2018-as csökkentős 34

!

kvzs P

Roberto Bolaño: 2666
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió
Iain M. Banks: Nézz a szélbe
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Donna Tartt: A titkos történet
Neal Stephenson: Snow Crash
Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya
Peter Clines: 14
Kelly Link: Különb dolgok is
Richard P. Feynman: „Tréfál, Feynman úr?”
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Terry Pratchett: A mágia színe
!

12

!
>!
kvzs P
Roberto Bolaño: 2666

Nem tudom, hogy én vagyok kevés ehhez a kötethez, vagy a kötet kevés ahhoz, hogy könyvnek érezzem.
Nem szeretem, ha egy szöveg öncélú. A 2666 olvasása közben viszont végig az volt az érzésem, hogy Bolano nagyon szereti hallatni a hangját, de néha mintha maga sem tudná, hogy amit leírt, az hogyan illik a nagy egészbe. Az egész történetfolyam egy önmaga farkába harapó kígyóként körözött Archimboldi és Santa Teresa körül, számomra nem tartotta sehonnan sehová. Emellett nagyon távolságtartó volt az egész szöveg, ami az érzelmi hatás vagy azonosulást minden csíráját megölte, és tárgyilagos tényközléssé redukálta le a mondatokat 826 oldalon keresztül.
Ha egy könyv engem sem intellektuálisan, sem érzelmileg nem tud megérinteni vagy lekötni, akkor szerintem az a könyv nem jó. Sajnálom, mert nagy reményekkel vágtam neki, de meg kellett állapítanom, hogy nem vagyunk egymáshoz valók…

!
>!
kvzs P
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió

Kicsit hidegrázós élmény volt olvasni a könyvet, ugyanis Fremont rendszere, és az őt kiszolgáló szervezetek kísértetiesen ismerősek voltak. Emellett még ott volt PKD, mint szereplő, aki nagyon furcsa, de a saját leírásában teljesen normálisnak tűnt…
Nem tudtam néha eldönteni, hogy az összeesküvés elmélet vagy az idegen invázió értelmezés helytállóbb, de talán pont az tetszett nagyon, hogy egyik válasz sem egyértelmű, és a regény végén is hatalmas kérdőjelek maradtak a fejemben.
Az biztos, hogy PKD-től ez sem egy egyszerű, könnyed könyv, szóval csak az vegye a kezébe, aki szereti, ha kicsit megdolgoztatják.

!
>!
kvzs P
Iain M. Banks: Nézz a szélbe

Számomra ez a könyv az elengedésről szólt. Ugyanis szinte minden főszereplőnek -legyen az személy, Elme vagy egy egész faj- túl kell lépnie, el kell engednie valamit. Ez lehet szerelem, elkövetett bűn, haza, bosszú vagy régi szokás. Mindenkit kísért valami a múltból, és akadályozza az életben, a továbblépésben. A feldolgozás mikéntjeit mutatja be párhuzamosan a könyv. Ezek a próbálkozások -a fájdalomba beleőrülés, a bosszúhoz ragaszkodás, a teljes elfordulás vagy a bűntudattól gyötrődés- egy lenyűgözően ötletgazdag és részletes világba vannak helyezve. Az orbitál, vagy a légitest leírása önmagában is élvezetes olvasmány, a szereplők sorsának összefonódásával viszont egy szinte letehetetlen elegyet alkotnak.

!
>!
kvzs P
Peter Clines: 14

Nagyon jó ötleteket felvonultató, és alapvetően pörgős regény, amely azonban kihagyott pár ziccert, néhány dolgot pedig túlzásba vitt kicsit…
Értem én, hogy meg kell ismerni a főhőst, de a sehonnan sehova nem vezető életének részletes taglalása sokszor már nagyon unalmas volt. Lehetett volna kicsit többet foglalkozni a többi lakóval, mert volt, akiről a nevén kívül szinte nem tudtunk meg semmit.
A ház, a felépítése és a mögötte lévő rejtély nagyon jó ölteteket tartalmazott, azonban ezek szerintem nem voltak elég részletesen kifejtve. Ahogy az „ellenség” is elég esetlegessé sikeredett, és nagyon érezhető volt, hogy meg kell felelnie a „minél félelmetesebb és idegenebb” szabálynak.
Alapvetően egy kellemes kikapcsolódós horror történet, ami azonban nagyobbat is szólhatott volna egy kis plusz szerkesztéssel.

!

Richard P. Feynman: „Tréfál, Feynman úr?” Egy mindenre kíváncsi pasas kalandjai – ahogy Ralph Leighton lejegyezte

!
>!
kvzs P
Richard P. Feynman: „Tréfál, Feynman úr?”

Richard P. Feynman: „Tréfál, Feynman úr?” Egy mindenre kíváncsi pasas kalandjai – ahogy Ralph Leighton lejegyezte

Azt mondják, hogy az igazi polihisztorok régen kihaltak. Ha így van, akkor az egyik utolsó képviselőjük biztos, hogy Feynman volt.
Lenyűgöző, amilyen kíváncsisággal és tudásvággyal állt hozzá mindenhez, amivel csak kapcsolatba került. Lehetett az fizikai probléma, a hangyák vonulása, a szamba vagy éppen egy biológiai probléma, mindent részletesen tudni akart, és nem elégedett meg félmegoldásokkal. Nobel-díjas tudós volt, mégis gyermeki lelkesedéssel, és bájos szerénységgel közelített az őt körülvevő világhoz.
Nem egy összefüggő életrajz a könyv, hanem lazán egymáshoz kapcsolódó sztorik összessége. Néha kicsit furcsa volt a csapongása, vagy az, hogy időben oda-vissza ugrált, így nem lehet néha tudni az események sorrendjét, mégis talán ez a stílus mutatja be igazán a díjak és felfedezések mögött megbújó embert.

!

Borbély Szilárd: Nincstelenek Már elment a Mesijás?

!

Piszkos 12