Utak a Hegyre

Rovatgazda
!

Kedves Molyok!

Közhelyszerű, ám mindenképpen igaz mondás, hogy az egyháznak állandóan megújulásra, azaz reformációra van szüksége. Az egyház mindig krízisben van – sőt, komoly baj volna, ha hátradőlve megnyugodna és azt hinné magáról, hogy már nincs hova fejlődnie. Az egyház krízise nem katasztrófa, hanem lehetőség az állandó megújulásra – más kérdés, hogy az egyház él-e ezzel a lehetőséggel vagy sem… Idén különösen is sokat fogunk hallani ehhez hasonló gondolatokat, hiszen egy nagyon kerek évfordulót ünnepelnek a protestáns felekezetek: 500 éves a reformáció!

Mivel magam is protestáns teológus vagyok, úgy gondoltam, ebben a hónapban – még ha csak nagyon áttekintő jelleggel is – a reformáció lesz a témánk. És itt a hangsúly most a „nagyon áttekintő” kifejezésen van!

Nem lustaságból vállalkozunk arra, hogy csak madártávlatból foglalkozzunk ezzel a témával. A távolságtartó perspektíva máris sejtet valamit: mégpedig azt, hogy a reformáció korszaka, teológiája, társadalmi hatásai és az ezekből leágazó kisebb témák elképesztően nagy területet jelentenek. Ha valaki nem hisz nekem, szerintem mindjárt a legelső könyvet tekintve meg fogja változtatni a véleményét!

Diarmaid MacCulloch reformációról szóló könyve ugyanis brutálisan vastag és nagyalakú kötet: biztos halál annak, akit fejbe csapnak vele. Bevallom őszintén, nekem annyira nem kenyerem a szerző stílusa (ha egyháztöri, akkor már Paul Johnson jobban bejön), de elismerem, hogy súlyos munka és kutatás állhat a könyv hátterében. Ráadásul @Varga_Bennó rövid értékeléséből az is kiderül, hogy ő fordítóként küzdötte végig a kötetet:


>!
Varga_Bennó
Diarmaid MacCulloch: A reformáció története

Nyugodt szívvel merem ajánlani, nem azért, mert én fordítottam, hanem mert ritka jól megírt, alapos, jó humorú, színes és kellően érzékeny monográfia, a témában járatosaknak és járatlanoknak is fogyasztható, és annak is van mit eltanulnia belőle, akit a téma közelebbről nem érint.

6 hozzászólás
!

A reformáció talán legnépszerűbb „sztárja” Luther Márton. Egy korábbi Utak a Hegyre rovatban már ajánlottam a róla szóló mozifilmet (Joseph Fiennes főszereplésével), ám most egy nagyon jó, ugyancsak áttekintő könyvecskére hívnám fel a figyelmet @Kuszma kimerítően alapos értékelése segítségével. Azt már ő is megpendíti, hogy pusztán Lutherről is lehetne ennél sokkal többet írni – de ne legyünk telhetetlenek! Azokra is gondolni kell, akik nem annyira kíváncsiak Luther életének minden részletére, mégis tájékozottnak kívánják érezni magukat. Íme:


>!
Kuszma P
Graham Tomlin: Luther és kora

Ha a Scolar vallástörténeti zsebkönyveinek előző kötete az volt, ami, akkor ez a kötet az, aminek lennie kell: Luther életének, gondolatainak és korának velős, érthetően interpretált összefoglalása. Persze igaz, könnyebb egyetlen, mégoly jelentős személyiségről is zanzát írni, mint majd egy évezredről, és az is bizonyos, hogy Lutherről azért lehetne ennél többet, sokkal többet is írni – de az ismeretterjesztő munkák köztudottan nem nőnek az égig, úgyhogy pont jól van ez így. Tomlin szépen beköti Luthert az őt megelőző áramlatokba, és ad egy röpke XX. századi kitekintést is, de leginkább az tetszett, hogy teológiai újításait képes úgy előadni, hogy azt még az is megérti, akinek eddig annyi esett le a katolikusokról és a protestánsokról, hogy utóbbiaknál többnyire fehér a mennyezet. (Bár esetenként kazettás, de ez már egy következő információs lépcsőfok.) Ennélfogva jár az öt csillag, hogy érzékeltessem, mekkora különbség van a két kötet között. (Persze lepontozhatnám az előző kötetet is, de akkor át kéne írni az értékelést is hozzá*.)

A Luther vs. pápa csörtében számomra az egyik legfontosabb tanulság, hogy mennyire polarizálódnak a vélemények, ha az egyik (vagy mindkét) fél elveti a kompromisszumot. Luther kezdetben még az egyházi intézményeken belül próbálta rendezni a kérdést, bízott a főnök józan ítélőképességében – korai reformjainak jelentős része kifejezetten vállalhatónak tűnik. Sajna nem vette észre, hogy legtöbb felvetése – mint amilyen a búcsúcédulák vagy a mise gyakorlata – a lehető legérzékenyebb pontján érintette a pápaságot: a zsebénél. Ezek olyan bevételi források voltak ugyanis, amelyeknek megreformálása kemény aranytalléroktól fosztotta volna meg az érdekelteket, innentől kezdve pedig nincs mit csodálkozni azon, hogy X. Leó nagyon gyorsan berekesztette a brainstormingot. Ám Luthernek mégsem reszeltek, mert németünk elég makacs volt ahhoz, hogy végigvigye az elgondolásait (sőt, rájuk is tett sok lapáttal), másfelől meg ténykedése találkozott egy általánosabb értelemben vett politikai elégedetlenséggel – úgyhogy minden adott volt egy egyházszakadáshoz. Magát Luthert persze lehet szeretni vagy nem szeretni, időskori antiszemita írása valóban vállalhatatlan, és a parasztlázadások idején nyilvánosságra hozott nézetei is… hát… mindenesetre lehet azon vitatkozni, hogy csak konzekvensen tartotta magát az erőszakos lázadások elutasításához**, vagy jó opportunistaként szerette volna megőrizni nemes és nemzetes támogatóinak jóindulatát. Ugyanakkor mégis az európai történelem megkerülhetetlen figurája, aki még azok életére is kihatott, akiket marhára nem érdekel, hogy az úrvacsorán a hívő által magához vett kenyér „lényege” szerint Krisztus teste, vagy „véletlenszerűségei” alapján, esetleg csak metaforikus értelemben, netalántán valami paleolit izé. Ténykedése ugyanis a kritikai individualizmus fontos mérföldköve, egyben egy nem is oly piciny lépés a szekularizáció felé – összességében tehát a felvilágosodás aligha képzelhető el nélküle. Még akkor sem, ha Luther maga tán bősz és trágár cirádákban kelt is volna ki e megállapítás ellen.

* Lepontoztam. Átírtam. Egy picit. Így másfél csillag az eltérés a művek között, ami még mindig nem tükrözi a valóságot.
** Merthogy az erőszak rossz, ha alulról jön, de ha felülről, akkor lehet rá mentséget találni… És ezzel a rosszmájú megjegyzésemmel el is spoilereztem, hogy a konkrét kérdésről mit gondolok.

12 hozzászólás
!

Felmerülhet a kérdés, hogy a mai ökumenikusságra, a közös hang megtalálására törekvő egyházi színtérhez képest mekkora viták is zajlottak a reformáció különféle irányzatai között? Nos, a rövid válasz: nagyok. Sőt, akár szó szerint vérre menők is! A legnagyobb törésvonal persze nem feltétlenül a protestáns irányzatok, hanem a katolikus-protestáns oldalak között találhatóak. Ha ilyesfajta durvaság nem is bukkan felszínre, azért @sirszalhasogato idézetéből – melyet Walter Kasper Lutherről szóló kötetéből vett – megsejthető, hogy a párbeszéd és az egyet nem értés azért mégsem olyan dolgok, melyek egymást kölcsönösen kizárnák:


>!
sirszalhasogato P

A párbeszéd nem azt jelenti, hogy amit eddig igazságnak hittünk, azt most elvetjük. Valódi párbeszédet csak olyan emberek folytathatnak, akiknek megvan a saját álláspontja, ugyanakkor készek arra, hogy meghallgassák egymást és tanuljanak egymástól.

66. oldal (Vigilia, 2016)

Walter Kasper: Luther Márton Az ökumené jegyében

!

Mintha a reformáció másik nagy alakja, Genf tudósa, azaz Kálvin János utcahosszal lemaradna Luther mögött népszerűségben. Pedig sokak nézete szerint az egész reformációt teológiai szempontból leginkább Kálvin határozta meg. Nevéhez nagyon sokan az eleve elrendelés tanát kötik (azaz azt a gondolatot, miszerint Isten már a kezdet kezdetén minden történés és emberi sors menetét elhatározta). Ez részben téves gondolat: az eleve elrendelés filozófiája már Kálvin előtt is létezett, ő csak tovább csiszolta azt, ahogy utódai is ugyanezt tették. Mindazonáltal magyar nyelven megjelent egy kis könyvecske éppen erről a kérdésről: @eeszter ugyan szélsőségesnek nevezi a kötetet, de szerintem azért nem annyira vészes a helyzet:


>!
eeszter P
Kálvin János: Az eleve elrendelésről

Elég szélsőséges írás…
De szinte agyonüti az utószó, amelyben a teljes távolságtartás, „felülről” szemlélés van jelen a szocializmus jegyében – gondolom ez volt a kötelező köret, hogy egyáltalán kiadhassák a könyvet…

4 hozzászólás
!

A reformáció harmadik nagy irányzatának nincs központi figurája. Míg Kálvin a kálvinizmus (a későbbi református egyház), Luther a lutheranizmus (a későbbi evangélikus egyház) fő arca, a radikális reformációnak nevezett harmadik leágazás kisebb csoportokat foglal magában. Közülük is kinőnek az anabaptisták, akik a mai baptista egyház elődeinek tekinthetők. Sajátosságuk (ahogy nevük is mutatja), hogy csak felnőtteket keresztelnek: a görög baptidzó szó egy test vízbe merítését jelenti, s véleményük szerint mivel Jézus is felnőttként keresztelkedett meg, a keresztényeknek is így kell eljárniuk.

Könyvértékelést nem, de egy tíz percnél rövidebb kisfilmet találtam róluk, mely a reformációtól csaknem napjainkig bemutatja a legismertebb külföldi és magyar (ana)baptistákat:

https://www.youtube.com/watch…

Luther, Kálvin és a radikális reformáció: ők együtt a protestánsok. Ha valaki ezt a szót hallja, minden bizonnyal egyetlen dolog ugrik be, mégpedig a tiltakozás. Valóban, a protestánsok protestáltak – de azért ez a kifejezés ennél mégis csak többet takar. Ahogy az @cassiesdream idézetéből világossá válik, nem egyszerűen valamiféle lázongásról van itt szó, hanem mélyebb gyökerekről is:


>!
cassiesdream

A protestálás nem negativum, hanem positivum. Nem tiltakozás, hanem vallástétel. […] Nem az tehát az igazi protestáns ember, aki bármilyen más vallás, vagy egyház ellen tiltakozik, küzd, hadakozik, egy szóval negativ álláspontot foglal el, hanem az, aki a maga evangéliumi hitéről, a Krisztus tiszta és hamisítatlan tanításához való ragaszkodásáról és hűségéről minden viszonyok közt és mindenkivel szemben határozottan, nyíltan és bátran vallást tesz. Protestánsnak lenni annyi, mint hitvallónak, öntudatos egyéniségnek meggyőződéses embernek lenni.

Mit köszön a világ a protestántizmusnak? - Írta: Raffay Sándor Dr. evangélikus püspök, felsőházi tag.

Vida Gyula (szerk.): A protestántizmus Magyarországon I-II. Történeti és helyzetrajz / A protestáns szellem hivatása a magyar nemzet életében

1 hozzászólás
!

Ha már a szavaknál és jelentésüknél tartunk, szerintem maga a reformáció szó is egyoldalúvá vált: az emberek többségének fejében a vallásos megújulással és valamiféle egyházi korrekcióval összekapcsolt dologként jelenik meg. Természetesen a reformáció a hit megújulása is volt, de nem csak az. A reformáció ugyanis kihatott számos más területre, melyek nem közvetlenül kötődnek a valláshoz. Változásokat hozott a társadalomban, a politikában, a gazdaság és az ipar világában is. Birkás Antal könyvében igyekezett is ezeket a dimenziókat körbejárni, de @jeno értékeléséből nekem az jött le, hogy a könyv lábjegyzetelési technikája képes az olvasó ellen fordulni. Ettől függetlenül talán érdemes lehet elolvasni, már csak a szemléletmód tágítása érdekében is:


>!
jeno
Birkás Antal: Reformáció, államhatalom, politika

Birkás Antal: Reformáció, államhatalom, politika Luther és Kálvin jogfilozófiai és politikai filozófiai nézetei

A téma kifejezetten érdekelt. Protestánsként hallottam már egyet s mást Lutherről és Kálvinról. Jogászként pedig hallottam már egyet és mást az államelméleti gondolkodás fejlődéséről, valamint az alkotmányfelfogásról. Érdeklődéssel olvastam. A szerző kétségtelenül képben van. Az 5 csillaghoz képest a két mínuszból legalább másfelet a lábjegyzetek miatt kapta a könyv. Gyakran éreztem úgy, hogy követhetetlen a könyv a sok lábjegyzet miatt. És a lábjegyzet nemcsak forrásmegjelölést tartalmaz gyakran, hanem érdemi mondanivalót. Egy egyébként is nehéz témában egy hosszú összetett mondatot megszakítani három hosszú lábjegyzettel nem más, mint merénylet az olvasó és a könyv ellen. Sajnálom. De így éreztem.

!

No és persze azt se hallgassuk el, hogy bár idén 500 éves emlékév van, a reformáció akkor igazi reformáció, ha nem pusztán a múltban történt, hanem a jelenben is zajlik. Ahogy az e havi rovatot kezdtem is: megújulásra mindig szükség van. A Kálvinról elnevezett kiadó meg is jelentetett egy kötetet, mely Az új reformáció címet viseli, és @padamak értékeléséből az látszik, hogy jó lenne, ha a könyvet a mai lelkészek elolvasnák:


>!
padamak
Klaus Douglass: Az új reformáció

Klaus Douglass: Az új reformáció 96 tétel az egyház jövőjéről

Igaz, specifikusan német evangélikus, de nagy része magyar baptistaként is érthető, vágyható – és alkalmazandó! Nagyon ajánlom minden keresztyén vezetőnek!!!
Még biztos, hogy el fogom olvasni néhányszor, egy-egy tételcsoportját pedig vezetőséggel, lelkészkollégákkal és gyülekezettel átbeszélgetjük.
És igen, rengeteg megvitatható, megvitatandó idézet várja a kimásolást (ld. @jeno és @Eta hasznos pengeváltásait!)

3 hozzászólás
!

Beismerem, magam ugyan (egyelőre még) nem olvastam a könyvet, de @jeno idézetét végiggondolva megmondom őszintén, kezdek ráfanyalodni! Ha ilyen gondolatok sorakoznak benne, akkor azt hiszem, jó lesz kézbe venni. Én ezzel az idézettel búcsúzom, azt kívánva, hogy ne csak emlék legyen számunkra a reformáció, hanem aktualitás is:


>!
jeno

Arról a kijelentésről: „istentiszteleteink mindenkinek szólnak”, végre ki kell mondanunk, hogy valójában nem egyéb, mint kegyes öncsalás. Épp annyit ér, mintha egy hentes azzal népszerűsítené magát, hogy nála vegetáriánusok is nyugodtan vásárolhatnak.

65. tétel

Klaus Douglass: Az új reformáció 96 tétel az egyház jövőjéről


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!