VilágKlasszik

Rovatgazda
!

Ha valamelyik rovatomba Nobel-díjas írótól választok könyvet, ezt a tényt mindig megemlítem. Már sokszor csepegtettem információkat ebben a témában; volt szó Nobel-díjas írónőkről itt: https://moly.hu/merites-rovatok/vilagklasszik-39, és nem európai Nobel-díjasokról is itt: https://moly.hu/merites-rovatok/vilagklasszik-40. Persze, csak említés szintjén, példálózva.
Szeretnék most olyan írókat népszerűsíteni, akiket érdemesnek találtak erre a díjra, mégis kevéssé ismerjük őket idehaza. Ezért – nézzétek el nekem – e hónapban nem friss tartalmakból válogatok, hanem abból, amit az évek alatt megosztottatok velünk róluk.
Rendhagyóan, egy kihívást is indítok az „elfelejtett” Nobel-díjas írók műveinek népszerűsítésére, ezt itt találhatjátok:


>!
Stendhal

Ismeretlen (?) Nobel-díjasok olvasós

Elkezdődött2017. február 5., 18:48
Jelentkezés vége2017. december 10., 00:00
Véget ér2018. február 10., 23:59

Nem kételkedünk abban, hogy mindenki – legyen bármely tudomány képviselője, kiemelkedő békeharcos, vagy író – megérdemelten veheti át e kitüntetést. Az első irodalmi Nobel-díjat 1901-ben vehette át Sully Prudhomme. Ki ismeri a nevét? Pedig bizonyára okkal választotta a bizottság. Rajta kívül is találhatunk számos olyan nevet, aki nemcsak a moly közönsége előtt ismeretlen, de magyarra fordított művet is alig találunk.
Ez a kihívás arra hivatott, hogy őket népszerűsítse.
Most a következő írók művei vesznek részt a kihívásban:
1. René François Armand (Sully) Prudhomme
2. Theodor Mommsen
3. Bjørnstjerne Bjørnson
4. Frédéric Mistral
5. José Echegaray y Eizaguirre
6. Giosué Carducci
7. Rudolf Christoph Eucken
8. Paul Heyse
9. Gerhart Hauptman
10. Verner von Heidenstam
11. Karl Adolph Gjellerup
12. Henrik Pontoppidan
13. Carl Spitteler
14. William Butler Yeats
15. Hacinto Benavente
16. Gabriela Mistral
17. Miguel Ángel Asturias
A kihívás alatt 5 könyvet kérek elolvasni, mindegyiket értékelve. Ha valaki Prudhomme-ot választja, tőle 5 verset kell, annak megjelölésével, hogy mely antológiában lelt rá ha interneten, akkor ennek jelzését. és mindegyikről néhány sor.
Csak kihívás kezdete utáni, lehetőleg új olvasás jöhet.

A teljesítéseket együtt vagy külön, én+könyv linkkel, hozzászólásban, üzenetben, vagy polcra helyezve várom.

Ha valami nem jutott eszembe, vagy bármilyen kérdés felmerül, nyitott vagyok a problémák megoldására, a célon van a hangsúly.

Plecsni lesz. :)

Aki a résztvevők közül új könyvet visz fel valamely íróhoz, személyreszóló ajándékot kap!

Kapcsolódó alkotók: Paul Heyse · Bjørnstjerne Bjørnson · Gerhart Hauptmann · Miguel Ángel Asturias · William Butler Yeats · Karl Gjellerup · Henrik Pontoppidan · Theodor Mommsen · Rudolf Eucken · José Echegaray · Carl Spitteler · Verner von Heidenstam · Giosuè Carducci · Frédéric Mistral · René François Armand (Sully) Prudhomme · Gabriela Mistral

9 hozzászólás
!

A kép @KATARYNA karcából való, olvassátok el a verset is: https://moly.hu/karcok/695108

A legelső 1901: René François Armand (Sully) Prudhomme – francia költő és esszéíró
Nos, az elfeledettek közül talán ő a legelfeledettebb. Ha akarnánk, se tudnánk magyarul olvasni művészetét, mert soha nem jelent meg nyelvünkön önálló kötete. Negyvenvalahány versének van magyar fordítása, többnyire jelentéktelen antológiákban.
@Arianrhod kifejezetten a rovat kedvéért megbirkózott az egyik eredeti nyelvű kötettel és megosztotta velünk az élményt. Ezúton is köszönöm neki!


>!
Arianrhod MP
René François Armand (Sully) Prudhomme: La France

Azzal indítok, hogy aki még kezdő tanulója a francia nyelvnek, NE Prudhomme verseivel kezdje a nyelvtanulást. Hacsak nincs nagyon jó szótárja és nyelvtankönyve a kezeügyében. Miután sikerült végigkínlódnom magam a 10 szonetten egy nem túl jó szótárral, viszont nyelvtankönyv nélkül, a versek bája és szomorú mondanivalója ugyan megragadott, de igazán nem ízig-vérig hatolt át az értelmemen. Ami azonban igen, az ahhoz elég volt, hogy megértsem, miért ő kapta az első irodalmi Nobel-díjat költőóriás kortársai helyett. Olyan költőt akartak választani elsőnek, aki formailag tökéletest alkot, de sem stílusában, sem eszméiben nem fölforgató, akinek a szavát mindenki képes megérteni, mert nem kell túlzottan műveltnek és kifinomultnak lenni hozzá. Nincs benne szatíra, cinizmus, jelképek, a szavak azt jelentik, amit jelenteniük kell. Nincs újítási kísérlet, csak letisztult klasszikus forma, annyi mondanivalóval, amennyi szükséges.

Hegedűs Géza ezt írja róla Irodalmi arcképcsarnokában:

„Sully-Prudhomme a mester mellé emelkedett a társadalmi rangban, amikor őt is beválasztották az Akadémia "halhatatlan”-jai közé. Ennek nemzetközi kiegészítése volt, hogy ő lett a legelső irodalmi Nobel-díjas.

Akadtak, akik azzal magyarázták a rendkívüli kitüntetést, hogy pesszimista alaphangjával a századforduló közhangulatát fejezi ki a legmagasabb formatökéllyel. Ez a magyarázat ugyanígy illenék valamennyi idősebb parnasszistára. A formatökély is jellemző valamennyiükre. De nem is tudni miért, jó néhány verse nagyon népszerű lett Európa-szerte. Talán azért, mert problémanélküli közhelyeket fogalmaz meg úgy, mintha fontos kérdésekre adna választ vagy magyarázatot. Talán. A bizonyosság azonban az, hogy ő kapta az első irodalmi Nobel-díjat. Tehát akadémiai tagságával is, a nagy díjjal is mintegy megelőlegezték neki a halhatatlanságot. Ma már a nevét is alig tudják a verskedvelő olvasók. A többiek egyáltalán nem is hallottak róla. Furcsa halhatatlanság."

Annyiban nem értek ezzel egyet, hogy bárki bármikor kedve szerint rámondhatja egy alapigazságra, hogy közhely, és ezzel az erővel mindenfajta irodalmi vagy művészeti alkotás azzá válhat, ha többen rendszeresen és hasonlóan kifejezik azt. Nekem például közhely bármelyik festő csendéletet ábrázoló képe, mert nekem nem mondanak semmit. Prudhomme hazájához írt gyászos hangvételű szonettjei viszont szóltak hozzám, mert ráismertem a saját érzéseimre a szavaiban. Nem vállalkozom műfordításra, de ezeket a sorokat megkönnyeztem:

Búcsúzom, elmegyek, ahová az Egyetértés szökött,
a szívemben magammal viszem elhagyott hazámat,
Mert minél inkább francia vagyok, annyira ember is.

Vagy ahogy József Attila írta hasonló gondolatát – közhely??? – Thomas Mannhoz:

"Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nõk a nõk – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait."

!

Gabriela Mistral – chilei költőnő
1945-ben tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal „lírájának magasröptű gondolatiságáért és érzelmi mélységéért, ami a költő nevét az egész latin-amerikai szimbólumává tette”.
Az első latin-amerikai díjazott, és máig az egyetlen latin-amerikai nő, aki Nobel-díjat kapott. Szóval, szerintem az ő nevét fontos ismerni.
További infók itt: http://purochile.blog.hu/2015/04/07/126_eve_szuletett_a…
Itt a molyon kevés vele kapcsolatos tartalmat lehet találni: csak egy önálló kötettel (angol nyelven) és három antológiában való megjelenéssel van jelen. Ezeken kívül két karcot és egy idézetet leltem.


>!
DrEmergencyGrooveHouse

GABRIELA MISTRAL: Korsók

Ráleltél már a folyónál a vörös agyagra s a fekete agyagra; korongolod is már a korsókat, parázsló szemmel.
Olyanná formáld őket, gölöncsér, amilyenek az emberek, hiszen mindenkinek éppen olyan korsó kell, amilyen tulajdon szíve.
Csinálj paraszti korsót, erős fülűt, ripacsosat, mint a pulyád pofácskája. Kecsességével ugyan nem bájol el majd, de ez lesz az Egészség korsaja.
Csinálj érzéki korsót, forrót, akár a szerelmes hús; ám ösztönét szelídítendő, kanyarints rá szellemi szájat, szűzi ajkat.
Csinálj szomorú korsót, egyszerűt, akár egy könnycsepp; ne legyen rajta egyetlen bájos hajlat, egyetlen színes csík sem, minthogy gazdája nem kíváncsi a szépségre. És hervadó levelek sarát gyúrd agyagába, hogy ha meghúzzák, őszök szagát lehelje, amely egyben szívének illata is.
Csinálj korsót a nyomorultaknak, durvát, akár egy ütlegek rongyolta ököl, amely véres és piros, mint a gránátalma. Ez a Tiltakozás korsaja lesz.
Csináld meg Leopardi korsaját, azoknak a korsaját, akiket semmilyen szerelem sem tudott kielégíteni. Csináld meg azt a kancsót, amelyben meglátják önnön szívüket, hogy még jobban gyűlöljék magukat. Ne öntsenek abba se bort, se vizet: az a Vigasztalanság korsaja lesz.
S ha üres belsejébe merednek, az iszonyúbban rémítse őket, mintha csordultig volna vérrel…

21. oldal

!

Miguel Ángel Asturias – guatemalai regényíró, költő, diplomata. 1967-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.
Hazájának művészetéről így nyilatkozott: „Közép-Amerika földjét tűzből, vízből és álomból gyúrt irodalom járja át. Egyfajta vulkáni láva, értékes ásvány, szent kőolaj. A Föld méhének visszhangja az emberi hangban. Az örök érzés, az örök dimenzió, az örök kapcsolat, az örök révület. Szó, mely a trillától eljut az ige fényességéig, a káosztól a tavaszok varázslatáig, a lerajzolt, lefestett, színes költeménytől az ábécéig, Európa nagy fegyverzetéig, melyet az új világ dalnokai nem összezúzni, hanem Amerika minden nedveivel meglágyítani törekszenek.” Az idézet A zöld pápa című könyvének fülszövegében olvasható.
Ajánlom a mágikus realizmus kedvelőinek. @Morpheus szerint „Ez nem mágikus realizmus, ez tisztán mágikus, olyan, mint a tiszta szesz.”


>!
Morpheus
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Azt a mindenit! Nem tudom, mit szedett be Asturias, miközben ezt a könyvet írta, de hogy ütős cucc volt, az hétszentség. (Vagy inkább hétistenség, hétördögség, hétdémonság.) Mindenféle csudadolgok történnek, varázslók, törpék, óriások, elátkozott város, szerelem, árulás, gazdagság és szegénység, mindenki mindenki ellen (és nagy ritkán egymásért). Csak hüledezik az ember, ahogy olvassa, minden lapra jut valami, hogy felakadjon a szeme. Ez nem mágikus realizmus, ez tisztán mágikus, olyan, mint a tiszta szesz. Kiéget, felforgat, valamelyik lyukadon ördög néz ki (minimum), mire befejezed. Csak erős idegzetű felnőtteknek, de nekik se igazán ajánlom!

!

Bjørnstjerne Bjørnson: norvég író, költő, újságíró, Norvégia nemzeti függetlenségének szószólója. 1903-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A Molyon 4 magyar nyelvű kötete van fenn, ennél azonban sokkal több (21) jelent meg nyelvünkön. @eme azt írja, hogy „Norvégia egyik legnagyobb írójaként tartják számon”. Így lehet, hiszen még a pénzükre is rátették. :)


>!
eme P
Bjørnstjerne Bjørnson: A halászleány

Bevallom, csak akkor hallottam először a szerző nevét, mikor hozzám került ez a könyv. Pedig Norvégia egyik legnagyobb írójaként tartják számon, Nobel-díjat is kapott, ő írta a nemzeti himnusz szövegét, korának haladó egyénisége, Ibsen kortársa.
A kötet hat kisregénye/hosszabb elbeszélése a norvég parasztság, kis- és nagyobb birtokosok csendes, eléggé elszigetelt világába vezet be. Finom líraiság szövi át a szerző verseivel tarkított romantikus történeteket. Harangszó, templomi ima, mulatságok zsivaja, hegedűszó, hallingot járó lábak dobbanása árad felénk. A történetek hősei többnyire boldogságukat – szerelmet, álmokat – kereső vidéki fiatalok, bukott lányok és züllött hegedűsök – a mélyen vallásos falu értékrendjének megfelelő és kevésbé megfelelő alakok, gondosan, értőn felépített karakterek.
Amellett, hogy a 19. századvégi norvég falu érdekes színes képével, szokásaival, életmódjával ismerkedtet meg, Bjornson társadalomábrázolása és kérdésfeltevése is figyelemre méltó.
Bár nem szakít teljesen a hagyományokkal, nyitni igyekszik a bezárt ajtókon: közelebb hozza egymáshoz az egymás felé néző, napsütötte és árnyékos oldalon fekvő gazdag és szegény portákat, beláttatja az öreg nagyapával az idő múlásával járó változások elkerülhetetlenségét. Felteszi a banálisnak tűnő, de ott és akkor egyáltalán nem banális kérdést: megengedett dolog-e a kereszténynek a színjátszás, vagy sem?.
És nem csak felteszi, hanem meg is válaszolja. Az önmaguk kiteljesedésére vágyó, néha elvágyódó, ezt néha tudatosan meg sem fogalmazó, de ösztönösen cselekvő hősök hűsége, kitartása, hite elnyeri jutalmát.
Költői szépségű, halk szavú történetek, jó volt olvasni őket.

!

José Eizaguirre bélyegen Nem mellesleg ő is szerepelt pénzen, mégpedig az 1000 pezetáson

1904-ben két író kapta meg közösen a díjat: José Echegaray y Eizaguirre, írói álnevén José Hayaseca, baszk származású spanyol drámaíró, politikus és Frédéric Mistral okcitán nyelvű francia író. Bevallom, egyikőjüket sem ismerem. Itt a molyon mindkét író abszolút nulla olvasással szerepel. :/ Talán ez nem is csoda, műveik magyarul kevéssé fellelhetőek, amik megjelentek valaha, azok is a 1900-as évek elején. A spanyol író műveit pl. Echegaray József néven (is) kell keresni. Bizony!
Frédéric Mistral még nehezebb dió. Vagy inkább rózsa. Szép rózsaszín, olyan igazi.


>!
Stendhal

A rózsa neve: Frédéric Mistral.
Frédéric Mistral: okcitán nyelvű francia író, szótáríró, a Félibrige alapító tagja, irodalmi Nobel-díjas. Nevének provanszál alakja Frederi Mistral (/Mistrau) vagy Frederic Mistral (/Mistrau)

Kapcsolódó alkotók: Frédéric Mistral

!

Giosué Carducci – ő is első. Az első olasz Nobel-díjas. Költő, klasszika-filológus. Költőként a VersRovat inkább alkalmas lenne említésére, a Nobel-díj miatt mégis veszem a bátorságot és ide sorolom.
A Barbár ódák @Pintyő-t lenyűgözte, és én hiszek neki, mert biztos nem véletlenül csúszott be az a Nobel-díj.


>!
Piintyő
Giosuè Carducci: Barbár ódák / Odi barbare

Le vagyok nyűgözve. Nem számítottam ilyen kifinomult versekre – ha már barbár ódák a címe…
Az előszóból megtudtam, hogy nem azért barbár, mert barbárokról szól, hanem a versforma miatt. Szépen le van írva a mikéntje, ebbe nem mennék bele. Ő maga az előhangban ezt írja:

A megszokott dalt gyűlölöm: készen áll
akárki kéri, odaadni elnyűtt
testét, lefekszik s tunya szívvel, lomhán
vár ölelésre.

Gyorsléptű strófa az enyém: szökelljen
táncos lábakkal zenekar nyomában.
s ha én szálltában fogom el: ő szembe-
szállva csatázzék.

Számomra az a fontos, amilyen hatást váltott ki rám. Az pedig kiváló. A barbár ódák I könyve
fő témája az olasz táj, a természet, a történelmi múlt néhány nagyjának felidézése. Minden sorából érezni a mélységes tiszteletet az ősök, az odaadó szeretetet a szülőföld, a hazai táj iránt -legyen az akár hegy, folyó, vagy város.
A második könyv inkább személyes jellegű verseket tartalmaz, de hasonló visszafogott, kiifinomult stílusban.
Egyik kedvenc versem ebből a részből:

Öreges futamok

Mint a kicsi, ha anyja ütötte meg,
vagy ha valami vad dulakodás után
fáradt el s alszik összeráncolt
szemmel, ökölbe szorított kézzel,

úgy szunnyad ó, Lalage, szívemben is
Ámor: nem álmodik s nem irigykedik,
míg játszogat a többi boldog
gyermek a májusi napsugárban.

Ne keltsd fel, ó, Lalage, az indulat
vad robbanása zengne a boldogok
vidám játékait riasztva:
küzdelem istene bennem Ámor.

Csak azt sajnálom, hogy könyvtári könyv, így sietősen kellett olvasni, nem fel-fel lapozni, s elmerülni szépséges mondataiba.
Ja, meg azt, hogy nem tudok olaszul, mert kétnyelvű könyv, az egyik oldalon az olasz szöveg, mellette a másik oldalon a magyar fordítás. Kíváncsiságból bele-bele olvastam az olasz szövegbe: igaza van Maughamnak. Az olasz a tenoristák nyelve, szinte dalol.

1 hozzászólás
!

Vajon ilyen sellőkről szól ez az elbeszélés?

Paul Heyse – német költő és elbeszélő. 1910-ben ő volt az első német szépirodalmi író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott.
És talán „egyenesági felmenője Sárbogárdi Jolánnak”. :D @psyche https://moly.hu/ertekelesek/786820
Mégis, lehet, hogy egy próbát megér… @csabaviki-t pl. Jane Austen világára emlékeztette.


>!
csabaviki
Heyse Pál: A sellő

Tetszett a régies nyelvezete. Sok érdekes szó volt benne, amit bár még megértünk, de sosem hallottunk. A történet „valós” részei egészen Jane Austen-ra emlékeztettek, a módos angol úri családok semmittevéssel töltött hétköznapjaival. A drámai és misztikus vonulat viszont kizökkentett ebből az idillből. Nem mondom, hogy meglepődtem a végkifejleten, de sablonosnak sem mondanám. Összességében tetszett, bár azt még mindig nem értem, hogy egyesek miért kapnak Nobel-díjat, és mások miért nem :)

!

Aztán itt van még Verner von Heidenstam is, svéd költő és író, akit 1916-ban Nobel-díjjal tüntettek ki „elismerve jelentőségét irodalmunk új korszakának vezető képviselőjeként”.


>!
entropic P
Verner von Heidenstam: Endümion

Egész jó, nagyon színesen és hangulatosan írja le a végét járó misztikus Keletet, meg még története is van (na jó, az nem olyan nagyon különleges: nyugati nő + keleti férfi + mindenféle összeesküvések és tragédiák).
De azért a szerző is pont azt csinálja, amit a könyvben gyakran emleget kissé elítélően a szereplőkkel kapcsolatban: hogy nyugati emberként nem lehet megérteni a Keletet, csak a dolgok felszínét lehet karcolgatni. Néha ő is ezt csinálja: szép szőnyegekről meg fürdőkről meg az arab vendégszeretetről meg ilyenekről mesél a könyvében, de attól még ő nyugati marad, aki ámuldozva tekint egy egzotikus világra, de igazából örökre ki van zárva belőle és csak félig-meddig értetlen néző lehet.
Azért az tényleg szomorú, hogy most már valószínűleg nézőként sem lehet olyannak látni a Keletet, mint ebben a könyvben.

!

Nos, úgy látszik, hogy legalább bélyeget minden Nobel-díjas kapott…

Henrik Pontoppidan – dán író. 1917-ben honfitársával, Karl Adolph Gjelleruppal együtt érdemeltek díjat. Bár Pontoppidannak több könyve is szerepel a moly adatbázisában, semmiképp nem nevezhetjük túlolvasottnak. És ha @Kuszma értékelése nem győz meg benneteket arról, hogy érdemes kézbe venni, hát akkor talán semmi.


>!
Kuszma P
Henrik Pontoppidan: Az ígéret földje

Hansted, az idealista káplán nagy célokat nevel magában, de a vidéki Dánia megreformálása túl nagy falat neki, és elbukik. Pontoppidan ezt a (nem egyedülálló) történetet nagy drámai jelenetek nélkül, szép tájleírásokkal és komótosan meséli el, úgyhogy nekem igazából egyszer sem jutott eszembe, hogy megrángassam a főszereplőt a grabancánál fogva, és az arcába ordítsak: Mi van már veled? Nézz már a hátad mögé! , inkább csak sztoikus nyugalommal néztem, ahogy módszeresen egyre mélyebb gödörbe ássa bele magát. Szóval nem egy road movie. Másrészt azért sem érzek bűntudatot, hogy így ellőttem a végkifejletet, mert csak az nem érzi meg az események ívét már az első oldalon, aki nem akarja. Maga Pontoppidan is bőven spoilerez: hogy mást ne mondjak, már a szereplők arcába is bele van kódolva, hogy jók-e avagy nem jók. Ha valakinek tarjagos arca van, vagy sunyi tekintete (ami első blikkre látszik), akkor keresztbe tesz Hanstednek, de ha harmóniát sugároz, akkor támogatója lesz. Szóval ilyen egyszerűen mennek a dolgok.

Aztán van ez az előszó. Bóka László olyan költői hevülettel csókdossa benne a szocialista rendszer valagát, hogy az önmagában tiszteletre méltó. És még azt is leszögezi, hogy Hansted azért bukik el, mert a parasztságot nem lehet kívülről megváltoztatni – szóval ez az egész eleve el van rendelve. Szerintem meg ez egy akkora kamu, hogy még. Hansted azért bukik el, mert ő személyesen olyan, amilyen. Egy lelkes fazon, aki borzasztó nagy szeretettel fordul a dán vidék felé parasztostul, tehenestül, fjordostul meg rozstáblástul*, de igazából sem lelkiereje, sem elemzőkészsége nincs ahhoz, hogy megbirkózzon a saját ideáival. Mondhatni, félember: csupa tiszta szándék, semmi alapozás. Pontoppidan kritikája ezt a típust célozza meg, nagyon okosan, nagyon kimunkáltan – bár nem a legizgalmasabban, ami azt illeti.

* Érdekes, hogy a kor embere, amikor imádatával illette a természetet, általában alig tett különbséget a vadregényes táj és a megművelt mezőgazdasági kultúrák között. Sőt, amikor himnuszt énekelt hozzá, többnyire gyümölcsösök, gabonatáblák és parasztkonform állatok (pl: pacsirta, de semmiképpen sem farkas) dicséretét zengte.

!

És bizony Karl Adolph Gjellerup is megér egy misét. Egy buddhistát, ha van olyan.


>!
Timár_Krisztina ISP
Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

Ajj, hát ez a buddhista Quo vadis? :) Csak tömegmészárlás nélkül.
(Ezt gondoltam ki a leendő értékelés első sorának, amikor a regény kétharmadához értem. Akkor már határozottan úgy éreztem, hogy a dán szerző nemes versenybe bocsátkozott a tizenegy évvel korábbi lengyel regénnyel.)
Nagyon szép könyv ez, Nobel-díjat is kapott a szerző, úgyhogy nem értem, Sienkiewicz könyvével ellentétben miért nem adták ki a II. világháború óta újra magyarul. Előtte bezzeg több kiadást is megért.*

Nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert Sienkiewicz jobb író lenne Gjellerupnál. Tény, hogy a Quo vadis? monumentális történelmi tablót nyújt, egy-két egysíkú, de még több összetett és izgalmas figurával – Gjellerup könyvéről ugyanezt nem lehet elmondani. Az összes szereplő egysíkú, gyakorlatilag mesefigurák egy jól kitalált, ám a szó klasszikus értelmében nem kifejezetten „izgalmas” történetben. No de nem is pont ugyanaz a célja Gjellerupnak, mint Sienkiewicznek, és nem is olyan „látványos” történelmi korral dolgozik. Indiában senki nem akarta Buddha követőit oroszlánok elé vetni.

A kor: Buddha öregkorának ideje. A cselekmény: két beavatódás története, a regény felénél egész ügyesen összeillesztve. A főszereplők: egy férfi és egy nő (Kámanita és Vaszitthi), két szerelmes, akik különböző utakon, különböző próbatételeken át jutnak el ugyanahhoz az igazsághoz.** Közben csodálatos indiai tájakon járnak, találkoznak pazarlással, galádsággal, hatalomvággyal, rablóbandával, bosszúval, megtért bűnössel, a szútramagyarázatok jóindulatú (és ettől nem kevésbé vicces) paródiájával – mindennel és mindenkivel, ami egy kalandregényhez csak kell. És hát persze magával Buddhával is. :)
spoiler

Vagyis itt nem az volt a cél, mint Sienkiewicz esetében, hogy korrajzot kapjon az olvasó, hanem a címben megjelölt zarándokút(ak) ábrázolása. Ahhoz meg a sablonalakok passzolnak jobban. Ezt el kell ismernem, hiába hiányzott nekem olvasás közben az az élmény, amelyet egy Petronius, egy Chilon, egy Euniké nyújthat. :( spoiler A kort, a buddhizmus hatásának kezdeteit tényleg nagyszerűen ismerte Gjellerup, magát ezt a vallást és filozófiát is,*** és a meséiket is felhasználta a regény megírásához.

Amitől nagyon Quo vadis?-os lett: az egész regényt az első szótól az utolsóig mindenestül átitatja a vallás; a lány húzza maga után a fiút a megtérés útján; spoiler
Úgy általában sokszor volt olyan érzésem olvasás közben, hogy bár Gjellerup a buddhizmus népszerűsítését tűzte ki céljául, azért ahol tudta, európai ízléshez idomította a cselekményt, a jellemábrázolást, a stílust, hogy a mi fülünknek ismerősebben csengjen és könnyebben befogadhatóvá váljon a történet. Sikerült is neki – nekem tetszett a könyv.

A fordítás pedig igazán gyönyörű. Baktay Ervin tényleg mindent beleadott ebbe a szövegbe. Az ő neve eleve garancia arra, hogy a vallási szakkifejezések és az ókori indiai irodalomra való hivatkozások mindenestül a helyükön legyenek, de hogy ekkora költő volt, azt tényleg nem gondoltam volna.

* Nagyon sok nyelvre lefordították a maga korában. Nézem az Amazont: az angol fordítása rendszeresen újra megjelenik. Pedig már gyanakodtam, hogy azért nem olvassák, mert tömegmészárlás híján nem lehetett belőle hollywoodi szuperprodukciót csinálni. Saját hazájában viszont gyakorlatilag elfelejtették – legalábbis a Wiki szerint.
** Nem is igazán értem, miért csak Kámanita szerepel a címben, mert Gjellerup vigyázott, hogy kb. ugyanakkora teret szenteljen mindkettejük megtérésének. A regény első felében Kámanitáé a szó és a tér, Vaszitthi csak mellékszereplő, a regény fele után viszont Kámanita háttérben marad, Vaszitthi lép előre, és ő kapja meg a szót is.
*** Legalábbis a fordító, Baktay Ervin ezt írja, és ha valakinek, hát neki el is lehet ezt hinni. :)

!

…vagy rákerült a fizimiskája a pénzre.

William Butler Yeats – ír költő, drámaíró, elbeszélő, 1927-be tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal „a poétikájáért, mely egy igen művészi formában fejezi ki egy egész nemzet lelkületét”.
Róla talán mindenki hallott, mégis kevés értékelés, idézet, karc született hozzá kapcsolódóan. Kettőt választottam, egy verseskötet értékelését @Mandula8-tól (https://moly.hu/ertekelesek/1127880) és a Vörös Hanrahan legendájának értékelését @RandomSky-tól.


>!
RandomSky
William Butler Yeats: Vörös Hanrahan legendája

Általában véve jó volt, néha nem értettem, de valahol Yeats maga is ír olyasmit, hogy a kelta mítoszokat meg ír legendákat azért nem mindig lehet érteni, sőt. Összességében szép meg jó, de inkább való az elborult kelta/ír fanoknak, mint mondjuk bárkinek (utóbbiaknak még tán az Elvarázsolt puding c. meseválogatását sem biztos, hogy merném ajánlani).
Meg néha fura a fordítás, bár javarészt megvan a hangulata, csak néha egy-egy oda nem illőnek tűnő szó zavar be. Meg vannak benne versek is, amik közül az egyik egy korábbi, közismert fordításában az esküvőmön is elhangzott, ott teljesen értettem, itt meg nem, pedig elvileg ugyanaz a vers (majd utánanézek az angol eredetinek).
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-03-07/…

!

Ez a lista nem teljes, csak 1923-ig jutottunk. Bár csaltam, mert beválogattam két dél-amerikai írót is, későbbről. A felsorolásból azonban eddig az évig is több, alig olvasott Nobel-díjas író kimaradt. Ismerjük meg az ő nevüket is:
Theodor Mommsen, német történész, 1902-ben, másodikként lett díjazott. Elsősorban a A rómaiak története című könyve miatt.
Rudolf Christoph Eucken: német filozófus, az új idealizmus képviselője. 1908.
@Dániel_DrBéza végigküzdötte Az élet értelme és értéke című írását: https://moly.hu/ertekelesek/2143075
Gerhardt Hauptman: német drámaíró, a német naturalizmus „legnagyobb neve”. 1912. @Kuszma tőle is olvasott: https://moly.hu/ertekelesek/1529647
Carl Spitteler: svájci költő. 1919, „különösen eposzának az „Olimpiai tavasz”-nak méltatásaként”. Molyos „pályafutása”: 1 könyv, 2 antológia, 1 idézet. Ez utóbbi @imma-tól: https://moly.hu/idezetek/340743
Hacinto Benavente: spanyol filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró és producer volt.
4 könyve szerepel molyon, egyik sem magyar fordítás. Olvasási átlag abszolút 0, pedig haláláig 172 művet írt. Ő egyébként az 500 pezetást kapta a spanyoloktól.


>!
Nílkantha

Csak mit szivesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán. (Carl Spitteler)

201. oldal, II. kötet, Európa Konyvkiadó, Budapest, 1977


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!