VilágOlvasó – Bosznia-Hercegovina

Rovatgazda
!

A múlt havi szerbiai helyszín után (https://moly.hu/merites-rovatok/vilagolvaso-szerbia) ezúttal a nyugati szomszéd, a kb. 3,5 millió lakosú Bosznia-Hercegovina következik, amely 1992. április 5-én vált függetlenné. A 2017. áprilisi Merítés tehát a huszonöt éves évforduló előtt is tiszteleg, amikor a boszniai irodalmat tárgyalja.

Az országon belüli szerb, bosnyák és horvát etnikum között fennálló ellentétek 1992-ben a jugoszláv utódállamok térségének legvéresebb háborújához vezettek. A délszláv háborút lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés következtében jött létre a közigazgatásilag egységes Szerb Köztársaság mellett a nagyjából ugyanakkora területen fekvő Boszniai-hercegovinai Föderáció. A bosnyák–horvát föderáció néven is emlegetett állam bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll. Fővárosa Szarajevó.

A többnemzetiségű térség egyben többvallású is, a katolikus, az ortodox (pravoszláv) és a muzulmán kultúrát egyaránt reprezentálja. A fenti fotó jól mutatja ezt a vallási különbözőséget: a boszniai Bosanska Krupa városában egymás közelében található a katolikus templom, a minaret és a szerb ortodox templom.

*
Bosznia-Hercegovina irodalmát elsősorban a Nobel-díjas Ivo Andrić (1892–1975) munkássága teszi híressé. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó boszniai Travnikban, pontosabban a mellette fekvő, Dolac nevű kisfaluban született. Nemzetiségét a különféle lexikonok, életrajzok többféleképpen adják meg: boszniai származású jugoszlávként, bosnyákként, horvátként, valamint szerbként.

Mint boszniai katolikus család sarja pályafutása legelején horvát nyelven írt, ez azonban műveinek csak töredékére érvényes. Később szerbül alkotott. Hitt a délszláv népek közös államának eszméjében. Az egységes Jugoszlávia polgáraként többször szerbnek vallotta magát, és munkásságát a szerb irodalomhoz kötötte.

Kétéves korától – édesapja halála után – nagynénjénél nevelkedett a kelet-boszniai Višegrad városában. Itt játszódik a Híd a Drinán (1945) című regénye. Ezért a művéért kapta meg az irodalmi Nobel-díjat 1961-ben.

A regény négy évszázad történéseit foglalja magába. A Drina partján, magas hegyek tövében elterülő Višegradban játszódik, középpontjában az 1500-as években épült Szokoli Mehmed pasa hídjával. A híd keletkezésének a mozzanatai fogják keretbe az eseményeket és az emberi sorsok alakulását. A 16. századtól 1914-ig, a híd felrobbantásáig ismerjük meg Szerbia és Bosznia népeinek, az ott élő családoknak az életét. A négy évszázad alatt nemzedékek váltják egymást, minden változik, csak a híd örök és az alatta zúgó Drina folyó. Szerbek, törökök, osztrákok, magyarok és zsidók sorsa fonódik össze.

Kedvcsinálóul álljon itt @mcgregor értékelése:


>!
mcgregor
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Ivo Andric műve néprajzi elemeket is felvonultató helytörténeti regényfolyam. Valójában egy kronologikus rendbe illesztett novellafüzér, sajátos kortörténeti elmélkedésekkel, amely regénynek álcázza magát. Ez persze semmit sem von le az értékéből. Sőt. Bosznia valódi olvasztótégely volt hosszú idők óta. A Híd a Drinán egy lokálpatrióta író vers nélküli éneke erről a vidékről. Néha még a dallamot is hallani véljük.
Ez a mű sok szempontból olyan mint egy impresszionista festmény. Nem szabad túl közel lépni, mert a színek összefolynak és szétválnak, csak néhány lépésről adja ki a tájat, az optikai keveredés révén. Látens cselekménynélküliségét ezért nem érdemes számon kérni rajta. Lírikus epika ez, amely úgy ad át érzéseket, korhangulatot és a sajátos multietnikus balkáni lokalitás szívritmusát, hogy nem a cselekménnyel vezet minket. Emiatt talán nehezebb olvasni, mert füstszerű, nehezen megfogható; mégis hagy lenyomatokat maga után. Meglepően könnyedén fest néhány ecsetvonással rendkívül élő karaktereket, akiket aztán (és ez megint csak a cselekménynélküliségből és anekdotikus jellegéből fakad) néhány oldallal később egyszerűen elhagy, elejt. Maximum néhány későbbi történetfüzérben esik róluk újra könnyed és múló utalás, ez azonban csak a körforgás, az ismétlődés érzékeltetése céljából van. Az anekdotikusság csattanója és tömörsége (valamint bölcsessége) ugyanis csak akkor tud érvényesülni, ha szereplői sorsuk emblematikussága, szimbólumrendszere által tudnak ábrázolni egy-egy drámai helyzetet; túlmutatnak önmagukon. Ha tetszik: nem a személyük a fontos. Így nem tudnak és nem is akarnak tartós szereplői maradni ennek a balkáni eposznak, amelynek központi képe, hogy nemzedékek jönnek és mennek, de a híd és a város marad. Néha változik, mégis maradandóbb, mint az életüket helyenként kisvárosias drámák, viszályok közepette és pipafüstbe burkolózva élő lakói. Akik egyébként ennek ellenére is a valódi szereplői a könyvnek.
És itt el is érkezünk egy másik igen lényeges ponthoz: a ritmushoz. Ami ugyancsak egyedülállóvá teszi a művet, hogy milyen rendkívüli mértékben képes visszaadni ennek az alapvetően csöndes és nyugodt településnek a kisszerű és bukolikusan egyszerű életét. A dolgok folyása lassú, ha birodalmak jönnek és mennek is, ha meg is változik, hogy milyen uralom alatt élik a lakói az életüket (a Balkánról lévén szó ez viszonylag gyakori esemény), az élet hömpölyögve, kitartóan, de sietség nélkül halad előre.
Szintén egyedi az a mód, ahogy a neologizmusok hagyománnyal való összebékítésének folyamatát bemutatja Andric egy alapvetően atavisztikus és hagyománytisztelő közegben. Mindez egy olyan vidéken, ahol az alkalmazkodás az újhoz a szükségszerűsége mellett néha keserű kényszer is volt.
Talán azt lehetne felróni a könyvnek, hogy ez a füstpróza helyenként túlságosan is elidőzik önmaga gyönyörködtetésére egy-egy laposabb epizódnál is. Ezen gyengéje nélkül hatásosabb és élvezetesebb lenne ez az egyébként sem a nagyközönség számára íródott regény.

5 hozzászólás
!

Szokoli Mehmed pasa-híd a Drina-parti Višegrad mellett

A Híd a Drinán mellett szintén 1945-ben jelent meg még egy nagy hatású történelmi regénye – mindkettő szerepel az 1001-es könyvlistán is –, a Vezírek és konzulok, alcíme (eredeti címe alapján): Travniki krónika. Másik magyarra fordított kiadása a Vihar a völgy felett címet viseli.

A könyv @rakétaember egyik kedvence:


>!
rakétaember
Ivo Andrić: Vezírek és konzulok

Poussière humaine.
Mind azok vagyok, üldözöttek, nyugvópont nélkül kerengők. Tépelődők, őrlődők, mert tudjuk – egyetlen dolog az, ami képes szigorral fegyelmezni minket: a felelősség. Minden más rossz irányba húz, egyetlen biztos pont létezik a relatív világban, az pedig a felelősség terhe, ami miatt naponta kell kettétépni önmagunk.
a nemzedékek váltják egymást, akik állandó megcsalatás közepette vándorolnak

!

Ivo Andrić

A Kelet és a Nyugat találkozásának évszázados drámája, a két világ között őrlődő balkáni ember tragikuma rajzolódik ki Ivo Andrić elbeszéléseiben is. A Magyar Musztafa című válogatást @pwz (https://moly.hu/ertekelesek/1162059) és @Arianrhod egyaránt ötcsillagosra értékelte:


>!
Arianrhod MP
Ivo Andrić: Magyar Musztafa

Ivo Andrić: Magyar Musztafa Három elbeszélés a török világból

Három történelmi témájú elbeszélés, az is lehetne a címe: Török világ Boszniában. Véres, durva, kegyetlen képek, nyomasztó történetek, az én romantikusabb álomvilágomtól nagyon távol áll ez a stílus, viszont lehengerlő az az erő, a kristálytiszta látásmód, amivel közvetíti az író a mondanivalóját. Mindhárom történet borzasztó, és mindhárom fantasztikusan megrendítő. Annyira szép és míves a stílusa, hogy nem lehet nem értékelni, még ha nem is áll az olvasóhoz közel az a világ, amelybe betekint a könyv által.

Talán az az egyik fegyvere, hogy a borzalmakat ridegen, hideg fejjel, távolságtartóan adja át, nem bújik bele sem az áldozatok, sem a gyilkosok bőrébe. Még a címadó novella lelkiismeret-furdallástól gyötört, bomlott elméjű tömeggyilkosa is kezelhető, mert nem cincálja szét a lelkét, és nem kell a rémképei közé sűrűn tekintenünk. Néhány villanásnyi momentum a rémisztő álmaiba épp elég, hogy megértsük, mi és miért történik vele. A második novella volt a legkedvesebb nekem, az ártatlanul bebörtönzött szerzetes élményei a török börtönben, a társakkal való viszonya, és barátsága a különös görög rabbal, aki egy szomorú sorsú trónfosztott török herceg reinkarnációjának hiszi magát. A harmadik mese tényleg mese, a leigázott és megfélemlített tömeg forrongó gyűlölete, ami alkalmatlan áldozaton tölti ki a mérgét, mert nem mer lázadni a valós ellenség ellen. Mindhárom esetben a Sors szolgáltat igazságot, mert a gyáva ember nem képes.

Nagyon jó alapvetés volt a Kazár szótárhoz, sok olyan gondolatot megértettem Pavic könyvében, amit e nélkül nem biztos, hogy fogtam volna. Megérte olvasni!

!

Tuzla – Szökőkút és mecset az óvárosban (A fotók belekattintással nagyíthatók!)

Meša Selimović (születési nevén Mehmed Selimović) a boszniai Tuzlában, még az Osztrák–Magyar Monarchia területén született (élt: 1910–1982). Az eredetileg muszlim bosnyák író – Ivo Andrićhoz hasonlóan – szintén „önjelölt” szerb. Apai ősei a híres montenegrói-hercegovinai Drobnjak klánhoz tartoztak.

A dervis és a halál (1966) című regényét a második világháború utáni Jugoszlávia egyik legfontosabb irodalmi alkotásának tartják. Számos nyelvre lefordították, több irodalmi díjjal tüntették ki. Az 1001-es listába szintén beválogatták (Peter Boxall (szerk.): 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz, https://moly.hu/listak/1001-konyv-magyarul-mas-nyelveken).

@Timár_Krisztina veszedelmesen jól megírt, nagy könyvnek tartja:


>!
Timár_Krisztina ISMP
Meša Selimović: A dervis és a halál

Határozottan nem tetszett, pedig van ereje, nem is kicsi. Veszedelmesen jól megírt könyv. „Nagy könyv”, minden értelemben. Húszéves koromban rosszul lettem volna tőle, úgyhogy azt komoly haladásként könyvelem el, hogy mostanra eljutottam a „határozottan nem tetszett” szintre.
Egy boldogtalan ember küszködése egy nem embernek való, sajnos ismerős világban. Jól tettem, hogy egy egész más jellegű (ismeretterjesztő) könyvvel párhuzamosan olvastam, mert ez az a fajta könyv, amelynek a végére a jámbor olvasó az egész emberiségtől meg tud undorodni. Annál is inkább, mert semmi meglepő nem történik a regényben. Maximum a jó cselekedetek, na, azoktól tényleg elkerekedett néha a szemem. Főleg, mikor véletlenül sikerültek is.

Spoiler nélkül a cselekményről nem tudok beszélni. Legyen elég annyi, hogy kérlelhetetlen logikával van felépítve, minden apróság megtalálja benne a helyét – amint az egy diktatúrában történni szokott –, ami azért 450 oldalon keresztül nem kis művészet.
Történelmi regényként íródott, de látványosan csak azért így, hogy a hatvanas évek jugoszláv cenzora ne találjon rajta fogást. Különben talán éppen ettől jó. Lebeg az időben: az évszázad talán a XVIII. század, talán egy másik, mindenesetre Bosznia még az Oszmán Birodalom része, de már vannak utcai lámpák. A tér is elcsúszik az olvasó elől: talán Szarajevó, talán nem. Egy kisváros, ahol van kolostor, bíróság, kereskedőnegyed meg börtön. Meg hivatal. Jézusom. A Kafka regényeinek hátteréül szolgáló, szürreális-bonyolultan embertelen osztrák-magyar hivatali rendszertől annyiban különbözik a boszniai oszmán-török hivatali rendszer, hogy bosnyákul meg törökül beszélnek benne. Mindenki figyel, mindenkit figyelnek, a rossz szándék terjed, a jó szándékot – ez a legfájdalmasabb – lenyeli és megemészti a rendszer, a büntetés gyors, az igazság körülbelül olyan lassú, mint amikor az ember álmában futni szeretne az üldözői elől, de kiderül, hogy ólomból van a lába. Az ostobaság mindent legyőz, kegyelmet pedig nem adnak, mert az unalmas.
Nem kétlem, hogy ilyenek voltak az Oszmán Birodalom hivatalai, de azt se, hogy akadt ilyen más korban és kultúrában is. Nem is kell hozzá messzire menni.

…és minden cselekedetet mérlegre tesznek. Az elbeszélő saját magát is, sőt magát a leginkább. Éppen úgy, ahogy Kafka regényeiben; még a stílus is hasonló: szinte anyagszerűen kemény, mintha – de most komolyan! – egy darabokra tört fogkefét forgatnék a számban, és meg kellene próbálnom lenyelni. Ahmed sejk a legkisebb tettét, gondolatát, már a gondolatai kiindulópontjául szolgáló szándékot is kegyetlenül erős rivaldafénybe állítja és szétszedi. Elevenen boncolja saját magát. Az őszinteségére nem lehet panasz, csak éppen ez nem megoldás semmire.
Amúgy nem valami különleges ember: se nem túl okos, se nem túl buta, se nem angyal, se nem ördög – átlagember szegényke, olyan, mint te vagy én –, akinek annyi lenne a feladata, hogy a testvérén segítsen, de elszánja magát, hogy márpedig ő pap, neki ennél több a feladata, ő a világot fogja megváltani. De sajnos hiányzik belőle az a vidám, felelőtlen, őrülten világfelfordító erő, amellyel megbolondítaná a környezetét.
Ő végtelenül komoly és szomorú. A könyv is az. Tele éjszakával, baljós sötétséggel és krétaszínű, kísérteties holdfénypászmákkal.

Utóirat: A negyvenes évektől a kilencvenes évekig terjedő időszak könyvtermésében párját ritkítja A dervis és a halál. Azaz: még ilyen trehányul megcsinált könyvet!… Olyan elütések vannak benne, hogy „élet” helyett „étel” meg fordítva. Máskor még durvább a hiba: időnként nincs a mondatnak alanya meg állítmánya. Hol járt a korrektor esze?!

>!
Európa, Budapest, 1968
450 oldal · keménytáblás · Fordította: Csuka Zoltán
16 hozzászólás
!

Meša Selimović: Az erőd és foglya eredeti kiadásának borítója

Meša Selimović másik alkotása, Az erőd és foglya (1970) Szarajevóban és Bosznia regényes tájain játszódik a 18. században. Egy közösség életének, magatartásának különösségeit ábrázolja egy keletiesen tarka világban.

@Jesper_Olsen így vélekedik a könyvről:


>!
Jesper_Olsen 
Meša Selimović: Az erőd és foglya

Annak idején egy hétig töltöttem e könyv hőseivel (Ahmet Sabo, Sehaga Soco, Osman Vuk, Avdaga szerdár, Mahmut Neretljak, Tijana, Mula Ibrahim, stb.) az estéket, bölcs gondolatokkal gazdagodva és megállapítva, hogy bár a helyszín és a történések időpontja „egzotikus”, az emberi élet fő kérdései, problémái mindenhol/mindig ugyanazok. Időről időre érdemes újraolvasni ezt a könyvet (is)…

!

Branko Ćopić és emlékműve (Banja Luka)

Branko Ćopić (1915–1984) boszniai szerb író az osztrák–magyar monarchiabeli Hašani faluban született, a mai Bosznia-Hercegovina nyugati részén. Partizánként harcolt a második világháborúban, azt követően pedig írásaiból élt Belgrádban. 1984-ben öngyilkosságot követett el, leugrott a Belgrád központjában található Branko hídról. A hidat egyébként nem Ćopić, hanem Branko Radičević, szerb romantikus költő után nevezték el.

Ismerős a völgyszorosból című kötetének elbeszélései partizán-, valamint boszniai parasztokról szóló történetek. A könyvet @Ezüst elemzi:


>!
Ezüst P
Branko Csopics: Ismerős a völgyszorosból

No kérem, lassan kiderül, mi hiányzott a háborús sztorik frontján: hát a délszláv partizánok kalandjai! Igaz, az Ismerős a völgyszorosból egy gyűjteményes kötet, így nem kizárólag partizánhistóriák vannak benne. Nagyjából a negyede árkádiai idillről mesél, amolyan mezőn angyali mosollyal, lassított felvételben futós pillanatokról, de giccsnek nyoma sincs: már másodszor győznek meg róla, hogy az Una partján békeidőben csodálatos dolgok történnek. (Csopics meg jól tud ezekről a csodákról írni.) Szóval ha az apróbb emberi sorsfordulóktól kissé verejtékezni kezd is az olvasó tenyere, eleinte még nem történnek vad dolgok, a háború témája viszonylag lassacskán szivárog be a képbe. Bár nem mondanám, hogy ez a „kicsit ebből, kicsit abból” feltétlenül használ az olvasmányélménynek (inkább adtak volna ki két önálló alkotást, egyet a békeidőben született, egyet meg a háborús írások közül), arra mindenképp jó, hogy lássuk a békés hétköznapok értékes pillanatait, amik aztán mind odavesznek a háború kirobbanásával.

És hogy milyenek az itteni partizánok? Egyrészt persze nagyon hasonlítanak az orosz srácokra, hasonlóképp elszántak, hősiesek, bátrak, tehát hozzák a kötelező, néha kicsit klisés formát. Másrészt viszont annyi élet és szilajság van bennük, hogy a kollégák csak leshetnek. Néha még a tulajdon cimborájuknak is nekifeszülnek (ha másképp nem, hát szóban, de ott aztán nincs kegyelem), büszkék, kissé könnyen sértődnek, de a pokolba is fejest ugranának azért, akit kedvelnek. Ráadásul általában annyira jól néznek ki, hogy kénytelen vagyok azt feltételezni, Csopics, jól tudván, mi kell a nőnek, nagyfokú tudatossággal formázta meg a szépfiúkat, ezzel is a rajongótábor női oldalának erősítését célozva. Gavrán parancsnok például olyan szemtelenül csinos és olyan megrendítően áll neki, ahogy az élet viharai tépázzák, hogy az ilyet egész egyszerűen már büntetni kéne. Annak idején egy kedves barátnőmmel kórusban sóhajtozva fejtegettük, mennyire felkavaró egy vérző ajkú és/vagy sebhelyes arcú férfi. Erre nem megjelenik Gavrán egy igazán finom vonalú kis sebecskével a homlokán? Tán mondanom sem kell, a Gavrán és a koszovói lányka című elbeszélés a kedvencem. (Teszem hozzá, a kötet illusztrátorát meg úgy tűnik, a koszovói lányka ihlette meg, ugyanis egész véletlenül pont azt a jelenetet ábrázolta, ahol Gavrán szerelme anyaszült meztelenül fürdik a patakban. Természetesen minden részlet kellően kidolgozott; ha szegény Gavrán csak fele ennyit és fele ilyen közelről látott volna az éj sötétjében, bizonnyal menten elsül a fegyvere.)

Szerencsére, bár a történetek fele rosszul végződik, a másik felük kevésbé kíméletlen az emberi pszichével, és az utolsó pillanatban megengedi a biztató zárást, vagy legalábbis kicsit nyitva hagyja az elbeszélés végét, így boldogan kapaszkodhatunk abba a negyed szalmaszálba, amit a néha homályos befejezés kínál. Mi több, akad számos újszerű csavar, melyek még annak is okozhatnak kisebb-nagyobb meglepetéseket, aki a sokadik elbeszélést olvassa második világháborús témában.

Apró zárógondolat: Komolyan érdemes lenne valamiféle gyűjteményt fabrikálni a korabeli utószavakból, ezekben ugyanis szinte minden fordítónál elpattan valami, és hirtelen, meglátván, hogy a kötet ezen fejezetébe végre a saját (vagy szájukba rágott) gondolatok is beférnek, olyan értekezéseket rittyentenek izmus és az adott irodalmi mű kapcsolatáról, hogy az ember nem győz hatalmas hátasokat dobni. Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy az itteniben is a szokásos lenyűgöző elszántsággal igyekeznek feltárni a nagy igazságokat. Naná.

!

Dževad Karahasan (1953) bosnyák regény- és drámaíró, esszéista, kritikus, a jelenkori boszniai irodalom külföldön is elismert és legtöbbet fordított szerzője. A bosznia-hercegovinai (akkor még jugoszláviai) Duvnoban született. 1993-ig Szarajevóban élt és dolgozott, de a háború miatt Németországba költözött. Ma Grazban és Szarajevóban lakik.

Első regénye, a Keleti díván 1989-ben jelent meg. Az ezer évvel ezelőtti perzsa-arab világban játszódik. Hősei létező történelmi figurák, egyes események valóban megtörténtek, de ezeket misztikus, mágikus elemek szövik át. Három bűnügyi és egyben szerelmi történet, sőt esszé az etikáról, valamint tanulmány az iszlám kultúra misztikus vonulatáról.

@pwz és @Mandragoria (https://moly.hu/ertekelesek/2128833) ajánlják a művet.


>!
pwz ISP
Dževad Karahasan: Keleti díván

Misztikum és mágikus realizmus, mindezt egy Németországban élő bosnyák írónak az Ezeregyéjszaka történeteit továbbgondoló írásában, ebben itt, találhatja meg az olvasó! Agatha Christie-rajongó vagy? Szereted a különleges bűnügyeket? Netán a történelmi regények is vonzanak? A perzsa/iszlám kultúra, a már említett Ezeregyéjszaka meséi sem idegenek tőled? Azt hiszed, már annyi ilyen történetet olvastál, hogy egy író sem tud megvezetni Téged? :) Hm, akkor ezt a könyvet egyenesen Neked találták ki! Apránként, kis tételben – értsd: egyszerre nem sokat olvasva – ajánlott az iromány „fogyasztása”! :D De Te tudod…! ;D
Csordás Kata valóban jól összefoglalta a történeteket a Jelenkorban:
http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1528/perzsaszonyeg (Ezt a recenziót akkor olvasd, ha már Te is elolvastad a könyvet! :))

>!
Kalligram, Pozsony, 2007
382 oldal · puhatáblás · ISBN: 8071499763 · Fordította: Radics Viktória
!

Az egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal író a volt Jugoszlávia területéről a bosnyák Faruk Šehić. 1970-ben született. Szülővárosa a jugoszláviai Bihács, amely Bosznia-Hercegovina északnyugati részén, az Una folyó partján terül el. A délszláv háború kitörése előtt állatorvosnak tanult Zágrábban. 1992-ben önkéntesként csatlakozott a boszniai hadsereghez. Súlyos sebesülését követően 1995-ben leszerelt, majd irodalommal kezdett foglakozni. Jelenleg Szarajevóban él, újságíróként dolgozik. Versek és novellák szerzője. Az Una hullámai című első regényével 2011-ben jelentkezett. 2013-ban elnyerte vele az Európai Unió Irodalmi Díját.

A kötetre @Ezüst (https://moly.hu/ertekelesek/2068742) és @abcug értékelésével hívom fel a figyelmet, és egyben a rovat aktuális ajánlott olvasmányának is választom:


>!
abcug
Faruk Šehić: Az Una hullámai

Nagyon szép, lírai regény. Úgy szól a háborúról, hogy egyáltalán nem háborús regény. Hanem, ahogy eredeti címe mondja, ez az Una könyve. A folyóé, amelynek partján az elbeszélő felnőtt, s melynek vízi világát örökre megváltoztatta a háború. E háború felosztotta az időt előttre, alattra és utánra. A könyv elsősorban azzal foglalkozik, mi volt előtte, de erre az előttre rávetül az után. Így lesz egy kicsit szomorkás, néhol talán túlemelkedett, de végig gyönyörű könyv.
A remek Valahol Európában sorozat újabb remek darabja. Üdvösen sorakoznak itt a poétikus regények (kapásból eszembe jut a Kert Velencében vagy a Káprázat) – és csak jöjjön még minél több ilyen!

!

Alen Mešković, Igor Štiks és Saša Stanišić (Kattints a képbe!)

Három fiatal, kortárs írót szeretnék még említeni. Mindhárman az egykori Jugoszlávia területén, Bosznia-Hercegovinában születtek szinte egy időben, 1977-ben, illetve 1978-ban. Sorsukban közös, hogy a délszláv háború következtében külföldre költöztek, és ma is választott hazájukban élnek. Munkásságukból magyarul egy-egy sok nyelvre lefordított, irodalmi díjat nyert regényt olvashatunk. A művek tematikájukban szülőhazájukhoz kötődnek.

Alen Mešković 1977-ben született bosnyák-dán író. 1994 óta Dániában él. Az Ukulele jam (2016) című regényét @abcug elemzi: https://moly.hu/ertekelesek/2239696

Igor Štiks 1977-ben született boszniai horvát író és kutató. Az utóbbi időben az Egyesült Királyságban, Edinburghban él. Az Illés próféta széke (2006) című regényét @quién_sabe dicséri: https://moly.hu/ertekelesek/984060

Saša Stanišić 1978-ben született bosnyák-német író. 1992 óta Németországban él. Hogy javítja a katona a gramofont (2006) című regénye @Tercia egyik kedvence:


>!
Tercia
Saša Stanišić: Hogy javítja a katona a gramofont

A délszláv háború belülről, egy kisgyerek nézőpontjából.
Sokszor eszembe jutott Hrabal, groteszk és szinte hihetetlen, humorral és borzalommal átszőtt, hömpölygő, magával ragadó és elszomorító.
Remek apró történetekkel a fősodorba ágyazva.
Nagyon szerettem.

!

Mostar óvárosa
(Mostar Bosznia-Hercegovina déli részén fekszik, a Hercegovina-Neretva kanton székhelye, Hercegovina legnagyobb települése, a boszniai horvátok kulturális és politikai központja)

Bosznai-hercegovinai utazásra buzdít a Farkas Barbara és Kiss Péter által írt Bosznia-Hercegovina-útikönyv és ennek tanulmányozása után @encus625:


>!
encus625 P
Farkas Barbara – Kiss Péter: Bosznia-Hercegovina

Amikor a Margaret Mazzantini: Újjászületés c. könyvet befejeztem, eldöntöttem, hogy egyszer el szeretnék jutni Bosznia-Hercegovinába. A könyvtárban járva megláttam ezt a könyvet, és csak fogtam a fejem, hogy nem jutott korábban eszembe, hogy ezt egy ismerős pár írta. Emlékszem, hogy nagy lelkesedéssel meséltek az utazásról és a könyv írásáról.
Sajnos a könyv egy kicsit mára elavult, 2005 óta sok minden változott. Már vízum sem kell az odautazáshoz, személyivel mehetünk, de a könyvben leírt közvetlen vonat és repülő összeköttetés sajnos már a múlté. Nem olvastam át betűről betűre, az egyes városok részletes leírását csak átfutottam. Hiánypótló a könyv, hiszen régóta nem írtak erről a területről útikönyvet, és friss kiadást megérdemelne.

!

Fent: Vízesés Jajce mellett a Pliva folyón
Lent: A szarajevói zsinagóga

Bosznia-Hercegovina híres természeti látnivalóiról. A világ egyik legszebb vízesésének tartják a Csontváry Kosztka Tivadar által is megfestett jajceit. A főváros pedig építészeti látványosságaival hívogatja a turistát. Szarajevót Európa Jeruzsálemének is szokták hívni, mivel itt a katolikus és az ortodox katedrálissal egy utcában jól megfér a zsinagóga, valamint Európa legnagyobb dzsámija. Ezt az etnikai és vallási sokszínűséget jeleníti meg a szarajevói Nenad Veličković (1962) Szarajevói Capriccio című regénye. @ppeva írásában olvashatunk róla (https://moly.hu/ertekelesek/2075360).

Következzék itt egy részlet a szarajevói ostrom alatt játszódó történetből:


>!
ppeva P

Szarajevó ezerkilencszázkilencvenkettő áprilisáig három dologról volt nevezetes: az olimpiáról, a merényletről és a csevapcsicsáról. Meg a kávéházakról, meg az újhullámról, meg a futballról, a Makarskáról, a burekról, a fiatalokról. Április óta egyetlenegy dologról. A háborúról. Hogy mikor kezdődött a háború, arra mindenki másként emlékszik. (Emlékszem, Davor Yugójában ültünk. Davor közölte, hogy a hadsereg már a határon van, Sanja megkérdezte, milyen hadsereg, én pedig, hogy milyen határon.)

13. oldal

!

Ivo Andrić szülőháza és Slavko Tusevljak portréja az íróról

Végezetül egy kihívásra hívom fel a figyelmet, amelynek része a múlt hónapban tárgyalt Szerbia, a most bemutatott Bosznia-Hercegovina, valamint a következő Merítésben sorra kerülő Montenegró irodalmából választott egy-egy olvasmány. A leírásban megadott szerzők közül idetartozik többek között a Nobel-díjas Ivo Andrić, valamint Milorad Pavić, Meša Selimović, Mirko Kovač, Andrej Nikolaidis. Itt említem meg, hogy a VilágOlvasó nemrégiben (2017 januárjában) Ukrajna irodalmával foglalkozott, az összeállítás tehát ukrán szerzőtől való választáshoz is segít ötleteket nyerni: https://moly.hu/merites-rovatok/vilagolvaso-23

A kihívást @Timár_Krisztina jegyzi:


>!
Timár_Krisztina ISMP

Olvassuk körbe Közép- és Kelet-Európát! nehéz

Elkezdődött2015. december 31., 15:17
Jelentkezési idő2017. december 1., 23:59
Véget ér2017. december 31., 23:59

A világutazós kihívások „kistestvérei” közül való ez (is), újabb kiadásban. Hogy a térséget, amelyben mozogni kell, pontosan hogy is hívják, még mindig nehéz lenne megmondani, én mindenesetre meghúzok egy vonalat, azon belül tessenek olvasni. :) Még mindig bőven van mit pótolni ezekből az országokból, amelyeknek kultúrája manapság szinte már egzotikusnak számít nálunk (értsd: annyira nem ismerjük őket). Miközben az irodalmukból rengeteg minden jelent meg kitűnő magyar fordításban.

Az olvasásra ezúttal két évet adok. Ami nehezítés: a felsorolt országok közül mindegyiknek az irodalmából választani kell egyet-egyet (teljes körbeolvasás): Észtország, Lettország, Litvánia, Belorusszia / Fehéroroszország, Lengyelország, Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Románia, Moldova, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Macedónia, Bulgária, Albánia. Összesen tehát tizennyolc könyvet hozzatok.

Koszovói alkotóktól még csak néhány vers jelent meg magyarul, folyóiratokban és antológiákban, de ha valaki vállalja, hogy elolvas egy teljes kötetnyi koszovói irodalmat bármilyen nyelven, akkor azzal kiválthat egy tetszőleges másik nemzetiséget. Szegény Ukrajna helyzetét elég nehéz követni, jelenleg egy országnak számolom. A magyar alkotók nem játszanak, akkor sem, ha nem a jelenlegi magyar határokon belül születtek és/vagy éltek/élnek – mivel magyar irodalmat olvasni egy magyarnak nem kihívás, hanem természetes dolog. ;)

A minimum oldalszám 100. A cél az, hogy új könyvekkel ismerkedjetek, úgyhogy újraolvasás legfeljebb két esetben ér. Ajánlópolc itt, nemzetiségekre osztva (elvileg csak 100 oldal fölötti művek szerepelnek rajta): http://moly.hu/polcok/kelet-kozep-europa-kozep-es-kelet-europa-kozep-europa-es-kelet-europa. Az olvasásokat hozhatjátok egyben vagy külön-külön. Értékelni nem kötelező. Az olvasások 2016. január 1-jétől érnek.
A bizonytalan nemzetiségűek besorolásához használjátok az ajánlópolcot. Mindig ahhoz a nemzetiséghez soroltam őket, amelyik kevesebb szerzővel képviselteti magát a magyar könyvpiacon. Úgyhogy pl. Ivo Andrić most kizárólag bosnyákként jöhet, mert Bosznia-Hercegovinából alig akad más, Szerbiából viszont vannak bőven.

Fenn van az ajánlópolcon A szerbhorvát irodalom kistükre. Aki oly hőslelkű, hogy hajlandó belefogni, és végig is olvassa, annak két országhoz, Szerbiához és Horvátországhoz is beszámítom. Montenegróhoz nem, bocs. :) Onnan csak néhány rövidke írás szerepel a könyvben.
@Terbócs_Attila-nak köszönhetően közben lett koszovói szerzőnk is: Rexhep Qosja. :) Egyelőre csak egy novellájáról tudunk, amely megjelent magyarul, de franciára, németre lefordították, szóval ha bárki talál tőle bármilyen nyelven egy teljes, száz oldalon felüli kötetet, az ér. @Arianrhod pedig egy Esad Mekuli nevű költőt talált, akinek angolul jelentek meg versei, tőle is ér olvasni, ha találtok kötetet.

Egyéb fontos dolgok:

Legalább távolról legyen közük a műveknek az irodalomhoz. :) Esszé, útleírás még belefér, történelmi munka vagy pénzügyi szaktanácsadó már nem. Gyerekkönyvek is jöhetnek, ha elérik a megadott oldalszámot. Képregények viszont nem.
Csak magyarul megjelent művek szerepelnek az ajánlópolcon, és minden szerzőnek csak egyetlen művét tüntettem fel, mivel nem voltam hajlandó egyenként felpakolni a Lem- és a Hrabal-összest. Ettől még a nyelv természetesen mindegy, és a szerzőktől is választhattok bármi mást.

Minden ország esetében azokat a szerzőket soroltam előre (azaz az országnévhez legközelebbi helyekre) az ajánlópolcon, akik jelentős díjakat kaptak és/vagy akiknek több kötetük jelent meg magyarul. Segítség a választáshoz:

Nobel-díjasok: Szvetlana Alekszijevics, Henryk Sienkiewicz, Władisław Stanisław Reymont, Isaac Bashevis Singer, Czesław Miłosz, Wisława Szymborska, Jaroslav Seifert, Herta Müller, Ivo Andrić

Az 1001 könyv listáján szerepel egy vagy több könyvük (ISZONYÚ SOK!!! olvassátok őket!!!): Jaan Kross, Henryk Sienkiewicz, Władisław Stanisław Reymont, Isaac Bashevis Singer, Czesław Miłosz, Stanisław Lem, Bolesław Prus, Jerzy Andrzejewski, Witold Gombrowicz, Bruno Schulz, Stanisław Ignacy Witkiewicz, Andrzej Szczypiorski, Tadeusz Borowski, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Milan Kundera, Jaroslav Hašek, Franz Kafka, Bohumil Hrabal, Karel Čapek, Ivan Klíma, Josef Škvorecký, Jáchym Topol, Liviu Rebreanu, Vladimir Bartol, Ciril Kosmač, Dubravka Ugrešić, Miroslav Krleža, Antun Šoljan, Meša Selimović, Milorad Pavić, Danilo Kiš, Ivan Vazov, Ismail Kadare

Többnemzetiségű szerzőkről:
Ahhoz, hogy egy szerző valamelyik művét elfogadjam, a továbbiak közül legalább két feltételnek kell teljesülnie:
1. a térség valamelyik nemzeti nyelvén alkot/ott,
2. a térség irodalmának részét képezi az életműve,
3. a térségben született ő vagy mindkét szülője,
4. a térség kultúrája meghatározó szerepet játszik az írásaiban:

Ezek alapján elfogadom a következőket:
Ruta Sepetys, Isaac Bashevis Singer, Schalom Asch, Joe Alex, Krzysztof Varga, Jan Potocki, Hosszú Toll, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko, Katya Petrovszkaja, Milan Kundera, Franz Kafka, Egon Erwin Kisch, Jakub Arbes, Eugène Ionesco, Mircea Eliade, Panait Istrati, E. M. Cioran, Matei Vișniec, Jehan Calvus, Ivo Andrić, Téa Obreht, Danilo Kiš, Mirko Kovač, Andrej Nikolaidis, Ismail Kadare

Akiket NEM fogadok el, mert legfeljebb csak egy feltétel teljesül:
Sofi Oksanen, Romain Gary (Émile Ajar), Naomi Novik, Joseph Conrad, Gustav Meyrink, Vilém Flusser, Tristan Tzara, Elias Canetti, Anna de Noailles

Jó olvasást mindenkinek!

(A kép Macedónia legmagasabb hegyét, a Korab hegyet ábrázolja. A kitüntetésen pedig Lettország nemzeti madara, a barázdabillegető látható. ;) Mindkét kép forrása a Wikipédia, szűkebben a „Republic of Macedonia”, illetve a „Baltā cielava” című szócikkek.)

Jegyzetek

119 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!