VersRovat

Rovatgazda
!

(fotó: lotusz.cafeblog.hu)

Üdvözlet újra itt, kedves versszerető moly!

Hadd kezdjem most soraimat egy Arany János idézettel, mely szerintem méltó kezdése lehet a rovatnak.

„Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?"

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.

Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.

Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.

Összes verse ingyenesen elolvasható a MEK honlapján: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/

Arany János: A vigasztaló

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomjú gyepre,
Mi a balzsam égő sebre:
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben..
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, óh költészet!…


>!
dianna76 P
Arany János: Arany János válogatott versei

A versolvasós hét utolsó napjára választott kötet kellemes csalódás volt. Őszintén megmondva, nem gondoltam, hogy Arany János versei ennyire tetszeni fognak. Az Ő költészetéből a balladáinak egy része rémlett iskolás koromból, hatalmas műve a Toldin túl. És valójában elmondható, hogy Arany tényleg zömmel ennek a műfajnak élt. Olyan költeményeket (ha nem is pont ballada) hozott létre, melyek mesélnek nekünk. Pont ezért tetszik a munkássága. Érdekes, hogy még a versek sorai is történetekké álltak össze a keze alatt. Vajmi kevés vers volt a kötetben, ami az érzéseiről, gondolatairól szólt. Nagyon megihlette a történelmi múlt, és számos balladájában, versében előhozza azt.
Szeretem, ha egy verses kötetben olvasható a költő életrajza is. Habár ez a válogatás kevés kimondottan életrajzi elemet tartalmazó verset tár az olvasó elé, mégis akad pár benne. Ezek könnyebb megértéséhez pedig nélkülözhetetlen ismerni a költő életrajzát. Ha nem olvasom el, akkor pl. nem tudom, hogy a Juliska emlékezete a felnőttként elhunyt lányára emlékezvén íródott (volna, ha lett volna elég lelki ereje befejezni. Így pusztán egy verstöredék maradt). A kötetben megtalálhatóak Petőfi emlékének adózó sorai is. Vártam is egy hasonló verset, melyben szóba hozza a barát, és költőtárs elvesztését. Biztosan szerepelt ez a vers az iskolai irodalom tananyagban, de nem emlékeztem rá. Teljesen újként olvastam. Talán egy vers volt a kötetben, amit nehezen olvastam, s így az értelmezése sem sikerült, a Vojtina ars poétikája. Az általam eddig ismeretlenek közül nagyon kedveltem A bajusz című költeményt. A válogatás végén lévő pár versike, melyek a költő életének utolsó időszakában, betegségében születtek, nagyon szomorúak. Ezek a sorok már csak arról szólnak, hogy várja/érzi a közelgő halált.
Örülök, hogy kezembe kerítettem ezt az Arany válogatást, amit nyilván a verses kihívásnak köszönhetek!

>!
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631963472
!

(fotó: 24.hu)

Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) (Budapest, Lipótváros [ma Újlipótváros], 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar-francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése.

Radnóti Miklós a Nyugat harmadik nemzedékének lírikusa. Költészetét az avantgárd – elsősorban az expresszionista – öröksége és az újklasszicista verseszmény határozzák meg, a késő modern kérdésirányok nem jelentkeznek az életművében.

Első versei a húszas évek végén az avantgárd Kortárs című folyóiratban és a Jóság antológiában jelentek meg. Korai kötetei a Pogány köszöntő (1930), Újmódi pásztorok éneke (1931) és a Lábadozó szél (1933), melyek műveit az újklasszicista verseszmény és az avantgárd hatás alakítja. Antikizáló idill, bukolikus motívumvilág, erotika, szerepjáték, ódai és elégikus jelleg, ugyanakkor expresszionalista versnyelv, kötetlen ritmus, rímtelenség jellemzi a verseket. Fel-feltűnnek a későbbi költészetben megerősödő keresztény motívumok is. A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabadversek kiáltásait. A sokszínűség inkább eklektikus hatást kölcsönöz a korai költészetnek, a pályaszakasz versei kevésbé jelentősek, maga Radnóti is csak 16 verset vesz föl majd ezekből az 1940-es Válogatott versek kötetbe.

Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold (1935) és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! (1936) versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (Hitler hatalomra jutása) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

Költészete új szakaszának alapélményét és a leginkább termékenynek látszó magyarázóelvét mégsem annyira a halálfélelmekben, mint inkább az óhajtott szabadság és a jelenvaló rabság kettősségének átélésében kereshetjük. „Szabad szerettem volna lenni mindig, s őrök kísértek végig az úton” (Negyedik ecloga). Az ilyen versei messze túlmutatnak saját világán, egyetemesebb érvényűek, és számos európai költőtársával vagy akár a szabadság fogalmának új értelmezést adó francia egzisztencializmussal párhuzamosan az általános korérzést fejezik ki. A korábbiaknál egyre nagyobb helyet kapnak verseiben a gondolati elemek; elmélyül az önelemzés (Huszonnyolc év), s mindehhez bonyolultabb szerkezeteket, műfajokat keres. Így amikor a római polgárháborútól veszélyeztetett idilli pásztorélet költőjének, Vergiliusnak eclogáit fölfedezi, világukat annyira hasonlónak találja mindahhoz, ami napjaiban körülveszi, hogy modern folytatásukra szánja el magát. Az antik örökséget szabadon használó eclogáival és előhangjukkal (Száll a tavasz) új és egyéni műfajt teremt. Különösképp akkor, amikor az antikvitástól már eltávolodott XX. századi ember individualitását, bonyolult érzékenységét, sőt tragédiáit jeleníti meg, és amikor a pesti kávéház (a „városi berek”), a repülők vagy épp a láger „modern” szavaival szól róluk. A rövid föllobbanásokat kivéve egyetlen szerelme volt, amelyből az évek során a költészet történetében ritka hitvesi líra született meg. Széles skálája a pársoros dicséretektől, a pillanatfelvétel-szerű asszonyportréktól (Együgyű dal a feleségről) a hosszabb struktúrákig terjed (Tétova óda), hogy ezután a bori versek (a hazatérés makacs akarását és a szerelem életben tartó erejét kifejező Levél a hitveshez; a címe ellenére melléje sorolható Erőltetett menet; a láger valóságát helyenként naturalista pontossággal leíró, de a gyöngédebb líra hangját sem elfojtó Hetedik ecloga) adjanak még mindig újat a korábbiakhoz, és polifóniájukkal is fölemeljék költészetének csúcsaira. Oda helyezhetjük el az utolsó bevonulása előtt még itthon írt Töredék döbbenetes erejű sorait arról a korról, amelyben nemcsak neki, hanem az utána következő nemzedéknek is élnie kellett, továbbá a sorsa elvégeztetett voltát bátran fölismerő Gyökér sorait, végül a korábban még derűs hangú verses levelezőlapjainak (Cartes postales) könnyedségét alig néhány soros tragédiákká súlyosbító s immár valóban a közeledő halál fuvallatát érzékeltető és az előbb említettekkel együtt mégis az alkotóerő ritka csodáját megvalósító négy Razglednicát. Ma már számos idegen nyelven olvashatók e költemények.

Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki, mely alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki. A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől 1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

Sem emlék sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.


>!
Bla IP
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai

Petőfi – Arany – Ady – József Attila – Radnóti – a zsenik sorozata a magyar költészetben. Radnóti gondolatait – most újraolvasva is – igen kedvelem. Élvezem szellemi íveit, lelkesedem mondanivalójáért, amelyet magas szellemi szinten fogalmaz meg. Költészetében keverednek az avantgárd és expresszionizmus elemei, témái, amelyekből egy új, saját, klasszicista stílust alkotott, amelyre jó példa az Elégia című verse. Sorsát jelentősen befolyásolta egyrészt az, hogy egy zsidó családban született, illetve az a tény, hogy születésekor édesanyját és ikertestvérét elveszítette. Mégis, e sorscsapások segítették hozzá legszebb gondolatai megfogalmazásához, amelyek – különösen a Bori Notesz – ma is szívbemarkolóak. Gondolkodóknak kikerülhetetlen! Időnként újra kell olvasni!

1 hozzászólás
!

(fotó: wekerlekos.hu)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári.

Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

A költő – Reményik Károly építészmérnök és Brecz Mária, Kolozsvárt megtelepedett, dobsinai születésű szülők fia – 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott. Evangélikus elemi után középiskolai tanulmányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait ugyancsak Erdély fővárosában, a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg. Négy éven át volt hallgatója, azonban utolsó szigorlatát már nem tette le. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves barátságai, többek között Olasz Lajossal és a későbbi híres íróval, Makkai Sándor református püspökkel. Velük később a kisebbségi életben újra találkozott, komoly nemzetépítő munkában. Költeményt először az Új Idők c. újság közölt tőle 1916-ban. 1918-tól állandó munkatársa az Erdélyi Szemlének, és 1921-ben az ő szerkesztésében indul meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyet a legnehezebb időben szerkesztett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki az erdélyi irodalom. Életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Az iskolában tanult történelmi és irodalomtörténeti anyaghoz járult a családi környezet, amelyben jellemet formálóan élt a negyvennyolcas szabadságharc eleven emléke. Édesanyja nemcsak szerette az irodalmat, hanem finom értője is volt.

A békediktátum kihirdetése után elhallgatott. A magányosság szigetére vonult vissza. Ez a Reményik – a Végvári versek után – szenvedő, törődő, halk hangú ember. Belső töprengéseit, legbensőbb érzéseit is a nagy megrendülés élménye színezi. Testi szenvedésekben is része volt, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen.

Mégis mindig az életet hirdette. Emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat. Ha nem lesz többé iskolánk című verse több mint illusztráció, egy nép élniakarás-vágyának szimbóluma. Ez a Reményik már a transzilvanizmus lírai képviselője volt. Számot vetett a kisebbségi létezéssel, amely mindig lesz, amíg lesznek államok, amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Verseiért és szenvedésekben tisztult életéért szerették őt értő kortársai. A formának tán nála nagyobb mesterei is voltak a magyar lírában, de nem volt senki, aki nála több gondolatot, érzést pendített volna meg. S túl a költészeten, magatartást is jelentett Reményik Sándor. Sorsvállaló volt. Ötvenegy éves korában, 1941. október 24-én Kolozsvárott halt meg. Városa mint a magyar nemzet halottját temette az evangélikus templomból. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.”


>!
Goofry P

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

1 hozzászólás
!

(fotó: somogy.hu)

Forbáth Imre (Böhönye, 1898. november 17. – Teplice, 1967. május 16.) költő, újságíró.

Kisgyermekkorától ifjúkoráig Nyitrán élt. Az 1918–1919-es magyarországi forradalmak idején a főváros fiataljai között a KMP tagjaként folytatott szervező- és propagandamunkát, amiért később emigrálni kényszerült. Az emigrációban 1921–1923 közt munkatársa volt a Tűz című hetilapnak. Prágában 1922–1927 közt orvosi tanulmányokat folytatott, 1927-től fogorvos Szlovákiában, 1932-től a bányászok orvosa Moravská Ostravában. Kapcsolatba került a szlovákiai avantgárd művészekkel, 1936–1938 közt a Magyar Nap című lap munkatársa lett, 1938-ban ő is felszólalt az antifasiszta írók párizsi konferenciáján. 1939-ben kivándorolt Angliába, 1945-ben tért vissza Moravska Ostravába főorvosnak. 1949–1951 közt külügyi szolgálatban volt, a koncepciós perek idején elbocsátották, ezután haláláig Teplicén fürdőorvosi szolgálatot teljesített.

Verseinek fő esztétikai minősége az abszurd és a groteszk.


>!
Anó P
Egy költő – egy vers

Forbáth Imre

Tavasz

Még hószagú az erdő,
s a fák csontvázain a tél árnyéka csüng,
krákogva és lassan még szárnyalnak sötét madarak,
de már a langyos koratavaszi szél megcsiklandozta a földeket
s szemérmetlenül kalandoz a természet szoknyája alatt;
barna, rothadt falevelek s hullott gallyak között bizsergés, nyüzsgés –
szemtelen kis zöldségek kidugják ujjukat a föld alól,
ügyefogyott rügyecskék reszketve s fázékonyan kérdezik: szabad-e már?
meleget s világosságot kérni a világban, mely hideg volt eddig s nagyon sötét –
teli vad árnyékkal,
kövekkel, tüskékkel s faggyal a sebhelyes öreg föld,
de már korallvörösen ég-csillog a bolond tavaszi nap,
s élni jó!

!

(fotó: terebess.hu)

Ismerjük meg egy kicsit Macuo Basó japán költőt!
Itt olvashatunk tőle: http://mek.oszk.hu/03800/03832/03832.htm
Kép: Yosa Buson (1716-1784) festménye Basóról


>!
Ross P
Japán mánia

Macuo Baso (1644-1694) az egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb japán költő volt. A jellegzetes japán műfajt, a haikut vitte tökélyre a 17. század második felében.

Uenóban született, egy szamurájcsalád második gyermekeként. Családneve a Macuo, a Basó felvett név, japán banánfát jelent. 1681-től nevezték így, mert egyik tanítványa ilyen díszfát ültetett annak a háznak az udvarán, ahol a költő élt.

Már életében klasszikusnak tekintették, és ahogy példaképe, a 12. századi vándorszerzetes költő, Szaigjó, ő is az országot járta, hogy felkelte az emberekben a költészet iránti szeretetet. Széles karimájú kalapban, sásból font, tépett köpenyben vándorolt, szánalmas külsejét önironikusan denevérhez hasonlította. Vándorlásai során ha valakivel találkozott, ernyője csúcsára virágot tűzott, és ernyőjét pörgetve üdvözölte a szembejövőt. Ma is mindenütt, ahol Basó megfordult, emlékkövekre vésett költeményeit lehet megtekinteni, ezek népszerű kirándulóhelyekké váltak.

A haiku, a háromsoros vers úgy alakult ki, hogy a 16. században népszerű láncvers első három sora a 17. századra önállóvá vált. A japán vers szillabikus, vagyis szótagszáma, helyesebben moraszáma kötött. Minden mora egy magánhangzóból, vagy egy mássalhangzó és egy magánhangzó kapcsolatából áll. Kivéve az n, ami lehet önálló mora, magánhangzó nélkül is állhat.
A haiku első és harmadik sorában öt, a másodikban hét mora van. Sorvégi rím nincs, sőt, a szóvégi összecsengés bántja a japán fület. Belső betűrímre azonban van példa. Például a következőben az i az s és az sz hangok ismétlődésével a kabóca hangját utánozza.

Sizukasza ja
iva ni si_mi_iru
szemi no ko_e_

Néma csönd honol
sziklaszirtbe hasít
kabócazene.

A haiku serssoraiban változik a hangmagasság, minden sorban két morában, ezek dőlttel vannak jelezve. Egyéb formai kötöttségek is voltak. Bizonyos évszakszókat és ún. elválasztószókat is kellett alkalmazniuk a gondolatok elkülönítésére. Ezek számát Basó növelte a korábbi 18-ról 60-ra.

Basó haikuinak egyik jellegzetes újítása volt az éles ellentétek szembeállítása, a vers első két sora szemben áll az utolsóval, ami egyfajta csattanó.
Népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy közérthető volt. Mindennapi szókincset használt, témái természeti képek, edói utcajelenetek, de volt, hogy ételeket, italokat énekelt meg.
Költeményeit az a buddhista gondolat hatotta át, hogy a művész szorítsa háttérbe önmagát, mert akkor kerülhet közel a valósághoz. Ha a költő eléri az én tagadásának állapotát, ezt az extázishoz hasonló érzést, akkor megszűnik minden önös érdek, az alkotás lesz a fontos, és nem az alkotója. A költő magányában azonosul a költészet tárgyával, ezáltal életre kelti a valóságot, megteremti az igazi szépséget.

Kapcsolódó könyvek: Macuo Basó: Macuo Basó legszebb haikui

Macuo Basó: Macuo Basó legszebb haikui

Kapcsolódó alkotók: Macuo Basó

6 hozzászólás
!
>!
Simon_Gellért

まづ祝へ梅を心の冬籠り
mazu iwae / ume o kokoro no / fuyu-gomori


szívemben virág
felköszöntöm a téli
visszavonulást


| Macuo Basó verse
| Terebess Gábor fordításában

1 hozzászólás
!

(fotó: cultura.hu)

Szergej Jeszenyin (oroszul: Сергей Александрович Есенин; 1895. október 3. [szeptember 21.] – 1925. december 28.) orosz lírai költő. A rövid életű orosz irodalmi irányzat, az imazsinizmus képviselői (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) közé tartozott, de korai költészete az impresszionizmushoz is közel áll, a benyomásokon alapuló gazdag szín és képvilága miatt.

Magánélete zaklatott volt, élete harminc éve alatt többször is nősült, négy gyermeke született. Isadora Duncan világhírű amerikai táncosnővel való viharos házasságáról és alkoholfüggőségéről lett először ismert nyugaton. Oroszországban legalább akkora hírnév övezi, mint a „nemzet költőjét”, Puskint; számos versét megzenésítették, életéről televíziós sorozat készült, országszerte szobrokat emeltek a tiszteletére, külön irodalmi társaság foglalkozik élete kutatásával és költészete elemzésével. Magyar fordítói között van Rab Zsuzsa, Illyés Gyula és Weöres Sándor.

Korai költészetének középpontjában a „haza”, az orosz falu, az orosz táj áll, impresszionista festői képekkel, az orosz táj jellegzetes színeivel. Verseiben gyakran színez, a kék árnyalataiban, az oroszok jellemző pirosával és fehérével, a búzamezők aranyával, a nyárfák zöldjével, melyek szimbolikus és érzelmi töltetet is hordoznak.Emellett a természetről szóló versei tele vannak hangokkal, illatokkal, pillanatnyi érzésekkel, a látvány által kiváltott hangulatokkal, benyomásokkal. 1918-ban megjelent Kékség című kötetében azonban már nem csak az orosz falu szépsége jelentkezett, a versek a költő növekvő szociális érzékenységét is tükrözik, Jeszenyin egyre többet foglalkozott a vidék gondjaival is.

Életéről még bővebben: http://cultura.hu/kultura/jeszenyin-az-angyal-es-ordog/


>!
Ildó P

A hajnal a hajnalt váltja,
zabtáblán pára lebeg…
Eszembe jutottál, drága
anyám, te szegény öreg.
Mint hajdan, igyekszel a dombra,
támasszal a durva bot áld,
és látod a habba hullva
a hold elnyűtt saruját.
Tudom, fejed egyre azon jár,
az a gond görnyeszti le:
fiadnak az otthon után már
csöppet se fáj a szive.
Tipegsz a kis temetőig,
figyeled sírkő-sürüjét,
s könyörögsz, hajolva földig,
sok hűtlen gyermekedért.
Bicskás-szilajon nőttünk fel,
s hugaink, mint május-iram.
Kis vaksi fürge szemeddel
ne nézz búbánatosan.
A bánat, a bánat elég már!
Most éled az ősz idejét:
az almafának is így fáj
elveszteni lombja rezét.
Az öröm csak ritka mámor,
mint májusi, hajnali dal.
Ne fonnyadozzak az ágon,
perzseljen az őszi vihar.
WEÖRES SÁNDOR

A hajnal a hajnalt váltja

!

(fotó: barkaonline.hu)

Ágoston Tamás álneves költő írásait egészen sajátságos szürrealizmus jellemzi, nem játékos és ötletszerű, hanem komor és sorsterhes – és mégse végzetszerű, hanem felszabadult. Érezhető a sorai mögött a megéltség, a „lelki munka”, ahogy a valóságot magasabb, távlatosabb, átértelmezhető szintre emeli. Élek a gyanúval, hogy legtöbb verse álomleírás, annak az embernek a döbbenetes erejű álom-koncentrátumai, aki hajnalban ébredve pontosan fel is tudja idézni és szavakba is tudja önteni az élményeit. A tudattartományok közötti ilyen tiszta és láttató, fegyelmezett közvetítés – nagyon ritka erény!
Lapis József kritikus 2016 kultkölteményei című cikkében az év egyik meglepetésemberének nevezte Ágostont.

„Tegnap elmondtam anyámnak a szomorú
igazságot. Nem sírt, de megtiltotta,
hogy még egyszer a szemébe nézzek.


>!
lacrimosa
Ágoston Tamás: A repülés kezdetei

„Tudd meg, hogy nekem is jól esne egy falat kenyér.”

Elég nehezen találtam utat ehhez a könyvhöz és ez részben azért volt így, mert a borító jó példa az ún. „jóra ne számítsunk” típusú borítóra. Nem vagyok az a vegán állatvédő, de azért ez mégiscsak egy felakasztott elefánt. Amikor viszont rá tudtam hangolódni, akkor nagyon rá tudtam hangolódni és arra jutottam, hogy ez (számomra) egy nagyon értékes könyv, ez a fajta költészet az, ami engem megmozgat (mondjuk a leíró, semlegességre építő vonallal szemben). Olvasóként én ezt a fajta költészetet keresem: van hozzáférhető tartalma, átélhetősége.
A másik dolog meg, hogy eszembe jutott a vikariáló vagy másodlagos traumatizáció fogalma, ami azt jelenti, hogy a traumán átesett emberekkel foglalkozó segítő maga is sérülhet a folyamatos kitettségtől. Ezzel játszogattam ma reggel gondolatban, hogy az évekig és folyamatosan kortárs irodalmat olvasó ember vajon mit csinál. Nyilvánvalóan túlzás olvasóként arra panaszkodni, hogy egy könyv traumatizál, mindenesetre jól illeszkedik a kötet a kortárs irodalom azon vonulatába, amely nehéz érzésekkel dolgozik, nagy tétekkel játszik, és az olvasó, ha bevonódik, akkor önkéntelenül a saját életére gondol, folytatja azt a „lelki munkát” (ahogy a fülszövegben), ami a verseket létrehozta; vagy csak mélyen átérzi azt a megrendültséget és fájdalmat, ami van ezek mögött. A „fájdalom” meg a „trauma” is kellően elcsépelt, agyonhasznált kifejezések, ezzel szemben a költészet viszont ez: „tudd meg, hogy nekem is jól esne egy falat kenyér.” Ilyet olvasván az ember egyszerre érzi azt, hogy olvasóként maga is megemelkedik kicsit, másrészt pedig sírni vágyik. Ez a megemelkedés egyrészt a pontos fogalmazás és a kimondás öröme, másrészt meg (talán) már maga a kifelé vezető út. Fáj-nem fáj, akkor is keressük az ilyen könyveket, mert érdemes őket elolvasni.
És arról, hogy milyen jó, keresetlen mondatokat lehet írni az álmokból, még nem is beszéltem.

!

(fotó: haon.hu)

Áfra János (Hajdúböszörmény, 1987. április 9.) magyar költő, szerkesztő, műkritikus. 1987. április 9-én született Hajdúböszörményben. 2005-ben érettségizett a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban, majd 2007-ben a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola festő szakát végezte el. A Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alapszakján, valamint filozófia minorján évfolyamelsőként szerzett diplomát 2010-ben, majd 2013-ban az irodalom és kultúratudomány mesterképzésen végzett. 2013 óta ugyanitt az Irodalomtudományok Doktori Iskola PhD-hallgatója.

2008 és 2015 között a Szkholion művészeti és szakfolyóirat szerkesztője. 2009-től a Prae.hu általános művészeti portál art&design rovatának szerkesztője. A 2010-ben indult KULTer.hu kortárs kultúrportál alapító-főszerkesztője. 2010 óta a József Attila Kör elnökségi tagja. 2011-től az Alföld tördelőszerkesztője, 2014-től munkatársa, 2015-től pedig szerkesztője. Kultúraszervezői tevékenységet folytat, továbbá rendszeresen nyit meg kiállításokat és ír kritikákat képzőművészeti szaklapoknak is.

Első verseskötete Glaukóma címmel jelent meg 2012-ben a JAK-füzetek 171. köteteként a József Attila Kör és a Prae.hu gondozásában, amiért egy évvel később elnyerte az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák díjat, illetve 2014-ben a legjobb első verseskötetért járó Gérecz Attila-díjat. 2013-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott. Második verseskötete Két akarat címmel 2015-ben jelent meg a Kalligram Könyvkiadó gondozásában, ugyanebben az évben Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat, 2016-ban pedig Sziveri János-díjat kapott.

Az ijesztő sokaság

Már te is csak egy vagy a sok közül,
csakhogy pont az az egyetlen egy.


>!
lzoltán IP
Áfra János: Rítus

a tudás az ismeret mindig is adott és nemegyszer eltűnik hogy porlepte álmából grimoárokat fellapozva a mindennapok szertartásosságát idézze meg

>!
Kalligram, Budapest, 2017
108 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634680369
!

(fotó: bouvet.cafeblog.hu)

A Gyönkön élő, Szekszárdon dolgozó Sohonyai Attila versek írásával 16 éves kora óta foglalkozik. Ami azért is érdekes, mert – vallotta be őszintén – korábban az iskolában nemhogy egyetlen kötelező olvasmányt sem olvasott végig, de egyáltalán nem is kötötte le semmi, ami írott forma volt.

Ehhez képest 17-18 évesen váratlan fordulat történt, érdeklődni kezdett, méghozzá egyre komolyabban a költészet iránt. Ady Endre, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Márai Sándor, József Attila – sorolta a kedvenceket megkülönböztetés és rangsor felállítás nélkül.

– Az én stílusom, ha a versekről beszélek, mentes mindenféle szabálytól és megkötéstől, nem használok semmiféle „muszáj” vagy „kötelező” szabályszerűséget, teljes mértékig szabadon írok úgy, ahogyan nekem jól esik – engedett betekintést formai gyakorlatába. A témákat tekintve a hazaszeretet, a szerelem, és az életről való filozofálgatás jelenti a pilléreket, de ennek megítélését inkább az olvasóra bízná, az olvasó véleménye a mérvadó – jegyezte meg.

– Nem volt sohasem kimondott célom azzal, hogy mások elé tárom a verseimet, nem vagyok annyira önbizalomban gazdag ember egyébként sem – árult el magáról egy újabb ismérvet. – Aztán ahogyan teltek az évek, elgondolkodtam azon, hogy talán most megérett az idő arra, hogy nekivágjak egy kötet elkészítésének. Sokan biztattak ebben, és örömmel töltött el az is, hogy verseimet ezek a személyek elfogultság nélkül számukra jónak ítélték meg. Ekkor arra gondoltam: nem lenne haszontalan dolog esetleg még több embernek néhány jó percet okozni…

Nemcsak kiadatta, de az interneten mindenki számára elérhetővé is tette Fiatalkori Szennyeződések című könyvét, melyet Gilicze Nikolett és Halász Béla rajzzal, festéssel, Szabó Antal pedig fotóval tett szemléletesebbé. – Nekem az a fontos, hogy az emberek olvassák ezeket a verseket. Nemcsak miattam, hanem azért, mert verset olvasni jó dolog. Ha pedig valaki egy-egy versemben akár csak két neki tetsző sort talál, az minden pénznél többet ér!

A következőkben egy érdekes interjú olvasható Sohonyai Attila költővel: http://bouvet.cafeblog.hu/2017/05/08/rendhagyo-interju-… és itt is: http://correctmedia.hu/megvan-a-21-szazad-petofije-inte…


>!
vérvörös
Egy költő – egy vers

Sohonyai Attila – Csak legyél ott

Ha este megjövök, van, hogy szorongok,
ne kérdezz, csak legyél ott.
Mikor a vállamra ül a félelem madár,
s bordáimhoz közel károg,
ne hessegesd el, csak legyél ott.
Mikor a kis, szépnek látszó pelyhekből
egyszer csak mázsa teher lesz, a testem megrogy,
ne emelj le semmit, csak legyél ott.
Mikor téged okollak, s bántalak a semmiért,
bocsásd nekem, s viszonzásra kérlek
ne keress okot, csak legyél ott.
Mert ha este megjövök, van, hogy szorongok,
nem kell, hogy megértsd, csak engedj magadhoz,
hadd legyek ott.

!

(fotó: youtube.com)

Szén Benjamin 1994-ben született Székesfehérváron. ELTE történelem szakára járt. Korábban verseket eddig csak a Helikonban publikált. Verset, slamet ír, illetve újságírással foglalkozik. További költeményeiből itt is betekintést nyerhetünk: https://www.irodalmijelen.hu/2017-mar-6-1040/jelzofeny-…


>!
kérem_le_itt P
Egy költő – egy vers

    Szén Benjamin: szívfekély

a szerelem nem több, mint ebédszünetet
tartani a nyomorúságban,
a szeretet nem több, mint ugyanott
egy fizetett szabadság.

6 hozzászólás
!

(fotó: delmagyar.hu)

Darvasi László (álnevei: Szív Ernő, Eric Moussambani) (Törökszentmiklós, 1962. október 17.) József Attila-díjas (1998) magyar pedagógus, költő, író, újságíró, szerkesztő.

Szülei: Darvasi László és Karakas Zsuzsanna. 1986-ban diplomázott szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. 1986–1989 között Hódmezővásárhelyen és Szegeden általános iskolai pedagógusként dolgozott. 1989-től a Délmagyarország munkatársa, 1992–1993 között kulturális rovatvezetője volt. 1990–1998 között a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője volt. 1993-ban az Élet és Irodalom főmunkatársa lett.

Több műve megjelent franciául, németül és hollandul.

Színházi bemutatkozása, 1993. november 27.én volt a Debreceni Csokonai Színházban. A Vizsgálat a rózsák ügyében című darabot Pinczés István rendezte. Több művének ősbemutatója később is a cívis város színházában volt. Prózái közül többet is – A titokzatos világválogatott (Nemzeti Színház, 2008) vagy a Trapiti (Kolibri Színház, 2005) – színpadra alkalmaztak.

2011-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották.

Gyermeke: Darvasi Áron László (1994)


>!
_Enii_ P
Egy költő – egy vers

Darvasi László: Azért olvasok…

Azért olvasok, hogy ne féljek.
Azért olvasok, hogy otthon legyek.
Azért olvasok, hogy ne legyek otthon.
Én nem tudom, miért olvasok. Csak olvasok.
Én úgy olvasok, mintha engem is olvasnának.
Én azért olvasok, mert egy másik embert keresek.
Én azért olvasok, mert magamat keresem.
Én azért olvasok, hogy megtaláljanak.
Én azért olvasok, mert érdekel a múlt.
Én azért olvasok, mert érdekel a jövő.
Én azért olvasok,mert érdekel a jelen.
Én azért olvasok, mert szeretni akarok.
Én azért olvasok, mert keresek.
… és amikor olvasok, megtalálom.

1 hozzászólás
!

(fotó: wikipedia.org)

Nemcsak egy lírikust, hanem egy kiváló irodalomszervezőt is elveszített Szeged városa.

Tragikus hirtelenséggel, 43 évesen elhunyt Jagos István Róbert költő – írta meg Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin Facebook-oldala. Az 1974-ben született lírikusra hatással volt nehéz fiatal kora, többször nevelőintézetbe került, nem egy verse szólt a magányról, az elhagyatottságról. Tinédzserként kezdett írni, de 24 évesen felhagyott az alkotással és csupán kilenc évvel később folytatta munkáját. Három önálló kötete jelent meg, huszonkét antológiában szerepelnek művei.

A Szegeden csak „Jagi” becenévvel említett költő aktív irodalomszervező tevékenységet folytatott. A Dél-Alföldi Művészeti Kör (DéeMKá) egyik alapítója, a hódmezővásárhelyi Kárász Kör alelnöke, a Szózat versrovatának szerkesztője, a Poet.hu művészeti vezetője és a Poet-találkozók szervezője volt. Utolsó kötete Emberkáromlás címen jelent meg 2017-ben, amelyet a Drót a tavalyi Ünnepi Könyvhét 10 legjobb könyve közé sorolt.

szerepjáték

nézd az eget
a magasztos óceánt
a felhők párnás ágyát
összegyűjti a fehér bodrokat
és haragot dagasztat belőlük
régi elfeledett istenekkel

feküdj hanyatt és hidd azt
felette lebegsz

emlékezz anyádra
ki egykor fekete hajával
borított rád szelíd éjt
hangja távoli ködös tájra vitt
emlékezz apádra
az örök csavargóra
szerencse patkóját szorongatva
lepattogzott festékes padokra dőlve
aludta ki magából a hajnali dér fogait


>!
Adrirawia 
Az érzés, amikor…

… Meghal egy költő, akinek a verseit olvastad, és pár éven át az iskolai versmondók alattalatt is zsűrizett.
Ave atque vale.
Legyen számára könnyű a föld :'(

Kapcsolódó alkotók: Jagos István Róbert

3 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!