. Hogy kik? Nem, nem a TEK kommandósai, nem is az Europol, barátom, ezek hétköznapi emberek lesznek, olyan hétköznapiak, hogy simán elmennél mellettük az utcán, sőt, egy perc múlva nem is emlékeznél rá, hogyan néztek ki. Jó ruhákban, talán öltönyben. Olyan beültetéssel, hogy arról te még csak ne is álmodozz barátocskám, még a halántékukon a chipbeültetést fedő műbőr is profi munka, észre sem veszed rajtuk, hogy ott van a fejükben, és barátom, ezek vérprofik, nem motyognak magukban, semmi sem buktatja le őket. Nem, nem az Európai Nemzetközösség titkos rendőrei, nem, ezek valamelyik multi vérebei lesznek, olyan multiké, akiket megcsapoltunk. Akiknek beférkőztünk a legtitkosabb adatbázisaiba. Most azt hiszed, viccelek.
Azt hiszed, merő unalomból ücsörgök ebben a budapesti gamer-bárban? És csupán szórakozásból iszom az egyik Pángalaktikus Gégepukkasztót a másik után? Itt legalább minden májusban elkészítik, Adams bácsi tiszteletére, a legjobb Gégepukkasztót itt csinálják pajtikám, és ez aztán segít majd nekem abban, hogy amikor ideérnek, akkor már ne érezzek semmit. Ez itt a menekülésem vége, és oltári nagy szerencse, hogy idáig eljutottam. Persze, neked lövésed sincs, mi az a Pángalaktikus Gégepukkasztó, meg az sem, hogy Negyvenkettő, nem olvastál Douglas Adams könyveket, jó, ha még egyáltalán tudod, mik azok a könyvek, mi? A Mátrixban vagy a Net666-on biztos találsz róluk éppen elég információt… Információ, hmm.
Big Ben információban utazott. Már a kilencvenes években, a múlt században megjósolta, hogy a legnagyobb üzlet az Információ lesz, így, nagy I-vel, és már akkor információk adásával és vételével foglalkozott. Big Ben meghalt. Őt likvidálták először a csapatunkból. Nem lehetett véletlen, csak úgy nem csap el senkit egy rendőrautó. Amúgy is, én 2019. július 23-a óta nem hiszek a véletlenekben. Hogy mi? Semmi, az egy másik történet. Egy lány besétált egy étterembe, de neki akkor és ott semmi
keresnivalója nem volt, nem lehetett volna ott, érted? Nem, akkor még nem voltak holoképek, meg holotelefonok sem, hagyjál már az anakronisztikus hülyeségeiddel! Mindegy, az egy totál más sztori. Csak hát az is ugyanúgy kezdődött, mint ez:
egy lány besétál egy helyre…
A mostani sztorim adott helye éppenséggel Új-Amszterdamban volt. Te nem ismerted a régi Amszterdamot, tulajdonképpen már mindegy is, a víz alatt van pár méterrel. Elsüllyedt, mint valami $@!% Atlantisz, tudod, elnyelte az a $@!% tenger, mert mi a huszadik században akkora balfaszok voltunk, hogy szétcsesztük a bolygót, és a klímaváltozás miatt megolvadtak a jégsapkák, és a tenger elnyelte a vízparti városokat… Nisland York, haha, régen New Yorknak hívták. A felhőkarcolóik még ma is kiállnak a tengerből, mint valami világítótornyok. Minden víz alatt van, de ezt te is tudod, te már ezt a világot ismered. A régi Amszterdam, barátom… tetszett volna neked, tátott szájjal bámulnád azt a helyet, ember, én jártam ott. Az utcákon rengeteg kerékpár, a piros lámpás negyedben meg kivilágított kirakatokban kellették magukat a prostik, öregem, presztízskérdés volt, hogy bemenjél, és megcsinálj egyet, a bárokban meg vastagon ült a fűszag. Fű, igen, nézz utána, mi nem methekkel meg ilyen chipes szarokkal ütöttük ki magunkat, mint ti… A fű még csak nem is volt vészes, sok helyen legálisnak számított… Elszívtál egy spanglit, és az egész világ könnyű lett, mint a habcukor…Jól van, $@!%, mondd ki nyugodtan, hogy egy dinoszaurusz vagyok, egy őskövület, olyan szavakkal dobálózom, amelyek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek már a te születésed előtt eltűntek…
Szóval, ülök egy ilyen gamer-kávézóban Új-Amszterdamban, igazából csak nosztalgiáztam, meg munkát kerestem, hátha akad valami adathalászat, vagy valami könnyebb izommeló, futárkodás, vagy bármi, le voltam égve, és haza akartam jutni. Igen, ide Budapestre.
Na, az véletlen volt, hogy Ben cimborámmal ott futottunk össze. Szokás szerint információkkal üzletelt, összehozott valami arab mókusokat egy ESÁ-s miniszteri biztossal. Hogy honnan voltak ilyen kapcsolatai, az Egyesült Skandináv Államoknál például, fogalmam sincs, de ismert embereket, akik bemutattak neki más embereket, akiken keresztül aztán megismert még további embereket. Egy $@!% pók volt Ben, akkora információs hálóval, hogy szerintem még a bolygó túloldalán is voltak informátorai. Azt mondjuk nem értettem, hogy akkor miért nem egy svájci magán apartmanban élvezte megérdemelt pihenését a jó levegőn, hova a csudába tűntek el az Euro-milliói, és mit keres itt, egy ócskának látszó, többéves Samsung notebookkal az ölében, kinyúlt pulóverben, ebben a kávézóban. Na jó, az a Samsung amúgy tényleg több százezret ért, köztünk szólva. Euróban, persze, miben másban. Az utcán simán kicsinálnak egy ilyenért. Főleg most, amikor megint zavargások vannak mindenhol. Tüntetnek, megint tüntetnek. Nem mintha ez bármit is megoldana, el van ez már cseszve. Mi, a Sion-terv? Hülye vagy? Az csak egy szóbeszéd… mondanám… de nem mondom. Többet tudok róla, barátom, mint az emberek többsége, vagy mint te, bárcsak ne tudnék!
Szóval, ülünk a kávézóban Bennel. Dumálunk, és akkor belép egy kis ázsiai kinézetű lány. Olyan volt, mint Vanessa Mae. Jó, jó, persze, hogy nem tudod, az én időmben volt hegedű-virtuóz. Még egy koncertjén is voltam. De ez még a régi világban történt.
Belép a kiscsaj, és néz körbe, tanácstalanul. Aztán odalép egy info-terminálhoz, pötyög, néha körbenéz. Felméri a helységet. Én meg iszom a kelta kávémat, ocsmány drága volt, de abba még igazi skotch -ot tettek, tudod, abban még volt erő. Fel voltam pörögve, Ben meg csak nyomta a sódert, az INFORMÁCIÓ így, meg az INFORMÁCIÓ úgy, néha elhallgatott, és kalimpált valamit a Samsungon. Aztán elégedetten csettintett, becsapta a notebook tetejét, és közölte, hogy találkoznia kell valakivel, talán nekem is tud valamit intézni, azzal elrohant. Már ha egy kilencvennyolc kilós csávó tud rohanni.
Ott ültem magamban a kávémmal, amikor a kis Vanessa Mae odalépett hozzám.
– Hello – mosolygott rám.
– Hello – viszonoztam, kicsit rekedten, és feljebb tornáztam magam a bőrszéken.
– A pultos szerint munkát keresel… kellene nekem egy kis segítség – mondta félrehajtott fejjel.Ó, barátom, a női praktikák! Soha ne higgy egy nőnek, ha félrehajtott fejjel, alulról néz rád. Abból csak baj lesz.
Nos, beszédbe elegyedtünk, az volt a sztorija, hogy egy középhaladó csatornának készítene oknyomozó riportot, de elakadt. Az E-autókról volt szó, tudod, MercEdes versus DaEEvo, EFford, meg az összes többi multi, aki átnyergelt az elektromos autókra. Ez még nem is lett volna akkora szám, manapság akinek futja autóra, az ilyennel jár. A multik meg amióta csak léteznek, ki akarják nyírni a másikat, ez már így volt az én időmben is, alig várták, hogy a másik torkára léphessenek. A benzines autók kora már réges-rég lejárt, elfogyott a kőolaj. Barátom, te már az Arab Emirátusokból csak a sivatagban rozsdásodó acélvázakat látod, a kihalt városokat, de az én időmben ezek az államok voltak a leggazdagabbak, csupa üveg meg acél felhőkarcoló emelkedett a pálmafák között, szökőkutak a sivatagban, ember, hát ennyire dúskáltak a jóban, de mikor elfogyott az olaj, akkor elfogyott a pénz is, a sejkekből meg bankárokból földönfutók lettek, koldusok,ugyanolyan menekültek, mint akik a tenger elől jönnek folyamatosan a nagyvárosokba. Aztán itt meg nincs más, csak a tömeg, az éhezés, meg az erőszak. Arra sincs pénzük, hogy beültetést csináltassanak, így aztán nem tudnak vásárolni, lopnak, betörnek, fosztogatnak.
Na de vissza a lányra. Chili néven mutatkozott be. Hát, csípte is a szemem, barátom, valami nem stimmelt. Viszont elég jó pénzt kínált, ha sikerrel járunk, ráadásul cash, még jó, hogy kápé kértem, mert a sztori után az azonosítómmal együtt a számláim is törölték, a készpénz viszont, barátom, jegyezd meg, sok helyen még mindig elfogadott, főleg az utcán, meg az ilyen régimódi helyeken is, mint ez a BarCraft…
Összehoztam hát egy hármas találkát Bennel, és terveink szerint megkörnyékeztük volna az adott multik adatbázisát. Először egy hotelszobában jöttünk össze. Ben nem akarta a gépét ilyesmire használni, szóval az én Sinclair 2060-asomat csatlakoztattuk a Mátrixba. A Net666-ot hagyjuk, kiver tőle a víz. Az, barátom egy nem evilági hálózat, onnan még senki sem csatlakozott ki úgy, hogy ne változott volna meg. Brrr, ne is emlegesd, és ha jót akarsz, te is elkerülöd. Akkor már inkább a Mátrix. Ha meg csak simán infót akarsz, akkor ott a Truicy, a WWN, vagy a GlobalRoom. Amit csak akartok, rohadt ifjúság. Aztán úgyis beledöglötök az információ-áradatba. Megfulladtok.
Na mindegy, vissza a sztorihoz, mert nem tudom, mennyi időm maradt még.
– Neked csak annyi a dolgod, hogy figyelj, kísérj, és ha valami szokatlan történik, csatlakoztass ki – mondja Chili. Oké, ez még nem szokatlan, csináltam már céges muksóknak fedezésből, utaskísérés.Becsatlakozunk a Mátrixba, szörfölgetünk, Ben is becsatlakozik, decens halántékchipje van, Chili meg az alkarján hordja a beültetést. Összekötve siklunk a Mátrixban, mindenféle adathalmazok városában, infósztrádákon, az egyik multi adatbázisa egy lila gömb, a másiké egy arany dómusz, az EBMW egy hatalmas neon-lila piramis. Próbálkozunk a szokásos trükkökkel, halászgatunk,
bele- belecsípünk egy-egy adatcsomagba, de csak úgy legálisan, egy két virtuális ajtón be is jutunk, aztán a security shield -ek elállják az utunkat. Nem feszegetjük a határokat, nem kell, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. A multiknak is megvannak a maguk fejvadászai, nem hiányzik, hogy ránk tapadjanak, sem a virtuális világban, sem a valóságban.
Chili ekkor elővesz egy nagyjából félliteres sörösdoboz méretű tárgyat. Oké, az ÉN időmben még volt ilyen, hogy fél liter, nem a 2,5-ös italos doboz volt az etalon, mint most, akkor még nem volt ilyen, meg nem egy márka uralta az italpiacot. Most meg akár sör, akár kóla, akár energiaital, minden egy cég uralma alatt van. „Egy cég minden felett” – nem $@!%, nem érted az iróniát. Mindegy. Szóval rácsatlakoztatja a matt fekete hengert a Sinclairemre, és valami furcsa dolog történik. Be vagyunk csatlakozva, de mintha egy idegen fejéből néznék ki a Mátrixba, és a Mátrix meg formát kap, szinte valóságos lesz, kézzelfogható, érted? Ilyet még sosem tapasztaltam. Egy fehér folyosón megyünk, itt ott ajtók. Ahogy megy az ember (?), akinek a szemével nézzük az egészet, néha megpróbál kinyitni egy ajtót, ilyenkor látom a hozzá tartozó kezet is. Fehér, szkafanderszerű ruha van rajta, bal csuklóján ezüst csat csillog. Aha, a beültetés. Pontosan ott van, ahol Chilié is. Aztán az alak szaladni kezd, egy-egy kereszteződésben fordul valamerre egyet, és egy szürke ajtónál megtorpan. Lazán kinyitja, mintha nem is lett volna bezárva, az ajtón túl hatalmas terem. Ha a valós világban lenne, akkor raktárnak mondanám, érezném a por ízét a számban, de ez a Mátrix. Végtelen polcok nyúlnak a messzeségbe, mindenhol ládák, különböző méretekben, színekben. Az alak keresni kezd, sietve, de még nem kapkod. Inkább megfigyel.
Aztán a sorok közül fekete pötty válik ki a háttérből, és közelít felénk… aztán még egy… és még egy… és aztán vagy tucatnyi. Ahogy közelebb érnek, látom, hogy örző-védő programok. Véreb formájában. Én már menekülnék, de az alak csak keres tovább. Aztán amikor már tényleg nagyon közel érnek a kutyák, akkor sarkon fordul, és szaladni kezd, bevágja az ajtót maga után, és szalad a fehér folyosókon, a virtuális neonok fényében, kinyit egy újabb ajtót… És a földre zuhanok.
Szívem dübörög, a szemem előtt karikák táncolnak. Benre nézek, aki maga elé mered, súlyos cseppekben csorog az arcán az izzadtság. Chili meg csak ül egyenes háttal, szeme előtt mintha nem is a szoba lenne, szerintem becsatlakozva maradt és feldolgozza az információt. Az a rohadt boszorkány!
– Mi a fene volt EZ?! – kérdezem, hangom karcos, a szám kiszáradt.
– Nem tudom biztosan – feleli halvány mosollyal Chili.
– Hogy a francba nem tudod, és egyáltalán mi ez a cucc? – mutatok a fémhengerre.
– Jégtörő. Be tudsz vele jutni a JÉG-en túlra, megbénítja és blokkolja a JelenlÉt Gátló
programokat… legalább is egy ideig.
– Ki a franc vagy te? És honnan jutottál hozzá ilyenhez? – kérdezi Ben megrökönyödve.
– Chili vagyok, mondtam már, a WWN egy leányvállalatának dolgozom… de ez most egy kicsit privát meló… – mosolyodik el szégyenlősen.
– $@!% a melódat, én nem akarok bajba keveredni miattad – hördül fel Ben.
– Fizess, aztán felejtsük el, hogy valaha is találkoztunk – motyogom, de nem bírok a szemébe nézni. Az a mosoly, és azok a szemek… én már csak ilyen hülye vagyok, mindig a csajok visznek a zűrbe, nem tudok a szép szemeknek ellenállni…
Ahogy átadja az Euró kötegeket, a keze a kezemhez ér. A csatlakozóját finom bőrszárny fedi, szép munka. Biztos nem egy riporteri fizetésből futotta neki ilyesmire.
– Remélem, még összefutunk, ügyes fiú vagy – suttogja, hogy Ben ne hallja meg, és
megcirógatja az arcomat. Libabőrös leszek az érintésétől.

Ez volt az első találkozásunk Chilivel. Másnap ugyanabban a kávézóban gubbasztottam és azon agyaltam, hogy az EU-Fast expresszel menjek haza, vagy áldozzam be a pénz nagyját egy repülőjegyre. Iszonyat magasak lettek az árak, a légitársaságok a káros anyag kibocsátás kompenzációval akarták megnyugtatni a lelkiismeretüket – aztán ráverték az utasokra. De ez neked már nem újdonság, te már ebbe születtél bele. De nem kanyarodok el, folytatom, mert fogynak a perceim. Ott ültem a kávézóban, számolgatok, hogyan is jutnék haza leggyorsabban és legolcsóbban, amikor belépett Big Ben.
– Figyelj, nekem ez az egész nem tetszik. Csináltam az este egy kis kutatómunkát. –
mutatóujjával feltolta az orrnyergén a szemüvegét. – Szóval, ez a Chili lány… átvágott. Az egész WWN adatbázisban nem találtam senkit, akire ráillene Chili személyleírása, vagy aki kapcsolatba hozható lenne vele, nem is beszélve a cégéről, arról a bizonyos leányvállalatról…mert az sem létezik.

Hát, öregem, erre azért összeugrott a gyomrom. De megpróbáltam lazára venni a dolgot:
– Na és? A lényeg az, hogy zsebben a lé – idéztem egy régi dal szövegét, – húzok haza, te meg csak foglalkozz a multijaiddal, meg az INFORMÁCIÓval, abban vagy menő.
– Ennek még nincs vége – ingatta a fejét, aztán okosórájára nézett, beleszólt valamit németül, és felállt. – Mennem kell, de hidd el, hogy nincs vége.

Barátom, nem nagyon örültem a szavainak, de én már gondolatban a vonaton ültem hazafelé. Ahogy Ben elment, megint nyílik az ajtó, és nem hiszed el, ki lép be. Igen, barátom, jól mondod. A végén még tényleg átérzed az iróniát… Chili volt az.
Ahogy egy régi fekete-fehér filmben mondták; – elmegy az egyik, és belép a másik.
Tudom, fingod sincs arról, hogy Casablanca, meg ki volt Humphrey Bogart, meg egyáltalán azt sem vágod, mi az a film… a mi időnkben EZ volt a Mátrix… egy másik világba kerültél általa…nem, nem a $@!% chipezésről beszélek, te seggfej!
Chili ezúttal piros estélyi ruhában volt, orrában fekete piercing. Egyenesen felém tartott.
– Helló, jófiú – mosolygott rám – volna kedved még egy kis pénzt keresni?
– Ehm, persze, a WWN-nek, mi? Ki vagy TE? – nyomtam meg az utolsó szótagot.
Chili körbenézett, nem sokan voltak a kávézóban, csak néhány bedőlt chipező, egy-két lézengő adathalász, munkát kereső netlovag.
– Ha most velem jössz, akkor meglátod a nagy dobást – suttogta. – Olyan helyre megyünk a Mátrixban, ahova ezek a szerencsétlenek lúzerek sosem jutnak el, de te, te más vagy, érzem benned, hogy mást akarsz, mást keresel – intett körbe a frissen manikűrözött ujjaival. Öregem, a körmeire mind a mai napig emlékszem. Olyan tökéletes körmöket te még sosem láttál. És nem is fogsz.
Igazából csak az este induló vonatra vettem meg a jegyet, időm tehát volt. És kíváncsi voltam, vajon mit tud még ez a lány mutatni. Még akkor is, ha magát másnak mutatja, mint aki valójában. De ez akkor nem érdekelt, elvesztettem a racionális gondolkodásomat. Nem, még csak nem is a pöcsöm után mentem, ahogy mi a régi időkben mondtuk. Tényleg, ti a maiak, mit mondanátok erre? Nem, mi? Persze, virtuális szex, mi? Szűzen fogsz meghalni barátocskám, ott kellett volna lenned velem a régi Amszterdamban, vagy Párizsban. Mindegy. Amúgy felveszed, amit mondok? Jó lenne, ha tudna valaki róla… rólam. Mert ha megtalálnak, akkor nekem annyi. Nem, olyan már nincs, hogy börtön. Likvidálnak, az adataimat meg egyszerűen kitörlik, mintha nem is léteztem volna, érted? Ez a szar ebben, ez a $@!% eltüntetés…
Vissza a kávézóba! Chili kézen fogott, és húzott maga után.
Ezúttal egy másik hotel volt az. Marriott talán. Valahol a külvárosban, vagy a reptérnél. Mindegy. Amikor felértünk a félhomályos szobába, hirtelen magához vont és megcsókolt. Nem értettem, mi van, de lángra kaptam és vadul csókolózni kezdtünk, először az estélyi ruha hullott le róla, elfért a tenyeremben parányi melle, aztán lecsúszott az a fekete bugyi is, és körém kulcsolta a karjait, lehúzott magával az ágyra… igen, barátom, ez az, amit mondtam. Rövidre fogom, mert nem is rád tartozik, meg nem is volt időnk romantikázni, még ki sem szálltunk az ágyból, amikor kopogtak. Egy raszta hajú nyurga fickó lépett be, hóna alatt egy ACER22-vel, napszemüvegben. Ember, napszemüvegben, amikor a rohadt szmogtól már hetek óta nem láttuk a napot, érted? Csak az a rohadt fekete eső szemerkélt már mióta.
– Ő itt Torpedo – mutatta be Chili.
– Ahoy – biccentett a raszta, és ledobta fekete műbőrkabátját. Alatta az övén egy $@!% katana, szamuráj kard, öregem, csak pislogtam. A katana markolatán csatlakozó… ilyet sem láttam még. Jól van, legalább a szamurájokat tudod, rendben.
A raszta felsőtestén meg Star Wars-os póló, barátom, nem hittem a szememnek. Egyből bevágódott nálam a nyurga srác. A Star Wars azért csak megvan, nem? Ne szórakozz. Ehm, mai fiatalok. Aztán elkezdte összeszerelni az ACER-t, valami kristály piramist csatlakoztatva az egyik oldalról, a másikról egy hasonló fémhengert, mint a múltkor Chili, csak ez krómozott volt, és jóval kisebb. Amikor a kardot is becsatlakoztatta, kicsit ideges lettem. Valahogy nem volt kedvem rákérdezni. Chili közben felöltözött, és egy futó csókot lehelt a tarkómra – megborzongtam.
Ekkor megint kopogtak az ajtón. – Vársz még valakit ? – nézett a raszta Chilire kérdőn. Az megrázta a fejét. – Nem követtek titeket? – kérdezte Torpedo. Raszta fonatai alól gyanakodva méregetett.
– Kizárt.
– Engedjetek be, beszélnünk kell! – kérte kívülről egy hang. Big Ben.
Chili rám nézett, én meg vállat vontam. Nem, fogalmam sem volt, hogy került oda. De tényleg.

– Tudni akarom én is – esett be az ajtón, és egyenesen Chilinek szegezte a szavait. – Tudom, hogy ki vagy, de azt nem, hogy mire jutottál. De ha nem engeditek, hogy megint becsatlakozzam veletek, akkor feldoblak az Interpolisz-tól kezdve az EBMW-n át a NET666-ig mindenhol, mindenkinek! – hát, tudod, még sosem láttam Bent ennyire kifordulni magából.
Csak az zavart, hogy fogalmam sem volt, miről beszél. Chili szemeit néztem, ahogy felvillannak. Elvakított teljesen a lány, barátom, nem tudom éreztél-e már ilyet. Úgyhogy az kevésbé zavart, hogy hova is megyünk a Mátrixban, és kicsoda is valójában Chili. Egy rohadt boszorkány. Virtuális boszorkány. Hogy $@!% meg, miért is dőltem be neki?

Nem, ezek még nem azok. Ezek csak sima felügyelők, chipeseket keresnek. Ne aggódj. Megismered majd azokat, akik rám vadásznak.
Tehát, ott ülünk a szobában, becsatlakozunk egymás után. A fülem mögött bizseregni kezd a beültetés. Aztán eltűnik a szoba, és egyből megyünk a Mátrixba. De ez most más, teljesen más. Fekete folyosókon szaladunk, néha piros villámok cikáznak át előttünk. Nyomunkban szekus vérebek. Ez már nem játék, valamibe nagyon belenyúlt ez a lány. Amott mintha villanyárammal telített kerítésen kellene túljutni, emitt fekete, nyúlós, kátrány-szerű tócsák (tudom, villanyáramos kerítést se láttál, meg a kátrányról sem tudod, hogy mi, hát bocs, most már nem érdekel), rohanunk a Mátrixban, felettünk virtuális mennydörgés dörren, gördül, továbbhullámzik, a gyomromban érzem, majdnem behugyozok, aztán egy aranyló kapunál megállunk. Az ajtóban angyal, de egy kard (Torpedo katanáját ismerem fel benne) nekiszegeződik, és az angyal összeesik. Aztán még egy aranykapu, újabb angyal, aztán még egy, és még egy, a kard szikrázik, a szemem majd kisül a ragyogástól, de az utolsó angyal az már fekete, ott már nem jutunk át könnyen, olyan mintha a belsőmet kirántanák a testemből, fájdalom…aztán belépünk egy ajtón, egy teljesen szürke, átlagos hivatali ajtón…az agyam zsibbad, fel sem fogja, amit lát. Hát, barátom, ott volt előttünk az egész. Az egész Sion-terv… meg még ami azon túl van. A Sion csak a kezdete az egésznek. Az úszó szigetvárosok, a napkollektoros energiaellátás, az algatelepek, Új-Amazónia esőerdői, az egész bolygó újra lakhatóvá tétele, a levegő megtisztítása, és még sok minden más… és akkor valahonnan, elkezdtek megjelenni a Pusztítók. Olyanok voltak, mint a transzformerek a mi időnk filmjeiben. Na, akkor legalább ez megvan, jó gyerek vagy, azért nem vagy reménytelen eset… Szóval jön három, négy, aztán még vagy öt újabb, és elkezdik összehajtogatni az egész világot. Nem, $@!%, nemcsak a Siont, hanem úgy ahogy van az egészet. Minket is, mindent, becsomagolták az egészet egy rohadt nagy fehér kockába, nem hiszed el, de az egész bensőmben éreztem, hogy összepréselnek, kifacsarják belőlem az utolsó csepp életet is…
Ha engem kérdezel, ezek a mocsok multik azok, be akarják kebelezni az egészet, és amikor már mindent elpusztítottak még majd egymást is kinyírják, de nem áll érdekükben a Sion-terv, mert akkor meggyengülnének, hiszen újra lenne remény az emberekben, újra élhető lenne a bolygó, és boldog emberekre nem lehet építeni, boldog embereknek nem lehet eladni ezt a sok szart, elnyelnek ezek mindent, szóval összehajtogatták a Mátrixot, és akkor egy vakító csattanás után kicsatlakoztunk…
Én a földre estem, remegtem, Ben holtsápadtan ült a földön, Torpedo… nos, neki vége volt. Úgy roskadt össze, mint akiből kirántották a gerincet, a csontokat. Csak egy rongykupacnak látszott, és barátom ne tudd meg, milyen hálás vagyok a Sorsnak, hogy a feje lekókadt és nem kellett látnom az arcát…
Chili ujjai vad táncot jártak egy gyöngyházszín Samsung billentyűin – Ez most kikerül a WWN-re – suttogta. – teszek róla, ti rohadékok. – De annyira remeg a keze, hogy alig bírja el az amúgy lájtos, nőknek tervezett Samsungot. Megfogom a kezét, megszorítom.
– Menekülnünk kell – nyögi valahonnan messziről Ben.
– Vele mi lesz? – mutatok Torpedo meggyötört testére.
– Rajta nem tudsz segíteni – suttogja Chili – Te merre mész, van vonatjegyed? Megyek veled a pályaudvarra – szorítja meg ő is a kezem.
– Váljatok el – tanácsolja Ben – mi SOHA nem is találkoztunk – mutat remegve Chilire.

Hát így történt. Nem, soha nem került fel a WWN-re. Talán nekik sem állt érdekükben, hogy kiderüljön. Nem tudom. Én aznap este a vonaton csak a híreket böngésztem, elsősorban a WWN, CCNN, 7/24, mindent öregem, de sehol semmi, el volt tussolva az egész.
Persze, nem tudhatták meg, hogy valakiknek sikerült betörni a multik adatbázisaiba – és nekem meg azon kellett volna agyalnom, hogy ki is volt Chili, meg Torpedo, mert nem átlagos hackerek, az biztos, és milyen kütyükkel sikerült betörniük oda, ahova amúgy lehetetlenség…
Torpedot is csak valami apró hírben említették, chipezőnek beállítva. Csak egy újabb drogos haláleset egy hotelben – ez állt a rendőrségi portálon, ennyi.
Nem tudom, hova kerültek az adatok,amiket Chili továbbított, vajon eljutott egyáltalán a WWN-hez? Vagy ő is csak egy multi-bérenc volt, és eladta egy másik cégnek az egészet? És ha igen, akkor jó kezekbe került? Nem, biztosan nem.

Igen? Hogy mi történt Chilivel? …azt hittem, kihagyhatom ezt a részt a történetből, nehéz róla beszélnem… Én már a vonaton voltam, az ablaknál állva néztem, hogy mikor jön. Rossz ötlet volt, tudom, akkor már nyilván kerestek a vadászok, vérebek, ismerték mindegyikünk arcát. A gyomrom táncolt az idegtől, féltem, és féltettem Chilit is. Már csak egy perc volt indulásig, amikor felbukkant. Még mindig a piros estélyi ruha volt rajta, azon egy fekete kabát, sápadt arcán napszemüveg. Egyenesen a vagonom felé tartott, amikor felbukkantak. Öltönyös alakok voltak, fülükben dugaszos adóvevő, szemüket foncsorozott napszemüveg takarta, arcuk merev. Rávetették magukat, tulajdonképpen egy pillanat alatt elsodorták, mintha ott sem lett volna. Mint ahogy egy falevelet visz el a szélvihar… Falevelet azért még láttál?
Miközben hazafelé utaztam, engem is megtaláltak… legalább is virtuálisan. A bankszámlám törölték, a személyi azonosítóm megszüntették… nem is megszüntették, egész egyszerűen eltüntettek… elpárologtam, mintha nem is léteztem volna. Nem tudom, mekkora szerencse volt, hogy itthon a pályaudvaron nem kaptak el… Bár valószínűbb, hogy csak követtek, meg akarták figyelni, hogy itt Budapesten kivel találkozom, kinek milyen információkat adok át… Na tessék, megint az Információ…
Igen, Bent elütötte egy rendőrautó. Nem, nem ott Új-Amszterdamban.
Másnap, Putyinovgorodban. Hogy miért oda ment? Fogalmam sincs. Talán azt hitte, hogy a régi FÁK országokban jobban eltűnhet. Hát, jegyezd meg barátom, most már senki sem bújhat el. A Mátrix, meg a NET666 mindenhol ott van, meg a nagykutyák, a konzorciumok, az egész globális ördögi összeesküvés, mindent látnak, érted, nem lehet elmenekülni sehova sem.
Úgyhogy igyál te is egy Gégepukkasztót, barátom, amíg megteheted. Az én időm lejárt, nézd, nyílik az ajtó… ők azok. Abszolút nem a gamer-bár közönsége, látod, egyből fel lehet ismerni őket.
Tűnj már el!
Két öltönyös férfi. Fülükben dugaszos adóvevő, szemüket foncsorozott napszemüveg takarja, arcuk merev. Egyenesen felém tartanak… vagy várjunk csak? Mi a…
Ó, $@!%, tudhattam volna. A Gégepukkasztó óvatlanná tett. Tedd csak fel te is a foncsorozott napszemüvegedet barátom …te rohadék… Megihatom az utolsó kortyot? Köszi.
Oké, indulhatunk…

Feltápászkodom, a szesz kicsit zsibong az agyamban. Kilépünk a sötét utcára, felettünk mocskos fellegek. Szitál a mérgező fekete eső.
Voltaképpen nem is rossz érzés tudni, hogy vége van. Csak azt sajnálom, hogy Chili nincs itt velem.
Ó, bárcsak fognád most a kezem!

Bp.2020.jan.17.