VilágOlvasó – Izland II.

Rovatgazda
!

A Snaefellsjökull. Kép: link

A decemberi Merítés VilágOlvasó rovatában Izland irodalmát kezdtük el felfedezni, ez a téma azonban olyan hatalmas, hogy inkább két részre szedtem, hogy semmi fontosat ne kelljen kihagyni belőle. Az első részben link az izlandi mitológiával és a középkori sagákkal kapcsolatos tartalmakat és értékeléseket szedtem össze, ebben pedig a modern izlandi irodalommal ismerkedhetünk meg.

A kulturális körképet a szokásostól eltérően most a rovat elejére tettem. Ráhangolódásként nézzünk néhány képet Izland csodás helyeiről:
https://moly.hu/karcok/1074693 – Fjaðrárgljúfur-kanyon (@Emerencia)
https://moly.hu/karcok/926327 – Elliðaey-sziget (@Emerencia)
https://moly.hu/karcok/649820 – Strokkur gejzír (@Bélabá)
https://moly.hu/karcok/1379800 – Kirkjufell (@Bélabá)
https://moly.hu/karcok/1459689 – Tröllaskagi (@cloudbookatlas)
https://moly.hu/karcok/868194 – Reykjavík (@Oriente)
https://moly.hu/karcok/1246520 – Hornstrandir (@szadrienn)
https://moly.hu/karcok/1335633 – fotóválogatás Izlandról (@Lunemorte)

A képek után nézzünk néhány filmajánlót! @olvasóbarát egy szegedi csapat által készített filmet ajánl nekünk link; @janetonic az Északi menedék című dokumentumfilmet link; @Lali a 2016-ban bemutatott Szív melege című, fiatalokról szóló alkotást mutatja be link: A kamaszkor intenzív érzelmi világa mindig is lehetőséget adott a kamaszérzelmeken túlmenő erős általános emberi érzések tükrözésére is. Hiszen onnan jövünk, ott találkozunk először felnőtt érzelmekkel. @Olympia_Chavez pedig az Izlandi amazon című filmet ajánlja nekünk link: A jeleneteket egy zenekar és egy ukrán népdalkórus is tarkítja, egyesek szerint túl gyakran és zavaróan, engem viszont kimondottan szórakoztatott, oldotta a gleccser hűs hangulatot, akár csak a fanyar humorral megtoldott izlandi mentalitás.

Végezetül pedig néhány érdekesség Izlandról. @Bélabá karcából link megismerkedhetünk a dobozolt izlandi levegővel (de akadnak kékszemű lovak, és hotelbelépővel rendelkező macska is). Aki eddig nem tudta elképzelni, milyen diszlexiásnak lenni, az ennek a 35 izlandi helységnévnek köszönhetően kaphat egy kis ízelítőt belőle link. @Algernon karcából pedig kiderül, hogy az izlandiaknak még a postaszolgálatuk is irigylésre méltóan jól működik:


!

Az apátság, ahol Laxness néhány évet eltöltött. Kép: link

Tanuld meg, hogy semminek se örülj előre, és akkor mindent el tudsz viselni. (https://moly.hu/idezetek/738945, @Angele)

Halldór Kiljan Laxness, az egyetlen izlandi irodalmi Nobel-díjas szerző 1902-ben született Reykjavíkban. Három éves volt, amikor a családdal vidékre költöztek. Már gyerekként elkezdett történeteket írni, első regényét 16 évesen publikálta. 1922-ben Luxemburgba utazott, és csatlakozott a Saint-Maurice-et-Saint-Maur apátsághoz. 1923-ban megkeresztelkedett és -bérmálkozott a katolikus egyházban, ekkor vette fel a Laxness nevet. Vallásos elköteleződése nem tartott sokáig, az évtized második felében már Amerikában élt, ahol Izlandról tartott előadásokat. Itt ismerkedett meg a szocialista eszmékkel is.

Laxness írói karrierje az 1930-as években már meredeken felfelé ívelt. Ekkor írta a Salka Valka című művét is, amely miatt több mint két évtizeddel később irodalmi Nobel-díjat kapott. 1935-ben jelent meg Független emberek című műve, amely az 1001 könyv listára link is felkerült. A Molyon egyedül @bagett értékelését olvashatjuk a könyvről link. 1948-ban jelent meg Északi lány című szatírája, amelynek apropóját a keflavíki amerikai katonai támaszpont létesítése adta. Eredeti címe: Atomtámaszpont. És valóban, mintha minden e körül a támaszpont körül forogna itt, amely minden, csak nem támasz Izland számára, az elbeszélő nézőpontjából – írja @eme link. Nem sokkal később Laxnesst kitiltották Amerikából.

1952-ben Laxness Lenin-békedíjat kapott, egy évvel később pedig elnyerte a szovjet szponzorálású Világbéke Bizottság irodalmi díját. Az 1960-as években főleg színdarabokat írt izlandi színházaknak. 1969-ben elnyerte a dán Sonning-díjat. Idős korában Alzheimer-kórral küzdött, míg végül idősek otthonába költözött. 1998-ban hunyt el. Sírját @Cneajna karcában nézhetjük meg link.

Az éneklő hal című könyve 1957-ben jelent meg. Talán magyarul ez a legismertebb Laxness-mű, és a molyok értékelése szerint ez a legjobb könyve is. Látszólag egyszerű történet ez, amely egy kisfiú felnőtté válását meséli el, miközben bepillanthatunk a 20. század elejének izlandi hétköznapjaiba is – írja @Gudmundur link, @Hoacin szerint pedig:


Hoacin>!
Halldór Kiljan Laxness: Az éneklő hal

Ez a könyv egy vadvirágillatú, igazi szippantás a falusi életből, annak minden elvont, de nagyon emberi alakjával együtt. A történet olyasformán halad, mint amit egy furcsa öregember mesél el neked a tábortűz mellett ízesen, gyakran mellékes dolgokkal teletűzdelve, amitől a történet nagyon lassan halad, de ez nem baj, mert öröm elmélyülni a világában. A könyvben sorra vonulnak fel az egyre meglepőbb figurák, de itt mindenki tényként veszi tudomásul a többi rigolyáját: ritkán lepődik meg bárki bármin. A bizarr emberek kupaca szelíd, kedves egységet alkot, amit jól fűszerez a főszereplő fiú tárgyilagos humora. Mert a könyv hallatlanul szórakoztató, de a poénok nem harsányak, hanem egyszerű… tényként jelennek meg. Például a pap, Thórdur esetében, aki leginkább úgy szeretett szónokolni, ha senki sem hallja. „Ma is emlékszem, egyszer elmentem mellette a rakodóparton, ott állt a tomboló északi szélben, szakadó esőben, és nagy tűzzel, szent meggyőződéssel hirdette az igaz tant néhány felfordított talicskának.”
És hallatlanul szép leírások vannak benne, főleg a gyerekkori emlékekben. Tűz a nyári nap, sárgán virít a pitypang és a varádics, elzúg a levegőben a dongó, és a nagyapja hálót bogoz, szegel valamit, láthatatlanul, de mindig ott tesz-vesz valahol a közelben. „Még ma is elfog néha az az érzés, hogy nyitva van egy ajtó valahol mellettem, vagy mögöttem, talán éppen szemközt velem, és ő ott babrál valamivel.” A vidék szeretete, a tökéletes béke és nyugalom érzése van belecsomagolva minden mondatba, még akkor is, amikor később lassan belecsordogálunk a bonyodalmak közé. Aztán akadnak később feszült, vagy sorsfordító pillanatok – amiket szereplőink továbbra is egyszerű, vagy furcsa párbeszédekben nyugtáznak –, de az idill varázsa sosem törik meg. Azt hiszem, a könyv furcsa szépségét, és bizarr humorát egész jól összefoglalja, hogy „a padláson jó csillagszag van, mikor hazajövünk a trágyahordásból.”

És akkor még egy szót sem szóltam a könyv fő történetéről, az izlandi fiúról, aki egykor otthagyta a hazáját, és híres lett a világban az énekével… nagyrészt az ő rejtélyéről szól a könyv, számomra meglepő végkifejlettel.

Ez bizony kedvenc lett! Nem is értem, miért nem ismertebb nálunk Laxness. A többi könyvét még nem olvastam, de ebben annyira jó a stílus, hogy már csupán ezért megérdemelné.

4 hozzászólás
!

Reykjavíki látkép. Kép: link

A lelki egészségnek kevés dolog válik a javára annyira, mint az állatokról való gondoskodás. (https://moly.hu/idezetek/1123824, @Chöpp)

Hallgrímur Helgason 1959-ben született Reykjavíkban. Az Izlandi Művészeti Egyetemen, majd Münchenben tanult festőnek, azonban egyik helyen sem volt elégedett a képzéssel, így az akkori trendektől eltérő, saját stílusában kezdett el festeni, ami erősen szembe ment az 1980-as évek elején divatos minimalista festészeti irányokkal. 1985-ben Amerikába költözött, és pár évig ott is maradt. Mivel a festésből nem igazán tudott megélni, elkezdett írni: egy reykjavíki újságba írt cikkeket arról, hogy milyen az élet New Yorkban. Saját rádióműsorba is kezdett, amit szintén Izlandon sugároztak.

Mivel írásait és rádióműsorait nagyobb lelkesedés fogadta, mint a festményeit, úgy döntött, hogy akkor inkább megpróbálkozik az írással is. Nem sokkal később kiadta első regényét, a Hellát. Ezután Párizsba költözött, ahol öt évet töltött el. Itt írta második regényét, a Þetta er allt að komát, amely meghozta számára az áttörést íróként. 1995-ben visszaköltözött Amerikába, és megírta a rendkívül sikeresség vált Reykjavík 101 című regényét, amelyből 2000-ben filmet is forgattak. Hlynur Björn 33 éves, az anyjával él, munkanélküli, a bárokat, kocsmákat járja, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel próbál csajozni. Elképesztő monológok mennek a fejében, sokszor tele szójátékkal, néha meg lírai megfigyeléssel, a zsebében pedig mindig ott hordja a távirányítót – írja @Teetee link.

Másik magyarra fordított könyve, A nő 1000 fokon 2011-ben jelent meg (magyar fordításban 2013-ban). Főszereplője Herbjörg María Björnsson, Izland első elnökének 80 éves unokája, akinek nem maradt túl sok társasága. Björnssont valós személyről mintázta az író, akivel telefonon „találkozott”, amikor a 2006-os választások idején az ex-feleségének a választási kampányában segédkezett. Odacsapott, mint izlandi szél az óvatlan turistát – kezdi értékelését @Cickafark link. @Olympia_Chavez pedig – többek közt – azt tartja csodálatra méltónak, hogy egy férfi író ilyen eleven képet tudott festeni egy idős asszonyról:


Olympia_Chavez P>!
Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon

Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon Herbjörg María Björnsson története

A nő, kétszer ég ezer fokon. Először, amikor szerelmes, majd később élete végén, amikor hamvasztják. A köztes időben pedig próbálja élni az életét, már ha hagyják. A regény hősnője Herra, valóban létező személy volt, a róla kerekített történet azonban már inkább fikció. Persze időnként valóság és fantázia, együtt hál a lapokon.
A történetbeli Herbjörg María Björnsson, Izland első elnökének unokája, Izland egyetlen náci katonájának lánya, az egyetlen izlandi nő, aki végig bolyongta a második világháborút Dániától Lengyelországig. Egy fiatal lány, aki nap mint nap szembesült a világháború mindent fölzabáló pusztításával és minden nap, egy egész életnyi tapasztalatot és fáradtságot tudhatott maga mögött. Majd a háború után, új életet próbál kezdeni Dél-Amerikától Észak-Európáig, számtalan országban. Ez a kalandos életű nő, élete végén azonban magányosan, egy garázsban, testében számtalan fajtájával a ráknak, nem kevés iróniával és némi depresszióval meséli el az olvasónak hányattatott életét, melyen olykor úthengerként zúgott át a történelem, vagy épp a férfiak. A mese pedig hosszúra nyúlik, pont olyan hosszúra, amibe belefér 80 esztendőnyi élet, világháborúval, Izland függetlenedésével, a Beatlesszel és egy zajos magánélettel. Hangulata időnként borongós, sokszor sötét, de Herra iróniája olykor a legborzasztóbb pillanatokban is mosolyt kényszerített az arcomra. Herra igazi egyéniség. Nem érzeleg túl sokat, épp ezért nem kerül hozzánk túl közel, de szórakoztató és határozott személyisége mágnesként vonz magához.

Semmilyen időrendet nem követve, csapong, elkalandozik. Hol gyerekkora színhelyein vagyunk, hol a garázsban, ahol arról mesél, miként múlatja idejét, ágyhoz kötötten, hogyan lett belőle catfish a neten*, mivé lett a családja és Izland, mely utóbbi, minden megvetése és tiltakozása ellenére elevenen él benne. De a következő pillanatban már egy lengyel tanyán találjuk magunkat, 1944-ben. A helyszínek és időpontok tarkaságát pedig, csak a lapokra festett érzelmek teszik még színesebbé. A humortól, a szerethető kedves történetektől, az undorító mocsokig, minden szálat végig penget a szerző.

Próbálok magyarázatot találni arra, hogy a szerző, aki férfi, hogyan tudott ennyire eleven képet festeni egy idős asszonyról, egy nőről, és próbálok nem túl nagy szemekkel rácsodálkozni arra, hogy egy férfitól kaptam meg az egyik legjobb, részben történelmi, feminista regényt. Mert, hogy Herra, bár nem tudatosan, de ízig-vérig a feminizmust képviseli egész lényével és életvitelével, az tagadhatatlan. A magyarázat még várat magára, nem szívesen kiabálnék zsenialitást egy mű alapján, további adatgyűjtésre, tesztelésre szorul még Helgason munkássága, de ez után a regénye után, nálam jó pontokkal indul.

*https://www.urbandictionary.com/define.php…

13 hozzászólás
!

Skandináv krimik a Helsinki könyvtárban. Kép: link

Senkinek nincs olyan rövid élete, mint egy csodagyereknek (https://moly.hu/idezetek/175674, @_natalie_néven_)

Arnaldur Indriðason napjaink egyik legnépszerűbb izlandi írója. 1961-ben született Reykjavíkban. Dolgozott újságíróként, majd az Izlandi Egyetemen diplomázott történelemből. 1997-ben jelent meg első regénye, a Föld fiai (Synir duftsins), amely a nagy sikerű Erlendur felügyelő link sorozat első része. Ez a kötet magyarul nem jelent meg, ami @Youditta szerint is érthetetlen. Ő a német kiadást olvasta és értékelte link.

Erlendur felügyelő a skandináv krimik korának felvirágzásával nagy népszerűséget hozott Arnaldur Indriðasonnak Izlandon és külföldön is. Művei 40 nyelvre lefordítva, több mint 14 millió példányban keltek el. A sorozatnak – amelyet a harmadik résztől kezdve kezdték magyarra fordítani – a Molyon is lelkes rajongótábora alakult ki. A 2012-ben megjelent Reykjavíki éjszakák Erlendur korai időszakát mutatja be a rendőrségen, amikor még nem nyomozóként dolgozott. Erlendur még nem nyomozó, csupán a közlekedésieknél rendőr, aki társaival főleg éjszaka járőrözik Reykjavík utcáin, de már ekkor is felfedezhető az a fajta különös kíváncsiság benne, ami vonzza őt az látszólag már rég lezártként elkönyvelt esetekhez – írja @PRicsmond, aki szerint talán ez az egyik legjobb része a sorozatnak link. A hazai köztudatba a Vérvonal című könyvével robbant be, amelyet itt a Molyon is több mint ötszázan olvastak. Van, aki szerint szerint nem a legideálisabb kezdés a skandináv krimikkel való ismerkedéshez: @Keiran_Rowley szerint például túl száraz és kiszámítható a cselekmény link. Van, aki szerint viszont pont ideális bevezető a skandináv krimik világába: @Csoszi szerint bár az eleje nem a legizgalmasabb, a végeredményért határozottan megéri olvasni link. Többi könyvéről bővebben olvashattok az előző havi Bűnügyi rovatban link, ahol @EssentialHencsi őt választotta a hónap szerzőjének!

Arnaldur Indriðason legjobbra értékelt könyve a Molyon a sorozat negyedik kötete, a Kihantolt bűnök, amely egy építkezésen előkerülő csontváz történetének felgöngyölítését mutatja be. Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a Brit Krimiírók Szövetségének Arany Tőr Díját – az első nem angolszász szerzőként. @Judit_Sike molytársunknak köszönhetően megnézhetjük a könyv néhány helyszínét: például a Hafravatn-tavat link, a Reynisvatn-tavat link és a mosfelli templomot link. Ajánlóként pedig @Kuszma velős értékelését olvashatjuk:


!

Keflavík madártávlatból. Kép: link

A világ zene nélkül olyan, mint a Nap fény nélkül, a nevetés vidámság nélkül, a hal víz nélkül: szárnyaszegett madár. (https://moly.hu/idezetek/948276, @egycsaba)

Jón Kalman Stefánsson 1963-ban született Reykjavíkban. Gyerekkorát Keflavíkban töltötte, majd tizenkét és tizenkilenc éves kora közt Nyugat-Izlandon élt. Később az Izlandi Egyetemen tanult irodalmat. Közben középiskolai tanárként és újságíróként is dolgozott. 1992-ben Dániába költözött, a következő három évet Koppenhágában töltötte, majd visszatért Izlandra, és könyvtárosként dolgozott Mosfellsbær városában. Ekkor kezdett el regényeket írni, az első 1996-ban jelent meg.

Magyarra eddig öt könyvét fordították le. 2019-ben jelent meg a Menny és pokol-trilógia link, amely – az eddigiek fényében talán nem meglepő módon – komoly kérdéseket feszegető, sötét hangulatú, mégis lírai regénysorozat. A fájó dolgokról is lehet lelket gyönyörködtetően szépen írni. Ez a könyv a tökéletes példája – írja @Ildó link a sorozat első részéről, a Menny és pokolról. Ebben a hónapban ezt a könyvet ajánlom a Merítés könyvajánló listájára link. Stefánsson történetében szerintem az a fantasztikus, hogy hiába játszódik egy századfordulóval ezelőtt, (…) mégis képesek vagyunk mi, XXI. századi, közép-európai emberek is teljes mértékben azonosulni a szereplőkkel – jelenti ki @Ivenn link a második részről, Az angyalok bánatáról. @jethro pedig egyben értékelte a három kötetet: Stefánsson nem arról az Izlandról ír melyet manapság az utazási magazinok reklámoznak, melyek gyönyörű képekkel, fel-feltörő gejzírekkel reklámozzák ezt a számunkra érthetetlen, idegen országot. Ő inkább visszaránt minket az időben száz évet, s megmutatja azt az időt, mikor az akkori emberek csak a tengerben bízhattak, vagy saját magukban. link

A Keflavík-duológia link második része, A mindenséghez mérhető idén jelent meg, és bár még nem rendelkezik sok értékeléssel, egyelőre pozitív a fogadtatása, ahogy az @Kabódi_Ella értékeléséből is látszik link. Az első rész A halaknak nincs lábuk címmel jelent meg 2018-ban, és nagy népszerűségnek örvend itt a Molyon. @Bélabá rövid karcban mutatja be a regény helyszínét, Keflavíkot link, @mokata egy egész sorozatot szentelt a könyvben feltűnő zenék bemutatására, leírja azt is, hogy sikerült Hljómar idézett dalára rábukkannia link. @sophie91 értékeléséből pedig kiderül, hogy azoknak is érdemes megpróbálkozniuk ezzel a lírai regénnyel, akik egyébként inkább a realizmust kedvelik:


sophie91>!
Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk

Ennek a könyvnek az elolvasása számomra egy hosszú, hetekig tartó szenvedéstörténet volt. Aludnom kellett rá egyet-kettőt, hogy megállapítsam: ez a regény nagyon jó.

Be kell ismernem, nem vagyok egy lírai alkat. A kedvenc regényeim mind realisták, sőt, hiperrealisták: egyszerű hősök, hétköznapi problémák, aprólékos leírások, élőbeszédszerű párbeszédek, szikár stílus – ezt szeretem. Jón Kalman Stefánssónról semmit sem tudtam a regény elolvasása előtt, csak annyit, hogy izlandi szerző, Nobel-esélyes is volt, és ez a könyve jórészt önéletrajzi ihletésű. Ez alapján sokkal köznapibb stílusú szövegre számítottam, és igencsak meglepődtem, amikor a regényben ilyen és ehhez hasonló költőien emelkedett gondolatok fogadtak: „Keflavíkban három égtáj létezik:
a szél, a tenger és az örökkévalóság.” vagy „Jusson majd eszedbe, amit mondok: az embernek két dologra van szüksége ahhoz, hogy szilárdan álljon, kiegyenesedve járjon, és hogy megőrizze a szeme csillogását, a szíve fürgeségét és a vére zenéjét: egyenes gerincre és könnyekre.”

Ez a regény bizony színtiszta költészet. Stílusa már-már patetikus, és egyes sorok úgy térnek vissza iődszakosan ismétlődve, mintha verset olvasnánk. Számomra már ez is eléggé megnehezítette a szöveg befogadását, de ami igazán zavaró volt, azok a csaknem coelhói stílusú lélekbölcsességek, melyekkel a könyv tele van zsúfolva. „A világ zene nélkül olyan, mint a Nap fény nélkül, a nevetés vidámság nélkül, a hal víz nélkül: szárnyaszegett madár.” Ugyanakkor a szöveg (szerencsére) ravasz: valahányszor besokalltam ezektől a giccs határát erősen súroló filozófiai eszmefuttatásoktól, jött valami olyan igazán szívbe-húsba markoló jelenet, ami újra odaszögezett a regény mellé. És miután végigolvastam, úgy gondolom, hogy a bölcsességeknek tulajdonképpen meg van a létjogosultságuk, bár ez nem változtat azon, hogy számomra nagyon fárasztó volt végigolvasni őket.

Ami megmentette ezt a könyvet attól, hogy feladjam, és a sarokba dobjam, az a nőkkel kapcsolatos szemlélete volt. A főhős, Ari nagymamájának történetén keresztül a szerző olyan szépen, érzékenyen és finoman mutatja be az izlandi társadalom, és különösen az asszonyok életét, amire férfi íróknál kevés példát tudnék mondani. Egy szélsőségesen patriarchális világot ismerhetünk meg, ahol a férfiak alig vannak otthon – hiszen várja őket a halászat, a tenger – ha mégis, akkor betegek, depressziósak vagy (legtöbbször) részegek. Így a nőkre marad a gyerekek és az idősek ellátása, ám hogyha más ambícióik is volnának, mint a háztartás vezetése vagy a halgyári munka, könyörtelenül beleütköznek a közösség lesújtó ítéletébe. Persze a főhős, Ari meg van győződve róla, hogy -érzékeny lelkű költőként – ő maga már felette áll ennek a macsó kultúrának, hogy különb, mint halász ősei és a durva halgyári férfiak. De vajon tényleg az? Vajon teljesen vétlen abban, hogy a feleségével, mostohaanyjával, vagy éppen a fiatalkori szerelmével úgy alakult a kapcsolata, ahogy? Ki tudunk bújni a bőrünkből, a neveltetésünkből, felül tudjuk írni az elődeink által belénk karcolt ősi beidegződéseket? Növeszthetnek -e a halak lábat? A regény válasza, nem meglepő módon, nemleges: a végén, slusszpoénként még Ari életének egyik legnagyobb traumájáról is kiderül, hogy teljesen félreértette a helyzetet.

Finoman adagolt szarkasztikus humor, különleges narráció (a történetet Ari legjobb barátja meséli el, akiről lehetetlen eldönteni, hogy a főhős alteregója csupán, vagy valódi szereplő), töredékes történet-vezetés, csöndes, északi melankólia, no meg sok-sok leírás Izland legészakibb részéről, ahol nem csak a hideg miatt nehéz az emberek élete. A végére bizony teljesen megbocsájtottam a regénynek a sok majdnem-giccset is. Egészen biztos, hogy még fogok olvasni mást is Kalman Stefánssontól. Maximum nem mostanában.

!

Sarki róka. Kép: link

– Láttam az univerzumot! Versekből áll!
A dánok erre azt mondták, így csak egy vérbeli izlandi beszélhet.
(https://moly.hu/idezetek/106738, @Emmi_Lotta)

Sjón, vagyis Sigurjón Birgir Sigurðsson 1962-ben született Reykjavíkban. Írói karrierje korán kezdődött: 1978-ban, azaz tizenhat évesen publikálta első verseskötetét Sýnir címmel, első regénye, a Stálnótt pedig kilenc évvel később jelent meg. Alapító tagja volt a neoszürrealista Medúsa csoportnak, amely a reykjavíki kulturális élet egyik meghatározó színfoltja. Az 1980-as évek óta aktívan részt vesz az izlandi zenei életben, például Björkkel is rendszeresen dolgozik együtt, a 2007-ben róla készült dokumentumfilmben is közreműködött.

Magyarra eddig három könyvét fordították le. CoDex 1962 című regénye idén jelent meg. A CoDex több, mint 500 oldal – vagyis jóval hosszabb a magyarul megjelent másik két műnél –, műfajilag pedig nehezen besorolható. A CoDexben gyakorlatilag bekezdésenként cserélünk műfajt, mondjuk egy giccses szerelmi jelenetből pornóba, innen thrillerbe, onnan szürrealista prózába, majd szimpla realizmusba csöppenünk. És még csak pár oldalt haladtunk… Hogy ennek van bármiféle értelme, többletjelentése? Vagy csak egy jól kivitelezett posztmodern ujjgyakorlat? Na, ezen én is sokat töprengtem az első két egység során, hogy a végére aztán persze kitisztuljon a kép – írja értékelésében @giggs85 link.

A macskaróka című rövidke regénye magyarul 2011-ben jelent meg, miután 2005-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. Összességében a molyok is kiemelkedőnek tartják a művet, pillanatnyilag 90%-on áll az értékelése. @Szávitrí karcából a könyvhöz kapcsolódóan megismerkedhetünk az izlandi himnusszal: https://moly.hu/karcok/497153. Káprázatosan megírt lírai hangvételű mágikus próza a jég és a hó birodalmából – írja @stereomackó link. @szadrienn szerint: Költészet, varázslatos tájleírások a jég és fagy rideg birodalmáról… link. @eme is igazi gyöngyszemnek mondja ezt a regényt: link.

A cethal gyomrában című regénye – amely terjedelemben valahol az előző kettő közt helyezkedik el – a 17. századi Izlandra repíti az olvasót. Én személy szerint kissé mást kaptam tőle, mint amit vártam, sokkal jobban hasonlított Leinétől A Végtelen-fjord prófétáihoz, mint a Macskarókához link. De nem mindenki volt ilyen elégedetlen, @Turms szerint például: Nagyon erős atmoszférát teremt a szerző, megítélésem szerint erősebbet, mint előző regényében. link. Kedvcsinálónak pedig álljon itt @LRn értékelése:


LRn>!
Sjón: A cethal gyomrában

A történet a 17. században játszódik – abban az izgalmas időszakban, amikor a tudomány és a hiedelem (sőt, mágia) még nem vált el élesen, de a folyamat már elkezdődött. Az emberi kíváncsiság már nem elégszik meg a mitologikus történetekkel, egyre nagyobb igény van a tudományos, bizonyítható világmagyarázatokra – de ehhez még nem mindig van meg a szükséges eszköz és tapasztalat.

Tudós Jónas Pálmason tudásanyagában is keveredik az empirikus tapasztalat és a népies-mitologikus hagyomány. A történet során bepillantást nyerhetünk az általa írt könyv szemelvényeibe is, ahol állatokról, növényekről és természeti jelenségekről ír ismertetőket (mik ezek, mire használhatóak). Emellett életének fejezeteit követhetjük nyomon a patchworkszerű narratívában: nem lineárisan, hanem kicsit össze-vissza, lazán kapcsolódva váltogatják egymást az események, amelyekből végül kirajzolódik Jónas története: aki a bibliai Jónás mellett – bennem legalábbis – még erősebben idézi meg Jób történetét.

Szívesen olvastam volna többet Siggáról – a feleségről, aki megjövendölte a Nap- és Holdfogyatkozásokat, s kettejük kapcsolatáról, amely nagyon meghatározó volt Jónas életében. Szerencsére így is sokat adott a történethez a feleség szerepeltetése, hozzá kapcsolódóan a nőiség ábrázolása is cizelláltabb lett a kötet elején szereplő, bajaikat kúráltató kétszínű asszonyok ábrázolásához képest.

Jónas története gyönyörű, profetikus nyelven szólal meg (köszönet a fordítónak), ez a szuggesztív stílus különösen hatásos szöveget eredményez, a költőiség és a naturalisztikus nyersség keveredik benne, nem fogom elfelejteni egyhamar ezt az erős, átható hangulatot. Kreatívan, de tisztelettel kiszínezett történelmi regény Jón Guðmundsson költő ihletésére, amely karcsúsága ellenére is súlyos és sűrű.

!

Az Emlékszem rád című regényből készült film plakátja. Kép: link

Semmi sem meglepőbb, mint amikor az emberrel jobban bánnak, mint ahogy szerinte megérdemli. (https://moly.hu/idezetek/1166703, @mate55)

Yrsa Sigurðardóttir 1963-ban született izlandi szerző, aki krimiket és gyerekkönyveket ír. Utóbbi kategóriában 2003-ban elnyerte az Izlandi Gyermekkönyv Díjat, ennek ellenére magyarra egyelőre csak krimijeit fordították le. Emlékszem rád című könyve eredetileg 2010-ben jelent meg (magyarul 2014-ben), s bár rajta van a krimi címke is, az értékelők szerint ez inkább misztikus horror, mintsem skandináv krimi. Ezt állítja @Kuszma: Skandináv krimi ez? Lópikulát. link, és ezt írja @bokrichard is: Szereted a skandináv horrort?? Na, akkor révbe értél, ne is menjél tovább, ez lesz a te könyved! link.

A Freyja&Huldar-sorozat link (ami már igazi skandináv krimi) izlandi nyelven megjelent 5 kötetéből magyarra hármat fordítottak le. Az első része a Gének, amely a molyok közt is pozitív fogadtatásra talált. @mate55 ajánlóját olvashatjuk róla:


mate55 P>!
Yrsa Sigurðardóttir: Gének

Az írónő munkájában a fő irányvonal, az összekötő szál: az emberi kapcsolatok hogyan keverednek a mindennapok „sötétségével”? Bár a traumatizált gyerekek központosításának ötlete kissé olcsó fogásnak tűnhet, mégis a cselekmény ezen ágának kezelését nagyon érzékenyen oldotta meg. Yrsa kisebb mértékben kiemeli „Charles Dickens aggodalmait” a rosszul működő családok és az elhanyagolt gyermekekkel kapcsolatban. Könnyen belátható azonban, hogy a két esetben eltérő érzelmek, hangulatok tükröződnek, pedig a szituáció ugyanaz. Az áldozat és tanú keresztkérdéseit a szokásos módon kezeli, amelyet ebben az esetben kiterjesztette egy kilencéves kislány nagyon tapintatos ábrázolására, aki édesanyja szörnyű halálának szemtanúja volt. Miközben krimije egy különösen brutális gyilkossági sorozatot foglal magában, azon gondolkodtam, vajon ez az árnyalt írónő nem-e „ugrik az északi Noir zenekarán” kábult írónők dekadenciájába. De nem. S ilyen értelemben egyértelműen skandináv krimi: nemcsak azért, mert írója izlandi, hanem mert egy skandináv krimitől mindig többet várunk. Általában társadalmi érzékenységet, a modern világ modern problémáinak újszerű feldolgozását egy cselekményes, nyomozós történetben. Yrsa könyve azonban ennél érdekesebb utat választ. A cselekmény múltbeli része egy réges-régen eltűnt világ sötét oldalát ábrázolja: csupa olyan problémát, amely örök, s ugyanúgy létezik ma is. Könyve egy izgalmas új irányvonal kezdete (sorozat lesz): az évtizedes családok szétválasztásának szörnyűsége, ami a sötét bűncselekmények katalizátora. Összességében a „Gének” egy igazi krimi, amely képes elfogadható határokon belül megtartani a titokzatos részleteit oly módon, hogy az egész dolog hihető legyen. A skandináv krimik egyes vonásai megjelennek a könyvben, de például az erőszak nem domborodik ki. A társadalmi közeg ezúttal fontosabb volt. A gyermekvédelem, az adoptálás ideológiáját is körbejáró elgondolkodtató vonal azáltal, hogy ennyire előtérbe kerül, sokkal többet kap az olvasó, mint a mostanában a könyvpiacot elárasztó (pszicho-kriminek titulált) förmedvényektől.

6 hozzászólás
!

Andri Snær Magnason. Kép: link

Az ötlet nem más, mint farkaséhség. Elfojtott vágy. Az ötletes embernél nincs veszélyesebb a világon, mert hajlandó kockáztatni. (https://moly.hu/idezetek/823398, @Citrompor)

Andri Snær Magnason 1973-ban született Reykjavíkban. Magyarra eddig három könyvét fordították le. Elsőként A kékbolygó története jelent meg 2011-ben, egy fiataloknak szóló meseregény, amely egyben komoly társadalomkritika is. Ez volt az első gyerekkönyve, amely elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat, és külföldön is nagy sikert aratott: 30 országban jelent meg, és számos nemzetközi elismerést zsebelt be. @tündérróka szerint a felnőtt szatírák is megirigyelhetnék link.

Másodikként LoveStar című groteszk science fiction regényét adták ki 2012-ben. A molyok közt némileg megoszlanak a vélemények, hogy zseniális írásról vagy pedig egy rakás összedobált hülyeségről van szó, de azért akadnak bőven rajongói a könyvnek. …sziporkázó antikapitalista szatíraként indul, aztán ahogyan a technikai újítások egyre felismerhetetlenebbé és nyomasztóbbá formálják a világot, az emberiség paradox módon visszaér oda, ahonnét elindult […] – írja a könyvről @LucaWolf link. @vicomte szerint pedig a könyv egyértelmű bizonyíték az izlandiak különösen fura humorérzékére link.

Végül harmadikként az Időláda című írása jelent meg 2015-ben, amely – talán most már senki nem lepődik meg rajta – egy újabb társadalomkritika, ezúttal ifjúsági regény bőrébe bújtatva. Főszerepben itt az idő van, illetve az időhöz való viszonyunk. Ez a könyv sem lett mindenkinek a kedvence, de összességében azért jó értékeléseket kapott – 90%-on áll most a Molyon értékelése. Magnason már a Lovestarban megadta a kezdő lökést a szakadék széléről, és az Időládával csak továbbhúzta ezt a repülést, egy olyan elképzelt világba, amely a mienkéből hajtott ki – írja róla @Kkatja link. @pat szerint minden erénye ellenére azért bánjunk óvatosan ezzel a könyvvel:


pat P>!
Andri Snær Magnason: Időláda

Hát, ez az a (jó közelítéssel) mesekönyv, aminek következtében nem a gyereknek lesznek rémálmai, hanem a felnőttnek. És minél idősebb az a felnőtt, annál inkább.
Mondjuk én most éppen különösen úgy vagyok, hogy nem esik jól, ha az orrom alá dörgölik az idő könyörtelenségének tényét, meg hogy minden és mindenki elmúlik – érzések, helyzetek, kapcsolatok, emberek egyaránt. Szóval kell egy kis idő, míg az elemi erejű egzisztenciális szorongás meg a mindenmindegy melankólia mezejéről eljutok az aktuális élethelyzetek tudatos élvezetének, kivárásának és elengedésének művészetéig.

A könyv úgy egyébként tetszett, bár a kerettörténetet szívesen olvastam volna bővebb lére eresztve, a mese része viszont talán nem érdekelt volna ekkora terjedelemben, és talán a két szálat én máshogy fésültem volna össze. (De lehet ám, hogy ez csak ilyen önvédelmi kötekedés, a könyv meg tökéletes. :)

2 hozzászólás
!

Három tipikus izlandi tájkép, mely sok izlandi műben visszaköszön. Kép: link

Végezetül pedig egy kis irodalmi körképet állítottam össze azon könyvekből, melyek kiemelten nem kerültek említésre a rovatban, de népszerűek a molyok között. Az izlandi irodalom rajongói az Izlandi irodalom magyarul nevű listáról link tudnak további olvasmányokat válogatni, ha a rovatban felsorolt könyvek és szerzők már nem mondtak újat nekik!

A gyerekkönyvek rajongói is csemegézhetnek az izlandi művek közül, például Þórdís Gísladóttir Randalín és Mundi című könyve az értékelések alapján előkelő helyen áll a ranglistán. Főszereplőit valóban az élet érdekli, s így tényleg veszélyes olvasmánynak minősíthető – írja róla @akire. link

Einar Kárason Viharmadarak című könyve egy Új-Fundland partjainál a jég fogságába kerülő halászhajó legénységének küzdelmét mutatja be. Az a jó ezekben az északi népekben, hogy ilyen brutális határhelyzeteket is minden felesleges maszlag és pátosz nélkül képesek ábrázolni – írja @Teetee a könyvről. link; @Nikolett_Kapocsi szerint pedig ízig-vérig férfias történet ez, azonban nem csak férfiaknak link.

Auður Ava Ólafsdóttir Hegek című műve igen magas százalékon áll a molyos értékelések szerint, de a kritikusok tetszését is elnyerte: megkapta az Izlandi Irodalmi Díjat és az Északi Tanács Irodalmi Díjára is jelölték. A negyvenkilenc éves Jónás áll a történet középpontjában, meztelenül, egy testére tetovált, fehér tavirózsával szíve fölött. Ha most semmi mást nem írnék erről a könyvről, csak ennyit, már akkor is elmondtam volna mindent a regényről – írja @Annamarie (de azért szerencsére bővebben is kifejti a véleményét link).

Halldóra Kristín Thoroddsen Ablak című kisregénye az öregedés és az öregség sokszor tűzként kerülgetett témáját veszi elő. @Molymacska több szempontból is elégedetlen volt a könyv magyar kiadásával, de összességében még ajánlja olvasásra link: Nagyon nagy hatással volt rám, mert néhány érzést, vagy cselekedetet én nem tudtam eleinte hova tenni, mégis, ahogy kifejtette ezeket, egyre jobban meg tudtam érteni, mit is érezhetnek az idősebbek (…).

Steinar Bragi Felföld című könyve nem örvend nagy népszerűségnek a molyok között, de a posztmodern irodalmat kedvelők számára érdekes lehet. @Kuszma skandináv posztmodern ökohorrorként kategorizálja a könyvet, és röviden így foglalja össze a lényeget link: Útjukba akadnak ugyanis vészjósló öregemberek, vészjósló sarki rókák, vészjósló homokviharok, vészjóslóan elhagyott barakktáborok, és úgy egyáltalán: minden, ami ebben a regényben felbukkan, az minimum vészjósló, de esetenként még vérzik is.

Sigríður Hagalín Björnsdóttir A sziget című disztópiája. Szeretem, ha egy könyv megérint. Ez mondjuk konkrétan baseballütővel érintett meg… – kezdi @pat értékelését link, amelyből kiderül, hogy a párbeszédek nem hagyományos tagolásával is lehet élvezhető könyvet írni. @pepege pedig hosszasan és izgalmasan elemzi a regényt:


pepege P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Tavaly ősszel a Margó Irodalmi Fesztiválon a magyar olvasók abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy egyszerre két izlandi szerzővel is találkozhattak. Vendégünk volt ugyanis Sigríður Hagalín Björnsdóttir és Jón Kalman Stefánsson, akik a civil életben egy párt alkotnak. Stefánsson neve nem ismeretlen a számomra, hiszen minden magyarul megjelent kötetét olvastam már – és tulajdonképpen ő az, aki megszerettette velem Izlandot, az izlandi irodalmat. Eléggé egyértelmű volt tehát, hogy Björnsdóttir regényét is elolvasom: hiszen meg kellett tudnom, hogy egy nő, aki Izlandon él, nem mellékesen Stefánsson élete párja, vajon milyennek írja le, milyennek látja hazáját. A fülszöveg alapján azt éreztem, hogy kettejüket nem érdemes igazán összehasonlítani, hiszen A sziget elsősorban egy disztópia, egy izgalmas politikai thriller – ugyanakkor nem mondanám azt sem, hogy messze áll a szépirodalomtól.

Izlandon az élet (ha nem számítjuk az ottaniak harcát, amit a természettel kell megvívniuk) majdhogynem irigylésre méltó, szigetországként egyfajta izolált környezetben élnek. Ebből az „idillből” kiindulva kezdett el Björnsdóttir játszani azzal a gondolattal (illetve vele együtt mi olvasók is): mi történik, ha ezt a harmóniát valami egy csapásra szétzúzza. A regény alapreceptje tehát: végy egy országot (lehetőleg szigetország legyen, mert ott még jobban el lehet szeparálódni) és vágd el őket a külvilágtól. Legyen például egy krach az internet-szolgáltatásban, aminek következtében megszűnik (az egész országban és külföld irányába is) mindenféle kommunikáció, ráadásul hiába indítanak útnak hajókat és repülőket, nem érik el céljukat. Fokozd némileg a feszültséget: az ország vezető politikusai külföldön rekednek, így a belügyminiszter átveszi az irányítást és statáriumot rendel el. Ketyeg az óra, a kapcsolat sehogyan sem áll helyre, napról-napra fogy az élelem, vele együtt fordított arányban nő a pánik a lakosság körében. Ráadásul rengeteg turista reked az országban, akikről szintén gondoskodni kell.

Mit tehet és mit tesz a kormány egy ilyen esetben? Érdemes-e a múlt tapasztalataiból táplálkozni? Hiszen az izlandiak kemény munka árán érték el a katasztrófa előtti kényelmes életszínvonalukat, ha egyszer sikerült, talán újra megtörténhet. Csak követni kell a kormány utasításait, ők vezetik a népet a megoldás felé. Vagy mégsem?

A cselekmény két szálon fut, az egyik a jelen, amikor a tragédia történik. Hjalti, a fiatal újságíró épp szakít szerelmével, a kétgyermekes, hegedűművész Maríával és rövid időn belül (egy korábbi ismeretség révén) a belügyminiszternő stratégiai munkacsoportjában találja magát. Feladata tájékoztatni a lakosságot a kormány döntéseiről és meggyőzni őket, hogy egyedül az az út járható, amelyet számukra kijelölt az ország vezetése.

A másik szál a regény elején még sok kérdést hagyott bennem, azt sem tudtam ki a főhős és miért lakik magányosan egy elhagyatott tengerparti házban. Néhány fejezet után azonban már tisztult a kép és nyilvánvaló lett, hogy mi a két idősíknak a célja, mondanivalója. Nem lettem boldog tőle.

Sigríður Hagalín Björnsdóttir fikciója riasztó képet fest arról a jövőről, amely bármikor, bármelyik országban kialakulhat. Ahol felüti a fejét a baj, ott a hatalom koncepciója elsőre jó ötletnek tűnik, de aztán mindig homokszem csúszik a gépezetbe, és egyszeriben csak az ösztönök, az önzés, a „csak nekünk legyen jó, a többi nem érdekel” vezérelv szerint működnek és működtetnek. Amíg flottul működik minden, addig nem is tudjuk elképzelni, milyen az, ha a boltok konganak az ürességtől, ha az éttermek zöme bezár, ha a város szinte összes szolgáltatása elérhetetlen, ezáltal mindenütt olyan, mintha a világvégén lennénk. Csak akkor érezzük, hogy baj van, amikor már a káosz kellős közepén vagyunk.

Ez a történet joggal kapta meg az Izlandi Női Irodalmi Díjat, elgondoltató, hasznos és tanulságos. Mindig fontosnak tartom, hogy a karakterek megfelelően ki legyenek dolgozva; a szerzőnek ebben segítséget nyújtott, hogy maga is újságíró, így nem volt probléma a főhős szerepébe bújnia. Nagyon szeretem, ahogy Björnsdóttir ír, itt minden mondatnak súlya és helye van. Nem tesz fölösleges köröket, pontosan és hűen ábrázol, én pedig hittem neki, bár nem feltétlenül szerettem azt a világot, amelybe betekinthettem, amelyben a könyv olvasása alatt élhettem. Mind tartalmilag, mind pedig külsejében is méltó helyet foglal el az izlandi irodalom legjobbjai mellett a könyvespolcokon.

http://ekultura.hu/2020/03/30/sigridur-hagalin-bjornsdo…

4 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!