Versrovat

Rovatgazda
!

Kép forrása: spoiler

Újra ősz, újra eső, s újra itt a Versrovat. Az előző számban az elmúlás témájához kapcsolódó alkotások kerültek terítékre, most pedig kalandozzunk el francia vidékre, hogy megláthassuk, mit rejt e tájék, s elmerülhessünk a magával ragadó költemények soraiban!


>!
Aurorblade

Arra ítélem magamat,
Hogy porlasszon el máglyatűz!
Éhségében gyilkol a vad,
Embert bűnbe a kényszer űz.

14. oldal

!

Kép forrása: spoiler

Kezdjük a sort az „elátkozott költők” előfutárával, azaz François Villonnal.
A középkor végének, s a reneszánsz virágkorának legkiemelkedőbb francia költője, ki műveiben hűen ábrázolta kora jellemvonásait, a bűnös élet árnyaitól egészen a vallás rejtelmeiig.


>!
Morn

Az irigy nyelvek balladája

Végy arzénes savat, salétromot,
S avas faggyút habos lúggal maratva;
Hozzá olvadt ólombul egy csomót,
Forró szurokkal, kénnel elhabarva,
Zsidónő piszkát is hozzá vakarva;
S vedd leprás ember lábmosó levét,
Meg ócska bocskor átizzadt belét
Áspis kígyó sűrű vérébe mártva;
Tégy hozzá róka-, farkas-, borz-epét,
– Az írigy nyelvet ebbe főzd puhára!

Szedd egy halászni rest, öreg, kopott,
Fogatlan macska agyát száz darabra;
Végy vén, veszett eb ínyéről habot,
Öszvér turháját hozzá aprogatva
– Ha már az ollód szeletekre szabta –
S kell hozzá még csatorna-hordalék,
Amelybe patkány dugja orrhegyét,
Folyik zöld és varangyos-béka nyála,
Fut kígyó-, gyík-had s más ily büszke nép:
Az írigy nyelvet ebbe főzd puhára!

Míg élő sikló köldökét rakod
– Kézzel nem érve – gyilkos szublimátba,
S holdtöltekor a vért hozzá csapod,
Mely megalvadt a borbély-tálban állva,
S egy részin barna, másutt hagyma-sárga:
Végy piszkos teknőbül pelenka-lét,
Adj hozzá vedlő rossz sebet, fekélyt,
Egy szajha öblítő-vizébe hányva,
(Nem járt lebujban az, ki meg nem ért):
Az írigy nyelvet ebbe főzd puhára!

Ajánlás

Jó Herceg, törd át mind e csemegét,
Ha szitád, rostád, zsákod nem elég,
Egy sárga üllepű gatyán, vigyázva,
– De disznó-szarral ízesítsd elébb –
Az írigy nyelvet ebbe főzd puhára!

97-98. oldal, A Nagy Testamentum (Európa, 1979)

46 hozzászólás
!

Kép forrása: spoiler

A HALÁLTÁNC-BALLADA
/részlet/

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
„Mit sírsz" – rivallt reá – „bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!" … S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
– Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos:
„Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?"
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
„Igyál, e nedv hűs, mint a mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."
– Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
… „Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot."
„Jövök már!" – szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
– Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Forrás: spoiler

Nézzük most a költő lajstromát!
1455-ben verekedésbe keveredett, mely közben súlyosan megsebesített egy atyát.
`56-ban feloldozó levelet kapott, ám ez év végén már egy betöréses lopásban vett részt.
Ebből kifolyólag menekülnie kellett Párizsból.


>!
Lunemorte MP
François Villon: François Villon összes versei

Kedvenc költőim egyike,kedvenc verseim is ebben a kötetben lapulnak.

!

A Hagyaték című írását befejezvén, melyet a barátainak szánt, bejelentette, hogy Angers-be megy. Ám ekkor költőnknek nyoma veszett – s hogy vajon odaért-e valaha, máig is rejtély maradt.


>!
Disha P

15
S mint a nemes Rózsa-regény
Oly bölcsen vallja, hirdeti
Mindjárt a munka elején:
Ha ifjan rossz is valaki,
Meg kell bocsátani neki –
Megérleli szivét az élet!
Ki hát bűnöm emlegeti,
Azt szeretné, hogy meg ne érjek?

27. oldal

!

Kép forrása: spoiler

Nézzük most Alphonse de Lamartine költészetét, kinek élete inkább az érzelmek vonalán volt kalandos.
A költő, regény- és drámaíró, politikus a francia romantika egyik kiemelkedő alakja volt, nagy hatást tett rá a természet, a családja, s az őt mély vallásosságra nevelő plébános, Dumont atya tanításai is. Ennek ellenére mégis viharos szerelmi kapcsolatba keveredett egy serdülő korú lánnyal, mire szülei Nápolyba küldték, hová egy barátja is elkísérte – remélve, ezáltal elfelejti a zűrös kalandot. Ám Lamartine-t ott is hamar megtalálta a szerelem: megismerte Antonella Jacominót, kiről később Graziella című művének hősnőjét mintázta.
Ezt követően egy darabig XVIII. Lajos testőrségében szolgált, a trónfosztás után Svájcba menekült, majd visszatérésekor felhagyott a katonai szolgálattal, és hazatért Millybe.
Megismerkedett egy nála hat évvel idősebb, férjes asszonnyal, ám kapcsolatuk pusztán pár hónapig tartott, mivel párja (Julia Charles) igen hamar életét vesztette tuberkolózisban.
A veszteség inspirálta a Költői elmélkedések megírására, de nem tartott soká a gyász időszaka, hisz hamarosan feleségül vett egy fiatal angol hölgyet, Mary Ann Elisa Birch-öt.
Élete végére sajnos betegen és komoly anyagi gondokkal küszködve szenvedte végig utolsó hónapjait, majd végül a saint-point-i köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Búcsú a tengertől
/részlet/

Bárkám körül susog a drága
tenger, megannyi tiszta hab
– miként hű szerető – siráma
örök fájdalmával dobálja
e poétikus roncsokat…

Úgy szeretem a sziklabércet
tükrözve látni idelenn,
a narancsos, szőlős vidéknek
árnyéka messzi part felé megy
– mint révész – által a vizen.

Evező nélkül száll a bárka -
rádbízom magam: szabj irányt!
Lelkemben elcsitul a lárma,
hullámzásod lágy ritmusára
rebben szemem, mint gyönge láng.

Akár a versenyló, amelyet
a zabla már eresztve fog:
vigyél, ahova tartja kedved,
hol hűsen várja sziklarejtek
ezt a törékeny csónakot.

Ó ringass, ringass, kérve-kérlek,
ringass el utoljára még,
ringasd a gyermeket, ki érted
régtől rajong, kedves szivének
a lomb s a hullám hűse rég!


>!
Belle_Maundrell 

"Az erdős ormokon, hol már a mély homály nő,
még búcsúsugarat villant az alkonyat;
foszló felhőiből kiszáll az éjkirálynő,
fehérre festve túl a messzi partokat.

És ekkor fönn a gót toronyból messzehangzó
dallam csendül; megáll a vándor és figyel,
amíg a falusi, áhitatos harangszó
egybesímul az est végső neszeivel."

Alphonse-Marie-Louis de Lamartine – Magány (részlet)

!

Kép forrása: spoiler

Folytassuk barangolásunkat egy költővel, aki Lamartine mély vallásosságával ellentétben
gyakran kritizálta korának dogmatikus katolikus egyházát, amiért több alkalommal meg is büntették.
François-Marie Arouet a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, író, költő és filozófus. Elsősorban filozófiai témájú írásairól és a polgári szabadságjogok védelméről vált ismertté.
Jogi tanulmányai ellenére a maine-i főhercegnő kérésére II. Fülöpről írt egy szatírát,ezért 1717. május 16-án a Bastille-ba zárták. Szabadulása után már csak Voltaire néven ismerték.
Egy ideig Angliában tartózkodott, nagy hatással volt rá John Locke és Isaac Newton gondolkodása. Párizsba visszatérve 1733-ban jelent meg Filozófiai levelek című műve, melyet hazájában a politikai rendszer és az egyház kritikájaként értelmeztek, ezért elégették a könyv példányait.

A lélek halhatatlansága
(Addison nyomán)

Platón, igazat írsz: a lélek halhatatlan,
Isten szól ahhoz és isten lakozik abban,
hol volna nélküle a nagy sejtés, meg a
hamis javak s a rút hitványság undora?

A századvég közel. Te bújtogatsz serényen,
hogy eszméim s a föld rabláncait letépjem
és a sárba-rekedt testből szökvén tovább
kitárjam a remélt öröklét kapuját.
Öröklét! Vigasz és rettenet ez a szó ma!
Ó fény! Ó fellegek! S mélységes poklok odva!
Mit mondok? Hol vagyok? Ki hív?
Hová megyek?
Mily tájék vár, milyen távoli égövek?
Ki az, ki elmerít percében a halálnak,
a szellem-lény, akit halandó egy se láthat?
Sötét örvények, ó, mire szántok vajon?
Ha mindez Isten – úgy igazad van, Platón.
Ez Isten, biztosan. Arcom is ő formálta
saját képére és hasonlatosságára,

ha kell, megbünteti az elfajultakat,
de hogyan? És mikor? Mily csillagok alatt?
Az önkény mostohán bánik itt az erénnyel,
a bűn elé a szent ártatlanság letérdel,
Fortuna szekere saját útján robog,
a föld Cézár pogány kedve szerint forog.

A gyász celláiból törjünk ki hát merészen,
lássalak, árnytalan igazság, égi fényben!
Te akkor rejtezel, ha tűz a napsugár -

álom az élet és ébredés a halál.

/Baranyi Ferenc fordítása/

Későbbi életét a siker és üldöztetés párharca árnyalta, s bár műveit gyakran támadás érte, mégis számos kiváló költeményt hagyott hátra az utókor számára. 1778. május 30-án érte a halál, de az egyházat ért kritikái miatt nem temethették egyházi földbe, így egy kolostorban hantolták el, Champagne területén, majd csontjait később, 1791-ben szállították át a párizsi Panthéonba.


>!
Sli SP

Soha író még ilyen hódolatban nem részesült. Voltaire azonban nem vesztette el a fejét: „Mily roppant tömeg köszönti önt, mondták neki. – Ó, felelte rá, ugyanekkora lett volna a kivégzésemen is.”

119. oldal, XXI. Voltaire megkoszorúzása (Akadémiai, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: tömeg · Voltaire
!

Kép forrása: spoiler

Vessünk most egy pillantást a Nyomorultak című regényéről elhíresült, francia romantikus költőre, regény- és drámaíróra, politikusra és akadémikusra,Victor-Marie Hugóra.

Ha földereng a táj

Ha földereng a táj, holnap a pirkadással
elindulok. Tudom, hogy várod jöttömet.
Az erdőkön megyek, megyek a hegyen által,
nem, tőled messze már maradnom nem lehet.

Megyek majd, két szemem merőn néz önmagamba,
nem látom majd a fényt, nem hallok semmi neszt,
görnyedten, egyedül, kezemet összefonva,
mélán megyek, s a nap olyan lesz, mint az est.

Nem nézem az arany tüzeket alkonyatkor,
sem, hogy Harfleur felé vitorlák szállanak,
és ha megérkezem, sírodra teszem akkor
virágzó hanga és zöld magyal csokromat.

/Nemes Nagy Ágnes fordítása/

Hugo elhivatottsága már korán megnyilvánult, eleinte katolikus egyházi témájú verseket írt, majd később a Cromwell című drámájához írt előszóban szakított a klasszicista dráma hármas egységével, és Hernani című művével megteremtette a romantikus dráma műfaját. A politikai életben is aktívan tevékenykedett, s mintegy száz évvel megelőzve Jean Monnet-t és Robert Schumant, javasolta az Európai Unió létrehozását. Alkotásaiból számos film és opera is készült.


>!
robinson P
Egy költő – egy vers

Victor Hugo: Júniusi éjszakák

Nyáron, mikor a nap leáldozik, s a rétek
bódító illata gyűrűzve tovaring,
hunyt szemmel, hallva mind halk neszeit az éjnek,
félig alszunk csupán, s áttetszők álmaink.

Tisztább a csillag, és enyhébb a lombok árnya,
gyöngyház fénnyel dereng az örök boltozat,
s a hajnal mintha csak jelenésre várva
ott bolyongna egész éjjel az ég alatt.

(Rónay György fordítása)

!

Kép forrása: spoiler

Időzzünk el most egy különösen közkedvelt francia költő háza tájékán!


>!
Debut
Egy költő – egy vers

Paul Verlaine – Alkonyatok

Bágyadt, gyönge hajnal
Síkságon bolyong,
Puha bánatokkal,
Mint egy alkonyon.
Puha bánatokkal
Ringatja bolond
Szívemet a jó dal
Alkonyatokon.
Álmom csupa alkony:
Bíbor alkonyok
Lent a tengerparton;
Lázban imbolyog
Ezer piros fantom,
Fut, s rőten lobog,
Mint nagy alkonyok
Lent a tengerparton.

(Térey János fordítás)

Kapcsolódó alkotók: Paul Verlaine

!

Paul Verlaine 1844. március 30-án született Metzben. Párizsban jogot tanult, viszont hamar megmutatkozott érdeklődése a költészet iránt, mely révén korán magával ragadta a párizsi művészvilág züllött, bohém élete. Ám a tizenhét éves Arthur Rimbaud-val való kapcsolata még e laza erkölcsű világban is igen nagy megbotránkoztatást keltett. Viszonyuk viharos jellegét támasztja alá, hogy egy konfliktus során költőnk revolvert ragadva megsebesítette Rimbaud kézfejét. Verlaine-t szodómia és súlyos testi sértés vádjával két év börtönre ítélték ezért a tettéért.


>!
Solo_Mayer P
Egy költő – egy vers

Paul Verlaine: Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…

(Fordította: Tóth Árpád)

3 hozzászólás
!

Szabadulása után alkoholizmusa elhatalmasodott rajta, így betegen és nyomorban érte a végzet 1896-ban.

SEMMI MÁST!

A kedvedért ma én is, kis tudatlan,
úgy teszek, mint ki nem tud semmi mást,
csak simogatni huncut mozdulatban,
s ily édesen szemtelen lenni, lásd,

ennyi az, amit tudok, kis tudatlan!

Ma bizony jó botrányosak leszünk,
mint az őzike párjával az erdőn,
nem szégyelljük magunkat, van eszünk:
korláttalan, tobzódóan, üzelgőn

ma bizony jó botrányosak leszünk.

Főleg irodalomról ne beszéljünk
(ördögbe minden szerzők, kiadók!)
a bátor természethez visszatérünk,
minden szemérmet vígan tagadók,

s főleg irodalomról nem beszélünk.

Élvezni és aludni: akarod?
ez lesz ma nékünk első és utolsó,
legfőbb pihenés, legsürgőbb dolog,
erény és vétek, bölcső és koporsó -

élvezni és aludni: akarod?


>!
Annamarie P
Egy költő – egy vers

A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan, ág zörög,
és mindenütt
hangok remegnek…
Ó, hogy szeretlek.
A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet;
szél jaja rezzen…
Álmodj, szerelmem.
Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja…
Isteni óra!

Paul Verlaine – A hold a fák közt
Fordította: Szabó Lőrinc

!

Kép forrása: spoiler

Végül sétánk utolsó állomásaként szenteljünk egy pár sort Guillaume Apollinaire (Róma, 1880. augusztus 26. – Párizs, 1918. november 9.) művészetének!


>!
kicsibak P
Egy költő – egy vers

Guillaume Apollinaire: Búcsú
(Vas István fordítása)

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

Kapcsolódó alkotók: Guillaume Apollinaire

!

A költő, író és kritikus a korabeli Párizs avantgárd szellemi életének egyik meghatározó alakja volt. Legközelebb a szimbolizmus és a kubizmus irányzatai álltak hozzá, s az 1913-ban megjelent Alcools (Szeszek) című gyűjteménye hozta meg számára a várva várt sikert.

AZ ÉJI SZÉL

Ó nyögnek a fenyők és csúcsuk összeér
S közöttük fönn jajong a mérges déli szél
S a zúgó éjen át vadúl kacagva kóbor
Tündérraj harsonáz a szomszédos folyóból
Attis Attis Attis illetlen s tiszta báj
Téged csúfolnak ők nevedtől zeng a táj
Mert fáid egyikét gót szélvész dönti ép le
Mint antik had riadt erdő fut új vidékre
S ahogy forduló fenyők lándzsái hajlanak
Sötétbehullt faluk töprengnek hallgatag
Mint szűzek aggok és költők s akár a szikla
Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad
Keselyü csap le majd alvó galambjaikra

(Radnóti Miklós fordítása)

Ha azt gondolnánk, az olvasásnak nem lehetnek veszélyei, gondoljunk a költőre, aki önkéntesként vett részt az első világháborúban. Apollinaire megsebesült a háború alatt, mivel egy gránátszilánk fúródott a koponyájába, miközben ő a lövészárokban olvasta a Mercure de France című újságot. Bár sikeresen megoperálták, korábbi egészségét már sosem nyerhette vissza.
A háború után Párizsban élt, s 1918. november 9-én, az akkor tetőző spanyolnátha-járványban halt meg.

Zárásként olvassunk egy részletet a költő Égöv című művéből!


>!
Varga_Írisz_Dóra I
Egy vers – több változat

Guillaume Apollinaire: Égöv (részlet)

1.
Guillaume Apollinaire: Égöv (részlet) – Radnóti Miklós fordítása

„[…] Kis fogadó kertjében üldögélsz most Prága mellett
Egy rózsaszál az asztalon úgy érzed rólad minden bú lepergett
S míg félig készen hever itt előtted amit írsz a próza
Csak nézed egy kicsiny bogárt hogy altat ép szívén a rózsa

Döbbenten látod Szent Vid ó agátjain az arcod pontos mását
Sosem felejted már e nap halálos mély szomorúságát
Lázárhoz vagy hasonló itt kit meggyötört a nap
A nagy zsidónegyed órái mind ellenkező irányba forganak

S hátrálsz te is az életedbe vissza lassan s andalogva
Fülelsz a mély kocsmák ölén zengő cseh dallamokra
Ha mégy épp fölfelé a Hradzsin útjain s az alkonyat kilobban […]”

(https://www.magyarulbabelben.net/works/fr/Apollinaire%2…)

2.
Guillaume Apollinaire: Égöv (részlet) – Győri László fordítása

„[…] Egy fogadó kertjében vagy Prága közelében
Az asztalon egy rózsa boldog vagy egészen
Figyeled bár eközben a mese is megtorpan a próza
A bogarat amelyet a szívén csicsíjgat a rózsa
Döbbenve látod Szent Vitus agátjain a saját arcodat
Szomorú volna halni ma hogy látod önmagad
Hasonmása vagy a Naptól megőrült Lázárnak
A zsidóváros óráin a mutatók mind visszafelé járnak
És visszahátrálsz lassanként te is az életedbe
A Hradzsin kaptatóin és hallgatva estelente
A cseh kocsmák mélyén dúdoló dünnyögést […]”

(http://www.naputonline.hu/2016/05/28/guillaume-apollina…)

Kapcsolódó alkotók: Guillaume Apollinaire


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!