Ákos_Tóth IP 295

Tóth Ákos 1 könyv



Kedvenc könyvek 52

J. D. Salinger: Rozsban a fogó
E. L. Doctorow: A vak zongorista
Knut Hamsun: Éhség
Albert Camus: A pestis
E. L. Doctorow: Regénykék az édeni Amerikából
Alain-Fabien Delon: Úri vér
Otfried Preußler: Krabat
Jim Thompson: 1280 fő
Florian Illies: 1913
Hans Rath: Az ördög is csak ember
John Steinbeck: Egerek és emberek
Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?

Kedvenc sorozatok: Asterix

Kedvenc kiadói sorozatok: Boris Vian, Európa Modern Könyvtár, Európa Zsebkönyvek, Európa zsebkönyvek, Helikon Zsebkönyvek, Híres Operettek, Magvető Világkönyvtár, Magvető Zsebkönyvtár 2.0, Nobel-díjasok könyvtára, Noran Novella, Penguin Classics, Rakéta Regénytár, Szerző válogatott művei

Kedvenc szereplők: Ashenden, Behemót, Colomba della Rebbia, Gregor Samsa, Griffin, Harry Hole, Holden Caulfield, Kölyök, Mák István, Mr. Edward Hyde, Paul Bäumer, Rozsdás, Sonja, Thyl Ulenspiegel

Kedvenc alkotók: Albert Camus, Alekszandr Blok, Ámosz Oz, André Malraux, Bengt Danielsson, Boris Vian, Christopher Isherwood, E. L. Doctorow, Erich Maria Remarque, Ernest Hemingway, Heltai Jenő, J. D. Salinger, James Aldridge, John Steinbeck, Julian Barnes, Leonard Bernstein, Mario Vargas Llosa, Oscar Wilde, Patrick Rambaud, Prosper Mérimée, Rejtő Jenő (P. Howard), René Goscinny, Robert Burns, Rudyard Kipling, Siegfried Lenz, Thornton Wilder, Vlagyimir Majakovszkij

Kedvenc kiadók: Alinea, Cartaphilus, Corvina, Európa, Helikon, Holnap, Jaffa, Jelenkor, Képes, Kossuth, Magvető, Park


Aktuális olvasmányok

Kazuo Ishiguro: Árva korunkban
>!
2021. június 16., 05:22
>!
Európa, Budapest, 2019
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040292 · Fordította: Tábori Zoltán
2 hozzászólás

>Siegfried Lenz: Héják a levegőben

Utolsó karc

Ákos_Tóth IP>!
Jazz olvasáshoz

Úton, mozgásban…

Lee Konitz – alt szaxofon
Sonny Dallas – bőgő
Elvin Jones – dob

Kerouac klasszikusát olvasva az utóbbi napokban annak ellenére szórakoztattam magam Lee Konitz lemezével, hogy az Úton valójában bővelkedik nekem is tetsző, általam is gyakran hallgatott jazzlemezek hivatkozásaival – a benne emlegetett The Hunt című Gordon/Gray felvételről érintőlegesen már karcoltam is korábban ide. Nos, Kerouac Konitzet törvényszerűen pont nem említi, de a Motion című album tökéletesen illik a regényhez, amennyiben bebop helyett egy kicsit még, vagy inkább máshogyan elszállt, modern és formabontó audioélményt akarunk társítani egy klasszikus, mégis éppen modernségével és formabontó mivoltával híressé vált olvasmányhoz.
Van bennem némi értetlenség, amiért a cool stílusú lemezek garmadája után sokan ezt az albumot tekintik Konitz legnagyobb dobásának, de tény: 1961-ben ez egy trendi megjelenés volt, ízeiben abszolút ott van szinte tökéletes fúzióban a tiszta cool szaxofonhangzás és a korszakban egyre többek által hajtott modern, avantgárdba hajló ritmikai háttér. Túlzással élve, mintha egy fehér szaxis ülne be Ornette Coleman ritmusszekciójába – fehér alatt itt a jellegzetes Pepper-Desmond-Konitz triumvirátus által fémjelzett gyönyörű hangzásvilágot értsük!

https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…


Kiemelt karc

Ákos_Tóth IP>!
Molyolók saját írásai

Predesztináció

1932 őszén a Nemzeti Antropológiai Intézet folyosóján hosszas várakozás után elégedetlenkedni kezdett az egyik kutató, mire a titkárnők fáradt sóhajok kíséretében beengedték az igazgatói irodába. Az intézmény vezetője, Somfai Kázmér orvosdoktor minisztériumi jelentéseit tette félre, hogy fogadhassa izgága néprajzkutatóját, a hobbi szinten nyelvészettel is foglalkozó kopasz, alacsony kis professzort.
– Nos, kedves barátom, miben lehetek…
– Engedjük el a formalitásokat, Somfai úr, ne legyünk teszetoszák, itt úgyis minden óra számít…
– Nohát, csak nem valami…
– Oh, de, bizony, valami van! Kaphatnék, kérem, egy cigarettát?
– Attól tartok…
– Igaz is, kerüljük a formaságokat! Somfai úr, kapitális eredményekkel jöttem most önhöz, melyek az egész nemzetre hatással lehetnek. Gazdasági teljesítményünk látja kárát annak, ha nem reformáljuk meg egész eddigi életvitelünket ezen felfedezések mentén még… még idén, vagy ma, ebben a hónapban. És ha őszinte akarok lenni, magam is úgy hiszem, hogy mindez még csak a jéghegy csúcsa! Beláthatatlan lehetőségek előtt állunk…
Somfai kikerekedett szemekkel dőlt hátra a székében, titokban arra gondolt, talán be kellene vennie egy nyugtatót, amíg nem késő.
– Somfai úr, ha tetszik megengedni, kezdem talán a legelejéről, és akkor bizonyosan meg fog érteni mindent ön is!
– Azért hálás is lennék!
– No, minden úgy fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Atzél doktor elhívott minket az épülő hétvégi házukba, Balatonzugba!
– Ühüm…
– Ott tettem több megfigyelést, amire először nem, csak napokkal később figyeltem fel, és amik végső soron kutatásaim megkezdésére sarkalltak… Először is, Atzélék kedves kis házának éppen az ereszcsatornáját kalapálta akkor egy derék bádogos, akivel az Atzél doktor leállt beszélgetni. Fél füllel hallottam, hogy tanácsokkal látta el az anyag kezelését illetően, majd segített is neki felemelni egy jókora idomot a tetőre. Tudja, mi volt ebben az igazán érdekes, Somfai úr? Az a bádogos értette a dolgát, de nem volt annyira erős, mint Atzél doktor. Tud követni?
– Most még igen.
– Aztán a konyhában megkóstoltuk Atzélné kiváló házikenyerét, mondtam is magamban, sokkal kiválóbb, mint a mi Pilács utcai kenyerünk. Az ember a tíz ujját megnyalta utána, bizony!
– Mitagadás, magam is kóstoltam már a perecét…
– Oh, igen, az a mennyei perec! No de a levese, hát az kérem, már elnézést hogy csak így egyenesen, de förtelmes volt, alighanem nem főtt meg benne a krumpli, ropogott a közepe, és sótlan is lett. Csak a kenyér feledtette…
– Nos igen, az Atzél család kétségkívül…
– A végső lökés akkor jött el, amikor tavasszal egy kiadós zivatar előtt elfelejtettem felvenni a kalucsnimat, és a félcipőmben jöttem be dolgozni. Saras volt, feltettem a fűtőtestre, annyit kértem csak a Bástynétől, hogy nézzen rá és vegye le, össze ne menjen nekem… Hát képzelje el, a cipő eltűnt, majd a hazaindulásom előtt Bástyné állt vele elő, kicserélte benne a fűzőt, ugyanis nem tudta már nézni azt a háromszor is görcsbe szaladt ványadt kis cérnaköteget…
– Professzor úr, én nagyon örülnék, ha végre kilyukadna valahova…
– Somfai úr, a finom részletekben rejlik a lényeg! Atzél doktor kiválóan bánik a fémmel és erős, el tudná végezni egy bádogos dolgát, de fölül is múlja azt, ő egyenesen tökéletesen alkalmas rá, hogy nehéz fémeket munkáljon meg! Atzélné elsőrangú péktermékeket készít, ebben nem volna semmi meglepő, de csak mert ön elfelejti, hogy ő bizony Atzélné Pék Jolán néven dolgozik a hivatalban! A cipőmet már-már ösztönösen és önzetlenül rendbe hozó Bástyné leánykori neve pedig Suszter Magdolna!
A professzor felizgatta magát, egy zsebéből előhúzott kendővel megtörölgette a homlokát és a nyakát, közben Somfai megpróbálta nem eltátani a száját értetlenségében.
– Szóval ön szerint a generációról generációra örökölt és cserélgetett családnevek kifejezik a…
– Természetesen, uram, mindent kifejeznek, már-már sejti szinten! Azt hiszi, légből kapott példákkal jövök, de én fél éve ilyen irányú kísérleteket végzek, és…
– Bocsánat, de azt hittem, hogy az ön területe a honfoglaló magyarság anyagi kultúrája…
– Persze-persze, de hát az itt felfedezett összefüggések háttérbe szorítanak mindent, még őseink anyagi kultúráját is! Kísérleteztem, Somfai úr, amennyit csak lehetett. Emberek családfáit tanulmányoztam és különböző feladatokkal láttam őket el. A kutatásaim száz oldalakat ölelnek fel, részletes megfigyeléseket készítettem.
A széke mellé támasztott aktatáskából kihúzott egy mappát, majd papírokat tologatott Somfai orra alá.
– Itt van ez az eset, rendkívül beszédes. Berecz János mozdonyvezető, jelentős eredmények nélküli fizikai munkás, akinek az édesanyja Erdősi Irén… Berecz úr az általam véletlenszerűen kiválasztott erdei túrát mindenféle tájékozódási rutin nélkül magasan cserkész szintidőn belül tette meg, és hiba nélkül begyűjtött ötféle előírt növényt az avarból. A következő eset is publikálásért kiált. Az alagsorban lévő osztályozóban dolgozó kisdiákot, a Hídverőt húsz pengőért kivezényeltem tíz napra egy Tisza-menti mólóépítésre. Született belpesti irodista az illető, de a műszakvezetői nagy tisztelettel és elismeréssel nyilatkoztak a munkájáról. Itt van ez a Tábori Julianna, a nagyapa Blaszeckuról vagy… Blaseckuról, valami efféle istentelenségről magyarosított Táborira a század végén, a hölgy kezdő szinten elsajátította a szerb nyelvet alig két hét alatt! Mondanom sem kell, vannak triviális találataim is, Nádory, példának okáért, postás a hetedik kerületben. Anyai ágon ő is Kovács volt, és amikor elhívtam napszámba magamhoz, Atzél doktort idéző erővel dolgozott a fémmel. Egy másik Kovácsot elvittem az Alföldre és megtaníttattam lovat patkolni, kimondottan jó érzéke volt hozzá. Festő Károly háztartási alkalmazott pedig csodálatosan bánik a különböző olajbázisú festékekkel, noha nincs ilyen irányú rutinja. Ért engem, Somfai úr? Felfogható ennyiből felfedezéseim jelentősége?
Somfai ekkor már szinte eggyé vált karosszékével, bal tenyerével görcsösen tartotta állát, jobbal szemüvegét hintáztatta idegesen a szemetes kosár fölött.
– A megnyíló lehetőségek tárháza végtelen – folytatta a professzor. – Mindenki saját képességeinek leginkább megfelelő munkát végezhetne pusztán a családfa alapszintű tanulmányozása által. Őseink a neveket nem érzelmi alapon, hanem praktikus okokból osztották ki egymás közt, a generációról generációra öröklődő érzékeket elnyomhatta ugyan az idő, de számunkra akkor is minden világos maradt! Ha időben cselekszünk, az ország fellendülhet – ha az ember azt a munkát végzi, amiben eredményes, boldog lesz, és ha eredményes is, boldoggá tesz vele mindenkit. Nemzetünket a munka által újra naggyá és szabaddá tehetjük! A visszamaradt morzsalék nem jelentős, kevés családfát alkotnak szinte kizárólag funkció nélküli nevek, megjegyzem, ez főleg az egykori nemességünkre igaz, őket pedig sosem azért tartottuk, mert olyan hasznosak lettek volna – kuncogott a kis professzor, miközben Somfai azon gondolkodott, anyai ágon nála kik következnek a Mátraiak és az Oraveczek után…
Végül a professzor elhallgatott, Somfai felocsúdott, szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Inkább cigarettára gyújtott, megkívánt egy pohár konyakot, de azt nem vendégnek tartogatta, csakis magának. Mégis inkább elnyomta a cigarettát, majd széttárt karokkal vendége szemébe nézett.
– Nos, kétségtelen, lenyűgöző. Valóban, félévi munka gyümölcse mindez… remek! Egyetlen dolgot szeretnék már csak megtudni. Mégis mit kéne ezután kezdenem Önnel, kedves Tóásó professzor?

Kapcsolódó alkotók: Tóth Ákos

6 hozzászólás

Olvasott könyvek idén
128
Olvasott oldalak idén
28464