Csökkentsd a várólistádat 2018 listám (12+12) 29

!

danlin

Megan Rix: Folti, a hős
Mary Westmacott: Az óriás kenyere
Patrick Ness: Soha nincs vége
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Alexandre Dumas: A fekete tulipán
Móricz Zsigmond: Rokonok
Émile Zola: Tisztes úriház
Kazuo Ishiguro: Árva korunkban
David Michie: A Dalai Láma macskája
Katherine Paterson: Flip-Flop Girl
John Green – Maureen Johnson – Lauren Myracle: Let it Snow
Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya
Carola Dunn: Daisy és a jégbe fagyott Don Juan
Miyuki Miyabe: Tűzember
!
>!
danlin
Mary Westmacott: Az óriás kenyere

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Összetett érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Egyrészt nagyon olvastatta magát és Vernon gyermeki alakja nagyon jól kidolgozott. Másrészt a regény második fele, főleg a vége enyhén szólva melódramatikusra sikeredett.
Vernon furcsa gyerek volt, magányosan játszott, a felnőttek nem nagyon értették meg és egészen egyedien látta a világot. Az apja és anyja boldogtalanul éltek egymás mellett, és bár ezt érzékelte, nem kötődött igazán hozzájuk. Az anyja borzasztóan zavart, gyakorlatilag orvosi eset.
Tinédzserként unokatestvére és a szomszédfiú szegődik mellé, és igazán jó kapcsolatuk van. Együtt nőnek fel, és bár sokban különböznek, jó ideig támogatják, segítik a másikat. Sebastiant szimpatikusnak találtam, de Joe nagyon szélsőséges személyiség volt, aki nélkülözte a logikát.
Vernon két nőt szeretett: Nellt és Jane-t. Kivételesen Joe-val értek egyet: Nell egy buta liba, Jane pedig különleges egyéniség. Nell a trió gyerekkori játszópajtása volt, de nem velük nőtt fel, és talán ezért is volt nagy hatással Vernonra. Jane volt viszont az egyetlen, aki támogatta és biztatta Vernont, sőt komoly áldozatot is hozott a férfiért. Amikor kitört a háború, nem értettem, hogy Vernon, miért döntött Nell mellett, azt meg tényleg nem értem, hogy Jane mit csinált.
A végét nem éreztem reálisnak. Az egy dolog, hogy amnéziás, de a hajós jelenet teljesen felesleges volt, vagy inkább túl sok. Valami kellemesebb végre számítottam a prológus ellenére.

!
>!
danlin
Patrick Ness: Soha nincs vége

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

A regénynek sajátságos a hangulata. Szerintem mindenki álmodott már olyat, hogy egyedül van a világon, és sehol sem talál más élőlényt. Főhősünk pedig épp ilyen helyzetben találja magát, ráadásul arra is emlékezik, hogy meghalt. Ebből következik, hogy a pokolban van esetleg a purgatóriumban. Lassan halad a cselekmény, de ez nem annyira zavaró, mert átérezzük a főszereplő tudatlanságából adódó frusztrációját.
A fordulat után akcióban sincs hiány, és lassan a mozaikdarabok a helyükre kerülnek. Bár nem kapunk mindenre válasz, leginkább a korábbi eseményekre, amikre a szereplők nem emlékeznek, illetve az sem derül ki, hogy valóban igaz volt-e az elméletük. A vége nyitott, új lehetőség van a szereplők előtt, de nem tudjuk, hogy sikerrel járnak-e vagy elbuknak.

Hirdetés
!
>!
danlin
Kazuo Ishiguro: Árva korunkban

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Már több regényt olvastam a szerzőtől, volt kiemelkedően jók köztük és voltak felejthetők. Ez a regény nem felejthető, viszont nem is kiváló. Az alaptörténet nagyon izgalmasan hangzott: egy detektív visszaemlékszik gyermekkorára, amikor eltűntek a szülei, majd elhatározza, visszamegy Sanghajba és kézbe veszi a döglött aktát. Bevallom nyomozásra számítottam, és ebben csalódtam, sőt a vége felé kezdtem kételkedni, hogy képes logikus gondolkodásra a szereplő.
Ami először feltűnt, hogy nagyon lassan haladunk, ennek oka a felesleges részletek, a félbehagyott anekdoták. Roppantul idegesítő volt, hogy elkezd egy történetet, aztán hozzáteszi, hogy „de erről később” vagy „ez nem is fontos, ennyi elég”. Hosszúnak találtam a fölvezetést, főleg hogy egyetlen egy híres, nagy nyomozásáról nem kaptunk leírás. Csak úgy repkedtek ez ilyen-olyan ügyek, meg a dicséretek, olyan megjegyzéssel, hogy „erről mindenki tud, mert olyan hihetetlen nyomozás volt.”
A másik dolog, hogy az elején nem éreztem ezt a vonzalmat, amit a szereplők éreztek. Túl sok időt töltöttünk a semmi kapcsolatukkal. Ami tetszett, az volt, amikor megleckéztette Saraht és a végén, hogy olyan helyzetbe került, hogy a szülei múltját vagy a nő jövőjét választja. Egyébként meglehetősen ellenszenves nőszemély volt, kicsit az az érzésem volt, hogy sikeres emberekre vadászik, akikből kiszívja a lelket, majd miután tönkre mennek, ott hagyja őket. Az utolsó fejezetben azért láttam, hogy legalább ez a szereplő pozitív jellemfejlődésen ment át.
Az utolsó részben Christopher olyan volt, mint, akinek idegláza volt. Félőrülten szaladgált gyakorlatilag a fronton, és majdnem húsz éves információt gondolt hitelesnek. Közben képzelgett is egy kicsit, és majdnem megölette magát. A roham után kiderül, hogy legalább a Sárga Kígyóban igaza van. Az emlékei helyre kerülnek, csak sajnos a következtetése nem helyes.
Kicsit sajnálom ezt a regényt, mert igazán kiemelkedő is lehetett volna, ha kicsit tömörebb, helyenként részletesebb lett volna. A stílus maga tetszik és az alapötlet sok lehetőséget adott.

!

Alternatív lista

!
>!
danlin
Carola Dunn: Daisy és a jégbe fagyott Don Juan

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Már jó ideje el akartam olvasni ezt a regényt. A háttért szépen rajzolta meg a szerző és a két nyomozót Daisyt és Alecet is megkedveltem. Daisy okos, logikusan gondolkodó nő, aki szereti önállóságát és megdolgozik érte. Igazán pozitív személyiség, akivel mindenki megosztja a titkát, tesz neki akár vallomás. Alec jó nyomozó detektívhez méltó megérzéssel, de még őt is sikerül megpuhítania Daisynek.
Az áldozat meglehetősen ellenszenves volt, és a gyanúsítottak közül senki nem vette fel ellene a versenyt. Nem hittem el igazán, hogy gyilkosság történt, főleg nem ezzel a jégfúrással. Lehet megy korcsolyázni vagy nem, arra megy, pont nem tud megkapaszkodni, éppen senki sincs ott. Ahogy végül is meghalt teljesen logikus volt, maximum a szereplők változhatnának. Mondjuk Daisy megoldása enyhén szólva nem volt törvényes. Értettem az okokat, de valahogy nem tetszett ez a megoldás.