2018-as csökkentős 45

!

kvzs P

Roberto Bolaño: 2666
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió
Iain M. Banks: Nézz a szélbe
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Donna Tartt: A titkos történet
Neal Stephenson: Snow Crash
Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya
Peter Clines: 14
Kelly Link: Különb dolgok is
!

12

!
>!
kvzs P
Roberto Bolaño: 2666

Nem tudom, hogy én vagyok kevés ehhez a kötethez, vagy a kötet kevés ahhoz, hogy könyvnek érezzem.
Nem szeretem, ha egy szöveg öncélú. A 2666 olvasása közben viszont végig az volt az érzésem, hogy Bolano nagyon szereti hallatni a hangját, de néha mintha maga sem tudná, hogy amit leírt, az hogyan illik a nagy egészbe. Az egész történetfolyam egy önmaga farkába harapó kígyóként körözött Archimboldi és Santa Teresa körül, számomra nem tartotta sehonnan sehová. Emellett nagyon távolságtartó volt az egész szöveg, ami az érzelmi hatás vagy azonosulást minden csíráját megölte, és tárgyilagos tényközléssé redukálta le a mondatokat 826 oldalon keresztül.
Ha egy könyv engem sem intellektuálisan, sem érzelmileg nem tud megérinteni vagy lekötni, akkor szerintem az a könyv nem jó. Sajnálom, mert nagy reményekkel vágtam neki, de meg kellett állapítanom, hogy nem vagyunk egymáshoz valók…

!
>!
kvzs P
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió

Kicsit hidegrázós élmény volt olvasni a könyvet, ugyanis Fremont rendszere, és az őt kiszolgáló szervezetek kísértetiesen ismerősek voltak. Emellett még ott volt PKD, mint szereplő, aki nagyon furcsa, de a saját leírásában teljesen normálisnak tűnt…
Nem tudtam néha eldönteni, hogy az összeesküvés elmélet vagy az idegen invázió értelmezés helytállóbb, de talán pont az tetszett nagyon, hogy egyik válasz sem egyértelmű, és a regény végén is hatalmas kérdőjelek maradtak a fejemben.
Az biztos, hogy PKD-től ez sem egy egyszerű, könnyed könyv, szóval csak az vegye a kezébe, aki szereti, ha kicsit megdolgoztatják.

!
>!
kvzs P
Iain M. Banks: Nézz a szélbe

Számomra ez a könyv az elengedésről szólt. Ugyanis szinte minden főszereplőnek -legyen az személy, Elme vagy egy egész faj- túl kell lépnie, el kell engednie valamit. Ez lehet szerelem, elkövetett bűn, haza, bosszú vagy régi szokás. Mindenkit kísért valami a múltból, és akadályozza az életben, a továbblépésben. A feldolgozás mikéntjeit mutatja be párhuzamosan a könyv. Ezek a próbálkozások -a fájdalomba beleőrülés, a bosszúhoz ragaszkodás, a teljes elfordulás vagy a bűntudattól gyötrődés- egy lenyűgözően ötletgazdag és részletes világba vannak helyezve. Az orbitál, vagy a légitest leírása önmagában is élvezetes olvasmány, a szereplők sorsának összefonódásával viszont egy szinte letehetetlen elegyet alkotnak.

!
>!
kvzs P
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Meg kellene találnunk magunkban a gyereket, aki még tisztán, előítéletektől mentesen látja a világot, és meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Sajnos ahogy növünk, úgy rakódik erre a tiszta tükörre egyre több előítélet, hiedelem, társadalmi elvárás, így a végén már csak torz árnyakat látunk a valóságból. Szükségünk lenne több Atticusra, aki letakarítja ezt a tükröt, és kiáll azért, amit igaznak hisz, akkor is amikor tudja, hogy nem nyerhet, sőt, még bajba is kerülhet miatta.
Nagyon tetszett a könyv gyermeki látásmódja, ami a világot egy felfedezni való csodának látja, illetve a folyamat, ahogyan a gyermek felfogja, hogy a felnőttek világa mennyire más, mennyire hamis. Többször kellene így rácsodálkoznunk az életünkre, a körülöttünk élőkre és a szokásainkra, mert meglepő dolgokat tanulhatnánk belőle.

!
>!
kvzs P
Donna Tartt: A titkos történet

Néhány unatkozó, elkényeztetett kölyök tragédiát okoz. Azonban ahelyett, hogy vállalnák a felelősséget a tettükért, egyre mélyebbre rántják egymást. Gyilkosság, részeg tivornyák, a görög kultúra istenítése, és a szereplők lassú szétcsúszása…
A könyv nagyon szépen bemutatja egy zárt közösség dinamikáit a vezéregyéniség akaratérvényesítésétől kezdve, a belső titkokon és klikkeken át, a csoportban létrejövő tudatformáló folyamatokig. Emellett -az egyik tag tolmácsolásában- azt is láthatjuk, hogy az először szükségesnek tűnő tettek hogyan zilálják szét a csoportban létező kötéseket, és maguknak a csoporttagoknak az elméjét is.
A könyv egyfajta anti-krimibe öltött fejlődésregény, azonban nálam nem érte el maradéktalanul a célját. Egyrészt -a szereplőkhöz hasonlóan- az egész történetet kicsit sekélyesnek, felületesnek éreztem, másrészt számomra kicsit túlírt volt a gyilkosság utáni rész.

!
>!
kvzs P
Neal Stephenson: Snow Crash

Stephenson 25 évvel ezelőtt félelmetesen pontosan látott előre néhány dolgot a jelenünkből, de rémisztgetés helyett inkább vicces akció sci-fit írt belőle. Ezért bár a témák súlyosak, először fel sem tűnnek az adrenalindús száguldás közepette. Ha egy kicsit viszont megkapargatjuk a felszínt, akkor rögtön megtalálunk valamit, ami rettentően hasonlít Dawkins mém elméletére, kapunk egy rakatot a menekültekkel kepcsolatos problémákból, és -bár próbálunk röhögni a különböző céges államokon- rájövünk, hogy egyre több erőhöz és hatalomhoz jutnak a vállalatok, és sokszor más az állam feladatait is átveszik. Persze a könyv ezek nélkül is rettentően szórakoztató, és vicces, és tele van pakolva jobbnál jöbb ötletekkel és poénokkal (patkánytorpedó, Maffia, stb.), mégsem tudtam kiverni a fejemből olvasás közben, hogy a trollkodás mellett Stephenson figyelmeztetni is próbált minket.

!
>!
kvzs P
Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya

Mintha egy mesét olvastam volna: az elátkozott királyfi vándorútra kél, barátokat szerez, túlél és megold minden bonyodalmat, és visszaszerzi a királyságát. Mondhatnánk, hogy egyszerű a történet, azonban ez adja a szépségét. Valentine vándorlása közben ugyanis így van időnk megcsodálni Majipoor különös tájait, és még különösebb flóráját és faunáját. Megismerhetjük Valentine segítőit és barátait (bár ahogy egyre többen lesznek, egyre rövidebb a szereplésük), és közelről figyelhetjük, hogy a királyfi hogyan nyeri vissza emlékezetét, és közben átértékel mindent, amit tanult, illetve beépíti a vándorlásának tapasztalatait az uralkodási terveibe.
Nem voltak nagy izgalmak a történetben -valahogy egyértelmű volt, hogy minden jóra fordul-, és a szereplők nevei is összekavarodtak már a végére bennem -kicsit túl sok lett a mellékszereplő-, mégis ritkán tapasztalt kellemes, üde élmény volt olvasni a könyvet.

!
>!
kvzs P
Peter Clines: 14

Nagyon jó ötleteket felvonultató, és alapvetően pörgős regény, amely azonban kihagyott pár ziccert, néhány dolgot pedig túlzásba vitt kicsit…
Értem én, hogy meg kell ismerni a főhőst, de a sehonnan sehova nem vezető életének részletes taglalása sokszor már nagyon unalmas volt. Lehetett volna kicsit többet foglalkozni a többi lakóval, mert volt, akiről a nevén kívül szinte nem tudtunk meg semmit.
A ház, a felépítése és a mögötte lévő rejtély nagyon jó ölteteket tartalmazott, azonban ezek szerintem nem voltak elég részletesen kifejtve. Ahogy az „ellenség” is elég esetlegessé sikeredett, és nagyon érezhető volt, hogy meg kell felelnie a „minél félelmetesebb és idegenebb” szabálynak.
Alapvetően egy kellemes kikapcsolódós horror történet, ami azonban nagyobbat is szólhatott volna egy kis plusz szerkesztéssel.

!
>!
kvzs P
Kelly Link: Különb dolgok is

Hátöööizé… Én általában szeretem, ha egy könyv, egy történet nem magyaráz, hanem éreztet. Ha képekkel, benyomásokkal, áthallásokkal akar nekem megmutatni valamit. Most sajnos az általában nem jött össze, és nagyon nem találtuk meg egymást a kötettel. Volt benne ugyan egy-két rész, aminek tetszett az ötlete, vagy a kivitelezése, de inkább csak a szemöldököm emelkedett sokszor. Nem lettünk barátok.

20 hozzászólás