Tollvonás / Bepillantás szépíróink ablakán

Rovatgazda
n P
!

A januári Tollvonásban László Noémi, Zalán Tibor és Kemény István a vendégünk.

LÁSZLÓ NOÉMI

Mostanában ismét foglalkoztatni kezdett egy gondolat, ami egyetemi éveim alatt lelkesített igazán. Milyen jó lenne, ha az ember minél több regényt eredetiben olvashatna! Anélkül, hogy a remek magyar fordításirodalom jelentőségét csorbítanám, szeretném elmondani, mennyire fontosnak tartom azt, hogy a világirodalom nagynak tartott műveivel eredeti nyelven ismerkedjünk. Mert minden nyelv más univerzum és másként ragadja meg a világot, talán nem túlzás, ha azt mondjuk: az író gondolkodását is bizonyos fokig meghatározza, alakítja. Ilyen értelemben idegen nyelven született regényeket magyarul olvasni olyan, mintha szimfóniát egyetlen hangszerre áthangszerelve hallgatna az ember. A magyaron kívül a román és az angol nyelvet beszélem olyan szinten, hogy az olvasás egyik nyelven sem jelent gondot, de olvastam már, „szórakozásból” német és francia könyveket is, még ha csak a szöveg felét vagy harmadát értettem is. Sokan úgy gondolják: ez időpocsékolás. Én kalandként élem meg az idegen nyelvű szöveget. Mert olyan ez, mintha az ember vakon nekivágna a rengetegnek, és ha elég kitartó, egy idő után homályosan feldereng valami. Mindig felnéztem a sok nyelvet beszélő ismerőseimre. Kicsit irigyeltem is őket, például azokat, akik oroszul vagy lengyelül, netán kínaiul, japánul tudnak. Hiszen bekukucskálhatnak, irodalmát olvasgatva, egy-egy távoli, talán másként gondolkodó nép lelkébe. Vagy rádöbbenhetnek: minden különbözőség ellenére mégiscsak hasonló dolgok foglalkoztatnak bennünket. Arra buzdítok mindenkit, fordítson időt nyelvtanulásra.
Garantáltan kevesebbet unatkozik, és nagyobb kedvvel olvas majd!


>!
n P

LÁSZLÓ NOÉMI (Kolozsvár, Románia, 1973. július 28.-) költő, műfordító.
„– Mindenképpen el szeretném mesélni a családom történetét, ahogy sokan mások. Ezt részben már feldolgoztam versben is, a Feketeleves című kötetben. Szeretek történetet mondani, de történetet kitalálni sajnos nem tudok. Ez nagy feszültséget is jelent, mert kitalált történetek híján kénytelen vagyok az írásaimban elpletykálni nemcsak a saját életemet, hanem a hozzám kapcsolódó emberek életét is.”
http://mno.hu/grund/a-szerelem-is-halalkozeli-elmeny-1063870

A problémák inspirálnak, a gyönyörködtetés a célom…
„Kicsit irigyelni is szoktam a sziporkázó, bravúros, vidám mondókákat – nekem mindig becsúszik valami torz, valami csonka, valami sötét, hideg vagy nehéz a gyerekversekbe is, de azt hiszem, ez nem baj, a gyerekek is ismerik a dolgok baljós oldalát, sőt talán még jobban is, mint mi, csak erről ritkán szokás velük beszélni.”

Hol vagyunk otthon:
http://www.youtube.com/watch?v=aUpt1leIBJI
Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/laszlo-noemi

1 hozzászólás
!
>!
encsy_eszter MP
László Noémi: Esés után

és én csak az legyek,
ami az elején:

fegyelmezett idom,
erő, izom, parázs,
csak semmi akarás

/Földrajz, biológia, részlet/

Jó volt ez. Végre együtt a kettő : forma és tartalom. A Nonóból az előbbit, a Százegyből az utóbbit hiányoltam. Azért volt meglepetés ez a kötet, mert nem a Nonó és Százegy után jelent meg, hanem épp a kettő között – Százegy után, Nonó előtt. Szerintem ez az arany közép nagyon jól állt László Noéminek. A Labdarózsa ezek után kifejezetten érdekel.

Lágyan világít holnapom a mában,
vagy élesen – fontos, hogy rátaláltam,
s anyaga van: ijesztő, tiszta szépség.
Viselni kell a hurok feszülését.

/Három perc, részlet/

1 hozzászólás
!

ZALÁN TIBOR

csak most tudok válaszolni kedves invitáló levelére. természetesen, állok rendelkezésükre.

hát próbálkozzunk meg!
hogy mit olvastam? rengeteg drámát, szakmai okokból kifolyólag, a békéscsabai színház dramaturgja vagyok. ami, ugye, más és normális embernek unalmas elfoglaltság, mármint, drámaköteten piszmogni. csalódást kell okozzak, nem olvastam el a divatkönyveket, sem a hazaiakat, sem a külföldieket, sem a díjazottakat, sem a díjak nélkül maradtakat, nem szokásom az ilyesmi, meggyőződésem, a divat mindig megalázza az olvasót, akár észreveszi ezt, akár nem. folyóiratokat böngésztem néhanapján, nem nagy kedvvel vagy elánnal. sokat dolgoztam, és mégis sokkal kevesebbet, mint kellett volna, mint ahogy nekem illenék, mármint, az írói erkölcseim szerint. örömeim is voltak, megjelent a fáradt kadenciák-kötetem, és szép sikert aratott. meg, az év előadása lett a szamár a torony tetején, amelynek én írtam a szövegkönyvét. szeretik az előadást gyerekek és felnőttek, és én is szeretem, ha szeretik az előadásomat. kecskeméten, a cirókában volt bemutatóm, jó házakkal megy, békéscsabán egy metrós-darabomat játsszák, amit másért, de nagyon szeretek… ilyenek. nem nagyon olvasok, élek, utazom, írok, utazom, élek. elég, ha engem olvasnak, mondhatnám nagyképűen. s lehet, hogy ez tényleg elég is. de játsszák a darabomat jordán tamás rendezésében szombathelyen, lehet, hogy annak is idén volt a bemutatója (de most már minden tavaly.) annyi bizonyos, január 11-én békéscsabán rendezi a kiváló színész és rendező ugyanezt a darabot. mi még? trehány ember vagyok, nem tartom számon sem a bemutatóimat, sem a megjelenéseimet. minek? innen jut eszembe, hogy kiadták új borítóval a királylányok könyvét a cerkabelláék – na, aztat is szerettem. artisjus-díjat kaptam. mispál attilával írtunk egy saint exupery-darabot, na, az is ment debrecenben, ha az idén nem, hát akkor tavaly. gágyor péter könyvéhez utószót írtam, talán már meg is jelent a kötet. három drámán dolgozom, és egy prózaköteten – egyszerre. könyvhétre kell leadnom a holdfénytől megvakult kutya című verskötetemet. és még mennyi mindent felejtek el, bele se gondolok. akkor, kérdezek vissza, mikor olvassak, főleg, milyen köteteket ajánljak olvasásra? tóth erzsit olvastam a régi lázzal. na, azt el kéne olvasnia minden olvasni tudónak. várom szűgyi zoli új könyvét, késik. balázs attila mindig remekel. géczi jancsi esszékönyvét a hetekben mutattam be az petőfi irodalmi múzeumban. ja, hogy ők mind a négyen a barátaim? talán nem véletlenül… (és, ez még titok, jankovics józsef kiváló irodalomtörténésszel valami meglepetésen tördeljük a fejünket. de még csak eddig jutottunk el… a törésig…) meg, kovács péterrel is kellene valami végre nagyon komolyat kiadnunk, ami nem az én verseskötetem, és nem az ő albuma. hanem, valami más… hm. összezavarodtam. elég is ennyi, most egyszerre…
elég lesz?
szeretettel
zt


>!
n P

Szemem színe kék, ha boldogtalan vagyok, akkor zöld, és ez elég sűrűn előfordul velem.

ZALÁN TIBOR: 1954-ben születtem. Abonyban nőttem fel, iskoláimat ugyanitt, Nagykőrösön illetve Szegeden végeztem. Magyar-orosz szakos tanári diplomával rendelkezem. Az egyetem elvégzése után évekig voltam munkanélküli, majd tanár a Kvassay- és a Semmelweis Szakközépiskolában, a törökbálinti Kísérleti Gimnáziumban illetve az óbudai Zsigmond Líceumban; a Kortárs segédszerkesztője majd versrovatvezetője, a Szivárvány chicagói-budapesti folyóirat társszerkesztője, a Kelet főszerkesztője, a Kortárs Könyvkiadó sorozatszerkesztője. Dramaturgként dolgoztam a Kolibri Színházban, a zalaegerszegi Griff Bábszínházban; jelenleg a Békés Megyei Jókai Színházban töltöm be ugyanezt a munkakört. Dramaturgiát, drámaelméletet, színház- és drámatörténetet tanítok az Iparművészeti Egyetemen, az egri Eszterházy Főiskolán, a Théba Művészeti Szakiskolában, illetve a békéscsabai Színitanházban. Óbudán élek, két gyermekem van, Sára és Judit; feleségem Szentpétery Csilla, a Kanematsu Corporation japán cég üzletkötője. Szemem színe kék, ha boldogtalan vagyok, akkor zöld, és ez elég sűrűn előfordul velem.

Interjú a Bárkában:
– Önt idézem egy interjúból: „Régen túljutottam azon, hogy a lírát, az irodalmat önkifejezésre használjam. Egészen másról van már szó itt.” – Megkérdezhetem, hogy miről?
– A vers számomra szerkezet. Forma. A líra megszólalás. Az is forma. Tehát, már csak a formával való küzdelemről van szó. Az életem nem érdekel, a versekben sem, az irodalom még kevésbé. A halálom annál inkább. Az is egy forma. A halál. És egyre tökéletesebb létformaként rajzolja ki magát előttem.

Honlapja:
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/co…
Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/zalan-tibor
A költészet a mandarinok szórakozása
http://www.youtube.com/watch?v=0j3mOTxkjN0

!
>!
Aquarius
Zalán Tibor: Mi kerül a vászonra?

Szeretem Zalán Tibor haikuit, a költeményeiről most csak annyit, hogy jobban kedvelem a klasszikus versformákat. Kellemesen meglepődtem a kötetben található gyerekversek olvasása során. Nyilvánvaló a szerző személyes kötődése a szereplőkhöz. Igényes és gazdag. Tetszenek a szójátékai és a humor sem marad el. Nagyon élveztem Judit és Sára történeteit – igazán szép életképeket varázsolt elém. „A konyha” megmosolyogtató – és Sára ’ terülj-terülj asztalkája’ kedvesen tárja elénk a komikus helyzet megoldását. Sorolhatnám még a könyv erényeit, de jobb, ha olvassa az ember. Veszteség, hogy ilyen kevesen fedezték még fel.

!
>!
csend_zenésze
Kemény István: Élőbeszéd

Eleinte a versbeli Kemény olyan ember, akivel találkozik az ember tekintete, ha meglátunk egy utcán elhagyott kesztyűt. Akit nem ismerünk, de ha az érdligeti állomáson nézzük a tovahúzó vonatokat a sajátunkra várva, akaratlanul is bólintok felé egyet. Sorstárs, egy közülünk. De aztán úgy kezd csevegni a Halállal, mint egy félelmes régi ismerőssel, olyankor én is a montevideói hegyekbe mennék keresni az utolsó utániakat. A végére ő is Nulla, én pedig végképp, mert ugyan hol is vagyok én tőle.
Megragad, de még hagyja, hogy továbbsétáljak a peronon. De talán a következő köteteiben már muszáj lesz melléülnöm a padra, és egyszer majd meg is szólítom – igazi versbeszéd.

!

KEMÉNY ISTVÁN

Némi késéssel (amiért elnézését kérem) küldöm a válaszomat.
Köszönöm a „molyok” értékelését és magát a felkérést is.
És nagyon jó tudni, hogy vannak ilyen közösségek, mint az Önöké!
Üdvözlettel:
Kemény István

Nem is olyan könnyű a válasz ezekre az egyszerűnek és ártatlannak látszó kérdésekre, hogy mit olvasok éppen, és milyen könyv van a kezem ügyében. Oda is kell mennem az éjjeliszekrényemhez, hogy utánanézzek, pontosan mik is hevernek rajta (nem éppen) festői rendetlenségben. A következők: C.G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok , Fernando Savater: A választás bátorsága, Quim Monzó: Minden dolgok miértje, Szávai János: Szenvedély és Forma, Thomas Pynchon: Súlyszivárvány, Pál Ferenc: Természetes spiritualitás, Szepes Mária: Álomszótár, Casanova: Emlékiratok, Mezey Katalin: Bolygópályák, Kováts Judit: Megtagadva, Móricz Zsigmond: Úri muri, Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon.

Hát ez bizony egy kicsit sok… De hát mit csináljak, ha egyszer ez mind tényleg ott tornyosul az éjjeliszekrényemen – és véletlenül nem kerül oda semmi?! Kihúzok közülük egy-kettőt, szinte találomra. A Jung-könyvet például nemrég olvastam el másodszor életem során, de még nem raktam vissza a polcra, itt tartom magam mellett, újra és újra belelapozok (nagy varázsló volt Jung, fehér varázsló, szelleme jótékony).
Vagy itt a Súlyszivárvány: a huszadik század egyik alapregénye, mint az Ulysses vagy a Száz év magány – de állítólag háromszor kell elolvasni ahhoz, hogy nagy vonalakban felfogja az ember. Én egyszer rágtam végig rajta magam, sőt még hátra is van vagy negyven oldal. Tényleg nagy regény, és döbbenetes nagy munka volt a lefordítása (Széky János munkája), de meg kell küzdeni vele, mint egy nagyvaddal: most pihentetem, illetve én is pihenek, de azt hiszem, neki fogok menni újra (és noha tényleg nem könnyű olvasmány, másnak is merem ajánlani).
Legutóbb A zsidók története Magyarországon került az éjjeliszekrényemre, születésnapi ajándékba kaptam. Kétezer-ötszáz oldal két kötetben, és a hetvenedik oldalon járok… hm. De hát Komoróczy Géza az egyik legnagyobb ma élő történész, a téma érdekel, nincs mese, el kell olvasni! Hasonló a helyzet Mezey Katalin verseivel: egy igazán fontos magyar költő. És még egy könyvet emelnék ki a halomból: az Úri murit. Ezt olvastam el legutóbb, és tulajdonképpen csak trehányságból nem tettem vissza még a polcra. Móriczot (súlyos vallomás) egyetemista korom óta nem vettem a kezembe, nagyságát mindig elismertem, de őt magát különösképpen nem szerettem – ám hosszú évek óta érett bennem az elhatározás, hogy negyvenes fejjel is tegyek vele egy próbát. Ötven is elmúltam, mire végre tényleg nekifogtam, de annál nagyobb örömmel olvastam. Ha lehet örömnek nevezni egyáltalán azt a folyamatos érzést, hogy ez az ember (Móricz Zsigmond) mindent tudott arról, hogy milyen is magyarnak lenni, alföldinek lenni, úrnak lenni, parasztnak lenni, elmaradottnak lenni, gőgösnek lenni, bunkónak lenni, enni, inni, házasodni, gyereket nevelni, szerelmesnek, függőnek lenni… szóval, hogy mindent tudott, az összes csapdát, a reménytelenséget, a keletiséget, a barbárságot, az önsorsrontást, a depresszió kérlelhetetlen logikáját. Vigasz csak kettő van benne: hogy csodálatosan van megírva, és némiképp megnyugtató, hogy ma semmivel sem reménytelenebb a helyzet mint száz éve.

Szeretettel és üdvözlettel a moly.hu olvasóinak:
Kemény István


>!
n P

KEMÉNY ISTVÁN, Budapest, 1961. október 28. költő, író

Egymás nyitott- könyv-életéből kihullott könyvjelzők vagyunk…

Azt hiszem, majdnem minden ember szeretne örökre fiatal maradni, de szembe kell egy idő után nézni azzal is, hogy ez lehetetlen. Nekem ez a szembenézés negyvenéves korom körül sikerült, már az is jó régen volt. Az öregedés önbizalmat adott: igenis mindenről gondolok valami olyasmit, amit meg is tudok védeni, ha úgy alakul. Szóval egy későn érő nemzedék tagja vagyok, akiknél az öregedés és a felnőtté válás egyszerre történik. Ilyen előzmények után pedig a legelegánsabb, amit egy korosztály tehet, hogy most már örök fiatal marad. (bedecs2.blogspot.hu)

– Mikor írtad az első versed?

– Nyolc évesen. Írtam kettőt, és ezzel meggyőződtem róla, hogy nekem ez a versírás-dolog ez megy! És ezért nem is foglalkoztam vele. Ezek után minek? Tizenhét éves koromig elvétve írtam verset, egyet-egyet. Vicceseket. Például Mikulásra.

„Időnként mondják, hogy pongyolák a verseim. Tényleg vannak bennük pongyolaságok, amiket majdnem mindig szándékosan hagytam bennük. Két okból. Egyrészt pökhendi gőgből – amiért a régi építőmesterek félkészen hagytak egy-egy ablakot a katedrálison, mondván, hogy csak Isten lehet tökéletes. Sokszor hagytam benne hibát olyan verseimben, amiket amúgy hónapokig csiszolgattam. A tökéletes az steril is.” (kemeny.irolap.hu)

Itt állok most tehát,
és tudom, amit tudok:
fölösleges fények nincsenek,
és célszerűek a romok.
Kétszer kettő pedig négy.
Ha sosem mondom el – elfelejtik,
ha túl sokszor mondom – nem hiszik el.
És gúnyolódni tilos.

Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/kemeny-istvan

http://www.youtube.com/watch?v=NedOyGLTGlo

Kapcsolódó könyvek: Kemény István: Élőbeszéd · Kemény István: A néma H · Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet

Kemény István: Élőbeszéd
Kemény István: A néma H
Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!