Ardena 70



Kedvenc könyvek 33

Blake Crouch: A pokol kapujában
Blake Crouch: Az utolsó város
Blake Crouch: Wayward Pines
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
David Nicholls: Egy nap
Emma Donoghue: A szoba
Eowyn Ivey: A hóleány
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Hans Christian Andersen: A Hókirálynő
José Saramago: Vakság
Jostein Gaarder: A narancsos lány
Karen Thompson Walker: Csodák kora

Kedvenc sorozatok: A tűz és jég dala, A Vörös Halál karneválja, Hannibal, Wayward Pines-trilógia

Kedvenc szereplők: David Hunter, dr. John Watson, Erik Ponti, Hannibal Lecter, Jean-Baptiste-Grenouille, Mattie Gokey, Oberon, Ove, Sherlock Holmes, Tyrion Lannister

Kedvenc alkotók: Blake Crouch, Fredrik Backman, George R. R. Martin, Móricz Zsigmond, Németh László, Stephen King, Thomas Harris, Tom Rob Smith

Kedvenc kiadók: Agave Könyvek, Alexandra, Animus, Athenaeum, Cartaphilus, Európa, General Press, Könyvmolyképző, Libri, Magvető, Maxim

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Allen Eskens: Temetni jöttünk…
>!
2019. február 16., 16:48
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2018
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634570707 · Fordította: Lengyel Tamás
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Ardena 
Sport = Boldogsághormon

A múlt hét közepén még jót poénkodtam egy képpel, miszerint mindenkinek van egy olyan dilis pajtija, akit minden őrültségnek tűnő dologba be lehet vonni, „úgyis erősek, kitartóak vagyunk, meg tudjuk csinálni” felkiáltással. Azt hiszem, aki picit is ismer, tudja, hogy én pontosan ez vagyok, úgyhogy amikor tavaly novemberben kedves jóbarátom megkeresett azzal, hogy január közepén, a legnagyobb mínuszokban bevállalnék-e vele 120 km-t a Fertő-tó körül, egy másodpercig sem gondolkoztam, igent mondjak-e. Semmit nem tudtam az eseményről (Burgenland Extrem), de a táv is teljesen ismeretlen volt számomra, soha nem mentem még ennyit. (ez persze nem akadály, dehogy :D )

Pénteken aztán elérkezett a napja, hogy leteszteljük magunkat, és épp hogy összevásárolt holmijainkat (tudni kell, egyikünk sem híres a komoly felkészültségről, olyannyira, hogy a rajtcsomagban elrejtett hasznos kiegészítőket, térképeket sem használtuk fel, ha nem lett volna alapból extrém a dolog, hát, mi azzá tettük saját magunknak :D )
Kétórányi alvás után ott toporogtunk a rajt és az autó közt, mindig valamit otthagytunk, amikor végül hajnali fél 5-kor elindulhattunk Oggauból (félig már szétfagyva :D ). Minden évben egyre több a résztvevő, idén összesen 5100-an rajtoltak el 3 helyszínről, attól függően, ki milyen távra jelentkezett.

Tudni kell, hogy mindketten futók vagyunk, de túrára neveztünk, kíváncsiak voltunk, hogy megy ez nekünk, bár én szerettem volna néha bele-belekocogni, de féltünk tőle, hogy leizzadunk, megfázunk, így hát maradt a gyaloglás. A 120 km-re adott szintidő 24 óra, az útvonal erdei utakon, bringautakon, szőlőültetvényeken és forgalmi út szélén vezet, nagyon nagy részt nem szélvédett helyeken. Iszonyat mázlink volt, hogy égi áldásban nem részesültünk, nem tudom, hogy mi lett volna akkor, ha az előre (kizárólag erre a napra) beharangozott esőt megkapjunk, „csak” szél volt, de az 70 km/h-val fújt, majdnem elvitt. 40 km-ig többnyire a sírva röhögés miatt használtam kettesével a zsepiket, később aztán már a hideg is kezdett komollyá válni, és elkezdtünk fáradni is. Fura dolog ez, hisz szokva vagyunk a terheléshez, 40 km feletti távot simán teljesítettem már futva is, de ez a gyors gyaloglás egészen más műfaj, más izmokat dolgoztat, olyan részeim fájtak egy idő után, amiknek létezéséről eddig fogalmam sem volt.
A teljes távon nem sikerült végigmenni sajnos, ami miatt kétszeresen is csalódott vagyok. Egyrészt, mert nagyon szerettem volna megtudni, mire vagyok képes, átlépni egy olyan határt, ami által közelebb kerülhetek magamhoz, másrészt pedig azért, mert egészségügyi oka volt annak, hogy 60 km-ig jutottunk végül. Sajnos túratársam rosszul lett, kék-zöld-lila színekben játszott addigra az arca az elégtelen frissítései és a betegsége miatt, nagyon aggódtam érte, így számára még kevésbé az öröm marad meg emlékként. 10 óra alatt abszolváltuk ezt, 12 óra helyett, ami 6 km/h-s átlagot jelent. (nem egy csacsogós, lassú sétatempó, hanem nagyon is lendületes gyaloglás) Így is teljesítőnek minősültünk azért, érmet is kaptunk, hisz ilyen távon is indulhattunk volna.

Minden viszontagság, fagyoskodás, betegeskedés, fáradtság ellenére azt mondhatom, hogy életre szóló élményt kaptam. A táj gyönyörű, élveztem, hogy élek, hogy mozoghatok, hogy képes vagyok ekkora távot a saját lábamon megtenni, és egyáltalán azt, hogy volt bátorságom benevezni egy ilyenre, hisz ha korábban valaki egyszer azt mondja, elindulok majd rajta, biztosan körbekacarászom. Most azt gondolom, hogy félig belehaltam volna, de megcsináltam volna, úgyhogy jövőre biztosan visszamegyek a 120-ért. Amiért billentyűzetet ragadtam, az az, hogy biztassalak Titeket is a mozgásra. A hideg sok esetben csak egy kifogás, amit szeretünk használni, de fontos, hogy ilyenkor se hagyjuk el magunkat. A másik pedig az, hogy néha feszegessétek határaitokat, vágjatok bele őrültnek tűnő dolgokba, mert jó! <3

Most pedig megyek, és elolvasom egyik kedvenc szerzőm, S. King véleményét arról, hogy hogy kell meghúzni rövidebbre, egy már meghúzott irományt is, mert ez valami egész komoly kisregény lett ahhoz képest, hogy kb. két sornyit szerettem volna kalapálni Nektek :D

22 hozzászólás