AnyAnonymous ♥P 41

Az Időben és Időn kívül olvasása előtt, több, mint egy évtized után ismét kézbe vettem az előzményeket taglaló első két kötetet is. Ez meglepő módon elindított bennem egy nosztalgia-dominósort. Ennek apropóján, illetve nem szándékosan az írónő születésnapjára időzítve, hoznék ide egy személyesebb karcot a Goldenlane könyvekkel való kapcsolatomról.

Onnan kezdeném, hogy egy olyan könyvet, ami katarktikus élményt ad az elmének vagy a léleknek, nem engedve az embert elszakadni napokig, könnyű kedvenccé választani. Nekem is van pár ilyen kedvencem. Ugyanakkor vannak olyan, sokszor alulértékelt könyvek, melyek nem ilyen ambiciózusak, mégis legalább annyira fontosak. Azok, amik ugyan nem feltétlen akarják kicsavarni a lelked vagy formálni a gondolataid és jellemed, de veled vannak, amikor eleged van a világból vagy magadból, és segítenek túlélni, sőt, esetleg mosolyogni. Nah, nekem ilyenek a Goldenlane könyvek.

Kicsit durván hangzik, de életem kb felében velem voltak. Mindig, amikor menekülni akartam picit, de nem éreztem magamban erőt és kedvet semmihez, varázslatosan kezembe ugrott a következő Goldenlane kötet, hogy ártatlan szórakoztatásával, indokolatlan pozitivitásával és humorával segítsen átvészelni a nehezebb időket.
Minden kötethez a mai napig őrzöm olvasásának körülményeit. Például, a legkomorabb könyv, a Farkastestvér a tinédzserkor végének sötétjében keltett viszhangot, olvasása közben végtelenítve hullámzott a fülemben a 3 Doors Down első két albuma, hangosan pörögve a discman-ben. De ott voltak az írónő könyvei az első nagy szerelem végén, amikor a saját fejemben tomboló őrületből kellett menekülni, és az egyetemi vizsgaidőszakokban is, amikor egy-egy tétel kidolgozását azzal jutalmaztam, hogy elmerülhettem Szithan világában egy újabb fél órára.
És ahogy teltek az évek, mindig jókor jöttek az újabb regények. A Napnak fénye és a Holdnak árnyéka egy új kezdet volt, akkor vettem őket, amikor az egyetemi évek után új lakásba költöztem és új munkát kaptam. A lányom születésekor, karácsonyra érkezett hozzám a Térdig sárban, amit fél kezemben tartva olvastam, miközben végtelennek tűnő oda-vissza sétáimat róttam a hajnali 2-ig hasfájósan üvöltő babával a vállamon. Majd a második terhességem alatt, amikor a hormonok táncában igyekeztem kerülni minden lélek-kifacsaró történetet, a Városi történet kapcsolt ki. Most pedig, a második baba mellett, az Időben és az Időn túl segített, hogy gyorsabban teljen az a bizonyos Idő, amikor annak nagyon nem volt kedve ehhez.

Habár talán nem Goldman Júlia valamelyik könyve kapja majd a következő „Nagyon Fontos Díj” – at zseniális mondanivalója vagy technikai bravúrja miatt, de elnézve a könyvei értékeléseit, a patreonos kommenteket és ezt a zónát, azért nem én vagyok az egyetlen, aki jó szívvel gondol ezekre a könyvekre.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy másoknak vannak-e hasonló történetei, olyan személyes kapcsolódásai a könyvekhez, melyet szívesen megosztana itt.

Esős idő