Alfrodulson 3



Kedvenc könyvek 14

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Simon Sebag Montefiore: Sztálin
Robert Service: Lenin – Egy forradalmár életrajza
George R. R. Martin: Trónok harca
Gao Xingjian: Lélek-hegy
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Lao-ce: Tao Te King
Ken Follett: A katedrális
Jostein Gaarder: Sofie világa
John Caldwell: Káosz
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Ian Kershaw: Hitler 1889–1936

Kedvenc alkotók: Anne Rice, Carl Gustav Jung, Daniel Defoe, Gárdonyi Géza, Iain McCaig, Ian Kershaw, Ian Livingstone, J. R. R. Tolkien, Jostein Gaarder, Ken Follett, Krasznahorkai László, Robert Service, Simon Sebag Montefiore, Stephen King

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
Francis Pike: Hirohito's War
Christopher Clark: The Sleepwalkers
>!
2018. december 12., 15:24

Francis Pike: Hirohito's War The Pacific War 1941–1945

>!
2015. július 3., 12:06

Christopher Clark: The Sleepwalkers How Europe Went to War in 1914

>!
2015. január 14., 18:46
Hirdetés

Utolsó karc

>!
Alfrodulson
„Zene nélkül mit érek én?”

Ha már általában úgy is az újabb zenei élményem megosztására használtam a karc részleget, akkor mindenféleképpen írni akartam a legújabb felfedezésemről.
Újabban ismét lendületet kapott a Japán iránti érdeklődésem, és puszta kíváncsiságból rákerestem Youtube-on, hogy vajon mi lehet a japán metál, mit is kínálnak ilyen téren. Egy kicsit félve tettem ezt, mert már korábbról értek igen meglepő és nem túl tetszetős élmények, értem ez alatt, hogy számomra ez a „kawaii industry” inkább taszító jelenség, pedig ez az irányzat szinte átitatja egész Japánt valamilyen formában, de talán a zenei iparukat a leginkább, ahol a j-pop hatalmas népszerűségnek örvend, viszont a metál mint zenei irányzat, még a nyugati országokhoz képest is jócskán lebecsült zenének számít a felkelő nap országában.
Visszatérve a keresési eredményre, a Babymetal név jelent meg, és amit a név alatt hallottam, elsőre megijesztett, hogy ez ismét csak valami őrült japán találmány lehet, magyarán valaki kitalálta, hogy aranyos japán lánykákat használnak fel metál zenéhez, ők énekelnek, és főleg táncolnak meg eszméletlen aranyosan ugrálnak és mosolyognak a Lolita stílusú, de metálhoz igazított, piros-fekete ruhájukban. Elsőre nem is igazán kötött le a lányok triója, sokkal jobban érdekelt a hozzám közelebb álló, a valódi metált biztosító háttér zenekaruk a Kami Band, akikről egyből kiderült számomra, hogy rettentően tehetségesek, így elsősorban róluk próbáltam többet megtudni.
Ám ahogy a napok teltek, egyre inkább úgy éreztem, hogy megmarad bennem a zenéjük, hogy hatással van rám, hogy még többet akarok hallani tőlük, és egyre többet akarok látni a lányok előadásait is, akiknek a koreográfiája rettentően jól össze van állítva. Ezután a mélyebb ismeret után döbbentem rá, hogy ez az együttes több annál, mint elsőre tűnik.
Maguk lányok egy tipikus idol bandából indultak el, amiből rengeteg van Japánban, és az egyik ilyen csapatnak kitaláltak alcsoportokat, ahol a lányok bizonyos hobbi keretein belül foglalatoskodhatnak. Az egyik ilyen csoportba három lány került, akik a metálos zenével próbálkoztak megismerkedni a Babymetal kitalálójának ösztönzésére, hiszen korábban még azt sem tudták mi fán terem az a metál. Készítettek is pár számot, és videoklipet, amiken még erősen érződik a j-pop hatás, és inkább csak erőltetett metál jellegük van, mint például a Doki Doki Morning című számuknak. 2010-től az első néhány évben a triónak nem is volt háttérzenekara, az egész zene felvételről szólt a fellépéseiken, a háttérben pedig álzenekar „játszott”. Nem csoda, hogy a kezdeti kritikák elég elutasítóak és gúnyosak voltak a zenéjüket illetően, ám Japánban viszonylag kedvező fogadtatásra talált már ezen időszakban is, ami valószínűleg inkább a lányok érdeme volt, mint a metál ötletének behozatala, de ez csak személyes vélemény, viszont innen szinte egyenesen felfelé kezdett ívelni a pályájuk, és hamarosan összeállhattak a Kami Band nevezetű formációval, aminek a tagjai japán legjobb gitárosai közé sorolhatóak, és nem is restek ezt bemutatni több szám keretén belül. Innentől pedig már azon kritikákat is könnyű volt elhallgattatni, akik korábban a valódi metál zene hiány és minősége miatt támadták őket, vagy mert a lányok fellépésein a zene felvételről ment.
Az tény és való, hogy ha nem lenne a Kami Band, számomra sem lenne olyan vonzó a Babymetal jelenség, viszont amit együtt csinálnak a lányokkal, az rettentően egyben van, és ami kezdetben csak egy szimpla foglalkozásnak indult a három lány életében, az oda vezetett, hogy 2016-ban komoly világ körüli útra indultak USA és Európa szerte is, első japán zenekarként, akik egyedüli fellépőként töltötték meg rajongóikkal a londoni Wembley Arenát, és a turné lezárásaként, eljutottak a Tokyo Dome-ba, ahol több, mint 50000 ember előtt léphettek fel két egymást követő éjszakán, lényegében minden japán együttes álmát érték el ezzel, és mindezt rekord fiatalon. Az énekesnőjük mindösszesen 18 éves volt ekkor, míg a másik két lány csupán 16 éves.
Suzuka Nakamoto az együttes fő énekese, és a trió vezetője, vagy nevezhetjük ma már a frontembernek is, már kiskora óta foglalkozik énekkel, és tehetségével kiemelkedett a többi lány közül, így Koba, a Babymetal kitalálója őt választotta be, mint énekest, és mint utólag kiderült teljesen jogosan. Suzuka vagy ahogy a rajongók ismerik Su-metal, sokat fejlődött az együttes fennállása óta, hangja érettebb, erősebb és képzettebb lett az utóbbi években, ami még jobb élménnyé emelte a szóló számait. Idén decemberben lesz 21 éves, így szerintem mindenki sokat vár még tőle, hogy az ő jelenlétével és fejlődésével mit kaphatunk még a Babymetáltól.
A trió másik két tagja Yui-metal és Moa-metal, akiknek az elsődleges szerepe a tánc, a látványos koreográfia biztosítása az énekes Su körül, hiszen utóbbinak az ének miatt korlátozottabb lehetősége van a rohangálásra és ugrálásra. Maga a tánc is rettentően jól összeállított, a legtöbb esetben remekül idomul a zene jellegéhez és a szöveg témájához, ilyen például a Catch Me If You Can számuk, ahol egy gonosz teremtménnyel próbálnak meg a lányok bújócskát játszani, és ez rettentően jól megjelenik a koreográfiájukban is. De előkerülnek a japán folklórból vett témák is, mint például a Megitsune számuk, ahol a jól ismert misztikus róka kerül elő, vagy olyan zenéjük, ahol a lányok (és persze a nézők is) úgy igazán metálosan kitombolhatják magukat, mint a Headbanger és Sis Anger című számaik esetén. Végül de nem utolsó sorban Su-metál szóló számai teszik fel az i-re a pontot, ahol megvillanthatja tehetségét, mint a Rondo Of Nightmare vagy a The One.
Annyit lezárásként még mindenféleképpen érdemes megemlíteni, hogy pont az év elején vesztették el a Kami Band vezető gitárosát Mikio Fujiokát egy baleset miatt, illetve Yui egészségügyi problémák miatt kénytelen volt lemondani az idei turnét, és végül október 19-én végleg ki is szállt az együttesből. Sajnos az idei év sok bajt hozott számukra, főleg Yui kiválásával, hiszen a zenék és táncok többsége trióra készült, a két lány olykor háttéréneket is biztosít, de a fő probléma a koreográfia, így idén nem csak a ruházat változott, de a felállás is, a szimmetria megtartása miatt gyorsan felvettek két ismeretlen táncost az átmeneti hiány pótlására.
Az én személyes véleményem az, hogy Yui-t pótolniuk kell egy hasonló tehetséggel, hiszen a zenére írt táncaik trióval működnek a legjobban. Sajnos idén az együttes a komolyabb külsőt öltött, és levedlették a kislányosabb ruhát, illetve sok közönség kedvenc számot vettek le a fellépésükről, de utóbbit szerintem ezt a trió hiánya miatt lépték meg, legalábbis remélem, de az jól látható, hogy a jelenlegi változás, megosztja a közönséget. Én magam is úgy gondolom, hogy bár a lányok már sosem lesznek kislányok, és nem is kell, hiszen kell a változás is, ennek ellenére nem vethetik el teljesen a régió koncepciót sem, hiszen azzal az együttes eszenciája veszne el, nem is igazán az aranyosságról a „kawaii” jellegről van itt szó – bár nyilván ez is kellett –, hanem arról az energikus vidámságról, könnyedségről, amit a lányok triója képviselt a zenéjükben, és amit eddig egyetlen metál zenekar sem tudott megjeleníteni, hiszen nem is tudtuk, hogy erre egyébként lehet igény, már pedig van, és az egy kaptafára jövő metál zenekarok, meg japán idol bandák után, rájöttek, hogy felhasználva mindazt, ami mindegyik irányzatban jól működik, azzal igenis lehet rettentően hatásos zenét készíteni.

https://www.youtube.com/watch…

Suzuka egyik remek szóló száma, Kami Band bevezetőjével:
https://www.youtube.com/watch…

Egy érzelmesebb darab elképesztő vizuális élménnyel:
https://www.youtube.com/watch…

4 hozzászólás