Olvassunk A szépség és a szörny karakterei szerint! kihívás 1

!

DDia P

Sziasztok!
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én egyszerűen imádom a Szépség és a szörnyeteget, és úgy láttam, hogy még nincs ilyen kihívás, úgyhogy gondoltam, létrehozok egyet.

A feladat nagyon egyszerű:
– Felsoroltam a főbb karaktereket a Szépség és a szörnyetegből, és mindegyikhez rendeltem egy szókeresős és egy címke szerint olvasós feladatot. Azt, hogy a kettő közül melyiket csinálod meg, te döntöd el, tehát a két feladat közül CSAK EGYET KELL TELJESÍTENI! Nem kell mindenhol ugyanazt választani, pl. lehet, hogy Belle-nél a szókeresőset csinálod, de Chipnél a címkéset.
– Ahol több szót vagy címkét adtam meg, ott te választhatsz közülük
– Az igéket ragozva és más igeidőben is elfogadom
– A szavaknál lehet szinonima is, de akkor előre egyeztetned kell velem, hogy azt elfogadom-e.
– Mindegyik karakterhez egy könyv jár, tehát összesen kilenc könyvet kell elolvasnod.

A könyvekről:
– Csak a kihívás kezdete utáni olvasások érnek!
– Minimum 100 oldalas könyvnek kell lennie
– Az elolvasott könyvekről kérek Én és a könyv linket, a szőkeresősöknél pedig idézetet is.
– A könyveket csillagozni kötelező, értékelést írni nem, de annak is örülök:)
– Újraolvasás, és idegen nyelvű is lehet!
– Egyperces olvasásokat nem fogadok el!
– Az olvasásokat légyszi egy hozzászólásban hozzátok!

BELLE
– CÍMKE: Belle egy női főszereplő, ezért olvass el egy női főszereplő címkéjű könyvet
– SZÓ: amivel Belle a legjobban kitűnik a falu többi lakója közül, az az, hogy imádja a könyveket, úgyhogy keresd mag a könyvmoly, vagy az olvas szavakat egy könyvben

SZÖRNY
– CÍMKE: A Szörny átka csak akkor törik meg, ha valakit képes igazán szeretni, és az az ember viszont szereti, ezért olvass el egy szeretet, vagy egy szerelem címkéjű könyvet.
– SZÓ: átok – ezt szerintem nem nagyon kell magyarázni:)

LUMIÉRE
– CÍMKE: Lumiére egyik legfeltűnőbb tulajdonsága a francia akcentusa, ezért olvass el egy francia , vagy Franciaország címkéjű könyvet
– SZÓ: A Lumiére franciául fényt jelent, és az inas az átok hatására gyertyává változik, ezért a fény, világítás, világít, vagy a gyertya szavakat keresd meg!

COGSWORTH/TIK-TAK ÚR
– CÍMKE: mivel Cogsworth egy óra, amivel az időt mérjük, olvass el egy időutazás címkéjű könyvet
– SZÓ: Cogsworth nagyon próbál ügyelni a rendre, ezért keresd meg a rend , vagy a rendezett szavakat

MRS. POTTS/KANNAMAMA
– CÍMKE: Mrs. Potts csodás anyuka, ezért olvass el egy anyaság címkéjű könyvet
– SZÓ: Mrs. Potts teáskannává változik, ezért a tea szót kell megkeresned

CHIP/CSÉSZIKE
– CÍMKE: Chip az egyetlen gyerek a főbb karakterek között, ezért olvass el gyermekkor, gyermekkönyv , vagy egy gyermek főszereplő címkéjű könyvet
– SZÓ: Chip a legaranyosabb szereplő, ezért aranyos, édes, cuki szavak közül kell megkeresned valamelyiket

MAURICE
– CÍMKE: Mivel Belle apja elvesztette a feleségét, ezért egy gyász címkéjű könyvet olvass el!
– SZÓ: Maurice mindenféle gépezetet talál fel, ezért a feltaláló szót kell megkeresned

GASTON
– CÍMKE: Gastonnak az egész film alatt az a célja, hogy elvegye Belle-t, ezért egy házasság címkéjű könyvet kell elolvasod
– SZÓ: Gaston nagyon el van telve magától, ezért az egoista, vagy a beképzelt szót kell megkeresned

LEFOU
– CÍMKE: az élőszereplős változatbeli LeFou a Disney első nyíltan meleg karaktere, úgyhogy egy LMBTQ címkéjű könyvet kell elolvasnod
– SZÓ: LeFou mindenben Gaston mellett áll, még ha ő ezt nem is értékeli, ezért a hűség szót kell megkeresned

Miután elolvastad a könyveket, már csak egy feladat maradt: írd meg, hogy melyik a kedvenc dalod a filmből!

Jó olvasást!

  • Szűrés
Sun-Mi Hwang: Rügy
!

Sun-Mi Hwang: Rügy A tyúk, aki a repülésről álmodott