Polihisztorképző 2019
12. Házi Feladat – 3. sport
Christopher McDougall: Futni születtünk
A futás mint sportág mindig is nagyon távol állt tőlem. Ezért is volt érdekes kérdés, hogy a könyv hatására közelebb kerül-e hozzám?
Igazából teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. Azt hittem, alaposan végigveszi a futást, mint fizikai tevékenységet, tudományos alapossággal. Ehhez képest a rövid bevezetőt követően amolyan kalandregényként stílusra váltott. Miként is bukkant a rejtőzködő indián törzs nyomára.
Murakami könyveinél voltam úgy, hogy képes arra, hogy olyan témákról, amelyek engem egyáltalán nem érdekelnek (mint pl hogy egy-egy klasszikus zongoradarabot melyik előadóművész melyik rendezvény során milyen módon játszott el) olyan módon írta le, hogy végig odaszögezte a figyelmem. Ez pont a spektrum másik végén van. Mindig is érdekeltek a természeti népek, egyéb érdekes témák is vannak a könyvben, de mindez olyan módon van itt tálalva, hogy az teljesen unalmas és érdektelen legyen. Ha azt nézzük, egy is egyfajta művészet…
Az egyik szakasz például teljesen jól összefoglalja a benyomásom a könyvről:
„Sörösüvegem címkéjét kaparászva vártam, hátha lecsillapszik annyira, hogy végre kihámozzam, mi mindent hord össze.”
Az egyértelműen érződik, hogy a szerzőnek a futás a szíve csücske, de nagyjából ódáig megy, hogy mindent a futásra vezet vissza, még az élet értelmét is.
„Talán összes bajunk – erőszak, elhízás, nyavalyák, depresszió, a szerzés kapzsi vágya –, amellyel nem tudunk megbirkózni, abban gyökerezik, hogy megszűntünk Futó Embereknek lenni.”
Később aztán vannak érdekesebb szakaszok is, ahol többek között kitér a sportszergyártók világára is. Itt kiderül az is, hogy maga az a tény, hogy egyre puhább cipőket hordunk, pont az ellenkező hatást éri el, és ide vezethető vissza a futók között gyakori sportsérülések. Itt rövid pontokba szedve kifejti, „A három szomorú igazság”-ot:
A legjobb cipők a legrosszabbak
A láb szereti a döngetést
Még Alan Webb (Amerika legnagyobb egy mérföldes futója) szerint is „cipő nélküli futásra tervezték az embert”
A sportcipők történetébe is belemegy minimálisan, itt pedig kiderül, hogy eredetileg tiszta volt a gyártók szándéka, csak idő közben valami félrecsúszott.
„Minden nagy ügy mozgalomként kezdődik, aztán üzlet lesz belőle, végül tiszta átverés.”
A végére megint marad a történetmesélés, hogyan hozták össze végül a futóversenyt az indián törzs és a nyugati ultramaratonisták között.
Sajnos mint sok könyv esetében, itt is az történt, hogy minimális tartalom lett felduzzasztva egy teljes (ezúttal nem is éppen vékony) könyv méretére.
Az egésznek talán a legnagyobb pozitívuma, hogy azóta ez a verseny hagyománnyá vált, ezzel is segítve a veszélyeztetett tarahumarák és hagyományiak fennmaradását.
