adricca  P 310


Összes kitüntetés 18


Kedvenc könyvek 17

Michael Cunningham: Otthon a világ végén
Fekete István: Tüskevár
Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
Erich Kästner: Három ember a hóban
Örkény István: Tóték
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Raana Raas: Árulás
Madách Imre: Az ember tragédiája
Hermann Hesse: Sziddhárta

Kedvenc sorozatok: Csodaidők, Fecskék és Fruskák, Harry Potter, Love★Com

Kedvenc szereplők: Albus Dumbledore, Bellatrix Lestrange, Boka János, Grom Lichi, Hermione Granger, Jonathan Glover, Leonid Reynis, Matula bácsi, Ootani Atsushi, Ron Weasley, Tain Hu, Yaan Raas

Kedvenc alkotók: Ady Endre, Mikszáth Kálmán, Nick Seluk, Örkény István, Radnóti Miklós, Stanisław Lem

Hirdetés

Aktuális olvasmányok

Lev Tolsztoj: Háború és béke
Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Csillagles
Joanne Harris: Bársony és keserű mandula
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
>!
2018. április 7., 22:21
>!
Európa, Budapest, 1976
1492 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630706784 · Fordította: Makai Imre

Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Csillagles Válogatás a Moly.hu tagjainak írásaiból

>!
2017. október 14., 21:05
>!
Magánkiadás, Budapest, 2017
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631299403 · Illusztrálta: László Maya, Makoviczki Dóra
>!
2017. december 2., 16:56
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2008
336 oldal · ISBN: 9789632541976 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin
>!
2013. május 31., 09:15
>!
Corpus, Budapest, 1995
250 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630449048
Hirdetés

Utolsó karc

>!
adricca P
Kreatívírás

#13

Volt egyszer, nem is olyan régen, nem is olyan messze egy fiú, akit Petinek hívtak. Az anyja gazdag asszony volt, üzletláncok tulajdonosa, és nagyon elfoglalt. Az apja szerény, kedves ember. Peti élte a kiskamaszok nagyjából gondtalan életét, vagyis élte volna, ha nem szorongatta volna világéletében az a furcsa érzés, hogy nem az, akinek lennie kellene. Mindig is az apja volt a legfőbb bizalmasa, de mire meg tudta volna fogalmazni az érzéseit neki, vagy akár csak saját magának, az apja súlyosan megbetegedett, és aztán hirtelen meg is halt. Peti pedig ott maradt a kérdéseivel és kételyeivel egyedül. A gyászév leteltével az anyja új férjet keresett magának, és a férfival a házukba költözött annak két fia is. A férfi jóképű volt, de kegyetlen, és fiai mindenben hasonlítottak rá. Dolgoztatták, ugráltatták az árvát, és mivel minden házimunkát vele végeztettek, Hamupetikének csúfolták. Ő eltűrte a gúnyolódást, boltba járt a mostohabátyjai helyett, megvette nekik az összes drága parfümöt és fehérjeport, amit csak kívántak, takarította a házat, miután a bejárónő felmondott, és végül már főzni is ő kényszerült. Beletanult minden házimunkába, és egy idő után már az sem érdekelte, hogy a mostohatestvérei Hamupetikének nevezik, hogy az anyjának nincs ideje beszélgetni vele, hogy bezárkózva él, és barátai sincsenek. Valahogy hozzászokott. Csak az a furcsa érzés múlt volna el.

Történt aztán egyszer, hogy három napos fesztivált rendeztek a városban. Már hosszú hónapokkal előtte a környék összes fiatalja tolongott a jegyekért. Peti is nagyon szeretett volna elmenni, de az anyjától hiába kért pénzt, ő előre kikötötte, hogy aki fesztiválozni akar, az teremtse elő magának a rávalót. Ez nem tetszett a mostohatestvéreinek sem, de mit volt mit tenni, ők is arra kényszerültek, hogy pénzkeresésre adják a fejüket.

Peti a család egyik barátjának gyárába szegődött el, a soron válogatta naphosszat a selejtes csavarokat a jók közül. Mire összejött volna az első napijegy ára, elfogytak a jegyek. A két fiú közben fekvenyomó versenyre ment, és a pénznyereményből megvették az első napra a jegyeiket.

Peti a második napra pizzafutárként próbálta összeszedni a pénzt, de a hét végén a NÉBIH bezáratta a pizzériát, és őt nem fizették ki. A mostohatestvérei eközben védelmi pénzt szedtek a sarki büféstől, és a keresetükből röhögve vásárolták meg a második napra szóló jegyeket.

Ezek után Peti végső elkeseredésében bekönyörögte magát az anyja egyik butikjába női ruha eladónak. Legnagyobb meglepetésére aztán annyira elvarázsolta az üzlet légköre, a finom illat, a drága anyagok, és a kedves kolléganők, akik között végre otthonosan érezte magát, hogy néhány napra el is feledkezett a fesztiválról. Élvezte, hogy tanácsot adhat a vásárlóknak, csodálhatja őket, ahogy az elegáns ruhákban libegnek a próbafülke előtt. Úgy érezte, a sivárság eltűnik az életéből, és végre talált valamit, amiben valóban önmaga lehet. A hét végére életében először boldognak érezte magát, és a pénze is megvolt a jegyekre. A kolléganőkkel beültek egy sütire munka után, de mire hazaért, a mostohatestvérei kilopták a pénzét a titkos dobozából, és magas kockázatú devizaügyletekbe fektették, amivel persze néhány órán belül elvesztették a teljes összeget, és még a korábban megvásárolt jegyeiket is vissza kellett váltaniuk. Így viszont már biztos volt, hogy Peti sem tud eljutni egyetlen napra sem.

Kicsit szomorkásan hát, de a fesztivál kezdőnapján is elballagott dolgozni. Túlságosan nem búsult azért, bízott benne, hogy a szép ruhák között felvidul majd. Azt nem is sejtette, hogy amint az üzletbe lép, egy plakátot fog megpillantani a bejárat mellett: „Hölgyeknek éjfélig ingyenes a belépés a fesztiválra!”. Egyszerre furcsa érzés kerítette hatalmába, sosem érzett bizsergés vett erőt rajta. Egész nap csak lézengett, nem tudott még a munkára sem koncentrálni, háromszor kellett szólítani, mire egyszer meghallotta. Egyre csak az járt a fejében: hölgyeknek, éjfélig, ingyenes.

Zárás után a kolléganői gyorsan elbúcsúztak tőle, mert mind siettek a fesztiválra, ha már ingyen bemehettek. Peti ott maradt az üzletben, hogy kitakarítson. Már az utolsó csipkés miniruhát készült a fogasra akasztani, amit valaki a próbafülkében felejtett, amikor egyszerre megakadt a szeme a tükörképén. Próbaképpen maga elé fogta a ruhát. Pont az ő mérete volt. Megremegett a keze, a szíve hevesebben kezdett verni. Miért is ne…? Épp csak felpróbálná, úgysincs itt senki, hát mi van abban? Gondolkodás nélkül cselekedett: néhány perc múlva már újra a fülkében volt, a ruhához hozott egy push up melltartót, passzoló bugyit, fekete harisnyát, és még aranyszínű tűsarkú cipőket is talált nagyobb méretben. Leszórta magáról a saját holmijait, és remegő kezekkel bújt a női ruhákba. A kapcsokkal meggyűlt a baja, de ahogy végül magára simította a finom anyagot, olyan gyönyörűnek érezte magát, mint még soha életében. Mikor végre a tükörbe mert nézni, kis híján sírva fakadt örömében. Aztán eszébe jutott, hogy még nem teljes a szettje. Szerencsére sokszor látta már a kolléganőit nyitás előtt kapkodva sminkelni, és azt is tudta, hol tartják a sminkszereiket. Mindig is égett a vágytól, hogy kipróbálja a sok színes kenceficét, de soha nem mert volna ilyet kérni tőlük. Hát most elővett mindent a fiókból, és kezdeti bizonytalanságokkal ugyan, de egész vállalhatóan kifestette magát. Boldogan indult a fesztiválkapuhoz, és mikor a biztonsági őr csak annyit mondott: „Jó szórakozást, kisasszony!”, madarat lehetett volna fogatni vele. Hajnalig táncolt a nagyszínpad előtt, és még azt sem bánta, hogy reggelre elhagyta a fél pár aranycipellőjét. Hajnalban már csak fáradtan ült az egyik padon, egy fröccsel a kezében, mikor egy szimpatikus lány lépett hozzá. Zavartan megköszörülte a torkát, aztán fél térdre ereszkedett, hogy a szemébe tudjon nézni. Az arany cipőjét tartotta a kezében, és kedves mosollyal szólalt meg:

– Azt hiszem, ez a tied.

Peti szégyenlős mosollyal vette el a cipőt, a lány pedig leült mellé a padra.

– Hogy hívnak? – kérdezte kis hallgatás után.

Peti először nem felelt, nem akarta megmondani a nevét. A lány cigit túrt elő a zsebéből, és megkínálta. Mindketten rágyújtottak, aztán ahogy a lány csak kitartóan, érdeklődve mosolygott rá a füstön túlról, vett egy nagy levegőt, és végre kimondta:

– Hamupipőke.