Emma holnap fogja megkapni a hexavalens oltást (diftéria, tetanusz, szamárköhögés, B típusú vírusos hepatitisz, gyermekbénulás és b típusú Haemophilus influenzae). Végtelenül hálás vagyok érte.
Ezt a könyvet pedig mindenkivel elolvastatnám, aki szerint a polio csak egy kis laza gyermekbetegség.
"Garethnek is gyermekparalízise volt, ugyanúgy, mint nekem. Ez annyit jelent, hogy mozogni egyikünk sem nagyon tudott: ő éppen csak az ujjaival, én a fél karommal, meg valamicskét a másikkal is. Neki nemigen ment a lélegzés sem, az pedig nem jó, ezért vastüdőbe dugták, és a vastüdő bizony nem kisbabának való bölcső. Szövetkeztünk mi ketten, Gareth meg én.
Hogy én nézem őt, és ő, ha észreveszi, hogy nézem, rám mosolyog azzal az aggastyánmosolyával. Hogy ott van reggel, mikor engem tornáztatni visznek, és ott van, mikor visszaérkezem. Ott van az egyhangú, egyforma estéken is. Az tartotta bennem a lelket, hogy ott van.
Neki is megvolt a maga szólama. Szomorú szentének: csupa ápolónő, altató álarc, injekcióstű, orvos, óriás, kakilás, fájdalom, félelem és kedves, hűvös kezek. Meg egy-egy látogatásnyi a szülei arcából.
Három hónapon át minden este láttam a szüleit. Fiatalok voltak, riadtak, és csinos kis anyja sokszor ment ki sírva a kórteremből. Gareth apja magas volt, és más körülmények közt csupa erő lett volna. De ott semmit sem ért az ereje, rázta, rázta csak szegény a fejét, nem értette az egészet. Hogy kisfiának sem őrá, sem a feleségére nincs többet szüksége: ezt nem volt képes fölfogni. Kedveskedett hát céltalanul, készülődött arra, ami pedig kilátástalan. Fiatal, reménykedő arcában öregesen megtört a tekintet. Néha a szülők beszédét is hallottam, amint a családi vastüdő-bölcső fölé hajoltak:
– Szervusz, Gareth.
– Szervusz, kisfiam.
– A nővérke azt mondja, hogy egy kicsit jobban van. Hogy javul, gyarapszik.
Azzal megcsókolták mindketten a vékony kis gyarapodó arcot.
– Na, mutasd meg, mit hoztunk neki!
– Csakugyan. Ide nézz, Gareth, látod, nyuszi, nézd, milyen édes kis nyuszi!
– Úgy tartsd, hogy lássa!
– Te, John! Ezt a kezét jobban mozgatja, mint eddig!
– Persze.
– De komolyan, John, nézd meg, hogy jobban mozgatja!
– A nővérke szerint… Csakugyan. Mintha én is úgy látnám!
– Sokkal jobban. Meg fog gyógyulni.
– Fogd meg, Gareth, fogd meg a nyuszit.
Egyik nap, télen, Gareth megfázott, egyszerű megfázás volt csak az egész. De ő abbahagyta a mosolygást. Szeme elhomályosult. Sűrűbben járt be a szobába az orvos. Aztán kezdte a kicsi fintorgatni az orrát, torkában szortyogott a váladék. Bénult izmai nem tudták kiköhögni. Lassan megtelt a tüdeje. Csövet dugtak le torkán a mellébe, úgy próbálták kiszivattyúzni, hogy ne fojtogassa. Gareth bágyadtan sírt.
Egy éjjel a szüleit hívatták. Láttam őket a fénykörben a gyerek körül. Csak ott volt világos az egész vakvilágban. Az anya sírt egyvégtében, az apa vasvillaszemmel méregette az orvost.
Nemsokára hallottam, hogy kikapcsolják a vastüdőt. Hallottam, hogy telik meg a szoba Gareth csöndjével. Láttam elmenni a szülőket. Az ember a fénykörben megfogta az asszony karját. Láttam az anya arcát, akkor már nem sírt. Láttam a szemét. Gyapjúnyulacskát szorongatott a kezében, azt nyomta időnként az ajkához, mintha a gyermek arca volna. "
