VersRovat

Rovatgazda
!

1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a költészet napját. „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” – kezdte Ars poetica Németh Andornak c. versét a költő, aki akkor még nem tudhatta, hogy születésének napja később a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik majd.

Az országos megnyitóünnepséget egy nappal korábban, 1964. április 10-én, pénteken este az Egyetemi Színpadon rendezte a Magyar Írók Szövetsége. Bevezetőt mondott Szabolcsi Miklós és Czine Mihály irodalomtörténész, és részben meghívott költők, részben művészek adtak elő verseket.

A Népszabadság aznapi számában Héra Zoltán így írt az ötven esztendővel ezelőtti kezdeményezésről: „A vers ünnepe – ha jól rendezik meg –, nemcsak a költők seregszemléje lesz évről évre, hanem az eszméké, a szándékoké és az akaratoké is. Alkalom arra, hogy újra meg újra lemérhessük: hol tart a költészet és holt tart az ember.”

1964-től minden év április 11-én előadások, felolvasások és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a poétikáról, és így egyik legnagyobb költőnkről, József Attiláról is. Sokan azonban nem is tudják, hogy nem csak József Attila született ezen a napon, hanem a kassai születésű Márai Sándor is.

(Forrás: Körkép)


>!
Anó P
Egy költő – egy vers

József Attila

ARS POETICA

Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

1 hozzászólás
!
>!
Arianrhod MP
József Attila: Nincsen apám se anyám

Mindig szívesen olvasok verset, de különösen József Attiláéit. Elbűvöl a sokszínűsége, a stílusok közötti kísérletezései, de főleg az a képessége, hogy mindig egyéni marad a hangja, bármilyen témáról vagy hangulatban írja is.

Ez a kötet leginkább még zsenge ifjú korában szörzött énekeiből válogat, 4 év terméséből, és csak kis csokorra valót. De az a bokréta olyan, mint egy vadvirágokból és üvegháziakból kötött ízelítő. Van benne népdalszerű, „tiszta költészettel” kísérletező, Arany Jánost idéző realista és melankolikus, Adyt követő szóhasználattal kimódolt, és van nagyon szimbolista, de még enyhén dada is.

Nem véltelenül kapartam most épp elő ezt a kötetet, olvastam ugyanis egy tanulmányt, ami József Attila mitopoézisét elemzi. Én viszonylag korán megismertem a kötészetét, és nincs olyan hónap, hogy néhány versét újra és újra ne olvassam, de arról nem volt még az eszem legrejtettebb ágában sem fogalmam, hogy van neki ilyen. A Medáliák miatt vetettem most rá magam erre az elfelejtett kötetre, és együtt olvastam a tanulmányban foglalt elmezéssel. Megérte! Tényleg van mitopoétikája, és nagyon nehéz értelmet kicsiholni a versekből (Medáliák ciklus 12 darabja) annak, aki nem ismeri mindazon ősi jelképeket, amiket ez a huszonéves suhanc ismert. Ismét elképesztett a zsenije.

!

Howard Phillips Lovecraft (1890–1937) nevét hiába keressük a legtöbb irodalmi lexikonban, de még a fantasztikus irodalom egyes szakértői is meglehetősen sommásan intézik el életművét. Akik azonban megismerkedtek műveivel, jól tudják, hogy a fantasztikus irodalom egyik nagy klasszikusával van dolguk, úttörő irodalmi egyéniséggel, aki olyan szerzőkre hatott, mint Ray Bradbury, Fritz Leiber vagy Henry Kuttner. Lovecraft az 1910-es évek végén kezdte el irodalmi pályafutását, s az amerikai Weird Tales (Különös Történetek) című fantasztikus folyóiratnak lett egyik legszorgalmasabb munkatársa. A viszonylag fiatalon, negyvenhét éves korában elhunyt író kora gyermekségétől kezdve beteges alkatú volt, és egész életét nagy szegénységben töltötte. Az egyesült államokbeli puritán Új-Angliában született, a Rhode Island-i Providence-ben, és szülővárosának helyszíneit írta meg később is leggyakrabban és legszívesebben. Kifejezetten anglofil volt egész életében, állandó betegessége és félig rokkantsága miatt elzártan élt. Élete folyamán csak egyetlen vékony könyvecskéje jelent meg magánkiadásban, s körülbelül ötven novellája látott napvilágot magazinokban, a már említett Weird Tales-en kívül az Amazing Stories-ban és az Astounding Science-Fictionben.

H. P. Lovecraft munkássága a hatalmas utat megtett science fiction történetének egyik legelső fejezete. A hozzá hasonló úttörőknek köszönhető, hogy a folyóiratok révén az olvasók egyre nagyobb tömegei ismerkedtek meg a fantasztikus irodalom szinte beláthatatlan lehetőségeivel. A sci-fi romantikus előképei vitték el az olvasót először a képzelet megdöbbentő tartományaiba, hogy azután e vad és rejtelmes világok egyre ismerősebbek lehessenek, s egyre inkább hasonlítsanak a valószínű világhoz és a valószínű jövőhöz.

(Szentmihályi Szabó Pétertől idéztem. Akit bővebben érdekel Lovecraft, az látogasson el ide: http://hplovecraft.hu/index.php)


>!
Lunemorte MP
Egy költő – egy vers

Bár április 11-én, József Attila születésnapján, a magyar költészet napja van, ne feledkezzünk el H. P. Lovecraft költői oldaláról sem.

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
s az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
s a mélyből jő iszonytatóan.

A Halál szekere az én szekerem,
a rémület szárnya a szárnyam,
lehemmel az északi szélt keverem,
s vadászom a holtak fagyában."

Részlet H. P. Lovecraft Psychopompos: A Tale in Rhyme költeményéből, Vachter Ákos fordításában, az illusztrációt Ámon Attila készítette.

!

„Gondold csak meg akkor, amióta az emberi faj a világon van, mennyi jó ember élt a földön, és igaz, hogy mind meghaltak, de szellemük energiája, az itt van velünk, és úgy hat ránk, mint a nap." – Jevgenyij Jevtusenko


>!
Bla IMP
Egy költő – egy vers

Az egyesült államokbeli Tulsa városában szombaton április 1-n egy kórházban elhunyt Jevgenyij Jevtusenko orosz költő, a hatvanas-hetvenes évek költőnemzedékének emblematikus alakja.

Jevtusenko egy szibériai kisvárosban, Zimában látta meg a napvilágot 1932. július 18-án. Baltikumi német származású apja geológus és műkedvelő költő, anyja ugyancsak geológus és színésznő volt. Első verse a Szovjetszkij szport című sportújságban jelent meg, első verseskötetét pedig 1952-ben adták ki A jövő felderítői címmel. Ugyanabban az évben vették fel a szovjet írószövetségbe, annak legfiatalabb tagjaként.
Majakovszkij közéleti líráját tartotta követendő példaképnek, egyfajta pódiumköltészetet művelt, mindegy volt, hol szólal meg, milyen témában, verseinek kötelező eleme volt a didaktikusság és az agitáló-nevelő szándék. A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki Sztálin örökösei című verse, amelyben a desztalinizáció problémakörét feszegette, illetve a Babij Jar című költeménye, amelyben elsőként követelte emlékmű állítását a Babij Jarban kivégzett zsidók emlékére. Az Akar-e Moszkva háborút című verséből egyfajta nemzetközi békeinduló lett. Szerelmi lírája Jeszenyin és Paszternák hagyományait tükrözi, műveit – amelyekkel új formát teremtett –, bravúros rímtechnika jellemzi.
1963-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték. Több mint 150 kötete jelent meg, amelyeket számos nyelvre, köztük magyarra is lefordítottak. 1991-től az Egyesült Államokban, Tulsában orosz irodalomtörténetet tanított az egyetemen, azóta felváltva élt a tengerentúlon és hazájában.

S egy vers, hogy a fiatalok is kicsit megismerhessék, hisz ma már a magyar tanároknak sem tanítják:

Naggyá lenni

Tőle, ki gyógyít, és aki fát vág,
és aki az öltönyt varrja nekem,
elvárom: remekül tegye dolgát,
dolga bármi legyen.
Nem, ne legyen közepes, vacak átlag
sem a sárcipő, sem a ház.
Bűn a középszerűség, akárcsak
a hazug szó: elfajulás.
Buzdítsa ki-ki magát, hadd
tenne dicsőt, remeket.
Naggyá nem lenni: gyalázat.
Mind naggyá legyetek!

forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

Kapcsolódó könyvek: Jevgenyij Jevtusenko: Ahol a vadgyümölcs terem

Jevgenyij Jevtusenko: Ahol a vadgyümölcs terem

Kapcsolódó alkotók: Jevgenyij Jevtusenko

!

80 éve, azaz 1937. április 6-án halt meg az egyik legnagyobb magyar költő, Juhász Gyula. Ő volt József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője.
Nagyon csöndes ember, nagyon csöndes költő volt, akinek visszahúzódó, félszeg magatartása mögött egy meg nem alkuvó férfi, egy szent eszméi iránt tántoríthatatlanul hű lélek húzódott meg, aki magában és költészetében összebékítette a hazulról hozott áhítatos hitet és a világ megértéséből haladó világnézetet. A Nyugat egész nemzedékében ő a legvallásosabb. Élete bánatok és szerencsétlenségek sorozata, a szerelmi boldogság soha nem adatott meg neki – és ő lett a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa. Ahhoz az idegbetegségig túlérzékeny fajtához tartozott, amelyről azt szokták mondani, hogy „nem e világra való". S ezt olyannyira tudta, hogy életében több ízben is ki akart lépni az életéből, míg végre ötvennégy éves korában sikerült öngyilkossággal véget vetnie az életnek. Költői skálája nem olyan látványos, mint nemzedéktársainak leghíresebbjeié, de érzelmek mélységében, szívhez szóló meghittségben senki se tehető elébe.

Juhász Gyula:
Meghalni…

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, – keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!

Versei online olvashatóak: http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/


>!
robinson P
Egy költő – egy vers

Radnóti Miklós: Elégia Juhász Gyula halálára

Öt évig laktam városodban költő,
s nem láttalak sosem.Négy fal között,
csomós sötétben éltél távol és
nem érdekelt e földi tartomány
s a folyton mást dajkáló diadal;
immár a rémes sár ölében fekszel,
esőtől nedves deszkaszál takar.

Régóta már csak éjjel, ablakodból
néztél az égre és a fellegek
futása ért a szívedig talán;
tudom, hogy évek óta nem beszéltél,
mint hallgató barát, aki megfogadta;
oly némán éltél és szakállasan,
ahogy kegyetlen szárán él a barka.

Tavasz van és a fényes mély Tisza
Tovább folyik, s árad tovább a fénytelen
Nyomor tanyáidon; nem változott
Mióta földbetettek semmisem:
Akárha élnél, úgy vonul a felleg
S fehér virágban álló fák felől
Az illatok éjente útra kelnek.

1937. április – május

1 hozzászólás
!

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27 – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat s szellemi utódjának, a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is. Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet.


>!
Épril 
Egy költő – egy vers

Pilinszky János: Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

!

És hogy kicsoda Ferger Annamária? Az alábbi interjúból kiderülhet:
https://dorkaanyaolvas.blogspot.hu/2017/04/interju-ferg…

– Számodra mit jelent a vers?

Mindent. A legelején nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem majd a verseket, de így lett. Egyszerűen csodálatos, hogy mennyi érzést lehet egyetlen versben megtalálni. Tetszik az, hogy dallamossá is lehet tenni, játékossá. Sok múlik azon, hogy a költő mit szeretne láttatni az Olvasóval, de a vers pontosan az miatt annyira lenyűgöző, mert az embereknek képes mást üzenni. Mivel mindannyian mások vagyunk, ezért lehet, hogy egy boldog vers valakinek könnyeket csal a szemébe, más viszont mosolyogva olvassa azt.

– Miért jó az nekünk, ha verset olvasunk?

Remek kikapcsolódásnak tartom, és sokszor gondolkodóba is tud ejteni egy jó vers elolvasása. Nem mindig egyértelmű, hogy mit üzen a vers, sokszor költői képek mögé bújik meg egy érzés, így van, hogy többször el kell olvasni, hogy megértse az Olvasó.

(Részlet az interjúból.)


>!
NagyDorka P
Ferger Annamária: Néma utazás

Hozzám a legközelebb a Remény – versek kerültem, mert olvasás közben kicsit deja vu élményem volt. Ebben a csokorban a versek a költőnő elmondása szerint ezek a „könnyebb hangvételű, játékosabb versek”. Nekem nem ezek a szavak jutottam eszembe, hanem az, hogy a versek ebben a részben egy olyan szerelemről szólnak, amit képtelen elfejteni mind a kettő fél és folyton egymást keresik mindenben. Ebből a ciklusból került ki a kedvenc versem, melynek a címe Emlékfoszlány.

„Emlékfoszlány

Némán haladok előre a kitaposott ösvényen
Egy dalt dúdolok magamban, ami valamikor régen
Sokat jelentett nekem. Ma már csak egy dallam.
Elmúlt már a hatalma, nem vagyok a rabja.

Lassan haladok. A kavics csikorog a talpam alatt…
De félhomályban hirtelen megjelenő alak
Megállásra késztet. Csak áll, mozdulatlanul
Áttetsző alakja teljesen a fába simul.

Csak egy emlékfoszlány az, mi múltbéli fénnyel ég,
De mosoly játszik ajkán, pont úgy, mint rég.
Bár feledni akartam, küzdeni ellene,
De boldog perceket az agyam mégis hogy feledne?

Lépek egyet felé, de alakja homályosul
Sűrű lesz a köd, a sötétség állandósul.
Már csak két szemét látom, de ennyi is elég,
Hogy agyamba zúduljon ezernyi emlék.

Alakja távolodni kezd, ellenséget lát bennem
Könny gyűlik szememben, bár teljesen megértem.
Csak egyet pislogok, hogy ne csak a ködfátyolon át
lássam,
De hűlt helyét látva tudom, ismételten csak
hibáztam…”

Bővebben:
https://dorkaanyaolvas.blogspot.hu/2017/04/ferger-annam…

!

A képen Dr. Fülöp Lajos és Dr. Lisztóczky László (jobbra) látható.

Dr. Lisztóczky László az utóbbi két évtizedben elsősorban helyismereti kutatásokat végez. Fölismerte, hogy ez a tevékenység számíthat a legnagyobb anyagi és erkölcsi támogatásra, ennek a legmérhetőbb a visszhangja, eredménye és haszna. Kiemelkedően fontosnak tekinti a helyi irodalmi hagyományok föltárását és ápolását, s ezáltal a szülőföldszeretet, a lokálpatrióta öntudat, a világban való otthonosságélmény gazdagítását.

Végül

Végül minden sallang lefoszlik rólad,
és minden álarc a porba hull,
és minden hazugság lelepleződik,
indulataid elcsitulnak,
vágyaid eltompulnak,
hírnév, dicsőség nem érdekel,
elfogy, eltűnik, elmúlik
minden, ami lényegtelen,
minden, ami fölösleges,
múltadból csupán néhány pillanat
nem veszíti el érvényét,
amikor önzetlen, tiszta,
érdek és feltétel nélküli szeretettel,
hálát, viszonzást nem várva
valami jót cselekedtél,
s amikor kinyílt fölötted a menny,
és megbékélsz már mindenekkel,
képzeletben sírva megöleled
összes barátod és ellenséged,
szövetséget kötsz a szent közönnyel,
s nem vársz többé az élettől semmit,
csak a Semmit.


>!
tengshilun IP
Lisztóczky László: A mindenség illata

Kívül-belül szép kötet.
Valóban ez a szó jellemzi a legjobban, hogy „szép”. Vagy még annál is szebb: „szépséges”. Szépségesen fájdalmas, szépségesen mély, szépségesen emberi. Habár csak 19 vers található benne, mégis, létezésünk legelemibb, és ezért legfontosabb élményeit találjuk itt, amik egy idős, érzékeny férfi lelkének szűrőin mennek keresztül, lecsapódnak, mintegy életesszencia-cseppekként. Nincsenek nagy formai megoldások, de ez a kötet nem is ezekről szól: a költő nem akar bizonyítani semmit, a saját életén belül kinyilatkoztat, amivel vagy tudunk azonosulni, vagy nem. Viszont a kifejezések asszociációs gazdagsága, a versek ábrázoló ereje, és főleg, az érzelmek rendkívüli mélysége elevenen hasít bele az olvasó lelkébe.
A vége felé megkönnyeztem.

!

Kovács Gáborján:
Mesék a vándorlás korából

Ez a porszem a varázsló.
Mikor más megváltozik
ő átbucskázik fején: virág
illan. Ez a maghéj a varázsló.
küszöbön él, űzetik, ő bucskáz
fején át: virág illan. Ez nem fagy
– madárhideg, áttörve önmagán
bucskáz: virág illan. Gyűrű
a keze szárán – hangyanászhoz
pusmogás: virág illan.

„Tavaszi eső mosdat engem” – Kovács Gáborján és Császár Róbert / ószirmi dallam
https://www.youtube.com/watch…


>!
Timár_Krisztina ISMP
Kovács Gáborján: Ószirmi költészet

Kovács Gáborján: Ószirmi költészet Hexerich von Kelchblatt gyűjtéséből

Értékelésem két részből fog állani. Akit az első rész után érdekelni kezd a kötet, annak határozottan ajánlott nem belenézni a másodikba. Jólértesült olvasók spoileresen címkézni ne próbáljanak!!!

Véletlenül talált kis könyv ez, szerintem nem sokan dicsekedhetnek a birtoklásával (én sem). Nagyon vékony, újraolvasásbarát. Egyebekben nem nevezhető olvasóbarátnak, kivéve, ha nagyon speciális ízlésű az illető olvasó. Mondhatná erre valaki, hogy szóval őrült bölcsészeknek való. Mondhatnám erre én, hogy szerintem elég elvont ahhoz, hogy a matematikusok is szeressék. :) És jó pár darabja elég ugrálós-vidám, hogy a gyerekek is. :) Komolyan, pont ilyen rigmusokkal szórakoztam gyerekkoromban, csak nem ennyire kreatívan.

Az első tizenvalahány oldal a küszöb. (Igen, ez ilyen küszöbös kötet.) Ez a rész a költő gyermekkorából való szövegeket tartalmaz, párokba állítva. Egy oldal egy pár vers. A páratlan számúak leginkább Christian Morgenstern világát idézik, már amennyire ismerem, a párosak nyomokban azért olyan szavakat is tartalmaznak, amelyek szerepelnek a szótárakban. :)
Ha ezt túlélte a t. olvasó, a második rész már könnyebben csúszik. A „Mesék a vándorlás korából” érezhetően mindenestül felnőtt irodalom, helyenként felismerhető önéletrajzi elemekkel (mármint von Kelchblatt önéletrajzával, természetesen), tehát akár történetív is felrajzolható. Valóban vándorlásról van itt szó: városokról, kutakról, erdőkről, szerelmekről, elválásokról, akár mágiáról. Nekem ez a szakasz tetszett a legjobban. Merész képzettársításai, tömör képei, álomszerű világa ugyanúgy megfogott, mint egy Ende-novella.
A harmadik rész elvileg egy von Kelchblatt által megfogalmazott kiáltvány lenne, jó sok lábjegyzettel. Ezzel, bevallom, egy-két versszak kivételével egyáltalán semmit nem tudtam kezdeni. A negyedik pedig a „Rigmadár”, egy „alakoskodó játék” töredéke, amely elvileg a sziromsági népköltészet része, von Kelchblatt pedig az egyik szereplője. Ez sem kerül a kedvenceim közé, de értékét változatlanul elismerem. Végül egy von Kelchblattnak tulajdonított, ám kétes hitelű szöveg zárja a kötetet.

Összességében kellemes benyomással teszem le a kötetet. Illetve nem teszem le, hanem újra meg újra átforgatom. Ha mostanában adták volna ki, biztosan megvenném. A bizonyos „magyar feljegyző” magabiztosan és kreatívan használja a nyelvet, nem fél erre-arra kitekerni. Az olvasótól erőteljes aktivitást és képzelőerőt igényel, aztán pedig nem keveset ad az erőfeszítésért cserébe. Jó pár mondata, kifejezése telitalálat, no és még ragacsos anyag is ráadásul, nehezen felejthető. :)

Ami komoly gond (és amiért levontam egy csillagot):
Először is nem engedelmeskedik a saját logikájának. Hogy a racionális észnek nem, az egy dolog, azt szabad, sőt. De a saját logikáját igenis kutya kötelessége lenne betartani. Ha az a cím, hogy „ószirmi költészet”, az alcím pedig ismételten megerősíti, hogy az itt szereplő verseket von Kelchblatt csak „gyűjtötte”, akkor mi a búbánatot keresnek von Kelchblatt versei a kötetben?! Ha a bizonyos „alakoskodó játék” szintén népköltészeti eredetű, akkor mi a bánatért szerepel benne von Kelchblatt?!
Nem beszélve arról, hogy az „alakoskodó játék” címszó alatt a t. olvasó drámát várna, erre fel versbetétekkel tarkított, számokkal tördelt múlt idejű elbeszélést kap. A dráma, az, kérem, jelen idejű, és a szereplői egymáshoz beszélnek. Vagy magukhoz.
Végül pedig kikérem magamnak, hogy a fülszöveg beetet mindenféle városképekkel meg tájrészletekkel, amelyek olykor színesek, olykor nem, de mindenképp jelképesek – és akkor az egész kötetben, írd és mondd, 1 db kép található: a borítókép. Én azokat a képeket látni akarom!!! Mégis hogy gondolta ezt a tisztelt magyar feljegyző?!

Amit csinál az ember, azt csinálja rendesen. Nahát.

– —- – —- – —-
Innentől jön a SPOILER!
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

4 hozzászólás
!

Lassan a rovat végére érsz, kedves Olvasó, de előtte olvasd még el ezt a két verset, melyeket molyok írtak! Továbbra is arra buzdítalak, hogy olvass minél több költeményt, ha mást nem, akkor azért, hogy megkapd ezt a vadonatúj plecsnit itt:
https://moly.hu/kituntetesek/versrajongo
Ezzel én búcsúzom is, vigyázz Magadra!


>!
Visionaire
Molyolók saját írásai

egyedül Veled…

Néha elönt a rettegés, amit Neked adok annyira kevés,
Mégis lassan belőlem semmi sem marad s Te engem feledve másnak adod magad.
Máskor, álmomban fényed s királyod vagyok,
nincs köztünk távolság, mindenem Benned ragyog.
E világba aláhullva, tudatlan magányban eszmélek,
derengő emléked bennem él, de csak ingovány az élet.
Kereslek, rámtalálsz,
még mindíg látom ahogy akkor előttem állsz,
s azt hisszük véletlen, akár lehetne másképp,
ha Ámor nem ránk figyel, mindenki mást lép.
Szépséged kiveszi belőlem az erőt,
én mégis csak Téged akarlak, mint senki mást azelőtt.
Ha ellöklek visszafogsz, ha taszítasz ölellek,
az önző ego hallani akarja: kellek.
Csalódás, könnyek, önvád s nihilista képek,
mindkettőnket alaposan ostoroz az élet,
kimondom Kincsem, mert számomra már egyszerű a képlet:
Nem megyek sehová, míg meg nem gyógyítom sebzett szívedet,
míg el nem olvad tenyeredben az enyém;
s Lelkünk titkos nászban egybekelve,
az átkot eltörölve,
a csillagok közé visszatér…

!
>!
Sárhelyi_Erika I
Molyolók saját írásai

Ki itt belépsz

Ebben a házban mindig
tavasz van.
Ha bejössz,
dobd le téli gönceid,
s rosszkedved koszlott
rongyait hagyd
bátran a küszöbön.
Hogy mi fáj,
mi’ bánatot hurcolsz,
ahhoz nincs közöm,
de ha fáznál,
megölelheted
a Napot
odabent.

*
Fotó: Dudás Ágnes
#Fotóinspiráció

2 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!