VilágOlvasó – Ghána

Rovatgazda
!

Adinkra szimbólumok. Dekoratív funkciójuk mellett mindegyiknek saját jelentése is van Kép: ArtProf link

Egyre hűvösebb az idő, közelegnek a fagyok, úgyhogy ismét egy déli kiruccanásra invitállak titeket a kanapéról, a buszról vagy éppen a karosszékből (ki hol olvas). Ebben a hónapban úti célunk: Ghána!

Ghána az afrikai kontinens nyugati oldalán, az Atlanti-óceán partján, a Guineai-öböl mellett fekszik. Szomszédai Elefántcsontpart, Burkina Faso és Togo. Területe körülbelül 240 000 négyzetkilométer, lakossága pedig 31 millió fő körül mozog. Fővárosa Accra. Az afrikai országok túlnyomó többségéhez hasonlóan Ghána esetében sem beszélhetünk nemzetállamról: az ország területén számos nép osztozik, közülük a három legjelentősebb az akan, a mole-dagbon és az ewe nép. Hivatalos nyelve az angol, de emellett több mint 20 nemzeti nyelvet is számon tartanak.

Az ország az egykori Ghánai Birodalom után kapta a nevét, amely a mai Ghánától északnyugatra terült el, és az arabok az Arany Földjének nevezték. A szó egyébként harcos királyt jelent. A területet a középkorban különböző akan származású királyok uralták, akik már az 5. századtól kezdve megvetették a lábukat a mai Ghána területén. Az itt kialakult birodalmak közül a legismertebb, és a gyarmatosítást megelőző időszakban az egyik legbefolyásosabb az Asanti Birodalom volt, amely a 18. század elejétől a 20. század közepéig állt fenn. Történetéről ebben a videóban hallhattok bővebben (angol nyelven): https://www.youtube.com/watch….

Az akanok az európaiak közül elsőként a portugálokkal kezdtek kereskedni, akik a 15. században érkeztek az Aranypartra, és – talán nem túl meglepő módon – az aranykereskedelemre koncentráltak. A 16. század végére megjelentek a hollandok is, megalapítva a holland Aranypartot, és több erődöt elfoglaltak a portugáloktól. A következő évtizedekben a hollandokhoz csatlakoztak a svédek, a dánok és a norvégok, majd a németek, és megszaporodtak az Aranypart elnevezések is. A britek, a franciák, a portugálok és a hollandok az arany mellett rabszolgákkal is kereskedtek a környéken. Az aranykereskedelembe az angolok a 19. század végén szálltak be, megalapítva a Brit Aranypartot (amelyet más Aranypartok rovására hoztak létre). A britek közel egy évszázadnyi háborúskodás után tudták csak térdre kényszeríteni az Ashanti Birodalmat.

A britek vasutakat építettek, új növényeket hoztak be a mezőgazdaságba (közülük a kávé és a kakaó bizonyult a leggyümölcsözőbbnek), iskolákat építettek. Az ország mindkét világháborúban a britek oldalán vett részt, és Ghána a második világháború végére a leggazdagabb és oktatásügyileg legfejlettebb nyugati-afrikai állam volt. A nacionalista mozgalmak az 1950-es évekre erősödtek meg. Ghána függetlenségi mozgalmának egyik legfontosabb vezetője Kwame Nkrumah volt, akit ezen szerepe miatt letartóztattak és egy évre bebörtönöztek. A börtönből 1951-ben szabadult, amikor megválasztották parlamenti képviselőnek. Ghána 1957-ben vált függetlenné, első elnökének Nkrumah-t választották.

1966-ban Nkrumah távollétében a ghánai hadsereg puccs keretében átvette a hatalmat. Az ezt követő másfél évtizedben egymást váltották a különböző kormányok, míg végül Jerry John Rawlings 1981-es hatalomra jutása stabilizálta az ország helyzetét. Rawlings alatt megújították az alkotmányt, visszavezették a többpártrendszert, és sikerült a gazdaságot is stabilizálni. Ghána ma is stabil demokrácia, jelenlegi elnöke Nana Akufo-Addo.

@Trixi_Adzoa-nak köszönhetően rövid összefoglalót olvashatunk az ország hivatalos pénzneméről, a cediről:


Trixi_Adzoa P>!
Olvasmányban (f)eltűnt szavak

„Különös, hogy az embernek annyi cedi megy át a kezén, s mégsem ismeri a szagát igazában.”

    A cedi (ejtsd: szidi) Ghána hivatalos pénzneme 1965 óta, amikor is az angol font helyettesítésére vezették be 1 font = 2,4 cedi árfolyamon. Trixi megjegyzése: spoiler
    A cedi név a kaori kagyló akan nevéből származik. (Az akánok a legnagyobb nép Ghánában.) A kaori kagyló a 13. századtól az aranynál is megbecsültebb fizetőeszköz volt Nyugat-Afrikában. Trixi megjegyzése: spoiler
    Az infláció miatt a Cedi értéke 40 év alatt sokat csökkent, 2007-ben 1 US dollár már 9500 Cedit ért. A pénzforgalom megkönnyítésére a Ghánai Nemzeti Bank (Bank of Ghana) 2007. július 3-án új pénzt vezetett be úgy, hogy levágtak 4 nullát a Cedi névértékéből. Az új pénzt, megkülönböztetendő a régitől, Ghana Cedinek (GH¢) nevezték el. 2007. december 31-ig mindkét féle pénz egymás mellett volt használatban. 2008 január elsejétől azonban csak az új Cedi a hivatalos pénznem.

Az átváltás 10 000 ¢ = 1 GH¢ alapján történt. Az új pénz egysége hivatalosan 0,98 amerikai dollárt ért.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gh%C3%A1nai_cedi
|Ghána |backtotheroots

Kapcsolódó könyvek: Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg

Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg
!

Anansi, az akan népmesék egyik főszereplője
Kép: Biblioteca Juvenil Mayaguez link

Az akan nép Ghána lakosságának közel felét, a szomszédos Elefántcsontpart lakosságának pedig nagyjából a 40%-át adja. Nyelvük az akan, amelyet Ghána lakosságának több, mint 60%-a beszél. Az akanok jelenlegi tudásunk szerint a 11. században érkeztek Nyugat-Afrikába, valószínűleg a Szahara vidékéről. A 12. század században alapították meg a Bonoman királyságot, és ekkor kezdődött az aranybányászat által hozott gazdasági fellendülés is, amely a 12. és 13. században sok akant gazdaggá tett. A Bonoman Királyságot az Akwamu Birodalom, azt pedig a már ismertetett Ashanti Birodalom követte.

A 15. és 19. század között ők tartották a kezükben a régió aranybányáinak nagy részét, ebben az időszakban az egyik legbefolyásosabb afrikai nép volt. Gazdagságuk egy idő után bevonzotta az európai kereskedőket is: először a portugálok, majd a hollandok és a britek érkeztek meg. Az európaiak azonban nem csak arannyal kereskedtek: az akanok a szomszédos népektől rabolt rabszolgákat is eladtak nekik, ezzel fontos szerepet töltöttek be az transzatlanti rabszolga-kereskedelem működésében. Függetlenségüket ugyanakkor igyekeztek megőrizni, s hosszú időn keresztül sikerrel is jártak: az angol–ashanti háborúkban többször is legyőzték a briteket.

Az akanok mitológiája, hiedelmei és meséi viszonylag jól ismertek. Az egyik legismertebb akan mitológiai hős Anansi, a pókfiú, akiről @Véda-nak a pókok mitológiában betöltött szerepéről szóló karcában is olvashatunk egy kicsit: https://moly.hu/karcok/751159. Az afrikai „pókember” Neil Gaimant is megihlette, amint az már az Anansi fiúk címéből is látszik. Akan meséket Ghánából és Elefántcsontpartól Edythe Rance Haskett Some Gold, a Little Ivory című válogatásában olvashatunk, amelyről @Mesemondó írt rövid ajánlást: https://moly.hu/ertekelesek/3268084. Robert Sutherland Rattray Akan-Ashanti Folktales című gyűjteményében Ghána Ashanti és Kwawu régióiban gyűjtött akan meséket olvashatunk eredeti nyelven és rögtön angol fordításban is. Mivel a könyv telis-tele van Ananszi-mesékkel, nyilvánvaló, hogy rengeteg kedvencem akadt közöttük. Magáról a pók-tricksterről is sok minden kiderült: például, hogy miért kopasz, hogyan szerezte meg a furfangos Asót feleségül, vagy hogy miért fut a víz felszínén – írja @Mesemondó a blogján bővebben olvasható értékelésében:


Mesemondó I>!
Robert Sutherland Rattray (szerk.): Akan-Ashanti Folk-tales

Jó régi gyűjtemény, az előszó a 30-as években íródott, és még Aranypartként hivatkozik Ghánára. 75 mesét tartalmaz, mindegyiket az eredeti nyelven és angol tükörfordításban is. A meséket a szájhagyományból jegyezte le maga a gyűjtő, aki azt vallotta, hogy a helyieket megkérni, hogy írják le a meséiket, nem célravezető, mert sokszor pont azokat a szóbeli fordulatokat hagyják ki a leírásból, amitől érdekessé válik a beszélt nyelv. A kötethez bevezető tartozik, melyben néhány érdekes kérdést feszeget a szerző – az ashanti mesék eredetének kérdését; azt, hogy miért van közöttük sok vulgáris történet; és hogy miért használnak állatneveket (állatokat) emberi tulajdonságok ábrázolására. A meséket helyi művészek illusztrálták, akik először adták a fejüket mesék képi megjelenítésére, és a vonalrajzokon látszik, milyen lelkesen kísérleteztek a különféle alakokkal ( a szerző szerint még össze is vesztek, hogy Ananszit például milyen formában kéne lerajzolni, pókként-e vagy emberként).
A mesékről bővebben a blogon:
http://tarkabarka.blogspot.com/2019/08/ananszi-oshazaja…

!

A Fort St. Anthony Aximban, 1709-es nyomat
Kép: link

Gladys May Casely-Hayford ghánai születésű, de sierra leone-iként számontartott költő volt. Édesapja, Josephy Ephraim Casely-Hayford (más néven Ekra Agiman) újságíró, ügyvéd és politikai aktivista volt, a pán-afrikai nacionalizmus támogatója. Édesanyja, Adelaide Casely-Hayford tanító, író, feminista és aktivista volt, aki úttörő munkát végzett a sierra leone-i nők oktatásának történetében. Gladys May ilyen nem mindennapi családba született 1904-ben Aximban, a mai Ghána területén. Korán kiütközött a tehetsége: már gyerekként énekelt, táncolt és verseket írt. Az általános és a középiskolát az Aranyparton járta ki (szintén a mai Ghána területén), majd Wales-ben járt egyetemre. Tanulmányait nem fejezte be, hanem táncosként Berlinbe utazott egy jazz-zenekarral. 1932-ig maradt velük, ekkor visszatért Afrikába, és egy freetowni lányiskolában tanított afrikai folklórt és irodalmat. Élete nagy részét Sierra Leone-ban töltötte. 1950-ben hunyt el. Gladys May Casely-Hayford szenvedélyesen érvelt amellett, hogy az afrikaiak nem alsóbbrendű népek, és ez a téma itatja át verseit is. Egy önálló verses kötete jelent meg Take'Um So címmel 1948-ban. Magyarul a Hárs Ernő és Fekete Tibor által szerkesztett Fekete lángok: Nyugat- és Közép-Afrika költészete című válogatásban olvashatunk tőle. @Kek-nek köszönhetően olvashatjuk egy versét:


Kek P>!
Egy költő – egy vers

Gladys May Casely-Hayford:
A szolgálólány

A tálka, melyen étkem fölszolgálta,
Csiszolatlan fénylett, akár a szantálfa.
Rajta hevert habfehér húsú jó hal,
Aranyra pirítva, megszórva borssal.
Inni hozzá ízes pálmabort hozott,
Mi alvó fák mézes ajkáról csorog.
Ám kicsoda sejthetné meg, hogy nékem
Mennyi mindent hozott még a szemében?

(Keszthelyi Tibor fordítása) (233. oldal)
– - – - – - – - – - – - – - – -
Casely-Hayford, Gladys May (1904--1950) ghánai költőnő, Adelaide Casely-Hayford írónő lánya. Hazájában és Angliában folytatott tanulmányok után a húszas években táncosnő volt Berlinben, majd Freetownban (Sierra Leone) tanított haláláig egy lányiskolában. Költészetének hangja még a misszionáriusi neveltetés bélyegét viseli magán, de őszinte és magával ragadó. Önálló kötete: Take 'um so (Vedd, ahogy van, 1948)”

Kapcsolódó könyvek: Hárs Ernő – Keszthelyi Tibor (szerk.): Fekete lángok

Hárs Ernő – Keszthelyi Tibor (szerk.): Fekete lángok
!

Az Achimota College felavatása 1927-ben
Kép: link

Michael Dei-Anang 1909-ben született Mampong-Akwapimben. Ghána egyik legkiemelkedőbb intézményében, az Achimota College-ben tanult. Drámaíró és költő volt. Dolgozott Ghána első elnökével, dr. Kwame Nkrumah-val, 1966-ban Nkrumah megdöntésekor őt is bebörtönözték. Szabadulását követően az Egyesült Államokba költözött, és a brockporti főiskolán oktatott. 1978-ban hunyt el.
Műveiben fontos szerepet kapnak a ghánai mítoszok, hagyományok, különösen az akan kultúra. Magyarul szintén a Fekete lángok: Nyugat- és Közép-Afrika költészete című válogatásban olvashatjuk verseit. @Kek karcolta is az egyiket:


Kek P>!
Egy költő – egy vers

Michael Dei-Anang:
Éljünk békében

Ott hol az idő folyamait
Elposványosítják honi bajok, tusák,
És az ember önmaga ellen fordul,
Az élet megtébolyul
És tarka színhelyeit
Elcsúfítják és bemocskolják
A heves vér mélybarna foltjai.

Éljünk békében,
Mert mint zsupptetős kunyhóban
Itt lakunk;
A trópikus vihar hamar, túl hamar
Fújja majd el az emberi élet
Reszkető lángját –
Kalibáink roskatagon
A földre omlanak
És ott rohadoznak,
Minket meg, ocsmányul szétbomlókat
Azonosítanak majd –
A porral.

(Eörsi István fordítása) (239. oldal)
– - – - – - – - – - – - –
Dei-Anang, Michael Francis (1909--1977) ghánai költő és drámaíró.

Kapcsolódó könyvek: Hárs Ernő – Keszthelyi Tibor (szerk.): Fekete lángok

Hárs Ernő – Keszthelyi Tibor (szerk.): Fekete lángok
!

Az Achimota College épülete. Kép: link

Kofi Awoonor, teljes nevén George Kofi Nyidevu Awoonor-Williams 1935-ben született Whetában, 10 testvér közül a legidősebbként. Ő is az Achimota College-ben tanult, innen pedig a ghánai egyetemre ment, ahol 1960-ban diplomázott. Egyetemi évei alatt írta első verseskötetét, amelyet 1964-ben adtak ki. Ezt követően a londoni egyetemen hallgatott irodalmat. Angliai évei alatt több rádiójátékot is írt a BBC-nek, és ekkor kezdte a Kofi Awoonor nevet is használni. Az 1970-es évek elejét az Egyesült Államokban töltötte, ahol a Stony Brook Egyetemen tanított és tanult, 1972-ben szerezte meg a doktori fokozatot. Az Egyesült Államokban töltött évei alatt két regényt publikált, az egyiket This Earth, My Brother, a másikat pedig a Night of My Blood címmel. Regényeiben és verseiben is sokat merített népének, az ewe törzsnek a hagyományaiból. 1975-ben tért vissza Ghánába, ahol a Cape Coast Egyetem angol tanszékének az igazgatója lett. Egy darabig ő vezette a Ghána Film Társaságot, és részt vett a Ghánai Színház megalapításában. Hazatérését követően pár hónapon belül letartóztatták és tárgyalás nélkül bebörtönözték azzal a váddal, hogy segített egy katonának, akit a katonai rezsim megdöntésének kísérletével vádoltak. A börtönből való szabadulást követően politizálni kezdett. 1984 és 1988 közt Ghána brazíliai nagykövete volt, ezt követően pedig Kubában szolgált nagykövetként. 1990-től 1994-ig ő képviselte Ghánát az ENSZ-ben, ő felügyelte az apartheid-ellenes bizottságot. 2013-ban halt meg Kenyában, a Westgate bevásárlóközpontban történt terrortámadásban vesztette életét.

Magyarul tőle is a Fekete lángok: Nyugat- és Közép-Afrika költészete című válogatásban olvashatunk. Itt álljon tőle egy idézet @Kek-nek köszönhetően:


Kek P>!

Zogbesze Lisa így bánt velem,
így kerültem az erdő sűrűjébe,
visszatérnem lehetetlen,
továbbmennem szörnyű nehéz,
e világ dolgai mint a kaméleon-ganéj
amelybe beleléptem,
nem lehet letisztítani.

256. oldal [Kofi Awoonor: A bánat énekei I. -- fordította: Tótfalusi István] (in.: Ghána)

Hárs Ernő – Keszthelyi Tibor (szerk.): Fekete lángok Nyugat- és Közép-Afrika költészete

!

Sekondi-Takoradi ma is fontos ipari és kereskedelmi központ
Kép: Mac-Jordan Degadjor link

– Annyit beszélsz mindig a lopásról.
– Tudom, az nemzeti sport, de akkor is félek lopni – mondta a férfi.
(https://moly.hu/idezetek/615982, @pwz)

Ayi Kwei Armah 1939-ben született Sekondi-Takoradi kikötővárosában. 14 éves korától kezdve ő is az Achimota College-be járt, ami egyébként az első ghánai iskola volt, ahol a fiúk és lányok vegyes osztályokba járhattak. 1959-ben ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott, négy évet tanult egy massachusettsi iskolában. Ezt követően a Harvard Egyetemen szerzett diplomát szociológiából. Egy ideig Algériában dolgozott fordítóként, majd visszatért Ghánába, ahol a Ghána Tévénél kapott munkát szövegíróként, később pedig angol tanított. Ekkoriban kezdett el írni is, verseket és novellákat publikált.

Az 1960-as évek végén ismét útra kelt: Párizsban a Jeune Afrique magazin szerkesztője volt, majd az Egyesült Államokban szerzett diplomát kreatív írásból. Az 1970-es években Kelet-Afrikában (Tanzániában és Kenyában), illetve amerikai egyetemeken tanított. Az 1980-as évek óta Szenegálban él, ahol megalapította saját kiadóját, amely a Per Ankh névre hallgat.

Magyarul első regénye, A szépek még nem születtek meg jelent meg. Kegyetlen könyv. De nagyon jó könyv. És ha kicseréljük a díszleteket, máshol is játszódhatna ezen a földtekén. Például itt – írja @GTM (https://moly.hu/ertekelesek/2125656). @mandris szerint pedig a hibái ellenére is értékes könyvről van szó, a következőkben olvashatjuk, hogy miért:


mandris>!
Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg

Armah regénye az afrikai irodalom klasszikusa, az írót pedig az utószó olyan más írókkal említi, mint Chinua Achebe és Wole Soyinka. Utóbbihoz még nem tudok semmit hozzáfűzni, mert még nem olvastam tőle. Achebével viszont határozottan nem éreztem egy súlycsoportnak. Oké, talán az Örökké nyugtalanullal igen, de a Széthulló világ és az Arrow of God színvonalát szerintem nem éri el a regény.
Én elhiszem, hogy amikor ez megjelent 1968-ban – egyébként 8 évvel később, mint a hasonló témát feldolgozó Örökké nyugtalanul – akkor méltán számíthatott a világ érdeklődésére. Ghána volt Afrika első függetlenedő állama, és mint a többi állam esetében is, Ghána lakói is nagy reményekkel néztek a függetlenség és a szocializmus elé. Van ez így rendszerváltásokkal és szocializmussal is. Aztán persze a létező szocializmus ghánai változata sem hozta el a földi mennyországot, és a ghánai emberek csalódtak. Van ez így rendszerváltásokkal és a szocializmussal. A függetlenedés ugyanis nem járt az emberek egyenlősödésével, csak a fehér elit helyét átvette a hazai elit, akik azonban ugyanazt az életformát és életszínvonalat tekintették elérendő céljuknak, amit a gyarmati elit követett. Az élet nem lett jobb, csak most már nincs is kit jó lélekkel szidni, mert most már a sajátjaik csinálják a disznóságokat.
Ebben a közegben ismerhetjük meg „a férfit”, családját, barátait. A férfi vasúti alkalmazott, amely állás még tisztes megélhetést sem biztosít, a feleség által áhított életszínvonalat pedig főleg nem. Persze, lenne mód… ha értitek, mire gondolok… Persze, hogy értitek, mert ezekért a dolgokért nem kell Ghánáig menni. A férfi azonban idealista, és próbál szilárdan ragaszkodni az elveihez. De ebben a társadalomban ez, úgy tűnik, biztos út ahhoz, hogy mindenki hülye baleknak tartson, sőt, még úgy is gondolja, hogy rosszat akarsz nekik.
Armah regénye nagyon erős a lepusztultság, a romlás és bomlás bemutatásában. Talán túlságosan is. A regény ugyanis bővelkedik a szenny, illetve az emberi anyagcsere-folyamatok leírásában, ezért elolvasva az az érzésünk támadhat, hogy Ghána valójában egy jó nagy latrina. Ez pedig kétségtelenül hamis kép. Pedig nem csak ez van a regényben, hanem egy jó adag idealizmus, filozofálás arról, hogy mi a helyes, hogyan kellene működnie a világnak, és egy jó adag reménykedés. Valahogy mégis a szenny szembetűnőbb. Mindenesetre egyértelműen érződik a szerző kiábrándultsága az aktuális ghánai viszonyokból, a politikai rendszerből, a közszférát átható korrupcióból. A végén ugyan felcsillan némi optimizmus, de későn és kevés: hiába tudjuk, hogy a Szépek (csak) MÉG nem születtek meg, azért a regényből mégis leginkább a romlás, a kiábrándultság, a „bármi történjék is, úgyse lesz jobb” érzése marad meg bennünk.

!

Yaba Badoe The Jigsaw of Fire and Stars című könyvének borítója.

Yaba Badoe 1955-ben született Tamale városában. Már fiatalon az Egyesült Királyságba küldték tanulni, és diplomát is ott szerzett, a cambridge-i King’s College-ben. Egy darabig a ghánai külügyminisztériumban dolgozott, majd úgy döntött, hogy inkább újságírással szeretne foglalkozni. A BBC-nél kezdte gyakornokként, de dolgozott később az Egyesült Királyság több nagy tévécsatornájánál is rendezőként és gyártásvezetőként. Több könyvet is írt, melyek közül a fiataloknak szánt művek a legismertebbek.

The Secret of the Purple Lake című gyerekkönyve 2017-ben jelent meg. Öt novellát tartalmaz, melyeknek szereplői mind a világ különböző részein élnek (Thaiföldön, Európában, Ghánában), de valahogy mégis összefonódik a történetük. Igazi, hamisítatlan mesék ezek, amikben a főhősöknek mindenféle akadályokat leküzdve küldetést kell teljesíteniük. Van, akinek sikerül, és van, aki elbukik. (https://moly.hu/ertekelesek/3919286)

The Jigsaw of Fire and Stars című ifjúsági regénye jóval komolyabb témákra alapoz: az Afrikából érkező menekültek, a kiskorúak szexuális zaklatása és a drogfüggőség is mind központi szerepet kap a regényben.


Bori_L P>!
Yaba Badoe: A Jigsaw of Fire and Stars

Mielőtt úgy istenigazából belekezdenék az értékelésbe, muszáj megemlítenem, hogy ez az egyik leggyönyörűbb könyv a könyvtáramban. off

Nade, térjünk rá magára a könyvre.

Ez egy kemény olvasmány. Igen, ifjúsági, én mondjuk 14 éves kor felett ajánlanám (a főszereplő, Sante, ennyi idős), de akkor is úgy, hogy legyen a közelben felnőtt, akivel meg lehet beszélni a könyvet. Mert ez bizony nem eszképista fantasy (sőt, nem is annyira fantasy, inkább mondanám mágikus realistának), a történet kőkeményen a valóságban gyökerezik, és olyan témákat dolgoz fel, amiket sokan szeretnek figyelmen kívül hagyni, úgy mint: spoiler Nem teszi ezt annyira húsba vágóan, mint egynémely felnőtteknek szóló zsánerirodalmi mű, de ahhoz épp elég, hogy felnőttként is elszoruljon a torkom, felmenjen bennem a pumpa, és – ami talán a legfontosabb – kiváló beszélgetés-indító alapanyag.

spoiler
spoiler Sante tizennégy éves, és egy vándorcirkusz tagja. Akrobata és lovas, és a cirkusz a családja. Vakmerő, mint minden kamasz, és megkérdőjelezi a Felnőttek döntéseit és irányítását. Van néhány különleges képessége: lelki kapcsolatban áll egy hatalmas sassal, és eléggé úgy néz ki, hogy a szellemek világával is kapcsolatba tud lépni. De sem ő, sem a környezete nem tudja pontosan, hogy ez mit jelent.

Életének (második) fordulópontja akkor jön el, amikor a vándorcirkusz Cádizba érkezik, és Sante kiment a tengerből egy furcsa lányt, aki éppen öngyilkosságot próbált elkövetni. Sante, és a vándorcirkusz másik két kamasz tagja (Kobra és Macska) megpróbálják kibogozni a lány történetét, és ezzel nem csak magukat, hanem az egész csapatot is veszélybe sodorják. Egyszerűbb lenne, ha odébb állnának, de Sante megmakacsolja magát, miután kiderül, hogy ha végére jár Scarlet történetének, akkor a saját származásához is közelebb kerülhet.

Mondhatnám, hogy ez egy tipikus ifjúsági könyv, amiben csodálatos módon a végén minden a helyére kerül, senki nem sérül meg (nagyon), varázslatos módon előkerül egy hacker meg egy jó zsaru, amikor épp szükség van rájuk, és a fiatalok megmentik a napot. Lenne benne igazság. Mondhatnám azt is, hogy a könyv túlságosan a fiatalok lelkivilágára fókuszál, a komoly témákat pedig sokszor csak feldobálja, és nem bontja ki teljesen, és sok elvarratlan szár marad a végére. Ez sem lenne hazugság. De ha ezt nem egy dokumentumregényként olvasom, hanem egy fiataloknak íródott, fantasztikus köntösbe öltöztetett érzékenyítő könyvként, akkor ezek nálam elmennek. (Jó, az elvarratlan szálak meg a felvetett, de ki nem fejtett témák miatt jár a fél csillag mínusz). Szerintem fontos lenne, hogy több ehhez hasonló mű lásson napvilágot, ami mentén akár otthon, akár az iskolában el lehet kezdeni beszélgetni a műben feldobált témákról. Ráadásul Yaba Badoe írása gördülékeny és magával ragadó, nekem teljesen belopta magát a szívembe. Szerencsére már egy másik könyve is itt várja a polcon, hogy elkezdjem olvasni!

!

Nii Ayikwei Parkes
Kép: WorldLitToday link

Nii Ayikwei Parkes 1974-ben ghánai szülők gyermekeként az Egyesült Királyságban született, amíg a szülei ott tanultak. Pár évvel később költöztek vissza Ghánába. Parkes is az Achimotába járt, itt kezdett el ismerkedni az irodalom világával: 17 évesen az iskolai újság egyik szerkesztője lett, és Ghána első diákújságjának az egyik alapítója volt. Középiskolai tanulmányait befejezve visszatért az Egyesült Királyságba, ahol a Metropolitan Egyetemen tanult. Ma leginkább performanszairól híres, rendszeresen feltűnik a különféle verses fesztiválokon, bejárta Európát, Ghánát és az Egyesült Államokat is.

Parkes az Egyesült Királyság és Ghána közt ingázik: a szigetországban írással kapcsolatos foglalkozásokat tart, afrikai hazájában pedig alapítványt hozott létre, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az írást. Magyarul sajnos még nem jelent meg könyve, de Tail of the Blue Bird című regényéről, melyben összecsap a nyugati logika a helyi misztikummal, @Arianrhod ódákat zeng a molyoknak: Azt gondoltam először, mert rossz tapasztalataim voltak mindeddig, hogy az afrikaiak vagy állandóan a rabszolgaságról, gyarmatosítókról gyűlölködnek (mellesleg teljesen érthető okból), vagy a rasszizmusról szónokolnak, vagy a polgárháborús gyerekkatonákat siratják. … Nagyobbat már nem is tévedhettem volna!


Arianrhod>!
Nii Ayikwei Parkes: Tail of the Blue Bird

A világ legnagyobb disznósága, hogy már vége is a mesének! Tessék legközelebb – és minél hamarabb, azt mondom – hosszabbat írni, és tilos veszíteni a színvonalból! Értetted, Nii???

Ghánai regény, ki hallott már ilyet? Azt gondoltam először, mert rossz tapasztalataim voltak mindeddig, hogy az afrikaiak vagy állandóan a rabszolgaságról, gyarmatosítókról gyűlölködnek (mellesleg teljesen érthető okból), vagy a rasszizmusról szónokolnak, vagy a polgárháborús gyerekkatonákat siratják. Nagyon ódzkodom ezektől a témáktól, nem mintha nem volnék rájuk érzékeny, épp ellenkezőleg, talán inkább pont azért. Na, mondok, ez megint majd a szegény szerencsétlen megnyomorított ghánaiak életéről fog zokogni… Nagyobbat már nem is tévedhettem volna!

Ez a rendkívül dögös, jóképű, ébenszín bőrű szívtipró teljesen magába bolondított. Olyan műfajú első regényt írt, amiről így utólag sem tudom egész biztosan megmondani, hogy komolyan vegyem-e, vagy egy nagy durva vicc. Ha komoly, akkor ízig-vérig mágikus realista, ha vicc, akkor krimiparódia és társadalmi szatíra. Mivel nem tudom megállapítani, maradjunk abban, hogy olyan remekmű, ami mindez együttvéve, ráadásul olyan szerzőtől, aki több verseskötet és gyerekkönyv után először próbálkozott regénnyel. És sajnos azóta még nem tette ezt újra.

A mi kedves és kihasznált főszereplőnk Angliában tanulta ki a törvényszéki orvosszakértőséget. Ám a ghánai rendőrség nem tart igényt a szakértelmére mindaddig, amíg valami furcsa bűntény nem történik egy eldugott kis törzsi településen. Ekkor viszont a mi Kayonkat a rendőrség egyszerűen elrabolja, és nyomozásra kényszeríti. A falu öregjei és a varázsló viszont magának akarja az ifjú orvost, mert a varázslónak nem akad alkalmas utódja. Fenomenális, ahogy a két párt próbálkozik megnyerni vagy kényszeríteni a fiatalembert, ahol a korrupt modern államot és önző érdekeket a rendőrség, az ősi életmódot és erkölcsöt, az ősök szellemét pedig a falu vénjei képviselik. Gondolom, nem kétséges, én melyiküknek drukkoltam! De azt nem árulom el, győztünk-e…

Viszont én mindenképp nyertem, hogy elolvastam ezt a kabarétréfának is beillő virtuskodást, mert számtalan finomságos ghánai ételre vágyakozom azóta is, és nagyon szívesen magamhoz vennék jelenleg egy kivájt töknyi pálmabort, lehetőleg varázslói mágikus cseppekkel fölturbósítva. De nagy kedvem volna sétát tenni a rengetegben is, és megszemlélni a színes madarakat és különös állatokat. Nem tudom, van-e még remény, hogy egyszer eljussak Ghánába, de ha igen, akkor ott is maradok!

3 hozzászólás
!

Yaa Gyasi
Kép: Bank Square Books link

Ez a történelem problémája. Nem tudhatjuk, mert nem voltunk ott, hogy mi magunk lássuk, halljuk, tapasztaljuk. Mások szavaira kell hagyatkoznunk. Azokéra, akik jelen voltak a régi időkben, és elmesélték a gyermekeiknek, hogy tudjanak róla, a gyermekek meg elmesélhették a saját gyermekeiknek. És így tovább. No de egyszerre az egymásnak ellentmondó történetekhez jutottunk. (https://moly.hu/idezetek/1232140, @Trixi)

Yaa Gyasi 1989-ben született Mampongban. Két éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba költöztek, hogy az apja be tudja fejezni a doktori képzést az Ohio Állami Egyetemen. 10 éves korától kezdve Gyasit Alabamában nevelték. Gyerekként kezdett írni, és Toni Morrison egyik könyvének hatására, 17 éves korában döntötte el, hogy író lesz. Angol nyelvből szerzett alap- és kreatív írásból mesterdiplomát.

Első regényét, a magyarul is megjelent Hazatérést 2009-es ghánai útja ihlette, amely első látogatása volt az országba, mióta kisgyerekként elköltözött. A könyv 2015-ben jelent meg, hazánkban 2017-ben adták ki. Ebben a hónapban ezt a könyvet ajánlom a Merítés összesített listájára off. A regény egy ghánai család hét generációjának sorsát követi végig: a család egyik ága Afrikában maradt, a másik pedig az Egyesült Államokba került. Van köztük falufőnök, rabszolga -kereskedő, őrült, gyapotot szedő rabszolga, szénbányász, kábítószer-függő és tanár is. Őszintén szólva elég súlyos könyv, és nem csupán a ghánaiak, majd a már amerikaiak történetét mutatja be, de azt is, mennyire komplex szálak köthetnek minket a származásunkhoz – írja @hellodorie (https://moly.hu/ertekelesek/3337115). A könyv magával ragadott, éjjel fesztivál után hazatérve is olvastam, reggel is keltem vele, sőt álmodtam róla, ott voltam én is. @Nikolett0907-et is magával ragadta a könyv: Ez a regény egy nagy ívű családregény, mely megrázott, felháborított, felpofozott, és amikor már csak a könnyeim hullottak, értettem meg a lényeget, ez csak egy „csokor” ember a világból, hogy csak apró részletét ismerhettem meg, hisz megannyi kegyetlen emberi sors létezik és létezett. (https://moly.hu/ertekelesek/3568758). Hasonló érzéseket fogalmazott meg @senhorita is, aki eredetileg csak egy kihívás miatt vette kézbe a könyvet:


senhorita>!
Yaa Gyasi: Hazatérés

Különösebb elvárások nélkül kezdtem el olvasni, igazából a fülszövegre sem emlékeztem, csak kihívás miatt választottam ezt a könyvet.
Ezúttal Fekete-Afrikába, Ghánába utaztam. Az 1760-as évek elején egy lány történetével kezdődött a sztori és 200 évig tartott több generációt átívelve (2 ág, 8 generáció), különféle politikai berendezkedést megtapasztalt, hányattatott sorsú családok életét bemutatva. Egy család két ágának hosszú szomorú története, aminek egyik ága megtapasztalta a ghánai sorsot, a másik pedig rabszolgaként megérkezett Amerikába.
Tetszett, hogy annyi sorssal találkoztam, de nem az a sors, ami nekik jutott. Beleláthattam a fanti, ashanti törzsi hagyományoktól átszőtt falusi kultúrákba, hogy milyen lehetett nőnek lenni abban a világban. Mennyit ért egy ember élete. Aztán párhuzamosan kaptam ízelítőt a rabszolgasorsból, a szabad világból, ahol mindent szabadott a fehéreknek. Ilyenkor őszintén örülök, hogy nem vagyok amerikai és a kollektív bűntudat nem gyötör, bár ez sem igaz, mert tudom, hogy bár független, szabad ország lett Ghána, de Európa, Amerika, Japán elektronikai hulladéka odamegy és még sokféleképpen kihasználjuk a szegényebb országokat. Nem szabad. Az csak egy illúzió. Egy szegény sohasem lehet független és szabad, az mindig a többi hatalomtól függ.
A könyv magával ragadott, éjjel fesztivál után hazatérve is olvastam, reggel is keltem vele, sőt álmodtam róla, ott voltam én is. A vége elég amcsis lett, de annyi szenvedés után elnézhető. Sajnáltam, hogy egy-egy szereplőtől nem tudtam elköszönni, nem tudtam, mi lett a vele, főleg akiket igazán megkedveltem vagy csak érdekelt, azért tényleg sok főszereplős történet ez.

!

Színes afrikai textilek
Kép: Alexander Sarlay link

Ghána ugyan messze van, és nem sok magyarra fordított művel büszkélkedhet, de szerencsére néhány lelkes molynak köszönhetően ebben a hónapban sem maradunk kulturális kitekintő nélkül!

@hellodorie karcának köszönhetően megnézhetjük a korábban Yaa Gyasi könyvének egyik fontos helyszínét, a Cape Coast-i erődöt: https://moly.hu/karcok/1319273, @Babramorgó pedig az Elmina rabszolgaerődöt mutatja meg nekünk egy 1670-es rézmetszeten: https://moly.hu/karcok/969109. A ghánai gasztronómia fufu nevű eledele @Trixi_Adzoa és @Arianrhod molyot is megihlette a karcírásra: https://moly.hu/karcok/870679 és https://moly.hu/karcok/1264222. @Trixi_Adzoa |backtotheroots sorozatának köszönhetően pedig betekintést nyerhetünk a ghánai kultúra több részébe is. Írt a kente anyagról: https://moly.hu/karcok/867570 (ehhez saját története is van: https://moly.hu/karcok/868028), illetve a ghánai nevekről:


Trixi_Adzoa P>!
Olvasmányban (f)eltűnt szavak

    „Kofi Billy a szerencsések egyike volt, olyan munkára emelték ki, mely nagyon is kegyetlen a fehér ember kezének.”

Bár nem kifejezetten egy szó jelentését kerestem, de eszembe jutott, hogy szívesen megosztanám veletek a ghánai nevekről szerzett ismereteimet. Amit apukámtól tudok, az az, hogy 2-nél több gyerek esetén biztosan sorszámozzák a gyerekeket, illetve a gyerekek megkapják a születésük napjához kapcsolódó fiú v. lány nevet is. Pl. apukám pénteken született fiú Kofi*, és 10-dik gyerek Bedu. Ha én Ghánában születtem volna – első gyerekként – sorszámot nem kaptam volna vagy ha mégis, akkor Dedei, de hétfőn született lányként Adzoa lettem volna. Ezek az Akan népcsoport által képzett nevek, amelyek széles körben elterjedtek Ghánában, Togóban és Elefántcsontparton. Ugyan apukám az Ewe népcsoport tagja, mégis használták az Akan neveket.
A fentieken túl egyéb jelentéssel rendelkező neveket is szoktak adni a gyerekeknek, amelyek lehetnek akár unisex nevek is. A gyermek nemét a többi keresztneve úgyis meghatározza. Egy-két példa: Edem = Isten kiválasztott spoiler, Mawusi = Isten kezében, Enyonam = jó nekem, Afreya = boldog időszakban született stb. Ezek a nevek mind az Ewe népcsoporttól származnak, de a többi népcsoport is hasonlóakat használ.

Segítségképpen készítettem egy táblázatot ld. csatolt kép, amely a hét napjai és a születési sorrend szerinti neveket, és annak változatait** tartalmazza.
Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Akan_names és az apukám :-)

*Igen, Kofi Annan is pénteken született fiú ;-)
** Nem minden változatot tartalmaz a táblázat. Pl. az én nevem írásmódját Adzoa nem tartalmazza, továbbá biztosan tudom, hogy a pénteken született lánynak van Effi változata is :-)
|Ghána |backtotheroots

Kapcsolódó könyvek: Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg

Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg
17 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!