!

Török Sophie magyar

1890. december 10. (Budapest) – 1955. január 28. (Budapest)

Teljes névTanner Ilona
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Tanner_Ilona

Képek 2

Könyvei 10

Török Sophie: Török Sophie kiadatlan szerelmes versei
Török Sophie: „most én vagyok hang helyetted…”
Török Sophie: Csontig meztelen
Török Sophie: Hintz tanársegéd úr
Török Sophie: Sirató
Török Sophie: Boldog asszonyok
Török Sophie: Örömmel születtél
Török Sophie: Nem vagy igazi!
Török Sophie: Értem és helyetted
Török Sophie: Asszony a karosszékben

Szerkesztései 1

Török Sophie – Kótzián Katalin (szerk.): Költőnők antológiája

Antológiák 1

S. Sárdi Margit – Tóth László (szerk.): Magyar költőnők antológiája

Róla szóló könyvek 4

Sárközi Mátyás: Párban magányban
Koháry Sarolta: Török Sophie életregénye
Onagy Zoltán: Tavaszi iramlás ősszel
Z. Szabó László – V. Busa Margit: Kazinczy Ferencné Török Sophie levelezése

Népszerű idézetek

>!
encus625 P

Kinyíltam csókjaid alatt
mint harmattól verdesett virág.
És összetörtem csókjaid alatt
mint harmattól verdesett virág.
Repesve hajladozom
eleven ajkad felé.
Mint szomjas virág
harmatos ég felé.
Gyenge száron földig hajlok előtted
s feliszlak reszkető gyönyörrel.
S tán meghalok – mint viharos cseppektől
ostorozott virág gyönyörrel.

12. oldal

3 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

De erről az „ötvenes” ünnepről a távolabbi barátok és ismerősök is megemlékeztek. Gellért Oszkár elhozta a Nyugat minden előfizetőjének születésnapi üdvözletét, szép albumba kötve ; Babits Mihály napokig olvasgatta ismeretlen olvasóinak megható jókívánságait.

178. oldal

>!
olvasóbarát P

Mint tanú, láttam és tanultam is. A költő sohasem hazudik, a földön áll – és mégsem a földről beszél. És nem az arca elé tolakvó arcokat rajzolja, nem a szemébe szűrődő tájat, valami másról beszél, valami távolibbról s mozgó arcoknál s fáknál állandóbbról- mégis a versben valahol rejtve benne van mindaz, amit közben meglátott és megérzett.

110-111. oldal

>!
Piintyő

Már azt hiszed mindent elmondtál
magadról: titkot, tervet, bűnt és dicsekvést.
Azt hiszed: barátod számtartó szemei előtt
kitárultál mint érett kaptár
s életed úgy nyüzsög fel mint döngő
ifjú raj a sejtek feltépett ajtaján.
Azt hiszed: fuldokló múltadat el se bírnád
oldó szó enyhülete nélkül, nem bírnád
a titkot, mely úgy dörömböl szíveden
mint tetszhalott a koporsó födelén.
De töprengő éjjeiden nézz csak lelkedbe
mely kielégülten hallgat.
Nézd csak mennyi mindent őrzöl még!
Nehéz pecséttel mint pártütő királynő
őrzi sejtbefojtott gyermekriválisát!
Oh nézz csak szívedbe: nem titok az
mit elmondani megkönnyebbülés!
Titok: ami szégyennel fáj, jobban semhogy
sikolthatnál. Amit rémület súlya húz a mélybe
s úgy ül benned mint szörnyeteg kő emészthetetlenül.
Titok: ami állati léted egyensúlyát tartja
s nem oldhatod fel
csak ha életedet feloldod.

51. oldal, Titok Dr Hoffman Edithnek

>!
arednuk

Kéj és undor nem volt két egymástól messzire taszított ellentétes pólus, egész közel szorultak egymáshoz, vékony, hasadt fallal elválasztva, s kéj és undor iszonyú ízei egymásba ömlöttek, fájdalmas zűrzavart verve lelkében.

76. oldal

>!
cseri P

Félkönyökkel betaszítva az ajtót, a klinikai szolga jött be a laboratóriumba, két kézzel óvatosan nagy tálcát emelve, mint szobalány a füstölgő pecsenyét. Ám tálcáján csak egyforma üvegek sorakoztak, aranysárga tartalmuk csillogva lötyögött az átlátszó palackban.
– Itt a reggeli, uraim! – kiáltott patriarkális vigyorral, de ezen már senki sem nevetett.
– Maga is ihat egy üveggel – mondta az egyik fehérköpenyes doktor únottan.

Budapest, Káldor Könyvkiadó Vállalat, 1934, 5. o.

1 hozzászólás
>!
Piintyő

Minden a tied, bezárt szobádból
tied az egész világ. Tied, ha nem kell!
De ha kinyujtod kezed utána:
elszökik tőled, mint szökellő híg sugár.
Itt állsz csüggedt karokkal s tág szemeidben
könyörgés ül, – de ki látja a te szemeidet?
A bölcs magány üvegfalai keményen védenek
az eleven világ elől, kegyetlen elzárnak
az édes világ elől! Láthatsz mindent
és hallhatsz mindent, de téged senki sem lát.
Látod, ihatik, aki szomjas és ehet az éhező,
de téged sötét varázslat bűvöl s szomjad előtt
medrét váltja a forrás s a kinálkozó gyümölcsfa
kacéran lendíti lepkegallyát magasra.
Mint idegen bolygó rejtélyes népét,
a boldog embert úgy figyeled szorongva
s igyekszel félénk mozdulattal követni okos lépteit.
Elvérzett erőid bámulattal nézik dühös könyökök
s térdek vad táncát, félelmes fogak bősz csattogását,
s óriásra duzzadt nyakakat látsz fáradhatatlan
falánk torokkal. Sikolthatsz, sikolyod csak
téged ébreszt! együgyű lettél, mint gyenge gyermek;
s hiába ütnéd a kaján világot: vak ökleid megütött
testedre hullnak vissza. Üssük hát ketten! kiáltod,
s a sors nevetve szórja be szúrós parázzsal szomjúságodat.
Ha nem ihatsz hűs forrás vizéből
majd keserű méreg maró csöppjeit iszod!
Ha csecsemő vágyaiddal vidám völgyekből kiüznek:
a legmagasabb csúcsról dobod le véres testedet nekik!
Tomboló viziókkal így bünteted a kegyetlen világot, s este
mint orvgyilkos lopakodsz ágyadhoz nesztelen,
kárörömmel várva a megújuló álmot –
mely dühödt késeivel szétmarcangolja
haszontalan szívedet.

79. oldal, Minden a tied!