Utak a Hegyre

Rovatgazda
!

Kedves Molyok!

Itt a nyár, a komoly vallástudományi és teológia könyvek pedig csak a hozzám hasonló, javíthatatlanul elvetemült hívőket érdeklik az évnek ebben az időszakában. Ilyenkor a normálisabbak a sok feldühítő okoskodás helyett felüdítő oktalanságot vesznek a kezükbe, és a nyugágyban elnyúlva, frissítőt szopogatva mossák át az agyuk minden zugát a habkönnyű olvasmányokkal. Nos, ha az idei nyárra valamiféle velejéig szórakoztató, igazán humoros, ám orvul mégis mély gondolatokig elhatoló keresztény szerzőt kellene ajánlanom, azonnal Adrian Plass nevét említeném. Na persze, nem lenne teljesen igazam, hiszen őt télen is éppen olyan jó olvasni. Igazából Plass könyvei – igen, még a komolyabbnak szánt munkák is – az év minden szakában kellemesnek nevezhetők, mitöbb magával ragadóaknak, sőt egyenesen elgondolkodtatóaknak. Kegyes kétbalkezes sorozata pedig mára kifejezetten legendásnak számít: ilyen jó érzékkel talán még soha senki nem figurázta ki a mai kereszténységet, miközben mégis sikerült elkerülnie, hogy a vallásos érzületűeket durván megsértse. Az angol író a mi „Bud Spencerünk”: egy nagydarab, csupaszív ember, aki lazán és bájosan osztja a humoros pofonokat, és valahogy mindenki szereti nézni, amikor ezt teszi.

Ebben a hónapban tehát Adrian Plass műveiből ajánlok számotokra néhány gyöngyszemet, illetve egy olyan könyvet is feldobok, ami hozzá köthető fan-irodalomnak számít.

Ha már a kegyes kétbalkezest emlegettem, kezdjük is ezzel, hiszen hazai keresztény körökben a könyvecske igazán páratlannak nevezhető. A naplószerű sztori Adrian vívódásait írja le, ahogy saját gyülekezeti életét megéli, számtalan kalamajkába keveredik, s közben kiváló görbe tükrét adja az egész egyháznak! Ahogy @pat értékeléséből kiderül, a könyv nincs híján a nyelvi leleményeknek sem – hála a helyzet magaslatán álló magyar fordítóknak:


>!
pat P
Adrian Plass: Egy kegyes kétbalkezes naplója

Nem szívesen írok olyat, hogy egy könyv letehetetlen (mivel nem a Mir Űrállomáson írom az értékeléseimet), de ez a könyv, ez gyanús. Hogy én hajnali fél kettőkor azon vegyem észre magam, hogy kint kuporgok a konyhában egy dög kényelmetlen széken, és arcomat a könyökhajlatomba fúrva próbálom hangszigetelni a fel-feltörő vihogást!? Hát kérem, ez példátlan.
Tájékoztatás allergiásoknak: bigottságot, szenteskedést, kenetteljességet még nyomokban sem tartalmaz.
Ja, és tudtátok, hogy a „keresztény” anagrammája: „széket nyer”?

!

Álljon itt még egy értékelés ugyanerről a kötetről, mely bizonyos értelemben csak aláhúzza az előzőből is felsejlő érzéseket, mármint ami a spontán röhögést és akár az utcán, fogászaton, tömött buszon vagy máshol is elnyomott hangos kacajokat illeti. Ezt magam is átéltem, amikor buszon olvastam Plass könyvét – bizonyos értelemben kínos élmény volt! @Lady_Hope értékelése arra is rámutat, hogy a nyilvános kacarászás milyen hatást válthat ki a „közönségünkből”:


>!
Lady_Hope I
Adrian Plass: Egy kegyes kétbalkezes naplója

Hogy én ezen mennyit derültem! Kegyes kétbalkezesnek éreztem magam amikor spontán felnevettem a fogászaton, a fodrásznál, a vacsora közben, a kocsiban, és csak úgy mindenhol. Az emberek arca ilyenkor leírhatatlan.
Szerintem ez nem az a könnyen jön könnyen megy könyvecske.
Szerintem ez a keresztény élet tömören humorral a tetején, humor lében pácolva.
Főhősünk, a kétbalkezes Mr. Plass akármit csinál, akármilyen hibát vét el, a végén mégis jól sül ki belőle. Nem ő a legtökéletesebb ember a Földön, de kérem. Ki az?
Csodálatos görbe tükör. :)
Engem nem az érdekel hogy minek kérte kölcsön a macskát. Hanem hogy mi az a nem illendő vicc a tábornokról, a ..
Persze nem mintha érdekelnének az illetlen viccek. Csupán mások okulásából.
Persze nem úúgy értem.

!

No és hát az egyik kedvenc dumám a könyvből, amit @Mareszkaresz is idéz, annak a tipikus esete, amikor egy hívő addig NEM hajlandó valamit megtenni, ameddig égi jelet nem kap biztatásul, hogy mégis megtegye:


>!
Mareszkaresz

Ha pontban kilenc óra négy perckor becsönget az ajtónkon egy japán admirális egyenruhába öltözött törpe, akkor tudni fogom, Isten azt akarja, menjek el a kóruspróbára.

!

A kegyes kétbalkezes sorozat második kötetében tovább folytatódnak a kacagtató és frappáns fordulatokban gazdag epizódok. A szereplők ugyanazok, a humor továbbra is remek, a nyelvi megoldások szárnyalnak. Tulajdonképpen tehát minden a régi, és ez @ayuu értékeléséből is világosan látszik – mármint ami a könyv nyilvános helyen történő olvasását illeti:


>!
ayuu
Adrian Plass: Kegyes kétbalkezes visszatér

Adrian Plass visszatér: avagy a nagy fehér hittérítő újra írja a BIGÉT, izéé… IGÉT :)))
Halkan jegyzem meg: a könyv nyilvános helyen való olvasása továbbra is ellenjavallt, ugyanis ön- és közveszélyessé teheti az ember lányát, aki hasát fogva könnyekkel küszködve szakad a röhögéstől. :)
http://konyvmerengo.blogspot.com/

!

És akkor ebből a könyvből is következzen egy villanásnyi kis részlet, amely szerintem az egyik legjobb sztoriból származik. Hogy pontosan hova is került a szóköz a következő szituációban, azt az olvasók fantáziájára bízom. Mindenesetre @cippo idézetéből ki lehet találni:


>!
cippo I

„Az elmúlt héten tanulmányoztam valamit, amiből rengeteg újdonságot tudtam meg az élet meztelen igazságáról, és sok időt töltöttem azzal, hogy elmémben véssem a tanulmányozott dolgokat. Akkor, gyerekek – fordult Stenneth hátra egy pillanatra –, kérlek, mutassátok fel, ami a kezetekben van, hogy mindenki láthassa, mit is tanulmányoztam én!”
Amikor a gyerekek felemelték a lapokat, két szónak kellett volna előtűnnie: „JÓB” és „IGÉKET”. Igen ám, csakhogy a „B” betűt tartót fiúcska kicsit odébb állt, és rossz helyre került a szóköz – nevetett fel megint Edwin –, úgyhogy más értelme lett az egésznek.

136. oldal

4 hozzászólás
!

Adrian Plass idősebb korában is előszedte népszerű kegyes kétbalkezes karakterét, hogy egy harmadik nekifutás erejéig egy gyülekezeti tábor kontextusában mutassa be csetlését és botlását. Ez a könyve magyarul az elmúlt hetekben jelent meg! Sajnos azonban (véleményem szerint) a kötet már közel sem sikerült olyan humorosra, mint az első két epizód – ugyanakkor igazságtalan lennék, ha rossznak nevezném. A történet inkább a komolyabb mondanivalók felé mutat, ami természetesen nem jelenti azt, hogy semmi humorosat ne találnánk benne. Bár nem osztom @Redpanda ötcsillagos értékelését, mindazonáltal abban igazat adok neki, hogy ezt a kötetet is mindenképpen érdemes elolvasni:


>!
Redpanda
Adrian Plass: Kegyes kétbalkezes és a gyülekezeti hétvége

Nagy rajongója vagyok az első két kötetnek, így nagyon vártam, hogy megjelenjen a harmadik. A könyv elején ez is könnyedebben indult, vicces helyzetekkel, jó poénokkal, de ez a könyv most más élményt adott.
A könyv felénél komolyabbá vált a történet. Onnantól mélyebben megérintett, és már nem tudtam olyan felhőtlenül nevetni a poénokon. Más élményt adott, mint az előző kettő, de mindenképp megéri elolvasni.

!

A kegyes kétbalkezes sorozatot követően a hazai kiadó gondoskodott a minden bizonnyal „Adrian Plass”-re éhes olvasóközönség igényeinek további kielégítéséről is. A vicces művek után sorra jelentették meg a komolyabb hangvételű, ám mégis kellően anekdotázós könyveket, melyek bár nem érték el a kétbalkezes fennkölten szárnyaló humorosságát, szívből fakadó gondolatiságukkal szerintem sokakat megszólítottak. Mai napig emlékszem arra, hogy a „Növekedésem kínjai” című Plass-könyvet úgy tettem le kiolvasása után, hogy kevés ennyire őszinte munka létezik a keresztény könyvkiadásban. Önéletrajzi jellegű írásában Plass a saját harcairól mesél, és ezt éppen olyan hitelesen műveli, mint amikor ironizál. @csucsorka értékelése jól rávilágít arra, hogy itt tulajdonképpen az író milyenségébe látunk bele, és talán az ő kínjai, hitéletének formálódása és próbái olyanok, amelyekben mi is magunkra ismerhetünk:


>!
csucsorka 
Adrian Plass: Növekedésem kínjai

Kicsit sajnálom szegény Adrian Plass-t, hogy a Kegyes kétbalkezes után neki mindig viccesnek kell lennie. Ugyanakkor azokat is megértem, akiknek nehéz a téma.

Engem is meglepett a hangnem és a történetek is – hogy ez a hihetetlenül humorosnak megismert író micsoda gyerekkort tud a háta mögött, a defektes szüleivel.
Szóval a látszat nem minden. Sosem az. Vegyük kezdetnek azt, hogy az a zord apa, akivel az uncsi katolikus misére kellett járni, jobban torzította A.P. Istentről alkotott képet, mint a jóságos, melegszívűnek leírt anya, aki (protestánsként) sosem tartott velük, nem járt templomba.

A hatvanas-hetvenes évek, izmusokkal és sok minden mással átitatott, keresgélős, tévelygős évek leírása is érdekes volt.
Nagyon kíváncsi voltam, hogyan jut el a megtérésig ez a magányos, önmagát kutató fiú. És jó volt látni, hogy a felesége személyében milyen klassz társat kapott erre az útra.

Szóval a Nökedésem kínajinak nem véletlen ez a címe, és többször nem-vicces, mint vicces. De akit érdekel, hogy milyen is az író valójában, kedveli a rövid, de tartalmas életrajzi könyveket az szánjon kis időt erre is.

3 hozzászólás
!

Adrian Plass könyveinek nagy előnye, hogy a leghétköznapibb szituációkról is képes úgy írni, hogy azt az olvasói érdekesnek és figyelemre méltónak találják. Egyfajta példázatszerű megközelítést alkalmaz, amihez – el ne felejtsük említeni! – Lente István kiváló és tényleg derűs karikatúrákat rajzolt. Noha ezek a könyvek már nem kifejezetten a humor szándékával íródtak, azért Plass mégis csak Plass, aki nem tud nem önmaga lenni. A „Káposztát a királynak!” például ugyancsak tartalmaz mosolygásra késztető betéteket – ez @AgiVega idézetéből napnál világosabbnak tűnik:


>!
AgiVega IP

…ha egy keresztény nagy hírnévre tesz szert, mondjuk a kertészkedésben való jártassága miatt, szinte biztosan felkérik majd, hogy tartson előadást a benzinbefecskendezés teológiájáról. Ilyenkor azután az illető rendszerint beszerez néhány könyvet, összedob valami jegyzetfélét, gondoskodik ide vonatkozó lehengerlő igehelyekről, és megy minden, mint a karikacsapás.

45. oldal

!

Plass egyébként már több ízben is járt Magyarországon, az első alkalommal pedig magam is elmentem egyik művét dedikáltatni. (Az egész eseményből már csak arra emlékszem, amikor Plass a „cicifix” szót próbálja jól artikulálva kiejteni a színpadon állva.) A „Miért követem Jézust?” című könyve egy nagy kérdésre próbál választ adni a maga sajátos stílusában. Szerintem @tataijucc idézete jól kifejezi milyen is ez a stílus:


>!
tataijucc

Körülbelül annyit konyítok a dicsőítéshez, mint a pápa ahhoz, hogy milyen az, amikor osztozkodni kell valakivel a fogkrémen, vagy a forró-vizes lábmelegítő palackon, de hát keresztény körökben már régóta úgy kezelik a szaktudást, mint valami köztulajdonban lévő kutat.

Azért követem Jézust, mert... a dicsőítés lelkülete, és nem a formája érdekli

!

Végül pedig hadd tegyek említést róla, hogy Adrian Plass hazai népszerűsége olyan magaslatokig jutott, hogy a kiadó külön pályázatot írt ki, melynek keretében mindenki leírhatta és beküldhette saját kegyes kétbalkezességének történeteit. A beérkezett pályaművekből azután önálló kis kötet is napvilágot látott – bár @tataijucc értékeléséből túl sok nem derül ki róla, hacsak az nem, hogy neki nem túlságosan tetszett a mű. Úgyhogy befejezésül azt ajánlom, olvassatok a nyáron inkább eredeti Adrian Plass könyvet, mert vele igazán kellemes agyat mosni a meleg hónapokban:


>!
tataijucc
Naszádi Kriszta (szerk.): Válogatott kétbalkezesek

Adrian Plass gumumaciban méri a prédikáció hosszát, nálam 5x35 percnyi buszozás a mérvadó.
Nem mellesleg az imaház szó gyakori alkalmazása megengedi levonni a következtetést; a baptisták előszeretettel tisztelegnek a már említett író munkássága előtt.

5 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!