The Murderbot Diaries sorozat angol nyelvű

Meglehetősen ritka az, hogy egy kettő-három könyvnél hosszabbra nyúló sorozat nem laposodik el, nem jelennek meg követhetetlen, lelkes de pocsék szellem-írók és nem okoz csalódást valamelyik túl magabiztosan megírt kötet azzal, hogy az előzőek minőségéből akar megélni, de valójában csak helykitöltőként funkcionál. Magyar fordításban megjelent könyveknél nem egyszer éreztem ezt a nyomasztást és a szájelhúzásra ingerlő érzést, de nagyjából az esetek feléről kiderült, hogy csak a fordító személye változott. Ami bizony rendesen tönkre tud tenni egy könyvet, sorozatot.
Az eredeti nyelven olvasás előnye az, hogy ez ember elsőre tudja, merre tart az ív. Lesz-e jó a vége, vagy csak legyünk túl rajta?
A sci-fi műfaja hálás, de valójában irtó szigorú: túl könnyű és nagyon látványos a bevált sablonokat elővenni ha elfogy az ihlet. A hatásvadász technozagyvát, az „ionhajtómű kékes izzását”, a futurisztika részleteinek öncélú megmagyarázását és a többi panelt.
Martha Wells figyelmen kívül hagyja ezeket a lehetőségeket. Pedig megtehetné, hogy él velük, ezt azért lehet tudni már két-három könyv elolvasása után. Úgyis megvennénk a többit. De nem teszi. A sablonok helyett a bennünk és rajtunk is sebeket ütő, kőkemény szociális világunk és rettentően bonyolult érzelmeink jelennek meg a mesterséges emberben/gépben úgy, hogy a szociopaták kivételével pontosan értjük, miért is került a csúcsformában lévő „fegyver” görnyedt, térdet felhúzó és azt két karral ölelő pózba pusztán egy másik ember jelenléte és mosolya miatt. A technológia, a kor annyira van jelen, amennyire szükséges. Használja, de arra, amire való: a megoldásokra. Ha el kell hitetni egy hajó droidjával, hogy van engedély a fedélzetre lépni – de ez egy mondat. Ahogyan tökéletes.
Nem lányregény, nem erről van szó. A sci-fi egyik legjobb, az alkategorizálást nem magától értetődővé tevő műfaja a sorozat.
Fantasztikusan jól megírt egyedfejlődés: gyermekből felnőtté lenni, a felelősség megismerése, a kapcsolatok egyre növekvő bonyolultsága, a ragaszkodás és mindezek tagadása. Az élet késői, váratlan átértékelése: a sokáig pajzsként használt seggfejség nem szájbarágósan kiolvasható, de kétségtelen drámai leomlása egy nevetségesnek tartott, butuska robotkedvenc áldozata miatt.
Az első kötet még csak a megszokott és biztonságot adó szabályok, a rend megszűnésének drámája – a kontroll megszűnése – , a saját akarat, a saját döntések (lásd még: Teremtés) rettenetesen ijesztő bizonytalanságának terhe. A felismerés, hogy ez – az élet, az emberi lét – bizony nem egyszerű.

Innen indul minden és innen jut el nagyon szép íven a szociálisan és érzelmileg is teljesebb értelem felé a főhős.
Mint sorozat: pontosan ez az, amit szerettem volna amikor elkezdtem olvasni és nagyszerű volt rájönni, hogy ezt kaptam minden egyes oldallal. Nem kellett átlapozni, elfelejteni vagy szájat elhúzni egyszer sem.
Ha mázlink van, lesz még pár könyv.