ZÖLD-ség, avagy környezetvédelem moly módra

Rovatgazda
!

A képet köszönjük @Lunemorte molynak, aki a Képzőművészet zónába töltötte fel Louis Apol (1850–1936) Téli híd című festményének fotóját link
    

„Amit a magunk szűkebb környezetében megtehetünk, az mindig hasznos.”
Köszönet az idézetért @Jeffi-nek link
    
Úgy gondoltam, egy kis karácsonyi visszatekintéssel kezdhetnénk az új évet, már csak azért is, mert nagy-nagy örömömre rengeteg olyan ajándékkal futottam össze a Molyon, amelyet ti magatok készítettetek, gyönyörű alkotások születtek, környezetkímélő módon. Ezekből hoztam most egy válogatást, hátha valaki más is kedvet kap a következő ünnepre (már ha nem olyan fakezű béna a kreatív dolgokhoz, mint én).

Irigylésre méltó karácsonyfadíszeket horgolt @Katica_98: link.
Gyertyákat készített ajándékba @Brigitta_Halász: link.
A festést választotta @Kleotisz: link.
@Bea_Könyvutca pedig folytatta a hímzéseket: link.
Újrahasznosított pizsamából kapott új ruhát @evii29 mackója: link.
@agnesasszony-éknál a sógor is beszállt a különböző szuper ajándékok gyártásába: link.
Varázslatos könyvmoly-asztal felújításból? @kicsiboszi-ék már profik: link.
    
Végül 5 ajándéktipp, amely nem csak karácsonyra, de egyéb ünnepekre, alkalmakra is használható. Könyves barátaimmal mi nagy sikerrel alkalmazzuk a papírtasakok újrahasznosítását, így időnként jókat röhögünk, mikor a saját táskánk visszatér hozzánk, van, hogy nem attól, aki kapta tőlünk régen a csomagot, így tényleg jókat derülünk rajta. Tesszük ezt persze nemcsak a környezetvédelem miatt, hanem azért is, mert egy-egy csomagolóanyag-ajándéktáska árából egy antikváriumban csudajó könyvet lehet vásárolni (és amúgy is széttépné az ember egy pillanat alatt, hát akkor minek?). A tippeket köszönjük @Péter_83-nek: link.


!

A képért a köszönet @blankaveronika- nak jár link
    

„Sétálunk az utcán, amikor a járdán meglátunk egy chipses zacskót. Dóri (5) felháborodottan kiált fel:
– Hát itt meg mit keres ez a szemét?! Anya, írd meg a számítógépednek, hogy küldje el az összes embernek, hogy nem szabad szemetelni!”

Köszönet a szívet melengető sztoriért @Boglárka_Madar-nak link
    
18 éves lett Greta Thunberg (de szerintem külsőleg semmit se változott :-D), aki azt nyilatkozta, hogy az lenne számára az ideális születésnapi ajándék, ha mindenki ígéretet tenne, hogy mindent elkövet a Föld megmentéséért. Közben pont a mai híradóban (január 4.) mutatták Bali tengerpartját, ahogy elárasztotta a több tonnányi (majdnem száz tonna!) műanyag hulladék a monszun következtében. @Bla közben arról karcolt, hogy egy olasz kutatóintézetben kimutatták, hogy már a méhlepényben is mikroműanyagokat találtak: link. Az űr is egyre „koszosabb” a Föld körül, a rengeteg űrszemét egyre több gondot fog okozni, ezért különböző tervek vannak a keringő alkatrészek „elfogására” és légkörben elégetésére, valamint a jövőbeni szatellitek anyagának megváltoztatására (fából).

@BookShe hozott nekünk hírt, hogy már az Aldiban is le lehet adni a használt étolajat link, valamint 2023-tól kötelező lesz az italospalackok visszaváltása: link. Európai hír pedig, hogy felmérés készült az elektronikai hulladék kibocsátásáról, szerencsére ebben Magyarország még hátul áll: link, meglepetésemre azonban Norvégia lett az első. Van ugyan egy kis zavar a statisztikában, mert Svédország mintha nem létezne, helyette viszont pár olyan ország is bekerült, ami ázsiai (pedig a svédek adatára kíváncsi lettem volna…).
    
A következő könyvet, Valentina Giannella ifjúsági kötetét ajánlom nektek ebben a hónapban kiemelten is a rovatban. A Merítés teljes ajánlólistáját az alábbi linken találjátok: https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol


Sweety>!
Valentina Giannella: Greta vagyok

Valentina Giannella: Greta vagyok Egy új zöldnemzedék kiáltványa

Greta Thunberg sokak számára megosztó személyiség. Az én szememben viszont nem, nekem ő egyértelműen egy hős. Minél több ilyen ember kellene, hogy sikerüljön végre felnyitni az emberek szemét, ez így nem mehet tovább a bolygón.
Ennek a könyvnek korosztálytól függetlenül „kötelező olvasmánynak” kellene lennie!
Informatív, tartalmas, szépen illusztrált, és jól összeszedett könyv. Nagyon hasznosak benne az alapfogalmak szójegyzéke, és a „Tíz kis dolog a változásért” című fejezet is, ami ötleteket adhat a tudatosabb élethez. Nagyon örülök hogy a 10-ből 7-et már a gyakorlatban is alkalmazok :) Mindenkinek szívből ajánlom a könyvet!

!
s_csaba>!
Michael Lewis: Az ötödik kockázat

Michael Lewis a tőle megszokott olvasmányos stílusban járja körül az általa kiválasztott problémát: mi történik, ha az újonnan hatalomra kerülők tudatlanságuk és önös érdekeik hajtják?
Elején tisztázni kell: ez a könyv az ellen szól, amit Donald Trump képvisel. A szerző több példán keresztül megmutatta, hogy egy-egy amerikai minisztérium mekkora feladatot lát el, olyan dolgokért felel, amire egyszerű ember nem is gondolna. Aztán jött a váltás, a felhalmozott tudás elveszett, és az új irányvonalak egy felé mutattak: nagy vállalatok érdekeit szem előtt tartani, a klímaváltozás tagadni.
A példák, amiket a szerző körbejár, pont a természeti katasztrófák és környezetvédelemről szóltak, amiket az aktuális politikai érdekeknek megfelelően szétvertek.
Nagyon szomorú és kétségbeejtő képet mutat a könyv, ami egyúttal választ akar adni arra is, hogy néha mi hajtja az emberi lelket a katasztrófák felé.

!

A képet @RosszQtya karcából emeltem át, köszönjük! link
    

„Állattartás harmóniában a természettel – az Élő Bolygó gazdaságban jártunk.

Az idei őszi-téli szezon első igazán csípős reggelén a Bakony déli tövébe voltunk hivatalosak. Ifjabb Varga Sándorral volt találkozónk, aki feleségével, szüleivel, gyerekeivel és munkatársaival itt, egészen pontosan egy Szentgál külterületén fekvő tanyán folytat biodinamikus gazdálkodást. A gazdaság önfenntartó, és az itt termelt kiváló minőségű élelmiszerből bőven jut máshova is. A permetszerek nélkül gondozott terményekre és a természet körforgásába való erőszakos beavatkozás nélkül nevelt állatok tejére, húsára óriási igény van. Hogy hogyan függ össze a szelíd és természetközeli állattartás a holdciklusokkal, mik azok a talajminőséget segítő preparátumok és hogy miért van óriási gasztronómiai különbség két állat húsa vagy teje közt attól függően, hogy milyen minőségű életet él, az Élő Bolygón a napnál is világosabbá vált" – írja @BookShe karcában, érdemes elolvasni az egészet: link.


Leon29>!
Brian Cox – Andrew Cohen: A természet erői

Ez volt az egyik legszebb könyv, amit a természettudományról olvastam. Ez inkább már 5,5 csillag, ugyanis elképesztően jó. Cox professzor méltatása a könyv elején és a borítón teljes mértékben az igazságot tükrözi. A szerző stílusán látszik, hogy nagyon szereti a természettudományt. Jól, élvezetesen magyaráz, ezért a könyv nagyon olvasmányos. Még egy kis humort is sikerült belecsempésznie, egyszer ugyanis sikerült nevetnem is olvasás közben. :-) Tetszik a könyvben, hogy több témát is átfog, és hogy a friss tudományos adatokról is szó esik. Itt már tényként olvashatunk a Higgs-bozonról, szó van a LUCA-ról (Last Universal Common Ancestor) is, miközben egyéb izgalmas kérdésekre is válaszokat kaphatunk. Lényegében a könyv a modern természettudomány alapján ismerteti a világot. Egy dolgot azonban nem igazán értek: milyen része van Andrew Cohan-nek a szerzőségben? Brian Cox ugyanis a könyvben hivatkozik a személyes élményeire, arra, hogy bizonyos sorokat mikor ír, és így olyan, mintha a másik szerző ott sem lenne. Persze nyilván Cohan is kivette a részét a műből, ezért fut két szerző neve alatt. Összességében tehát mindenkinek ajánlom a könyvet, aki érdeklődik a természettudomány iránt. Bár van benne néhány egyenlet, de szerintem az nem zavaró, sőt jó ötletnek tartom azokat megemlíteni. Mivel nagyon tetszett a könyv, ezért szeretnék majd más könyvet is olvasni Cox professzortól. :-)

!
Emerencia P>!
Érdekes világ

Tavaly a világ Legjobb Ifjú Madárfotósának választották, idén pedig a világ Legjobb Ifjú Makrófotósa címet is bezsebelte a Close-up Photographer of the Year elnevezésű versenyen a 16 éves Koncz-Bisztricz Tamás. Tamás tavaly decemberben kezdett makrófotózni, miután Daróczi Csaba természetfotósnál járt, aki hamar meggyőzte őt, hogy mennyire izgalmas terület ez, és érdemes vele foglalkozni.

A készítés ideje is különleges, hiszen a díjnyertes fotó január elsején reggel készült. Tamás egy buliból érkezett a terepre édesapjával a közelükben lévő Csongrád-Bokrosi pusztába. A fiú megfigyelte korábban, hogy a traktorkerekek által keletkezett mélyedésekben összegyűlt víz felszínén érdekes apróságokat lehetne fotózni. De csak kellően hideg időben, ami ezen a reggelen adott volt. Úgy mínusz 5 fok lehetett, és erős szél is fújt, így a talaj és a pocsolyák szépen befagytak.

!

Kép forrása: link
    
„Tulajdonképpen az volt a különös, hogy az emberek gyakorlatilag még mindig nem igazán aggódtak a felmelegedés miatt. Talán a klíma változása és a szárazföldi jégmezők olvadása valahogy egyelőre olyan nagy dolognak tűnik, hogy nehéz komolyan venni. Az igazán nagy dolgokhoz szinte automatikusan egy bizonyos fejedelmi lassúság gondolata társul. Az ember akaratlanul is azt hiszi, hogy a kis dolgok gyorsan történnek, a sokkal nagyobb dolgoknak viszont több időre van szükségük. Ez azonban nem mindig van így.”

Az idézetet köszönjük @Coralie-nek link
    
„Nagyrészt rengeteg kutatómunkát igénylő tényirodalom egy kis szépirodalmi burokban. A globális felmelegedés, a sarki sapkák olvadása ismert probléma, bár az évi maximum öt milliméteres vízszintemelkedés hírére legyint a legtöbb ember. Viszont vajon ki csodálkozik azon, ha a szomszédja kertjében nyáron érik a füge Magyarországon? A világ alakul, az emberi élet csak egy pillanat a létezésben, de azért el kellene gondolkodnunk azon, ha valami transzcendens hirtelen kézzelfoghatóvá válik.
A három csillag ellenére ajánlott regény.
A gondolkodó ember könyve.”

Így jellemzi az Elsodort világok című könyvet @nyolcadikutas link.


Olympia_Chavez P>!
Risto Isomäki: Elsodort világok

Mit csinál a lüke moly, miután sikerült egy jól megírt, objektív és tényfeltáró ismeretterjesztő könyvet olvasnia klímakatasztrófa témában? Keres magának egy öko-thrillert, hogy megint legyen min paráznia.
A finn szerző regénye, mint a borítón is fel lett tüntetve, ebbe a borzongató műfajba tartozik. De thriller ide, vagy oda, nem karmoltam szét magam a feszültségtől. A könyv nagyon lassan, kényelmesen építkezik, a cselekményt is három szálon indítja el. Először egy nagy totált kapunk a bolygó különböző megkapó szépségű pontjairól, majd egyre szűkíti a képet a konfliktus köré. Ördögien elegyít misztikumot és történelmet, fikciót és valóságot, hogy Atlantisz példájával és emlékével építsen föl egy nagyon is hihető jövőképet. Szóval érdekes és jól összerakott történet, még ha a csillagok száma nem is épp ezt tükrözi. Ennek egyik okát pedig már említettem. Feszültségteremtésben a szerző pont olyan tehetséges, mint az iskolai töri, vagy földrajzkönyvek szerzői. A dialógusok meg sokszor iskolás szinten mozognak, szó szerint és átvitt értelemben is. Egy-egy alkalommal az oktatóvideók hangulatát idézte meg. A „tanár” mond valami nagyon érdekeset, perceken keresztül részletezi a megfigyelések tudományos hátterét és összefüggéseit, amire a hallgatóság csak valami bárgyú, csodálkozó visszajelzést tud magából kipréselni, esetleg a tanár által sugallt kérdést, igényelve a további magyarázatot.
Ezek ellenére mégis egy élvezetes, érdekes könyv volt, amire nem bánom, hogy időt szántam, mert ezek a fejezetnyi kiselőadások, a minden irányba kitekintő, a Da Vinci-kód stílusát idéző szövevények igazán szórakoztatóak. Az oktatóvideós stílus is átlép néha egy Albert Barillé-fél Egyszer volt… az ember a kihalás szintű „mesébe”, amiben Szurtos és Pöttöm (ők az emberi rossz megtestesítői) is főszerephez jut, ráadásul a jó oldalon. Ki ne imádná ezt a fajta gazdasági és politikai érdekeket mellőző optimizmust, még akkor is, ha csak egy eszköz a végjáték fokozásához? Biztos, hogy maradandó élmény marad a könyv, de az is, hogy ebből nem fog hollywoodi produkció készülni.

!

Kép forrása: link
    
„Meg kell találni azt az elfogadható MÉRTÉKET, melynek betartásával és használatával meg tudjuk menteni a bolygónk sokszínű élővilágát. Nem pazarolhatjuk tovább az ételt, nem vehetünk mindig mindenből újat. Nem vághatunk ki több őserdőt, nem önthetünk több olajat a tengerbe és a folyókba, nem betonozhatjuk le az egész bolygót.”
Köszönet az idézetért: @pannik link
    
Ha már a víznél vagyunk, nem maradhat ki a Jeges-tengerről hozott hír sem, amelyre @Bla hívta fel a molyok figyelmét, megtalálták ugyanis az első bizonyítékát a tengerfenékben lévő – immáron nem fagyott – metán áramlásának: link.
    
Több moly is olvasta mostanában a tavaly ősszel megjelent Nagyon kék könyv című, iskolásoknak való ismeretterjesztő könyvet. @pannik szerint: „A témaválasztás nagyon jó, dicséretes a szándék, hogy beszéljünk már az egészen kicsiknek is a környezetvédelemről, azon belül is a vízről. Sok mindent megtudhatunk a könyvből, néhányat kiemelek a teljesség igénye nélkül:
– hangsúlyozza, milyen nagy érték az édesvíz, és szépen tanít, hogy vigyázzunk rá, tartsuk tisztán, ne pazaroljuk.
– összegyűjti a varázslatos, vízzel kapcsolatba hozható isteneket és mitológiai lényeket szerte a világból. Ebben nekem voltak újdonságok, tetszett.”
További gondolatait a könyvről – a negatívakat is – itt találhatjátok meg: link.
    
@krlány-nak maradéktalanul tetszett a kötet: „Ismeretterjesztő könyv iskolásoknak a vízről. Fontos könyv, sok-sok infóval, megközelítéssel, holisztikus látásmóddal (hurrá!), viszont a téma nagysága miatt kicsit töményen. Éppen ezért fejezetenként ajánlom, felolvasva szülő-gyerek párosban, megbeszélve, átgondolva és megemésztve. A szülőkre is ráfér nagyon ez a fajta megközelítés, a tanultak felelevenítése (biológia, kémia, földrajz, környezetvédelem, de még kultúrtörténet is). Nem mellékesen, ha megveszed, a klímavédelmet támogatod vele.” link


Tarja_Kauppinen IP>!
Gévai Csilla: Nagyon kék könyv

Beleillene a Mi micsoda? nagy alakú sorozatába is, olyan informatív. A tudomány rejtelmei iránt érdeklődő gyerekek imádni fogják, azt azonban mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy ez nem mesekönyv, távolról sem az. Hiába a sok manó és tündér, melyek Dániel András-i spontaneitással (lásd még: kuflik, felhők) bukkannak fel a lapszéleken, ez egy szórakoztató tankönyv, ismeretterjesztő könyv nem is épp alapszintű természettudományos ismeretekkel – fizikusi ambíció előnyt jelent. Számos ovisnak, alsósnak márpedig vannak fizikusi ambíciói, úgyhogy egész biztosan meg fogja találni a célközönségét. Inkább az alsósok között, az ovisoknak még talán sok lenne.

Fontos téma keresztbe-kasul kivesézve, kedvencem a magyar tavak térképe, az ilyenek hozzák igazán közel a könyvet az olvasóhoz. Napi egy fejezet figyelmes áttanulmányozása ajánlott, a kötet pedig több részletben történő fogyasztásra, hogy minden információt be tudjunk fogadni.

!

A képet köszönöm @Anabelle-nek és anyukájának link
    
„Egy ritka kaktusz, mely spirál alakban növekszik akár az óramutató járásával megegyező, vagy akár ellentétes irányban. A szára két méter magasra is megnőhet, átmérője kb. 10 cm” – mutatta be @Emerencia a tényleg fura kinézetű kaktuszt: link
    
@Nikolett0907 a Mesék a kertből című kötetet olvasta, s így véleményezte az élményt:
„Megtudhatjuk, hogy a napraforgóknak miért nehéz a fejük, mire jó a komposztálás, miért izgalmas a bab és miért nem dinnye a dísztök!
A sok érdekes információt olvasva, játékosan tanítja a kicsiket és a nagyobbakat.
A könyv pedig csodás rajzokkal diszített.” Teljes bírálatát itt találjátok meg: link.


Noémi_Zsófi_Tóvári P>!
Sümeginé Tóth Piroska: Virágirodalom

Ez a kis könyvecske már első látásra lenyűgözött. A borítója gyönyörű, én személyszerint odavagyok az igényes, egyszerű, letisztult borítokért (ha valamin növény van az plusz pont, mert rajongok értük), így ez bizony szerelem volt első látásra.
A könyvben lévő illusztrációk is nagyon szépek, már csak azok miatt is megéri bele-bele lapozni. Tartalmilag pedig még a vártnál is többet hoz: a történeti, ismeretterjesztő leírások mellet a virágokkal, növényekkel kapcsolatos idézetekben, versekben is bővelkedik. A kötet végén külön össze vannak gyűjtve az idézett költők, írok, így például Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Csoóri Sándor, Fekete István, Gazdag Erzsi, Karinthy Frigyes, Kosztlányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Oravecz Imre, Rejtő Jenő, Petőfi Sándor, Petri György, Weöres Sándor és Zelk Zoltán sorait is olvashatjuk. Számomra rengeteget adott a könyv, nem csak a növények terén szereztem új ismereteket, hanem az irodalmi látószögemet is kitágította.

https://noemiolvas.blogspot.com/2020/11/sumegine-toth-p…

4 hozzászólás
!

A képet @SDániel karcolta fel, köszönjük link
    
Földünk különleges szépségű helyeiben gyönyörködhettünk ismét @Emerencia jóvoltából:
– a Nílus-deltaról készített NASA-fotóval: link
– a perui Istenek hajlékával: link
– valamint a Vettuvan Koil nevű csodálatos szerkezettel Indiában. Ennek a templomnak az a különlegessége, hogy teljesen egy tömör kőből van faragva, mint a Kailasa templom az Ellora-barlangokban: link

@Vicky3 egy magyaroszági helyszínt ajánlott, a Megyer-hegyi tengerszemet, ahol több tanösvény is vezet a természetvédelmi területen: link
@Tarja_Kauppinen-ék pedig egy másik tanösvényt jártak be a Sóstónál: link
@steinerszofi csodás környezetben sétálhatott a havas-jeges Galyatetőn: link
@Jesper_Olsen az év végén Búbánatvölgyben járt: link
    
@amanda888 kihívásában a világ túlsó felére kalandozhatunk David Attenborough-val:
https://moly.hu/kihivasok/olvassuk-el-david-attenborough-utazasok-a-vilag-tulso-felere-cimu-konyvet


Emerencia P>!
Érdekes világ

Copán – Honduras
Az UNESCO kulturális Világörökség része lett 1980-ban
A guatemalai határ közelében álló, harminc hektár területen elhelyezkedő Copán romvárosa egyike a maja civilizáció legfontosabb emlékeinek. A maja fennhatóság alatt álló területek délkeleti részének központja volt. A terület már i. e. 2000-től lakott volt, virágkorát azonban a többi maja városhoz hasonlóan i. sz. 250 és 900 között élte. Nem sokkal 900 után ismeretlen okból elnéptelenedett. A spanyol hódító Diego Garcia 1570-ben felfedezte, de ezután ismét feledésbe merült és csak a 19. században tárták fel. A városközpont eddig feltárt részéhez tartozik az egymással összekapcsolt épületekből, piramisokból és teraszokból álló „Akropolisz”, a Copán legjelentősebb műemlékének tartott „Hieroglifás lépcsősor”, több mint 2500 vésett jellel (az eddig felfedezett leghosszabb maja szöveggel), a Q oltár, rajta tizenhat uralkodó nevével és a jelzőkövekkel ellátott labdajátéktér. Az épületeken kívül Copán jellegzetességei még a 618 és 738 közötti időszakból származó faragott sztélék, amelyekből eddig húszat állítottak helyre.

!
Everglow P>!
Érdekes világ

A 45 éves korában elpusztult utolsó hím északi szélesszájú orrszarvú, Sudan előtt állít ma emléket a kereső főoldalán a Google. A szokásos logó helyett ezúttal egy Sudant ábrázoló rajzból lehet kiolvasni a Google név betűit.

https://www.erdekesvilag.hu/elpusztult-sudan-az-utolso-…

!

A képet köszönöm @Dawn_Silver-nek link
    
Pár molynak nagyon szomorúan telt a karácsony, hiszen elvesztették négylábú társaikat és velük mi is sok szép történetet. @Törpillaa Marcija már az örök vadászmezőkön ássa a gödröket a cupákos csontoknak link, @Bla Emmája pedig nagyokat sétál a fenti dombokon. „Nagyon igazságtalan, hogy kutya barátaink gyorsabban elhagynak bennünket, s nem kísérnek végig utunkon” – írta egyszer gazdája, s én egy életerős, kirándulós Emmáról hozok most képet, hogy így őrizzük meg szívünkben őt és sétálós történeteit: link.
    
„Ha magadhoz veszel egy állatot, már előre tudod, hogy a végén összetörik majd a szíved. A kutyák olyan nagyon rövid időt töltenek velünk… Igen, persze, ők az ember legjobb barátai, de egy évtized, másfél, és annyi. Erre akartam célozni. Így hát az, hogy elveszítjük őket, része a dolognak, meg kell tanulnunk feldolgozni. De idefigyelj: én komolyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb lecke, amit az ő feltétlen, rajongó szeretetükből tanulhatunk, az az, hogy igaz, minden véget ér, tovább kell lépnünk, de amíg tart, addig nem szabad elvesztegetnünk, tudod?”

Köszönet az idézetért @K_A_Hikari-nak link
    
@pannik-éknál az idősődő vizsla, Vanda születésnapját ünnepelték: link, @Csokiskeksz Jennifere igazi karácsonyi kutyus: link; és @PaiPai-nál is készülődnek, hogy elfújják az öt gyertyát Carlos hústortáján: link.
@Aurinko-ék pedig úgy döntöttek, ideje egy új családtagnak, s a választásuk egy szuperédes foltos kis mudira esett, aki a Gaja nevet kapta: link.
    
„Miért nem szólt senki, hogy ilyen, ha az embernek kutyája van? Hogy attól fogva minden pillanatnak jelentősége lesz, hogy minden napból valahogy csak a legjobb emlékek maradnak?”

Az idézetet @Niitaa osztotta meg: link
    
Ha már leghűségesebb társaink, nem maradhat ki az egyik leghíresebb, hűségről és szeretetről szóló kutyás könyv sem. Egyik kedvenc könyvem a Lassie hazatér, melyet @SzVera értékelt utoljára: „Lassie-t több filmfeldolgozásban láttam már, de csak most olvastam el könyvben is. Jó kis ifjúsági regény, hűségről, ragaszkodásról, kitartásról, szeretetről. A hős kutya, aki nem ismer fájdalmat, csak hogy imádott gazdájánál lehessen, mindig könnyeket csal a szemembe. Mi ez, ha nem a feltétel nélküli igaz szeretet…” link. Ezt a könyvet ajánlottam volna nektek a Merítés ajánlói listájára, de szerkesztőtársam, @PTJulia már megelőzött pár hónapja.
    
Egy kis vidámság is legyen a végére @Scarlet_Rose révén: link.


Renáta_G>!
Maria Goodavage: Gyógyító kutyák

Maria Goodavage: Gyógyító kutyák Avagy a legjobb barátaink a legjobb orvosaink!

Maria Goodavage harminc éve ír kutyákról újságíróként. Ezúttal egy nagyon izgalmas és érdekes témát választott. Élvezettel olvastam ezekről az okos négylábúakról, akik profi kiképzés után páratlan dolgokra képesek. A szerzőnek hála beleshettem a világ különböző pontjain található kutatóintézetek színfalai mögé, miközben megismertem magasan képzett kutyákat és társaikat, akik vállvetve harcolnak testi és lelki betegségek ellen.

Rengeteg tudományos információ, izgalmas kutatások, különleges kiképzések és csodálatos állatok. Ez a könyv bármelyik kutyabarátot garantáltan levesz a lábáról. De biztos vagyok benne, hogy szinte senkit sem hagy hidegen a téma és sokan örülnének, ha ez a könyv kerülne a karácsonyfa alá.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2020/12/15/gyogyito_kutyak

!

A képet köszönöm @εïзPillangókisasszony0425εïз-nak link
    
A cicás molyok se maradjanak ki az e havi rovatból. Tőlük egy olyan válogatást hoztam most nektek, amely megmutatja, hogy ezek a nyávogó szőrs … na jó, @Calliope, ide mégse írhatom ki azt a szót, szóval szőrös barátaink milyen álnok és hízelgő módon képesek megzavarni az olvasással töltendő perceket! Lássuk a különböző fortélyokat!
    
@Justroxiful macskája, Kukac az egyszerűség elvének híve, vagyis „Amire a mancsom helyezem, az az enyém!”: link
@Heleny cicája, Panni rafinált módon addig engedi olvasni a gazdit, amíg egy rá tökéletesen illő idézetre bukkan: link
@Marianngabriella szőröse támasztéknak használja az olvasmányt: link vagy a macskatárs segítségével alkotnak „védelmi” kört: link.
@anemona-nál a nyávogók az „gyilkolást garantáló morcos tekintet”-et próbálták ki, ahogy elnézem, felváltva alkalmazzák, az egyik szuggerál, a másik addig nyelvét nyújtva pihenget: link
    
@Melanie_Horváth cicusa a mosolyogva fekvéssel próbálta levenni a gazdit a lábáról, a nyakamat tenném rá, hogy simogatást kapott :-D: link
@Pálma_Váradi „bőrmacskája” (bocsi, Vincent :-D) már a könyv kiválasztásakor próbál a sötétben felderengve, horrorisztikus hatást keltve elrettenteni az olvasókat: link. Nálam sikert aratna egy ilyen akcióval, még a tekintete is azt sugallja: „Próbálj csak érte nyúlni, gyerünk, próbáld csak meg!” Úgy tűnik azonban, a magyar szerzőknél engedményekre hajlandó: link.
@Sayuri vöröskéje pedig meghagyja a gazdinak az olvasás élményét… egy fél oldalra legalábbis …: link.
    
Az e havi Renitens MolyMacska poszt győztese azonban nem az olvasást megzavaró dorombolók, hanem az a cicus, aki hagyta a gazdit, @rebeka202-t olvasni, merthogy Pumi addig… hmmm….: link. Hát nem igaza van? :-D
    
Köszönöm, hogy ismét velem és a rovatban lévő molyokkal és négylábúikkal, olvasmányélményeikkel osztottátok meg perceiteket, mindenkinek nagyon boldog, olvasásban gazdag évet kívánok!


LmintLori P>!
Moly-Macska Mánia (MMM)

Az új év első napja is szokás szerint telt… Lustulás… :)

6 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!