VilágOlvasó

Rovatgazda
!

A kanadai kultúra európai hatásra, főként a brit és a francia hagyományok által alakult ki. Az inuit (eszkimó) és indián őslakosság, továbbá a különböző bevándorló népcsoportok kultúrájának elemei egyaránt gazdagították. Ezeken kívül hatott rá a szomszéd, az Egyesült Államok is.

A kanadai irodalmat gyakran osztják fel francia és angol nyelvű irodalomra aszerint, hogy melyik nyelven művelik, továbbá kategorizálják régiók vagy tartományok szerint; a szerző helyzete (például kanadai női irodalom, őslakos népi és ír kanadai), illetve irodalmi korszakok alapján (például „két világháború közötti kanadai költők” vagy „kanadai posztmodern”).

Kanada irodalmára különösen az 1980-as évektől kezdve figyel a világ, a 90-es évektől pedig a világirodalom legjobbjai között kezdték számon tartani. Ezt tükrözik azok a nemzetközi díjak, amelyeket kanadai szerzők nyertek el. A továbbiakban elsősorban az irodalmi díjakkal kitüntetett alkotásokat és szerzőit tárgyaljuk.

***

Az első alkotó a rendkívül népszerű novella- és ifjúsági szerző, Lucy Maud Montgomery (1874 – 1942). Kedveltségét mutatja, hogy a Molyon külön zónában oszthatják meg egymással könyveivel kapcsolatos élményeiket a rajongók: https://moly.hu/zonak/l-m-montgomery

@White így ír az Anne-sorozatról: https://moly.hu/alkotoertekelesek/2050
Az Anne-kötetek @Vándorlány-nak is tetszenek:


>!
Vándorlány
L. M. Montgomery

Bizonyára minden Anne-rajongó tudja, hogy Anne Shirley története hatalmas népszerűségnek örvend Kanadában (persze a világ többi országában is, de azért leginkább az írónő és a regénysorozat szülőhazájában).

Kanadában már 2005 óta telt házzal fut egy musical, melyet Anne és Gilbert kapcsolatáról, szerelméről készítettek a sorozat második és harmadik kötete alapján. Szerintem gyönyörűek a dalok – és valószínűleg a musical is legalább olyan bájos, tiszta, ártatlan, romlatlan, szívmelengető, léleksimogató, mint a könyvsorozat és a négyrészes minisorozat. Számomra különösen kedves, hogy a dalok szövege, a monológok és a dialógusok nagy része szinte szóról szóra megegyezik a regényekben olvasottakkal, tehát biztosan nem csináltak új történetet L. M. Montgomery könyveinek laza felhasználásával, hanem az eredetit vitték színpadra. Akinek van kedve, valamint 45 szabad perce, hallgassa végig a musicalt, érdemes! Jó szórakozást! :)

https://www.youtube.com/playlist…

!

Lucy Maud Montgomery szülőháza Cliftonban (New London, Prince Edward-sziget)

***

A legnagyobb elismerést kanadai szerzők közül a most 85 éves Alice Munro (1931) kapta. A 2009-es Man Booker-díj után 2013-ban az irodalmi Nobel-díjat vehette át.

Első könyve, A boldog árnyak tánca (1968) novelláskötet, többek között @Lara (https://moly.hu/ertekelesek/1717613) és @olvasóbarát tetszését nyerte el:


>!
olvasóbarát P
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Alice Munro valóban „a kortárs novella nagymestere”, témaválasztásában általában mindennapi eseteket dolgoz fel, emberek történeteit, akik akár mi is lehetnénk. A hétköznapok kis történetei, némi szokatlansággal fűszerezve, a napi rutint valami aprósággal megtörve, fontos dolgokat megfogalmazva, a nők és férfiak megítéléséről, a velük szembeni elvárásokról. Emlékképek nagyszülőkről, régi eseményekről, a nők szerepe a fontos, férfi írók között Az iroda, a kirekesztettség tökéletes bemutatása A pillangó napja, a társadalmi elfogadottság, elfogadatlanság fiúk és lányok megítélésében Fiúk és lányok, napi rutin egy különös családban Kirándulás a tengerpartra vagy a címadó novella a kicsit feszengő összejövetel egy tehetséges zongoristával A boldog árnyak tánca mind – mind valami fontos dolgot közöl az élet dolgairól, de visszafogottan, szemérmesen, mégis hatékonyan.

!

Alice Munro szülőfaluja, Wingham (Ontario tartomány)

A szerző egyetlen regénye, az Asszonyok, lányok élete (1971) önéletrajzi ihletésű. Egy kislány fiatal nővé érését követi nyomon az 1940-es évek kanadai kisvárosában, Ontario tartományban. A művet az 1001-es könyvajánló listába is beválogatták (https://moly.hu/listak/1001-konyv-magyarul-mas-nyelveken).

@Orsi_olvas ezekkel a sorokkal ajánlja a könyvet: https://moly.hu/ertekelesek/1631613

Az Egy jóravaló nő szerelme (1998) elbeszéléseket tartalmaz. A nyolc történet középpontjában – a korábbi művekhez hasonlóan – a szerelem áll. A kötetről és Munro írásainak jellemzőiről, esztétikai értékéről @Kuszma így ír:


>!
Kuszma P
Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme

Én szeretem Munro-t: kevés író tud ilyen magas színvonalon ennyire egységes, összetéveszthetetlen világot teremteni. Bámulom, ahogy az apró cselekvésekből és pillanatokból felépíti ezt az egyedülállóan hétköznapi melankóliát, az pedig, ahogy (elsősorban női) figurái kialakulnak a keze alatt… hát végtelenül boldog lennék, ha utána tudnám csinálni. Vagy legalább megérteném, hogyan csinálja. Novelláinak kulcsmomentuma talán kivétel nélkül az ígéret, amit az olvasónak tesz: hogy a szereplőkkel történni fog valami sorsfordító, valami különleges, valami, ami kiszakítja őket sivár kis létezésükből – és ami utolérhetetlen bravúr, hogy ennek a történésnek az elmaradását, hamvába hullását éppen olyan halk katarzisként tudja ábrázolni, mint magát a beteljesülést. Munro igazi atmoszféra-központú szerző, mint Henry James vagy Mansfield, ezért nehéz kiragadott idézetekkel érzékeltetni művészetét. Nála az egésznek van jelentése: ahogy szereplői finoman megérintik egymást, vagy megérintenek egy tárgyat egymás helyett, vagy tárgyként érintik egymást… Súlya van minden jelentéktelen félmondatnak és mozdulatnak. Egyszerű, finom vonalú, szép próza, belemerülős, a felszínes vizsgálatnak nem adja meg magát.

1 hozzászólás
!

Alice Munro szülőhelyének, Winghamnek alapítási táblája a település rövid történetével, várossá nyilvánítási adataival. A kép rákattintással nagyítható!

A Szeret, nem szeret… (2001) kilenc története szintén a szerelem boldogságát és boldogtalanságát ábrázolja kilenc nő életében. A Merítés olvasóinak figyelmébe @korkata értékelését ajánlom: https://moly.hu/ertekelesek/1709828

Munro munkásságáról szól @iniesta elemzése a Csend, vétkek, szenvedély (eredeti címe: Runaway) (2005) kapcsán. A kritikából kiderül, hogy @iniesta nem tartozik az írónő rajongótáborába; az itt megfogalmazott kifogásain érdemes elgondolkodnunk:


>!
iniesta
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Az elhamarkodottság hívogató bűnébe esni nem óhajtanék, úgyhogy Munrót, mint írót és mint életművet – annak valós irodalmi értéket – egyelőre hagyjuk (hagyom), annál is inkább, mert biztos nem egy hetvenakárhány évesen írt kötettel kell bizonyítania bármit is. Feltételezem, hogy van (volt) irodalmilag érett, kiforrott korszaka – feltételezem, hogy az nem ez*.

Merthogy, ami ez, az összességében: gyenge. Nem is: langyos. De laposan az; laposan langyos. Középszerű. Némi zajt és valami tényleg nagyszabású dolog lehetőségét az elbeszélések időkezelésében és nem a puszta történetekben lehet érezni, de ez sem jön ki igazán**. Nem egyszerűen „hétköznapi tragédiákról” van itt szó – ahhoz túlságosan is sorsfordítóak a kiemelt mozzanatok –, de nem is a tragédiátlanság tragédiájáról, a reménytelen üresség feszültségéről. Nem Csehov tehát, de nemcsak szintjében-minőségében nem az***, hanem közel s távol sem; elbeszélői pozíciójában, céljában, stílusában sem. Ez így csak egy tuti, pontosabban a tuti tutiirodalma: zéró kockázat, kevés irodalmi relevancia. Nincsen ebben semmi újkori, sem formaforradalmasítás; nemhogy a kettő együtt.

Tovább. Szóval a szöveg maga laposan langyos. Na viszont a kötet, így: Alice Munro – Csend, vétkek, szenvedély, Park kiadó, fordította: Mesterházi Mónika szerintem rémisztő. Nem gyenge, más szint: igénytelen. Nem értem: minek szándékosan hamisan csomagolni, ha a tartalom miatt kétszer megvezetni úgysem hiszem, hogy lehet bárkit is. Ha idáig nem lenne egyértelmű: én nem hiszem, hogy Munro az irodalom bármilyen akárcsak lokális csúcsa lenne, de azért irodalom, irodalmi hibákkal és elégtelenségekkel; és emiatt ez a sztereotipen bugyuta álfeminin – a nők nevében kikérem magamnak! – köntös a borítóval, a cím cél alá hajtott eltorzításával**** és helyenként a fordítás szóhasználatával szerintem botrányos.

Utóbbit azért akarom kiemelni, mert Mesterházi egyébként nem rossz fordító, itt viszont – a néhány elég szórakoztató leiterjakabon túl – mintha szánt szándékkal nem találná a szöveg – kulcsfontosságú! – ritmusát, mintha lavírozna a valóság (Munro nyelvezete) és egy homályosan kitűzött bájkép között. Mintha (sejtés): ügyködnie kellene azon, hogy a torzított kiadói külsőhöz azért igazítsa valamelyest a belsőt is. Ha ez tényleg így van – ez nyilván kideríthetetlen –, akkor az számomra vállalhatatlan. Ha meg nem, akkor csak szimplán rossz. Nem mindegy; mindegy.

Ajánlás. Mindettől függetlenül igen, beleolvasásra. Az egész kötetet tán felesleges, de az utolsó három elbeszéléssel érdemes egy próbát tenni, különösen a hatodikkal (Vétkek) és a nyolcadikkal (Erők): ezek döcögnek bár, de a kötetből kiemelkednek.

* Erre a feltételezgetésre persze az égvilágon semmilyen jogalapom nincs azon túl, hogy ez az esetek döntő többségében – mondhatni: ideális esetben – így szokott lenni. Még Munrónál egyértelműen nagyobb formátumú – mert ez azért így is megítélhető –, valóban legendás, irodalomtörténetileg kulcsfontosságú szerzők is rendre vacak műveket írtak életük alkonyán (tankönyvi példa: Nabokov). Megfordítom, úgy talán – legalábbis számomra – világosabb: még ha ez a fenti nem is törvényszerű folyamat, az azért borzasztó ritka, hogy valaki ilyen idősen járassa csúcsra a saját írásművészetét. (A nem ideális eset tehát ebben az értelemben az, hogy az ilyen időskori gyengéket nem időskori gyengék előzik csak meg. Na, remélem, Munro nem ilyen; tulajdonképpen csak ennyit akartam.)

** Ha teljesen őszinte akarok lenni: nem ez volt az első Munro. Egyszer régen, mindenféle díj előtt, megvolt két novellája eredetiben valami antológiából. Ott is ugyanezt éreztem, és ugyanez ott sem jött át igazán. De – tán indokolatlanul – optimistán megadom az esélyét annak, hogy még belenyúlhatok; vagy még optimistábban, hogy valójában csak az eddigiekkel nyúltam bele: félre.

*** Ezt nem is tudom, minek említem: tautológia, olvasás nélkül is. Csak olyan zavaró az ilyen hülye PR-szövegeket olvasni a fülön: mert levakarhatatlan és idegesítő – idegesít főként a tudat, hogy ez valaki tájékozatlanabbat esetleg tényleg képes manipulálni. Mert az ilyet Csehov nevében kikérem magamnak!

**** Eredetileg Runaway, ami egyébként a címadó elbeszélés, és ami minden angol- és magyartudásom szerint nem a Csend, vétkek, szenvedély – ami egyébként másik három (!) kötetbeli sztori címe, és ez van így beemelve főcímnek – lakonikus nyelvi megfelelője. Viccet félre. Ilyen önkéntes címadásokkal élni szerintem mindig veszélyes; egy-egy regény esetében még úgy-ahogy működhet is a dolog, de elbeszéléskötetek esetében ez rendszerint kritikus. Jó eséllyel oka van ugyanis az eredeti választásnak, az író által végig van gondolva a dolog, nem szimpla hasraütés; általában így van megadva a vezérlőelv, jó esetben az elbeszélések közös kódja. Ez tehát már az egész szerves része, zár, betörni csak úgy nem szabad! Pikírten persze lehetne mondani, hogy a Munro-elbeszélés (magyarul: A szökevény) címe ugyanaz a tuti mint a könyv; nem mond semmit. Csakhogy az eredeti Runaway-ben tényleg van mélység: mint menekülés, hátat fordítás, felejtés, satöbbi. Ezek rendre elő is kerülnek, úgymond visszatérő mozzanatai a történeteknek. Mit mondjak, nagyon nem sikerült így visszaadni.

!

Alice Munro (lent középen a Nobel-díjjal)

A fenti kötetek tematikáját (szerelem, boldogság, házasság, családi élet stb.) folytatja a Mennyi boldogság! (2009) tíz története is. A kötetet @entropic így értékeli: https://moly.hu/ertekelesek/907248).

A kisregénnyi terjedelmű címadó írás más stílusú, kissé ki is lóg a gyűjteményből. Életrajz, mégpedig Szofja Kovalevszkaja orosz matematikusnőé. @langimari mutat rá arra, hogy Kovalevszkaja életét egy magyar ifjúsági regény is feldolgozta. Véleménye szerint Kertész Erzsébet: Szonya professzor című műve Munronál szebben, részletesebben jeleníti meg a témát: https://moly.hu/ertekelesek/1960417

A Drága élet (2012) című, tizenkét novellát tartalmazó kötetről ismét @Lara írását idézem, aki a szerző összes könyvét ismeri és olvasta:


>!
Lara
Alice Munro: Drága élet

Talán a nők oly sokat vitatott irodalmi szerepe, esetleg egyéb okok miatt is, de különösen nehéz anélkül megfogalmazni a gondolataimat egy nő által írt műről, hogy távolról se érintsem a férfi-női szerepek vagy a feminizmus kérdését. Úgy vettem észre, hogy nem csak számomra nehéz ezt elkerülni; a legtöbb általam olvasott Munro-kritika is érinti ezeket a kérdéseket, nem is takarékoskodva a szavakkal. Mindez sajnos azt is jelenti, hogy nehéz előítélet nélkül kézbe venni egy olyan művet, amit nő írt. De vajon mit várunk ilyenkor..? Ha egy nő ír érzelmekről, akkor könnyebben tévesztik össze az érzelmességet az érzelgősséggel. Holott egészen biztos, hogy ahhoz, hogy hitelesen írjon valaki érzelmekről, először függetlenítenie kell magát tőlük. Alice Munro-nak ez remekül sikerül: habár valóban előfordul, hogy az elbeszélések cselekménye „nem jelentős” eseményekre korlátozódik (ugyan biztos vagyok abban, hogy mindenki tud olyan példát hozni a saját életéből, amikor jelentősnek, vagy akár sorsfordítónak élt meg egy kívülről nézve jelentősnek nem nevezhető eseményt), mégsem unalmasak a történetek, és valóban több minden zajlik „a mélyben” – mégis, több tucat Munro-novella elolvasása után is úgy vélem, hogy sehol nem találkoztam szentimentalizmussal vagy érzelgősséggel – viszont örömmel tapasztaltam azt a mélységet, ami olyan ritkán tapasztalható még szépirodalom olvasása közben is: érzésekről, sorsokról, eseményekről írni hitelesen, megindítóan, mélyen, elgondolkodtatóan, mégis teret hagyva az olvasónak, nem erőltetve rá véleményeket, és az élet sivárságát, a megtörtént borzalmakat is a legkevésbé sem hatásvadász módon tárva elénk. Erre képes Alice Munro, és erre képes sok más észak-amerikai írónő is, akiknek méltánytalanul kevésszer említik a nevét, többek között Carson McCullers, Flannery O’Connor, vagy Katherine Anne Porter.

!

Carol Shields és lakhelye, Victoria (British Columbia)

A harmadik tárgyalandó írónő, Carol Ann Shields (1935 – 2003) az USA-beli Illinois államban született, és a kanadai Victoria városában (British Columbia) élt. Az 1993-ban megjelent Kőbe vésett története 1994-ben a Nemzeti Könyvkritikusok Körének Díját (National Book Critics Circle Award), majd 1995-ben a Pulitzer-díjat nyerte el. Az 1001 könyv listáján is szereplő regényről lásd @ppeva értékelését: https://moly.hu/ertekelesek/1039706

Az írónő másik, 2002-ben írt alkotása is bekerült az 1001-es könyvajánlóba. A Norah, gyere haza! című regényt @sophie elemzi:


>!
sophie P
Carol Shields: Norah, gyere haza!

Megtévesztő a cím. (És a fülszöveg). Azt képzelné az ember, hogy a Norah nevű leánygyermek magányos lázadásáról, csellengéséről lesz szó, valamilyen családi konfliktusról. És az eredeti címből (Unless = Hacsak nem) sem lehetne kikövetkeztetni, hogy most akkor mi is lesz itt.
    Nos, a regény elsősorban Reta Winters regénye, a nőé, a feleségé, három leánygyermek édesanyjáé, az íróé, … szóval női regény ez, hozzá is kapcsoltam a „női sors” címkét.
    Retával sok minden történik éppen: könyvet ír, fordít, keddenként kávézgat a barátnőivel, és nem mellesleg a legidősebb lány, a gondoskodó, de szabadelvű szeretetben nevelgetett Norah, váratlanul úgy dönt, hogy minden kapcsolatot megszakít mindenkivel, hajléktalan szállóra költözik, és egy torontói utcasarkon, a nyakában „Jóság” feliratú táblával kéreget. Micsoda szomorúság, micsoda veszteség! De ez a család olyan, hogy alaposan megfontolják, mit lehet ebben az esetben tenni, és arra jutnak, hogy mást nem, mint mindenben támogatni az elveszett bárányt, mellette lenni, amennyire csak lehet, s közben tovább élni az életet: minden nap feltálalni a vacsorát, írni azt a regényt, elmerengeni – sőt, soha el nem küldött levélben megfogalmazni – némely nemiségből adódó társadalmi problémán.
    Szóval Reta a főhős, a cselekvéseiben rejtőző életfilozófia, és az ő általa összetartott család. Végül persze – mint egy jó krimiben – összeáll a kép Norah-val kapcsolatban is, egy váratlan fordulat fényt derít mindenre, mondhatom, a meglepetés nem kicsi. Nem véletlen tehát, hogy valakinek kedve támadt filmre vinni a történetet, jövőre lesz a bemutató.
    S az „Unless”. Érdekes játékot talált az írónő. A fejezet címek furcsák: „Olyannyira”, „Mégis”, „Hacsak nem”, „Mindvégig”, „Folyvást”, stb. Egy helyen el is magyarázza*. Nagyon fontos szavak ezek. Néha.

*http://moly.hu/idezetek/518472

– - –
Nocsak! – sisso – a számból vette ki a szót. Vagy én az övéből.
http://magyarnarancs.hu/zene2/konyv_utazas_a_kocsonyam_…

!

Margaret Atwood és szülővárosa, Ottawa

Ismét egy írónő következik!
Margaret Atwood író, költő, irodalmi kritikus és feminista aktivista. 1939-ben született Kanada fővárosában, Ottawában, jelenleg Torontóban és egy Ontario-beli szigeten él. Számos díj, többek között a Man Booker- (2000) és az Arthur C. Clarke-díj (1987) birtokosa. Előbbit A vak bérgyilkos című családregényéért kapta. A művet a már említett 1001-es könyvlista is ajánlja.

@Virágszépe a következőket írja a könyvről: https://moly.hu/ertekelesek/1633149

A vak bérgyilkosnál korábbi A szolgálólány meséje (1985), amelyért két évvel a megjelenése után a szerző elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat. Ez a disztópia szintén szerepel az 1001-es könyvajánló listájában (https://moly.hu/listak/1001-konyv-magyarul-mas-nyelveken).

A regényt lelkesen ismerteti @clarisssa:


>!
clarisssa P
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Zseniálisan kitalált, mégis félelmetes az a világ, amit Margaret Atwood elénk tár. Eleinte még csak szinte közönyös külső szemlélője voltam a kisebb-nagyobb morzsákban, lassan adagolva bemutatott jövőbeli társadalomnak, majd egyre fokozódó kíváncsisággal faltam az oldalakat, hogy végre megtudjam: pontosan mi történt, mivé vált ez az ország, mit tettek és tesznek folyamatosan saját magukkal(!) az emberek? Igazán érdekessé viszont akkor vált az egész, amikor egyre több elem tűnt ismerősnek ebből a feltáruló képből. A múltra természetesen ilyen szempontból mindig számíthatunk, hiszen a történelem már sokszor megismételte önmagát, de engem sokkal inkább kétségbe ejtett a jelennel való hasonlóság. spoiler
Több tekintetben is hátborzongató ez a könyv, akár a világképet nézzük, akár a „kis képet”, vagyis a mesélőnek és környezetének emberi természetet kegyetlen őszinteséggel bemutató gondolatait, reakcióit. Nem volt kellemes ezt a történetet olvasni, de közben mégis vágytam a következő kis mesére, mozaikdarabkára, hogy végre teljes lehessen a kép és megismerjem a sorsok alakulását. Öt csillagot terveztem adni rá, de végül a Negyvenharmadik fejezet engem egyszerűen padlóra küldött, ugyanis számomra már elviselhetetlen volt az emberi brutalitás és agresszió ilyen közelről való bemutatása. Tehát figyelem, kedves leendő olvasó! Ha érzékenyebb lelkivilágúnak tartod magad, ezt a fejezetet egészen nyugodtan ugord csak át, attól még ugyanúgy érteni fogod a következőket! Hozzá kell tennem azért azt is, hogy természetesen nem válik itt sem horrorrá a történet, nincsenek szadista alapossággal tett részletes leírások sem a történtekről, de számomra az utalások is bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy pontosan lássam őket magam előtt… Ezért tehát a fél csillag levonás, de ennek ellenére mégis olvasásra ajánlom, mert szerintem egy nagyon elgondolkoztató, figyelemre méltó, mélyen felkavaró – röviden: jó könyv.

>!
Lazi, Szeged, 2006
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637138838 · Fordította: Mohácsi Enikő
!

Michael Ondaatje és lakhelye, Toronto

Torontóban él és alkot a Ceylonban (ma: Srí Lanka) született, holland származású író és költő, Michael Ondaatje (1943). Eddigi öt regényével számos díjat nyert. Magyarul két könyve olvasható, Az angol beteg, amelynek címszereplőjét a szerző a magyar Almásy Lászlóról mintázta (és kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film készült belőle), valamint a Srí Lanka-i témát földolgozó Anil és a csontváz.

Ondaatje volt az első kanadai alkotó, aki elnyerte a Man Booker-díjat (1992-ben) a már említett Az angol beteg című művével. Olvassuk el @klaratakacs-nak a regényről szóló értékelését!


>!
klaratakacs +SP
Michael Ondaatje: Az angol beteg

Nem könnyű olvasmány, annak sem, aki látta a filmet. Nekem az egyik legnagyobb élményem volt a film, de a könyvvel eddig nem tudtam megbirkózni. Úgy néz ki, érnem kellett hozzá. A lassú mondatokhoz, az utalásokhoz, a párhuzamok felfedezéséhez (van belőle szép számmal).
A négy szereplőből Hanna és Almásy jól körüljárt a filmben, de a film méltatlanul elhanyagolta Kipet, a szikh utászt. A könyvben ő az abszolút jó, a békesség és nyugalom egy cseppet sem békés és nyugodt háborús helyzetben. De ő sem tarthatja ezt meg, Hirosima megsemmisíti az ő lelkét is. Ilyen a háború, sose kelljen megtudnunk!
A főszereplőnek megtett Almásy gróf a könyvben inkább csak egy haldokló mesélő és tanító. A szerelemről tanít, hogy mit lehet érte megtenni. Hazudni, képmutatni, szenvedni, ölni és élvezni egyszerre. Hanna ennek még csak a kínlódását ismeri.
A legösszetettebb szereplő Caravaggio, akit nem tudom, hogy utáljak vagy szeressek. Apafigura, tolvaj, kemény és oltalmaz.
Érdemes megküzdeni ezzel az olvasmánnyal, a kellő időt rászánva.

2 hozzászólás
!

Rohinton Mistry

Az indiai születésű Rohinton Mistry (1952) Kanadába emigrált, és a Torontói egyetemen angol és filozófia szakos diplomát szerzett. Regényei India történelmével foglalkoznak. Man Booker-díjas alkotás az India, India I-II. (1995) című nagyregény, az 1001 könyv listájának egyik ajánlott műve.

@motyi11 a következőket írja róla: https://moly.hu/ertekelesek/1350028

Mistry családregénye, a Családi ügyek (2002) szintén az említett lista által javasolt olvasmány. Lássuk, hogyan vélekedik a könyvről @Youditta!


>!
Youditta
Rohinton Mistry: Családi ügyek

Most így a második könyve után, azt kell mondjam, hogy elvarázsol, ahogy Rohinton Mistry ír. Annyi érzelmet, fájdalmat, néha örömet, az élet nagyon fontos érzelmi, szociális, kulturális kérdéseit tudja beleírni a történeteibe, minden sziruposság nélkül, hogy ez engem lenyűgöz.

A Családi ügyek családregény, egy olyan párszi, indiai családé, akik bárkik lehetnek, akár itt nálunk is élhetnének. Átlagos emberek, problémákkal. Van, ami miatt mégis igazán indiai könyv ez, amiatt, hogy az író nagyon jól építi a kulturális, vallási és indiai szokásokat a történetbe. Na ettől igazán különleges lesz, pedig az alapja a történetnek érint minket, és mindegyik olyan országot, amelyik „túl szocializálódott”, ha van ilyen szó egyáltalán. :D

Az idős nyugdíjas Parkinson-kóros Nariman együtt él két mostohagyermekével egy nagy házban. Amikor Nariman elkezd a betegsége miatt leépülni, lábtörése miatt teljesen ágyhoz kötött lesz, akkor ez a két mostohagyermek úgy gondolja, hogy ők aztán nem fognak ágytálazni, pedig semmi dolguk egész nap, ráérnek, de a kényelem nagy úr, meg a nem szeretet, nyűg az egész, egyszerűbb kifogást keresni, menjen innen a fenébe az öreg. És lepattintják őt Nariman édeslányához, aki egy nagyon kicsi lakásban él családjával, igen kevés pénzből. Mégis ez a lány felvállalja a gondozást, ami nem olyan egyszerű egy családnak akkor sem, ha szeretet megvan bennük. És itt jön a rengeteg konfliktus, az extra nehéz élethelyzet, olyan problémák jönnek elő, melyek együttélésnél elkerülhetetlenek. Vannak nagyon szép pillanatai is a regénynek a sok fájdalom ellenére is. Leginkább az unokák, akik végtelen szeretettel alkalmazkodnak az új helyzethez. A múlt is tartogat érdekes történeteket, amelyet a félig a halálba lévő Nariman félálomban vergődve, lázálomban tudat velünk, hogy árnyaltabban lássuk az egész családot. Nagyon kegyetlen volt Nariman és családja sorsát végigolvasni, megviselt, ahogy nem akarta a Parkinsonos beteg a problémákat a családra hárítani, de mégis magatehetetlen, itt nem ő dönt, hanem a betegség. Mindenről lemondott, amiről tudott, csak gondot ne okozzon. Fájdalmas, na.

Mély, komoly problémát fejteget az író, ami minden mostani civilizált társadalomban benne van. Beteszed a szülőt/ nagyszülőt az otthonba, ha beteg lesz, ahol le se …. a fejét, vagy felvállalod a mindennapi küzdelmet? Mennyit bír el egy család lelkileg, és meddig? Milyen példát mutatsz a gyerekeidnek s utána mit vársz majd tőlük? A vége is elgondolkodtató volt számomra, azt hiszem, ilyen egy jó regény.

Benne van a tudatban a Nobel-díjnál, az hogy valaha esélyes lesz-e tényleg, nem tudom, de én bírom őt, mert fontos témákról ír, cukormáz nélkül, Indiát közel érzem magamhoz, ha őt olvasom.

2 hozzászólás
!

Douglas Coupland egyéni kiállításának megnyitóján a Vancouveri Művészeti Galériában

Douglas Coupland, kanadai író és képzőművész 1961-ben született a kanadai légierő egyik nyugat-németországi bázisán, Baden-Söllingenben. Pár év múlva családja Vancouverben (British Columbia) telepedett le. A szerzőnek regények mellett különböző vizuális művészetek (pop-art, formatervezés, szobrászat) területén is születtek díjnyertes alkotásai.

Coupland első regénye, az 1991-es X generáció előbb az USA-ban aratott sikert, és csak a későbbiekben lett népszerű Kanadában is. A művet @Galambdúc (https://moly.hu/ertekelesek/325917) és @SteelCurtain egyaránt pozitívan értékeli.


>!
SteelCurtain
Douglas Coupland: X generáció

Amerikának volt már elveszett generációja, az X generáció révén pedig már van elkésett generációja is. Egy vesztes generáció, mely lekésett a jóléti társadalomról.
Csak annak csömöréről nem.
Megmaradt nekik a fogyasztói társadalom, jólét nélkül.
Egy végletekig kiábrándult generáció, mely nemcsak azzal van tisztában, hogy rosszul fizetett munkája, lerobbant lakása és ócskavasnak is csak némi szélhámosság révén elsózható kocsija van, de azzal is, hogy ez a csúcs, innen már csak lefele visz az út. Ellentmondásosan élik meg ezt a helyzetet. Nem vonulnak ki a társadalomból mint a hippik, de a kereteken belül megpróbálnak szigetekké válva távol maradni a rendszer gigantikus kontinensétől. Ugyanakkor képzeletüket betölti a Texlahoma kisbolygó, mely a Föld körül kering, s ahol örökké 1974 van, az utolsó év, melyben nőtt a reáljövedelem és az életszínvonal az Egyesült Államokban, hogy aztán ez ne történjék meg többé soha.
Valami végleg elveszett, s nem csak a materiális jólét. Ez a könyv tele van derék fiúkkal és kedves lányokkal, de egyetlen szerelem sincs benne. Szakítások és borzalmas házasságok vannak benne, de szerelem egy szemernyi sem. Ez a generáció már az érzelmekről is reménytelenül lekésett.

!

Douglas Coupland alkotása Vancouverben

Coupland 2007-es könyve, A rágógumitolvaj szintén népszerű. A szatirikus regényt @Tercia (https://moly.hu/ertekelesek/638530) és @csend_zenésze kedveli:


>!
csend_zenésze
Douglas Coupland: A rágógumitolvaj

Az a jó ebben a könyvben, hogy pont az, aminek mondja magát: sötét humorba bújtatott könnyű depresszió, finom társadalmi szatíra. Se több, se kevesebb.
Egyszer mindenképp jó elolvasni. Mert rólunk szól. Mert könnyed. Mert megnevettet. Mert azért néha tud fájóan igaz lenni. És mert egyszer az életben mindenkinek kell rágót lopni az üzletből.

!

Yann Martel

Yann Martel 1963-ban született Spanyolországban. Gyermek- és ifjúkorában a világ különböző pontjain élt családjával, mivel édesapja diplomataként dolgozott. Felnőttként bejárta a világot, filozófiát tanult, 27 éves korától írásból él.

1993-ban jelent meg első műve, A helsinki Roccamatio család a tények tükrében című novelláskötet. @entropic (https://moly.hu/ertekelesek/758348) és @dorothy_emerald elismeréssel szól róla.


>!
dorothy_emerald I
Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében

„s lett élet, halál, lett történetük”
***
Ez a kötet többször is szól a halálról, hol a fizikairól, meg a hosszú elnyúlásról, vagy a hirtelen rövidről, meg a pillanatnyiról. A halálnak megvan az az előnye, hogy az élet ellentéte, és így minden, ami a halálról szól, egyben az életről is mesél. Ha máshogy nem nagyon kitekerve meg deformul, de azért igen.

Szóval ez a kis könyvecske szól halálról, meg életről, zenéről, írásról, képzeletről, igazságról, annak fontosságáról, közvetített képről, egy kis mágiáról, és idős korról. Néha szokványos formában, néha pedig nagyon kis játékos megjelenítéssel, amivel az én szívemet könnyedén megnyerte, pedig a halálról beszélt.
Na és persze akkor már az életről is ugyebár.

!

Yann Martel és a Pi élete, valamint a regényből készült film egy jelenete

A világsikert a Pi élete (2001) hozta meg az író számára. 2002-ben a regénnyel Man Booker-díjat nyert.

A Molyon eddig 732 tag értékelte a könyvet. Ezúttal két véleményt emelek ki:
@WolfEinstein: https://moly.hu/ertekelesek/2017823
@petibácsi: https://moly.hu/ertekelesek/820118

***

Végezetül itt jegyzem meg, hogy a Merítés téli külön rovata is említi egy kanadai szerző művét. Robert Franklin Leslie: A medvék és én csodálatosan szép, kanadai tájakon játszódik (lásd https://moly.hu/merites-rovatok/variaciok-egy-temara-tel). A VilágOlvasó rovatának szerkesztője – @kolika, valamint @ursus írásával – ezt a könyvet ajánlja a január hónapra vonatkozóan.


>!
petibácsi
Yann Martel: Pi élete

Yann Martel kivételes arányérzékű író.
Ahogy a novelláiban, itt is azt tapasztaltam, hogy nem egy stílusvirtuóz a fickó, fogalmazásmódja igen köznapi, stiláris gyengeségektől sem teljesen mentes (jó, ez a fordítók hibája is lehet), a történet tökéletesen konzekvens felépítettsége azonban ezért bőségesen kárpótol. Sőt, Martel még mindig (vagy itt még talán jobban) imádja a hasonlatokat és metaforákat, amitől a szöveg kap egy kis „zizegést”, egy kis játékosságot, s ami a legfontosabb: az elejétől a végéig olvasmányos , egyetlen pontján sem lesz lapos vagy unalmas. A szerkesztéstől, pontosabban a megszerkesztettségtől jó ez a regény, nem nyelvezetétől (ahogy az író novelláskötete is).
És hát a történet…
Hogy a regény végén egyfajta istenérvként tünteti fel a leírtakat… nos szerintem ott is ráérzett, hogy hány (és milyen pontokon) elejtett mondattal lehetséges ezt hatásosan megoldani; bővebb, mélyebb magyarázkodástól már talán zavaró, „görcsös” vagy didaktikus lehetett volna, így azonban elfogadható ez az igen különös végkifejlet – arról viszont nem teljesen győzött meg, hogy ez az egyetlen működőképes befejezés.
Azért a novellái formailag kicsit kísérletibbek, ez a regény egy klasszikusabb elbeszélésmóddal operál, de tulajdonképpen ezt sem lehet hibának (vagy hiánynak) felróni.


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!